barlangtúra
Pál-völgyi- és Szemlő-hegyi-barlang
Notter Béla, 2017. augusztus 21. 21.24Kulturális programjaink sorában – Éva szervezésében - ezúttal két budai barlangot látogattunk meg. A jellegében két különböző típusú barlang látnivalói jól kiegészítették egymást. 31-en voltunk.
Egyénileg utaztunk, javarészt személygépkocsikkal. Nem volt nagy forgalom, így mindnyájan korábban érkeztünk a Pál-völgyi-barlanghoz, így maradt egy kis időnk cseverészni. Annál is inkább, mert a negyed 11-re foglalt időnk helyett csak fél tizenegykor engedtek be a vezetéses barlangtúrára. Mesterséges járaton jutottunk be tulajdonképpeni barlangba. Láthattuk azt a nagyon szűk aknát, amelyen keresztül 1904-ben felfedezték azt. Több mint egy évszázad során újabb és újabb szakaszokat fedeztek fel, így a Pál-völgyi-barlangrendszer a maga 30 km-ével ma Magyarország leghosszabb barlangja. Ebben a barlangban viszonylag kevés a cseppkő, különlegességét elsősorban a hatalmas hasadékszerű folyosók, a hévizes források által formált gömbszerű formák, a csillogó kalcitkristályok, és mészkőben látható kagylók és egyéb tengeri élőlények kövületei jelentik. Utunk során jártunk a Színház-teremben, láthattuk Damoklész-kardját egy hatalmas leesni-készülődő szikla formájában, a Meseország cseppkő-képződményeit. Hogy kis túra is legyen, a barlangban viszonylag nagy szintkülönbségeket kell legyűrni.
A Szemlő-hegyi-barlanghoz is gyalog mentünk át (1,2 km). Sietnünk kellett, mert itt 12 órára foglalt időpontot Éva. Az már más kérdés, hogy itt is csak negyedórával később tudtunk bejutni. Ezt a barlangot 1930-ban fedezték fel, de csak 1986-ban nyílt meg. A jelenlegi mindenki által bejárható szakasz mindössze szűk 300 méter, szintkülönbség alig van benne. Híresek a Virágoskert sokszínű borsókövei, a karfiol-cseppkövek, az Anyósnyelv és a Vasorrú bába. Az út vége felé érzékeltették velünk a teljes sötétséget, amit szerencsére nem elektromos zárlat idézett elő.
A Szemlő-hegyi-barlang bejárása után visszasétáltunk a másik barlangnál hagyott autókhoz, majd onnan még egy buszmegállónyi távolságban lévő fagyizóba egy jutalomfagylaltért.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges