Isaszegi Természetbarát Klub

Mátra-alja, Gyöngyöspata

Címkék

Március 12-én  Mátra-alján túráztunk szépszámú (44 fős) csapattal. Gyöngyöspatáról indulva a Danka-patak völgyében és a Havason jártunk. Megnéztük a műemlék templomot is. 13,5, illetve 11 km-t gyalogoltunk.

Ezúttal is busszal utaztunk. 7 órakor indult a gyűjtőjárat, Isaszeg, Gödöllő és Hatvan felszállóhelyekkel. Háromnegyed kilenckor parkoltunk le a templom közelében és hamarosan indultunk. Miután kétszer átmentünk a Danka-patakon, egy emelkedővel elértük a pincesort. Az egyik sor végén asztalokkal, padokkal tágas pihenőhelyet alakítottak ki. Mi továbbmentünk és ismét a patak mellé sodródtunk. Egy felhagyott kőbánya után széles völgyben igen enyhén emelkedve haladtunk a patakkal párhuzamosan. Csoportokban szép tavaszi héricseket láttunk. Terveim szerint a Tehéntánc nevű részen átkeltünk volna a patakon és egy vízmosáson (Gyepes-völgy, ahol régebben a turistaút is vezetett) át értünk volna a Havas közelébe. Azért hiúsult meg a terv, mert nagyon elszaporodtak erre a szúrós bokrok, azonkívül a crossmotorosok is arra garázdálkodtak. Maradtunk tehát a völgyben, melynek neve itt Mész-part. Mikor elértük a S+ kereszt jelzést, mindenkinek adott volt a lehetőség, hogy az addigi úton térjen vissza Gyöngyöspatára, kihagyva ezáltal a Havas megmászását. Heten éltek is a könnyítés lehetőségével.

    Akik továbbmentünk a Havas irányába, előbb átkeltünk ismét a Danka-patakon, majd egy keresztútnál megálltunk kicsit elemózsiázni. Ezután meglehetősen meredek szakasz következett - 1,4 km-en 250 métert emelkedett az út. Felérve szuszogtunk egyet, volt aki itt tartotta meg ebédidejét. Továbbindulva megszűnt az út nehézsége, jobbára már csak lefelé mentünk. Helyenként szép kilátás nyílt Gyöngyöspatára, Szücsire, keleti irányban pedig Gyöngyösre. Gyöngyöspata közelébe érve a Szent Péter templom romjainál álltunk meg egy percre, majd a könnyebb utat választókkal az egyik pincénél találkoztunk. Megkóstoltuk a patai bort a pincében, páran haza is vittek belőle.

    Ezután már sietni kellett, mert 3 órára beszéltem meg Molnár Károly úrral, hogy szakszerűen bemutatja nekünk a XV. században épült templomot, benne az országban egyedülálló Jessze-oltárt. Élvezet volt hallgatni az ismertetést, olyan dolgokat is megmutatott nekünk a sekrestyében, ami egyébként nem látható. Csak azt sajnáltuk, hogy hiába tisztogattuk túracipőinket a legnagyobb szorgalommal, kis sarat azért bevittünk a templomba. Fél négy után indultunk hazafelé.

 

Madeira

Címkék

Klubunkból négyen a múlt hetet Madeirán töltöttük. Bár a programok javarészt adottak voltak, szabadidőnkben sok egyéni felfedezést is tettünk, részt vettünk egy  nagy levada túrán is. Jelen beszámoló csak vázlata az utazásnak, részleteket a 2016.11.19-ei vetítettképes élménybeszámolón láthatja, hallhatja a tisztelt nagyérdemű.

Hétfő: utazás a hajnali óráktól ( ½ 2!), Krisztus király-kilátó, tengerpart szállodánk környékén.

Kedd: funchali városnézés, Botanikus kert.

Szerda:  kis levada túra, Balcoes-kilátó, Sas-szikla, Santana, Szent Lőrinc félsziget, Bálna-múzeum, Machino városnézés.

Csütörtök: egész napos levada-túra (Risco-vízesés, 25 forrás vízesés).

Péntek: Monte, Trópikus kert, Pico dos Barcelos kilátó, Serrado-nyereg kilátó, Apácavölgy.

Szombat: Cabo Girao sziklaszirt, Encumeada-hágó, Porto Moniz lávamedencék.

Vasárnap: Santana Tematikus park, Funchal egyéni városnézés.

Hétfő: hazautazás

Túra Budakeszi környékén

Címkék

2016.02.06-án, szombaton ragyogó időben majd’ ötvenen jöttek el a Budai-hegységbe. Két táv között lehetett választani.

Előbb egy húsz személyes buszt rendeltem meg, de ezt hamar kinőttük, ezért módosítottam busz-igényünket egy 55 személyes buszra. Isaszegen, Gödöllőn szálltak fel a környéken lakó túratársaink, míg a pestiek városi busszal jöttek Budakeszire, ahonnan túránk indult. Az ingyenes parkolóban álltunk meg. Nem ment az egyik percről a másikra, míg ennyi ember „hadrendbe” állt.

A S+ jelzésen indultunk és hamarosan a Szilfa-tisztásra értünk, ahol egy nem szokványos kinézetű esőbeálló látványa fogadott. Tovább már a piros kereszten mentünk. Egy kerítés felett kellett átlétrázni, de mire odaértem, az eleje már túlment a létrán. Korrigálni egy másik úton próbáltunk, de az le volt zárva, ezért kénytelenek voltunk visszamenni a létráig. Mire mindenki átjutott, eltelt egy kis idő. Áttértünk a Z körút, majd a Z+ jelzésre. Ezt elég sokáig követtük, javarészt egy vadkerítés mellett. A Hárs (Hársbokor) hegy oldalában kapaszkodtunk fel kb. 420 méter magasságig. Felérve pihenőt, kajaszünetet tartottunk.

    Pihenő után a Z négyszögön mentünk volna, de ez többször a semmibe veszett el, ezért javarészt csak az irányt tartva haladtunk. Egy újonnan felhúzott kerítés némileg átrendezte a jelzett utak rendjét. A Z körút már jobban járható volt, mégis itt maradtak le páran. A Vadaspark közelébe érve (eddig szűk 7 km-t tettünk meg) választási lehetőség kínálkozott mindenki számára: vagy megnézi a Vadasparkot, illetve visszasétál a buszhoz, vagy pedig tovább gyalogol.

    A nagy többség a hosszabb útra jött. Budakeszin áthaladva ismét erdőbe értünk. A Mária-jelzést a nyári sípályánál hagytuk el, majd betértünk a Virág-völgybe. Pár éve ugyancsak februárban már jártunk erre, csak akkor 30 centis hó volt, szemben a mostani tavaszias idővel. A völgyet elhagyva szép utakon a sárga és a piros jelzésen kapaszkodtunk felfelé. A Korányi szanatórium közelében kétszer is átkeltünk a Gyermekvasút sínein. Kiérve a Budakeszi felé vezető útra, hamarosan a Szent Antal-szobor mellé értünk, majd a település szélén megnéztük a Magyar Himnusz-emlékművet. Ezután már csak a buszhoz kellett visszaérnünk, és máris indulhattunk hazafelé. A hosszabb táv 14,5 km hosszú volt.

 

Évköszöntő túra

Címkék

Program szerint két táv között lehetett volna választani, de a szinte járhatatlan útviszonyok miatt egy harmadik, rövidebb változatra (7 km) került sor. Pedig rengeteg ember (46 fő) volt kíváncsi erre az útra.

Éjjel ónos eső esett, és ez folytatódott még az út elején is. Készülődés közben jöttek a telefonok, hogy mi lesz velünk, megtartjuk-e a túrát? Mivel nem tudtam volna mindenkit értesíteni az esetleges változásról, az érdeklődőknek csak azt tudtam mondani, mindenki maga döntse el, be meri-e vállalni az utat?

Ilyen baljós előjelek után meglepően sokan voltunk az isaszegi, később pedig a gödöllői vasútállomáson. A vonaton is jöttek Pest felől, és Besnyőn is csatlakoztak hozzánk sokan. A jégpáncél miatt szavazásra tettem fel a kérdést, elégedjünk-e meg egy rövid túrával? Elsöprő többség a rövid út mellett döntött.  

    Elkezdtük a csúszkálást. Igazán azokon a helyeken volt alig járható az út, ahol korábban már letakarították a hótól az utat. Különösen igaz volt ez az incsői lakópark előtt, ott a széles aszfalton alig tudtunk átkelni. Ahol szűz hó volt, ott egyszerűen beszakadt alattunk a havat borító jég, és majdnem simán lehetett gyalogolni. Lassan haladtunk, de nem is volt miért sietnünk. A Gudra-hegyre való felkapaszkodás végre kicsit felmelegített a sok togyorgás után. A hegyről leereszkedtünk a most felújított Pap Miska-kúthoz. Közelében új padokat és asztalokat is elhelyeztek, és térkép, kis híd is került oda.

    A meglepetés ezután következett. Pár túratársunk előre odament és nagy tűzzel, meleggel fogadott bennünket. Kezdetét vette az ilyenkor szokás nagy evés-ivás, amit még az is fokozott, hogy egyikünknek születésnapja volt. Előkerült még egy gitár is, melynek kíséretében vidám nótázgatás kezdődött. Jó sokáig ott voltunk, aztán visszaindultunk a besnyői vasútállomásra.

 

Mikulás-kereső túra 2015.

Címkék

Hagyományos Mikulás-kereső túránkat ezúttal is az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével szerveztük. A nem túl hideg, de ködös időben hetvenen voltunk, ennek háromnegyed része klubunk tagja, illetve vendége volt.

Fél 10 után indultunk a Nyugdíjas Klubtól. 1,4 km-t kellett megtennünk, míg elértük az erdőt. Itt volt az első Mikulás-kép is, ami a Mikulás megtalálását hivatott segíteni. A Mikulás közeledtét egyre nagyobb képek jelezték. Folyamatosan emelkedő úton előbb a Nagy-hegyre, majd a Kálvária-hegyre kapaszkodtunk fel. Nem sokkal az átjátszó adó után találtunk rá a Mikulásra. Külön jutalmakért előbb a vállalkozó kedvű gyerekek verset mondtak, énekeltek. Ezután minden gyerek (és azok a felnőttek, akik kértek) Mikulás-csomagot kapott, majd a gyerekek még a szép kivitelű Mikulás-képeket is megkapták.

    Jó hangulatú beszélgetés, süteménnyel és melegítő itallal való kínálgatás közepette jól elszaladt az idő. Mindnyájan közösen indultunk el visszafelé, de mikor elértük a piros jelzést, kétfelé váltunk. Főleg a gyerekes szülők, nagyszülők a rövidebb utat választva visszagyalogoltak a túra indulópontjára. Ők 7 km-t tettek meg.

    Mi húszan még kiegészítettük a gyalogutat. Előbb a P jelzésen felgyalogoltunk a Honvédsírokhoz. Itt a pihenőhelyen kis ebédidőt engedélyeztünk magunknak. A Z+ jelzésen indultunk lefelé, de letértünk róla a bográcsolásokról ismert mély horhosba.  Most nagyon tele volt letört ágakkal, ez tette még változatosabbá az utat. A domb alján – továbbra is a Z+ jelzésen - a sápi útra tértünk. Később a jelzéssel együtt derékszögű irányváltással Szentgyörgypuszta felé vettük az irányt. Margit és István ott laknak, és behívták a csapatot egy nagy tál mézes süteményre. Kis idő után indulnunk kellett, nehogy ránk sötétedjen. A Telefon-álián folytattunk az utunkat, majd az ESE-nél értük el Isaszeget. Ez a hosszabb táv 14 km volt.

 

Apátkúti-völgy

Címkék

11.07-én, szombaton a Visegrádi-hegység egy nagyon szép táján jártunk, a Lepence-völgytől Pilisszentlászlón át az Apátkúti-völgyig, majd azon Visegrádig. 28-an voltunk, 16,7 km-t gyalogoltunk szinte végig gyönyörű időben.

7:00-kor találkoztunk Gödöllőn, majd attól függőn, hogy valakinek volt-e matricája, vagy sem, az M0-áson, vagy Mogyoródon át hajtottunk rá a Megyeri-hídra. Tovább Szentendrén, Pilisszentlászlón át jutottunk Lepencére, túránk kiindulópontjára. Az első 800 métert aszfalton tettük meg, majd a Z jelzésen betértünk az erdőbe. A Lepence-patak völgyében haladtunk, majd attól kissé eltávolodva hegyoldalban oldalaztunk. Később megint a patak mellé értünk, majd háromszor át is keltünk rajta. Mikor elhagytuk a patakmedret, kezdett kissé jobban emelkedni az út. Balról elhagytuk a Spartacus-ösvény bejáratát. Itt is - mint mindenütt a nap során - sok kirándulóval találkoztunk. A nap eltüntette a ködöt, így még pompásabb volt az őszi erdő. Elszórt víkendtelkek között megálltunk elemózsiázni.

    Továbbindulva bejutottunk Pilisszentlászlóra. A falut a kék jelzésen hagytuk el, majd a piros körút jelzésen mentünk, végül jelzetlen úton értünk az Apátkúti-völgybe. Lehetett volna egyszerűbben is! Nagyon szép volt a patakvölgy, aki számolta, azt mondta, 13-szor keltünk át rajta. Annyi avar hullott a patakba, hogy helyenként nem is lehetett látni a vizet. Egy kis szellő megrázta a fákat, a rengeteg levél hóesés módra szállt alá. A pisztrángos tavaknál bevártunk mindenkit, még a gombázásba belefeledkezetteket is. A Fűvészkert után jött az Apátkúti-patak talán leglátványosabb része hatalmas sziklákkal és az Ördögmalom-vízeséssel. Ezután egy horgásztó következett, majd hamarosan becsatlakozott a Fellegvár felől érkező út is. Beértünk a házak közé. A révtől a sofőrök visszabuszoztak Lepencére a kocsikért, majd visszajöttek a többiekért Visegrádra. Hazaúton Szentendre előtt már dugóba keveredtünk, és ez kitartott egészen a Megyeri-hídig.

 

Szarvasi buszkirándulás

Címkék

Napsütéses őszi időben 55-en kerestük fel Szarvas legfontosabb nevezetességeit, úgymint az Arborétumot, Mini Magyarország Parkot, a Belvárost, de kuriózumként meglátogattuk a Sárarany Szalmaportát is.

Reggel 6 órakor kezdte a busz összeszedni az utasokat Gödöllőn, majd Isaszegen folytatta. Fél 7 körül már mindenki a buszon volt. Jó tempóban haladtunk, 9 órára már az Arborétum előtt álltunk. Útközben nem álltunk meg sehol, így nem csoda, ha jegyvásárlás után a WC-nek volt a legnagyobb vonzereje. Mivel még meglehetősen hűvös volt, mindenki előbb a makett-parkot kereste fel, mert ott már érezni lehetett a nap melegét. Szép látvány volt, ahogy a bepókhálózott füvön csillogott a harmat. Magyarország és a Kárpát-medence sok jeles épülete már látható itt kicsinyített változatban. Különösen a gyerekek nagyon élvezték az épületek között kacskaringozó vasutat, amit ők indíthattak az ismertető tábláról.

    Ezután az Arborétumot jártuk végig, ki-ki érdeklődése, erőnléte szerint. A „Pepi-kert” néven is ismert parkot az olasz eredetű Bolza család létesítette a XIX. században. Élmény volt az őszi színekben pompázó hatalmas fák között sétálni. Jártunk a Holt-Kőrös partján lévő Kikötőben, a Kilátóban (aminek csak neve emlékeztet funkciójára, kilátni már régóta nem lehet belőle a környező fáktól). Többen elcsábultak a Csemetekert kínálatának. Délben indultunk tovább, bár már belátom, az Arborétum több időt is megérdemelt volna.

    Szarvas Ezüstszőlők nevezetű részébe buszoztunk. Itt a Sárarany Szalmaportát látogattuk meg. Mindenkit elbűvölt a készítésében rengeteg türelmet igénylő szalmából készült figurák, aratókoszorúk, ajándéktárgyak látványa. Egy vitrinben gyöngyből készült díszeket is láthattunk. A portán volt egy füvészkert is. Az ágyásokból az útra tévedt növényeket ki lehetett szedni, rá is csaptak a lányok. Kaptunk gyógyteát is ízelítőül.

     Ezután visszamentük Szarvas belvárosába. Előbb átsétáltunk a Kőrős hídján, hogy közelebbről is megnézhessük a vízre épült Ezredéves Emlék emlékművet.  Leginkább a Bolza-kastélyt szerettük volna megnézni. Ez a lehetőség adott volt a város honlapja szerint: „egész évben, minden nap, 0-24 óráig kizárólag kívülről díjmentesen megtekinthető”. Evvel szemben három oldalról is próbáltunk bejutni (talán úszva sikerült volna a Kőrös felől), de mindenütt lezárt láncos kapuk állták utunkat. Maradt azért még látnivaló: körbesétáltuk az evangélikus Ótemplomot, jártunk a Tessedik Sámuel múzeumnál, a  Mittrovszky-kastélynál és a volt Árpád-szállónál. A csapat nagy része ezután egy cukrászdában kötött ki. Fél négykor indultunk hazafelé.



Azt hiszem mindenki jól érezte magát.

A DDK zalai szakaszán

Címkék

A Zalai-dombság változatos tájait jártuk négynapos gyaloglásunkon. Csupa 6-os távú (66,6 km) túránkon nem kényeztetett agyon bennünket az időjárás, sokat esett az eső.

    10.15. csütörtök. Kora reggel (5 órakor) indultunk, és öt átszállással fél egy után már Bázakerettyén is voltunk. Egy éve itt fejeztük be a Zalalövőről tartó szakaszt. A kocsmában meg kellett nézni, nincs-e változás a bélyegzőben?  Majdnem egy órakor indultunk. A faluban még volt kerékpárút, azon tudtunk menni. Később - egész Kistolmács túlsó végéig - maradt az aszfaltút, ami a kisvasúttal párhuzamosan haladt. Elhaladtunk a Kozár-forrás, és a szépen rendezett Kistolmácsi-tó mellett. Szép volt a kistolmácsi kápolna is a barokk Szent család szoborral. Mikor elhagytuk a települést, esni kezdett az eső. Eleinte semmi gond nem volt, mert egy vályúsan kiképzett betonút vezetett fel a Barkócási-erdő nyergére. Később megtapasztaltuk a zalai sár ezernyi változatát. Szerencsére – és ez vonatkozik az egész útra is – az igazi ragadós sárga agyag kevés helyen volt, inkább morzsalékos lösz. Borsfán kicsit ráncba szedtük magunkat, ettünk is egy keveset egy buszmegállóban. Valkonya előtt még egy kapaszkodó várt ránk a Borsfai-hegyhát. Aztán leereszkedtünk a faluba, és máris szálláshelyünkön, a Rockenbauer Pál turistaházban voltunk. Érdekes rongybábúk voltak mindenütt, melyel a Ludvérc-fesztiválról maradtak kinn. 13,4 km-t gyalogoltunk. Nagyon jól esett a cserépkályha melege, és a finom csirkepaprikás is, amit korábban megrendeltem. A korai kelés következményeképp hamar ágynak estünk.

    10.16. péntek. Összepakoltunk, megreggeliztünk a turistaház társalgójában. Nedves ruháink, cipőink megszáradtak reggelre, így ismét nedvszívókká váltak. A turistaház nagy kertje mellett indult tovább a kéktúra. Ez a nap folyamatos hullámvasutazással telt, öt nagyobb dombra is fel kellett kapaszkodni, hogy aztán mindjárt le is adjunk a megszerzett magasságunkból. Egy völgyben kis tó (melyet a Szuloki-forrás táplál) sárgállott. Legtalálóbb neve a harmadik dombnak volt: Csuszigáló. Obornak volt az első település, amit a nap folyamán láttunk. A következő dombhát neve Mántai-bükk volt, ezután már csak egy volt hátra, a homokkomáromi. Itt található a Kegytemplom és zárda, neves zarándokhely. Nekünk e hely a napsütést jelentette, élveztük is nagyon. A bélyegzőt a zárdában kell elkérni, a templomot is kinyitották nekünk. Megebédeltünk, aztán indultunk tovább. Lefelé menet sok faszobor látható. A következő település, melyet érintettünk Hosszúvölgy volt, majd Zsigárdmajor következett. Már nagyon vártuk, hogy Palinba érkezzünk, mert ezen a napon itt fejeztük be a túrát. 21,9 km-t tettünk meg idáig. Bélyegzés után buszra szálltunk és Újudvarra utaztunk. Itt még várt ránk egy km gyaloglás szálláshelyünkig, a Napsugár-vendégházig. Nagyon kedves fogadtatásban részesültünk, a vacsora bőséges és finom volt. Még jó ideig elbeszélgettünk, hülyéskedtünk, mielőtt lefeküdtünk volna.

    10.17. szombat. Kiadós reggeli után indultunk. Előbb vásároltunk valami szendvicsnek-valót, aztán a Petőfi utcán hagytuk el Újudvart a Z+ jelzésen. A jelzések felvezettek egy dombra, majd balra kanyarodott a jelzett út. Egy magaslesnél sokat keresgéltem az utat, de azt végül Éva találta meg - igen rossz állapotban - balra a magaslestől. Ezután volt egy pár jel, utána kilométerekig semmi. A GPS segítségével azért felértünk a gerincen futó kék jelzéshez. (Jobban tanulmányozva a térképet és a GPS-t, kiderült, hogy - ellentétben a Cartographia térképpel és a felfestett jelzésekkel – a Z+ már a TV-toronyhoz vezető aszfaltozott úton halad, ezen viszont egy jel sincs.) A kék jelzésen tovább emelkedett az út, egészen a TV-torony közeléig. Itt jobbra letértünk a jellel együtt. A kék háromszög jelzés a Kőszikla-szurdokon vezet át, ami nagyon látványos hely, de ilyen csúszós útviszonyok között most kihagytuk. A kéken igen meredek úton leértünk a forrásokig, pihenőpadokig. Továbbhaladva Nagybakónak faluba értünk, itt északi irányba fordultunk. Egy kecskefarm után sík rész következett, de nagyon vizenyős volt a sok esőtől. Meg kellett nézni alaposan, melyik fűcsomó bír el. Egy emelkedővel feljutottunk a Cser-hát-hegyre. Hosszú egyenes szakasz végén valami nádszerű ültetvény mellett a magaslesnél ettünk pár falatot. Az út folytatásában egy gyönyörű mély szurdokot hagytunk magunk mögött. Elkezdtük kapaszkodónkat az Öröm-hegyre. Pár elhagyott gyümölcsös is felbukkant az út mellett, majd egy rendezett vadásztanya. Kereszteződéshez érve egy feszület, Rockenbauer Pál kopjafája és egy mini kápolna is volt egymás közelében. Innen már csak 300 méterre volt a Postás-kulcsosház, és egyúttal a bélyegzőhely is. Itt ebédeltünk. Közben megjelent három terepjáró (csak egyiken volt rendszám). Sajnos nyomaikat a friss sárban sok helyen láttuk, később pedig virtuskodásaikat a nagy pocsolyákban. Aztán – hogy teljes legyen az erdő rongálása – megjelent öt cross-motoros is, hasonló mutatványokkal. Katit – hiába húzódott teljesen félre – teljesen beterítették sárral. Ennyit a békés egymás mellett élésről. Zalaújlakig végig lejtett az út, a faluban a nap is kisütött. Piroska Pihenőben szálltunk meg. Jó meleg fogadott, valamint Piroska néni – aki 43 évig túrázott – figyelmessége, hogy edényekbe vizet és keféket tett ki cipőink tisztítása végett. Vacsora előtt még megnéztük háziasszonyunk vezetésével az Egry József emlékházat. Vacsorára finom ételt (Zalai babos káposzta füstölt csülökkel) kaptunk és pogácsát, valamint almás pitét. Megkóstoltuk a zalai fehér- és vörös bort is. Napi adagunk 17,8 km volt.

    10.18. vasárnap. Lazább nap jött, lényegesen jobb idővel. Piroska néni reggelije után előbb visszakapaszkodtunk a kék jelzésre. Eső helyett köd volt a reggeli órákban, így a zalakarosi kilátóhoz sem tettük meg a betervezett kitérőt. Az előző napokban lehulló rengeteg eső miatt viszont elképesztően sokfajta gombát láttunk és fényképeztünk. Egy záportározónál elértük a Csiga-túra tanösvényt. Szép, interaktív táblákat ebben az évben adták át. Zalakomárt részben megkerülve a fürdőnél értünk ki a főútra. A Tourinform irodában akartunk bélyegezni, de nem volt nyitva, ezért sorra kérdeztük a vendéglátóipari egységeket, hogy kinek van Zalakaros feliratú bélyegzője. Végül egy büfében – némi fogyasztás fejében – kaptunk a füzetünkbe pecsétet. Zalakaros – Galambok – Zalakomár útvonalon már sok esemény nem történt, végig az aszfaltot koptattuk. Olyan jól haladtunk, hogy az eggyel előbbi vonatot is elértük. Az igaz, hogy IC helyjegyünk nem volt, de állítólag egy kocsiba elegendő a pótjegy is. Végül nem is láttunk IC-vagonokat. 14,5 km-t tettünk meg.

 

Honismereti séta

Címkék

 Az Isaszegi Falumúzeum szervezésében – ITK segédlettel – szombaton honismereti túrát tartottunk. Klubunkból 22-en vettünk részt rajta. A táv rövid volt: 10,5 km.

9 órakor találkoztunk a múzeum előtt. A gyülekezéskor derült ki, hogy rajtunk kívül egyetlen vendég (!!!) volt kíváncsi a Falumúzeum által sok helyen meghirdetett ismeretterjesztő túrára. A Falumúzeum – Szt. Márton-kút – vasútállomás – Tőzeg-tavak útvonalon értünk Ilkamajorba. Itt Szmolicza József úr a Falumúzeum vezetője érdekes adatokkal szolgált a volt Grassalkovich uradalomhoz, majd az egykori Magyar Királyi Koronauradalomhoz tartozó Ilkamajor történetéről, életéről. Sok 1970-es évekből származó saját fényképet is bemutatott. Itt derült ki, hogy egyik tagunk – Margit – is itt születet, töltötte ifjúkorát. Emlékeiről ő is beszélt, valamint egyetlen vendégünk, Szabó Lajos úr is.

    Továbbmenve felértünk a Bolnokai-dombhátra, amiről azt hallottuk, hogy régen Ökörteleki-hegynek hívták. A gerincen haladva megálltunk kicsit a földdel takart háznál. A házigazda kijött, és sok részletet elárult a szokatlan építésű házról. A gerincről letérve egy mélyúton értünk el az Ürgemajorba. Ez már nem élő település, csak pár betontuskó és két fasor emlékeztet arra, hogy itt valaha emberek éltek. A Szarka-berki dűlőn indultunk el visszafelé, de közben tettünk egy kitérőt, és megnéztük az egyik portán található emukat. Lovardák mellett haladva elértük a Rákos-patakot. Ennek padkáján áthaladtunk a vasúti sínek alatt, majd Rákóczi utcán értünk vissza a Falumúzeumba. Útközben kenyeret és lilahagymát vettünk, Józsi már korábban beszerzett zsírt és üdítőket, de Babi pogácsájának és mézes süteményének is nagy sikere volt. Még bor is került az asztalra.

 

Bujáki túra

Címkék

31-en kerestük fel a Cserhát e gyöngyszemét. A nagyszerű idő mellett még abban is szerencsénk volt, hogy láthattuk a szüreti felvonulást sok-sok népviseletbe öltözött helyi lakóssal. 12 km-t gyalogoltunk.

Negyed nyolckor találkoztunk Gödöllőn a vasútállomáson. Kicsit késett a pesti vonat, ezért pár percet várnunk kellett. Asszódon még felvettük Incit, aztán Palotáson kovályogtunk még egy kicsit, de 9 órára azért megérkeztünk Bujákra. A katolikus templom mögött parkoltunk le. Gyümölcskínálások után indultunk. Ady E. utca után beértünk az erdőbe. A zöld tölgyfa-jelzésen haladtunk. Ez állítólag tanösvény, de ismeretterjesztő táblát sehol sem láttunk. Egyébként is furcsa életet él ez a jelzés: néha láttunk egy-kettőt belőle, néhol más irányba volt felfestve, mint az a térképen van (Kálvária után a keresztnél), néha megjelent egy magányos jel, de leginkább sehol sem láttuk azt kilométereken keresztül.

    A Kálvária - a Szent Anna-kápolnával, remetelakkal - viszont nagyon szép, a kilátás róla pedig csodás. Be lehet látni a faluba, mögötte pedig a Kelet-Mátra kéklik. Megnéztünk minden alaposan, volt, aki meg is reggelizett itt. Folytatásban az út alig észrevehetően emelkedett, süllyedt. Az Epidus-forrásnál pihentünk egyet. A forrás – amelyet a térkép kiszáradtnak tüntet fel – ugyan megkerüli a rozzant betongátat, mégis bővizűen indul útjára. A forrás után nem csak a jelzés tűnt el, hanem az út is. Kis kerülővel egy időszakos patakmederben, aszfaltozott úton, majd kocsiúton visszaértünk a térkép szerinti útra.

    A Honvéd-üdülő melletti Szabadidő Parkba érve szerettük volna megnézni a horgásztavat, és ott ebédelni. Illendően engedélyt is kértem a portástól. Ő megkérdezte, hogy turisták vagyunk-e? Igenlő válaszunkra azt felelte, hogy akkor nem mehetünk be. Jobb lett volna, ha csak simán besunnyogunk. Így aztán az út szélén ebédeltünk meg.

    Elemózsiázás után nekiveselkedtünk a vár bevételének. Az út vége kicsit meredek volt. Bejártuk a külső- és belsővárat is. Fentről nagyon szép kilátás nyílt a parkra, láthattuk azt a horgásztavat is, ahová a rend szigorú őre nem engedett be. A várból (ahol egyébként korábban már egyszer jártunk) más úton ereszkedtünk le, mint ahol felmentünk. A faluba visszaérve, épp hazafelé indultunk, mikor egy kedves néni felhívta a figyelmünket, hogy nemsokára kezdődik a szüreti felvonulás. Félreálltunk a kocsikkal, és megnéztük azt. Gyerekek és felnőttek nagy része népviseletben tündökölt. Múlt héten a matyó népviseletet volt szerencsénk látni Mezőkövesden, most pedig a bujákit. Nekem ez utóbbi - vidám színei - miatt jobban tetszik.