Klubunkból négyen a múlt hetet Madeirán töltöttük. Bár a programok javarészt adottak voltak, szabadidőnkben sok egyéni felfedezést is tettünk, részt vettünk egy  nagy levada túrán is. Jelen beszámoló csak vázlata az utazásnak, részleteket a 2016.11.19-ei vetítettképes élménybeszámolón láthatja, hallhatja a tisztelt nagyérdemű.

Hétfő: utazás a hajnali óráktól ( ½ 2!), Krisztus király-kilátó, tengerpart szállodánk környékén.

Kedd: funchali városnézés, Botanikus kert.

Szerda:  kis levada túra, Balcoes-kilátó, Sas-szikla, Santana, Szent Lőrinc félsziget, Bálna-múzeum, Machino városnézés.

Csütörtök: egész napos levada-túra (Risco-vízesés, 25 forrás vízesés).

Péntek: Monte, Trópikus kert, Pico dos Barcelos kilátó, Serrado-nyereg kilátó, Apácavölgy.

Szombat: Cabo Girao sziklaszirt, Encumeada-hágó, Porto Moniz lávamedencék.

Vasárnap: Santana Tematikus park, Funchal egyéni városnézés.

Hétfő: hazautazás

Program szerint két táv között lehetett volna választani, de a szinte járhatatlan útviszonyok miatt egy harmadik, rövidebb változatra (7 km) került sor. Pedig rengeteg ember (46 fő) volt kíváncsi erre az útra.

Éjjel ónos eső esett, és ez folytatódott még az út elején is. Készülődés közben jöttek a telefonok, hogy mi lesz velünk, megtartjuk-e a túrát? Mivel nem tudtam volna mindenkit értesíteni az esetleges változásról, az érdeklődőknek csak azt tudtam mondani, mindenki maga döntse el, be meri-e vállalni az utat?

Ilyen baljós előjelek után meglepően sokan voltunk az isaszegi, később pedig a gödöllői vasútállomáson. A vonaton is jöttek Pest felől, és Besnyőn is csatlakoztak hozzánk sokan. A jégpáncél miatt szavazásra tettem fel a kérdést, elégedjünk-e meg egy rövid túrával? Elsöprő többség a rövid út mellett döntött.  

    Elkezdtük a csúszkálást. Igazán azokon a helyeken volt alig járható az út, ahol korábban már letakarították a hótól az utat. Különösen igaz volt ez az incsői lakópark előtt, ott a széles aszfalton alig tudtunk átkelni. Ahol szűz hó volt, ott egyszerűen beszakadt alattunk a havat borító jég, és majdnem simán lehetett gyalogolni. Lassan haladtunk, de nem is volt miért sietnünk. A Gudra-hegyre való felkapaszkodás végre kicsit felmelegített a sok togyorgás után. A hegyről leereszkedtünk a most felújított Pap Miska-kúthoz. Közelében új padokat és asztalokat is elhelyeztek, és térkép, kis híd is került oda.

    A meglepetés ezután következett. Pár túratársunk előre odament és nagy tűzzel, meleggel fogadott bennünket. Kezdetét vette az ilyenkor szokás nagy evés-ivás, amit még az is fokozott, hogy egyikünknek születésnapja volt. Előkerült még egy gitár is, melynek kíséretében vidám nótázgatás kezdődött. Jó sokáig ott voltunk, aztán visszaindultunk a besnyői vasútállomásra.

 

11.07-én, szombaton a Visegrádi-hegység egy nagyon szép táján jártunk, a Lepence-völgytől Pilisszentlászlón át az Apátkúti-völgyig, majd azon Visegrádig. 28-an voltunk, 16,7 km-t gyalogoltunk szinte végig gyönyörű időben.

7:00-kor találkoztunk Gödöllőn, majd attól függőn, hogy valakinek volt-e matricája, vagy sem, az M0-áson, vagy Mogyoródon át hajtottunk rá a Megyeri-hídra. Tovább Szentendrén, Pilisszentlászlón át jutottunk Lepencére, túránk kiindulópontjára. Az első 800 métert aszfalton tettük meg, majd a Z jelzésen betértünk az erdőbe. A Lepence-patak völgyében haladtunk, majd attól kissé eltávolodva hegyoldalban oldalaztunk. Később megint a patak mellé értünk, majd háromszor át is keltünk rajta. Mikor elhagytuk a patakmedret, kezdett kissé jobban emelkedni az út. Balról elhagytuk a Spartacus-ösvény bejáratát. Itt is - mint mindenütt a nap során - sok kirándulóval találkoztunk. A nap eltüntette a ködöt, így még pompásabb volt az őszi erdő. Elszórt víkendtelkek között megálltunk elemózsiázni.

    Továbbindulva bejutottunk Pilisszentlászlóra. A falut a kék jelzésen hagytuk el, majd a piros körút jelzésen mentünk, végül jelzetlen úton értünk az Apátkúti-völgybe. Lehetett volna egyszerűbben is! Nagyon szép volt a patakvölgy, aki számolta, azt mondta, 13-szor keltünk át rajta. Annyi avar hullott a patakba, hogy helyenként nem is lehetett látni a vizet. Egy kis szellő megrázta a fákat, a rengeteg levél hóesés módra szállt alá. A pisztrángos tavaknál bevártunk mindenkit, még a gombázásba belefeledkezetteket is. A Fűvészkert után jött az Apátkúti-patak talán leglátványosabb része hatalmas sziklákkal és az Ördögmalom-vízeséssel. Ezután egy horgásztó következett, majd hamarosan becsatlakozott a Fellegvár felől érkező út is. Beértünk a házak közé. A révtől a sofőrök visszabuszoztak Lepencére a kocsikért, majd visszajöttek a többiekért Visegrádra. Hazaúton Szentendre előtt már dugóba keveredtünk, és ez kitartott egészen a Megyeri-hídig.

 

A Zalai-dombság változatos tájait jártuk négynapos gyaloglásunkon. Csupa 6-os távú (66,6 km) túránkon nem kényeztetett agyon bennünket az időjárás, sokat esett az eső.

    10.15. csütörtök. Kora reggel (5 órakor) indultunk, és öt átszállással fél egy után már Bázakerettyén is voltunk. Egy éve itt fejeztük be a Zalalövőről tartó szakaszt. A kocsmában meg kellett nézni, nincs-e változás a bélyegzőben?  Majdnem egy órakor indultunk. A faluban még volt kerékpárút, azon tudtunk menni. Később - egész Kistolmács túlsó végéig - maradt az aszfaltút, ami a kisvasúttal párhuzamosan haladt. Elhaladtunk a Kozár-forrás, és a szépen rendezett Kistolmácsi-tó mellett. Szép volt a kistolmácsi kápolna is a barokk Szent család szoborral. Mikor elhagytuk a települést, esni kezdett az eső. Eleinte semmi gond nem volt, mert egy vályúsan kiképzett betonút vezetett fel a Barkócási-erdő nyergére. Később megtapasztaltuk a zalai sár ezernyi változatát. Szerencsére – és ez vonatkozik az egész útra is – az igazi ragadós sárga agyag kevés helyen volt, inkább morzsalékos lösz. Borsfán kicsit ráncba szedtük magunkat, ettünk is egy keveset egy buszmegállóban. Valkonya előtt még egy kapaszkodó várt ránk a Borsfai-hegyhát. Aztán leereszkedtünk a faluba, és máris szálláshelyünkön, a Rockenbauer Pál turistaházban voltunk. Érdekes rongybábúk voltak mindenütt, melyel a Ludvérc-fesztiválról maradtak kinn. 13,4 km-t gyalogoltunk. Nagyon jól esett a cserépkályha melege, és a finom csirkepaprikás is, amit korábban megrendeltem. A korai kelés következményeképp hamar ágynak estünk.

    10.16. péntek. Összepakoltunk, megreggeliztünk a turistaház társalgójában. Nedves ruháink, cipőink megszáradtak reggelre, így ismét nedvszívókká váltak. A turistaház nagy kertje mellett indult tovább a kéktúra. Ez a nap folyamatos hullámvasutazással telt, öt nagyobb dombra is fel kellett kapaszkodni, hogy aztán mindjárt le is adjunk a megszerzett magasságunkból. Egy völgyben kis tó (melyet a Szuloki-forrás táplál) sárgállott. Legtalálóbb neve a harmadik dombnak volt: Csuszigáló. Obornak volt az első település, amit a nap folyamán láttunk. A következő dombhát neve Mántai-bükk volt, ezután már csak egy volt hátra, a homokkomáromi. Itt található a Kegytemplom és zárda, neves zarándokhely. Nekünk e hely a napsütést jelentette, élveztük is nagyon. A bélyegzőt a zárdában kell elkérni, a templomot is kinyitották nekünk. Megebédeltünk, aztán indultunk tovább. Lefelé menet sok faszobor látható. A következő település, melyet érintettünk Hosszúvölgy volt, majd Zsigárdmajor következett. Már nagyon vártuk, hogy Palinba érkezzünk, mert ezen a napon itt fejeztük be a túrát. 21,9 km-t tettünk meg idáig. Bélyegzés után buszra szálltunk és Újudvarra utaztunk. Itt még várt ránk egy km gyaloglás szálláshelyünkig, a Napsugár-vendégházig. Nagyon kedves fogadtatásban részesültünk, a vacsora bőséges és finom volt. Még jó ideig elbeszélgettünk, hülyéskedtünk, mielőtt lefeküdtünk volna.

    10.17. szombat. Kiadós reggeli után indultunk. Előbb vásároltunk valami szendvicsnek-valót, aztán a Petőfi utcán hagytuk el Újudvart a Z+ jelzésen. A jelzések felvezettek egy dombra, majd balra kanyarodott a jelzett út. Egy magaslesnél sokat keresgéltem az utat, de azt végül Éva találta meg - igen rossz állapotban - balra a magaslestől. Ezután volt egy pár jel, utána kilométerekig semmi. A GPS segítségével azért felértünk a gerincen futó kék jelzéshez. (Jobban tanulmányozva a térképet és a GPS-t, kiderült, hogy - ellentétben a Cartographia térképpel és a felfestett jelzésekkel – a Z+ már a TV-toronyhoz vezető aszfaltozott úton halad, ezen viszont egy jel sincs.) A kék jelzésen tovább emelkedett az út, egészen a TV-torony közeléig. Itt jobbra letértünk a jellel együtt. A kék háromszög jelzés a Kőszikla-szurdokon vezet át, ami nagyon látványos hely, de ilyen csúszós útviszonyok között most kihagytuk. A kéken igen meredek úton leértünk a forrásokig, pihenőpadokig. Továbbhaladva Nagybakónak faluba értünk, itt északi irányba fordultunk. Egy kecskefarm után sík rész következett, de nagyon vizenyős volt a sok esőtől. Meg kellett nézni alaposan, melyik fűcsomó bír el. Egy emelkedővel feljutottunk a Cser-hát-hegyre. Hosszú egyenes szakasz végén valami nádszerű ültetvény mellett a magaslesnél ettünk pár falatot. Az út folytatásában egy gyönyörű mély szurdokot hagytunk magunk mögött. Elkezdtük kapaszkodónkat az Öröm-hegyre. Pár elhagyott gyümölcsös is felbukkant az út mellett, majd egy rendezett vadásztanya. Kereszteződéshez érve egy feszület, Rockenbauer Pál kopjafája és egy mini kápolna is volt egymás közelében. Innen már csak 300 méterre volt a Postás-kulcsosház, és egyúttal a bélyegzőhely is. Itt ebédeltünk. Közben megjelent három terepjáró (csak egyiken volt rendszám). Sajnos nyomaikat a friss sárban sok helyen láttuk, később pedig virtuskodásaikat a nagy pocsolyákban. Aztán – hogy teljes legyen az erdő rongálása – megjelent öt cross-motoros is, hasonló mutatványokkal. Katit – hiába húzódott teljesen félre – teljesen beterítették sárral. Ennyit a békés egymás mellett élésről. Zalaújlakig végig lejtett az út, a faluban a nap is kisütött. Piroska Pihenőben szálltunk meg. Jó meleg fogadott, valamint Piroska néni – aki 43 évig túrázott – figyelmessége, hogy edényekbe vizet és keféket tett ki cipőink tisztítása végett. Vacsora előtt még megnéztük háziasszonyunk vezetésével az Egry József emlékházat. Vacsorára finom ételt (Zalai babos káposzta füstölt csülökkel) kaptunk és pogácsát, valamint almás pitét. Megkóstoltuk a zalai fehér- és vörös bort is. Napi adagunk 17,8 km volt.

    10.18. vasárnap. Lazább nap jött, lényegesen jobb idővel. Piroska néni reggelije után előbb visszakapaszkodtunk a kék jelzésre. Eső helyett köd volt a reggeli órákban, így a zalakarosi kilátóhoz sem tettük meg a betervezett kitérőt. Az előző napokban lehulló rengeteg eső miatt viszont elképesztően sokfajta gombát láttunk és fényképeztünk. Egy záportározónál elértük a Csiga-túra tanösvényt. Szép, interaktív táblákat ebben az évben adták át. Zalakomárt részben megkerülve a fürdőnél értünk ki a főútra. A Tourinform irodában akartunk bélyegezni, de nem volt nyitva, ezért sorra kérdeztük a vendéglátóipari egységeket, hogy kinek van Zalakaros feliratú bélyegzője. Végül egy büfében – némi fogyasztás fejében – kaptunk a füzetünkbe pecsétet. Zalakaros – Galambok – Zalakomár útvonalon már sok esemény nem történt, végig az aszfaltot koptattuk. Olyan jól haladtunk, hogy az eggyel előbbi vonatot is elértük. Az igaz, hogy IC helyjegyünk nem volt, de állítólag egy kocsiba elegendő a pótjegy is. Végül nem is láttunk IC-vagonokat. 14,5 km-t tettünk meg.