Hagyományos majálisunkat ebben az évben is megtartottuk 54 résztvevővel. Az idő és a hangulat is hagyományosan jó volt, és sajnos az is, hogy megint szétbarmolt erdei pihenőhelyet kellett emberivé változtatni.

Változás történt viszont abban, hogy önkéntes jelentkezés alapján idén a Szekeres és a Pusztay házaspár vállalta a majális szervezését és lebonyolítását. Nagyszerűen tették dolgukat, köszönet érte nekik! Még a váratlanul felmerülő problémákat is sikerült megoldaniuk. Az ugyan nem számít váratlannak, hogy szemetes környezetet, egy-egy megrongált padot, asztalt, esőbeállót találunk kedvelt erdei pihenőnkön, de az idei minden eddigit felülmúlt. A két esőbeállóból csak egy maradt, a több asztalból, padból is csak egy volt meg. Sanyi az előző napokban lefényképezte a terepet, azt elküldtem Szekeres Péteréknek, ő pedig szerzett valahonnan egy volt hűtőkocsit, és abban szállította le a padokat, asztalokat szombat reggel. A meghirdetett gyülekezési időpontra (9 óra) minden állt már, a nagy üstben már sült a szalonna. A menü ezúttal chilis bab volt marhahússal, mellé kenyér, vagy krumpli, savanyúság. Italokat mindenki maga hozta. Nagy beszélgetésekkel gyorsan telt az idő.

Dél körül Szekeres Marika és Teri versenyt rendezett a gyerekeknek. Sajnos idén kevesebb gyerek volt, de még azok közül se indult mindenki a versenyen. Saját tagunknak összesen csak három unokája indult, és ebben már benne volt - a még másfél évét se betöltő - Zsófi is. Az ebéd utáni kis túrán is csak egy vendéggyerek – Bálint - vett részt, igaz ő legalább élvezte. Így erősen megkérdőjelezhető gyerekprogramunk sikeressége. Pedig pár évvel ezelőtt épp az volt a célom ilyen rendezvények megszervezésével, hogy gyerekprogramokba becsempésszünk egy kis gyaloglást is, hátha sikerül kinevelni a jövő turistáit. A versenyben résztvevő gyerekek csokit, banánt és narancsot kaptak, valamint különdíjként Marci készítette míves turistabotokat.

Az ebéd nagyon finom volt. A chilitől nem kellett megijedni, mert nem minden adagban volt. Finom süteményekről a résztvevők gondoskodtak, volt is kínálat bőségesen. Szieszta után kis gyaloglásra indultunk körülbelül húszan. A Vízműveket megkerülve egy alig járt völgyben jutottunk a Honvédsírokhoz vezető útra, majd onnan a szokott úton, egy mély horhosban értünk vissza az erdei pihenőhöz. Ezután Jani elővette gitárját, és annak kíséretében énekelgettünk. Margó még dalszövegeket is másolt hozzá. Később Sanyi is felbátorodott, ő is gitározott, énekelt. Körülbelül öt órakor bontottunk

 

A Dél-dunántúli Kéktúra egy hiányzó szakaszát jártuk be május 11-én. Mivel nem szerettünk volna túl korán kelni, az elfecsérelt időt később kellett behoznunk. 19 km-t gyalogoltunk.

7 óra előtt indult vonatunk. Kétszeri átszállással csak 1/4 12-re értünk Kaposmérőre, pedig az út nagy részét IC-vel tettük meg. A hazaindulás fix időpontja miatt nagyon ki volt számítva az időnk, a kikalkulált menetsebességet mindenképp tartani kellett. Az időnk viszont túrázáshoz ideális volt, sár is csak ritkán nehezítette a haladást.

A vasútállomástól indulva a temető után előbb el kellett érni a kék jelzést. Pár hete akkor Újvárfalva felé fordultunk, most Kaposdada felé. Előbb egy nagy halastó mellett haladtunk, majd alig emelkedve Kaposdada szélén egy újabb tóba botlottunk. Közelében egy szép esőbeálló is volt. A ritkán lakott településen pár nagyon szép birtokot is láttunk. Szennához közeledve elhaladtunk a romos Steiner-tanya, egy kidőlt feszület, majd pár hétvégi ház mellett - hol művelt, hol elhanyagolt gyümölcsös között. Szenna szépen mutatkozott be: a felette lévő dombról egy nagy gazdaság sok állattal, egy tó és a református templom tornya látszott. Mielőtt beértünk a faluba megebédeltünk. Szennán a boltban kiegészítettük élelmiszerkészletünket, és bélyegeztünk is igazolófüzetünkbe.  A skanzent persze most nem volt időnk megnézni, de azt már múltkor megejtettük, mikor erre jártunk.

Szenna után 1 km aszfalton való haladás következett, majd egy majornál jobbra fordultunk az erdő felé. Az erdő szép volt, hosszan egy mély árok mellett mentünk. Egy jóízű forrást (Csipány-forrás) is találtunk. Patcára beérve az egyutcás falun végigmentünk, majd a Katica-tanyánál jobbra fordultunk. A kalandparkot megkerülve emelkedik az út a Nozsi-hegyre. Lefelé mély löszfalak között haladva érjük el Szilvásszentmártont. Eredetileg itt ültünk volna fel a buszra, de annyira belejöttünk a gyaloglásba, hogy a következő faluig (Zselickisfaludig) még elmentünk. Egy jutalomitalra még lett volna időnk a busz érkezéséig, de az már évek óta bezárt. Gyalogos teljesítményünkkel elégedettek lehetünk: a 19 km-t öt és fél óra alatt tettük meg, közben ebédeltünk, pihentünk, bélyegeztünk is.

Busszal Kaposvárra, onnan intercityvel Pestre, majd Isaszegre/Gödöllőre utaztunk.

 

Április végén négynapos túrát tettünk, ebből kettőt Magyarországon, kettőt Ausztriában. Az időjárással elégedettek lehettünk: kellemes tavaszi időben 52 km-t gyalogolt a bevállalósabbja.

Április 28. (csütörtök)

Reggel 6 órakor kezdték a sofőrök utasaikat összeszedni. 6 kocsival mentünk, és különböző irányokból az M1-es Harkályos pihenőhelyénél találkoztunk. Háromnegyed kilenckor már Fertőbozon voltunk. Előbb egy sikertelen kísérletet tettünk, hogy szállásunkat egy rövidebb úton megközelítsük, de ennek kudarca után is 9-re már pakolhattunk ki a kocsikból.

Rövid reggeli után Fertőrákosra autóztunk. A kocsikat letéve először a Mithrász-szentélyig gyalogoltunk. Sajnos belülről nem volt szerencsénk megnézni, mert csak május elsejétől van nyitva, akkor is eléggé korlátozottan. A határ mellett gyalogolva a Páneurópai Piknik helyszínére értünk. Megnéztük a volt műszaki zárat, az ismertető táblákat, az emlékművet, és ettünk is. A Piuszpuszta – Sopronpuszta útvonalon akartuk megközelíteni Sopronkőhidát, de ez az útvonal nem járható, annak egy részének magántulajdonba kerülésével. Így aztán aszfaltozhattunk 4 km-t. A börtön után balra betértünk a Tómalom irányába. A Kecske-hegyet megkerülve ismét Fertőrákosra jutottunk. Kis kerülővel még megnéztük a Püspöki-palotát és a Pellengért.  A túratáv: 15 km volt. Hazafelé menet beugrottunk vásárolni Sopronba. Vacsora után gyakoroltuk a társasági életet.

Április 29. (péntek)

Reggeli után Wiener Neustadton, Puchbergen át a Schneeberg-hegységben lévő Hinterm Faden-be mentünk. Letettük a kocsikat. Már ebben a magasságban is hófoltok voltak, a csúcsok pedig vakító fehér új hóban tündököltek. Gyanúsan csöndes volt a környék, ami azért lehetett, mert nem üzemelt a Salamander ülőlift. Evvel szerettünk volna mi is 1210 m magasba (Fadensattel) felmenni. Úgy döntöttünk, hogy akkor nekivágunk gyalog az emelkedőnek. Sajnos a nagy nekibuzdulás csak az első komolyabb emelkedőig tartott. Innen csak 11 főre morzsolódott le a csapat, a többiek más útvonalon mentek tovább. Pedig később már szerpentinezni kezdett a jelzett út, így enyhült némileg annak nehézsége. Nagy örömünkre két őzikét is láttunk, az egyiket le is tudtuk fényképezni. Felérve a Fadensattel-re felejthetetlen kilátásban volt részünk egyrészt az előttünk álló 2000 méteres Schneebergre, másrészt a Bécsi-Alpok más havas csúcsára is. Almreserlhaus után még kicsit emelkedett az út, utána viszont hosszú kilométerek át csak lejtett. A Sebastian-patakot elérve nagy nehezen ránk találtak a könnyebb utat választók is. Itt ebédeltünk, aztán a patak mellett mentünk tovább. Nagyon látványos volt a Sebastian-vízesés. Itt döglött be a fényképezőgépem, ezért is láthatók ezentúl Éva és Ági  felvételei. Ezután szinte sík úton Sonnleiten után elértük  Losenheim várát. A sofőrök és még pár elszánt ember visszakapaszkodott a parkírozóig, a többiek pedig egy kis tónál etették a kacsákat. Túratáv: 11 km volt, kb. 650 m szintemelkedéssel.

    Ezután Hohe Wand-hoz autózunk. Maiersdorf után egy szerpentines úton felkapaszkodtunk a Magas Falra. A kocsit letéve először egy sziklaösvényt (Felsenpfad) jártunk be. Nagy élmény volt a szinte függőleges sziklafalra erősített acéljárdán járni a nagy mélység fölött. Ezután kocsival egy kilátóterasz közelébe mentünk. Kis gyaloglással egy sziklaperemről kiugró építményről (Skywalk) néztünk a lábunk alá. Az ég tele volt paplanernyősökkel, és egy nagyméretű repülőmodell is hasította a levegőt. Hazautazás után vacsora következett, majd jókedvű trécselés. Még a közös éneklést is megpróbáltuk – nem nagy sikerrel.

Április 30. (szombat)

Zsóka ezen a napon csatlakozott hozzánk. A vonat érkezési időpontja miatt ráérősen reggeliztünk, cihelődtünk. Túlságosan ráérősen is, mert nem számítottunk arra, hogy egész Sopron felbolydult a ballagások miatt. Tovább bonyolította a dolgot, hogy két elszökött ló városi sebességhatárt figyelembe nem véve száguldozott a kocsik között. Majdnem nekem is jöttek. Az erdei parkolóhoz vezető utat is lezárták ballagás miatt, ezért kénytelenek voltunk a Lővérek körúton hagyni a kocsikat. Már amikor nagynehezen összejöttünk különböző tévelygések végeztével. Újra kellett tervezni a túrautat is. Először a Károly-magaslatra kapaszkodtunk fel. Itt a csapat nagy része, vagy inkább fele fellépcsőzött a kilátó tetejére, ahonnan nagyszerűen látszott Sopron, a Fertő-tó, Kismaron, sőt még a Schneeberg is. Ezután a Dalos-kő felé vettük az irányt, majd a Récényi útnál kötöttünk ki (eredetileg innen indultunk volna). Tovább a rengeteg ismeretterjesztő táblával ellátott Ciklámen-tanösvényen haladtunk árnyas erdei úton. A Bella Lajos emlékhelynél megebédeltünk, ezután a Vár-kilátóhoz gyalogoltunk. Felmásztunk a fából készült kilátóba. Innen kicsit gyengébb volt a kilátás, mint a Károly-magaslatról, de így is szép volt. Ezután következett volna a Szalamander-tó, de a délelőtti csúszások miatt ezt most kihagytuk. Zöld jelzésen értünk vissza Lővér körútra, a kocsikhoz. Kicsit több mint 15 km-t gyalogoltunk.

Legurultunk a hegyről Sopron belvárosának közelébe. Innen egy kis városnézést tartottunk a régi várfalon belüli területen. Pár templom megtekintése után még egy fagyira, vagy a Gyógygödör borozóra is maradt idő.

Május 1. (vasárnap)

Reggeli után összepakoltunk, majd kocsival Eisenstadt-ba (Kismarton) mentünk, ott is a Gloriett-étteremhez. Nem mintha itt terítettek volna számunkra, inkább azért, mert innen indult Lajta-hegységi túránk. Első megállónk a Gloriett-kilátó volt. Annak rendje-módja szerint fel is mentünk, de párás volt a levegő, ezért inkább csak Kismarton látszott jó. Továbbmenve szép lomberdőben haladtunk alig emelkedő úton. A Beim Juden nevű helynél nagyon sok ember volt, traktorral hozták ki az enni-, innivalókat. Itt lehetőség lett volna a Sonnenberg kilátóhoz vezető utat kihagyni, ugyanis onnan ugyanide jöttünk vissza. Szerencsére a nagy hangzavarban senki se akart várni, így mindnyájan felgyalogoltunk a 484 m magasan lévő kilátóhoz. A vasszerkezetű kilátó nem túl masszív, ezért egyszerre csak öt ember mehetett fel. Kis pihenő után elindultunk vissza. A Beim Juden-nél még javában tartott a buli, sőt nemsokára a Schöner Jäger- nél újabba botlottunk bele. Ettől a ponttól most már Kismarton felé indultunk. Közel a városhoz egy tisztáson megebédeltünk, miközben élvezhettük a város panorámáját. 10,5 km-es gyaloglás után visszaértünk a kocsikhoz.

Még egy programunk volt hátra: a Fertő-tó partján álló gyönyörű kisvárost, Rusztot néztük meg. A hazautat némileg bonyolította, hogy Fertőmeggyesen nem találtam meg a Páneurópai Pikniken keresztül Magyarországra vezető utat, ezért újból Rusztra mentünk, onnan pedig Szentmargitbányán keresztül már simán Sopronba, onnan pedig haza értünk.

A fényképeket Dalmi Éva, Kolláth Ági és jómagam készítette.



 

Április első szombatján 44-en indultunk túrázni a Börzsönybe. Diósjenőtől egy 14,5 km-es körút során jártunk Csehváron, Foltán-kereszten, Hárombarát-nyergen. Isaszegről busszal indultunk, majd Gödöllőn vált teljessé a létszám. Jól haladtunk, egyedül a veresi piac miatt lassult le ideiglenesen a tempónk. Háromnegyed kilenckor kászálódtunk le a buszról. Előbb el kellett hagynunk a falut, majd a Kemence felé vezető erdőgazdasági út elején betértünk az erdőbe. A PX jelzésen haladtunk. Csehvár előtt ki-ki eldönthette, hogy feljön-e a várhoz, vagy kicsit továbbmenve bevárja a várat ostromlókat. Az már csak visszafelé derült ki, hogy aki kényelmi okból kihagyta a várat, rosszabbul járt. Az a szakasz ugyanis sokkal meredekebb volt. A várból igazán már semmi se látszik, csak a vár körüli sánc vehető ki jól. A kilátásért mégis megéri felmenni, mert Nógrád irányába kissé nyitott a terep. Mikor ismét találkoztunk a többiekkel, a Z jelzéssel közösködve mentünk kis ideig, majd onnan egészen a Foltán-keresztig csak a PX-en. Először megkerültük a Vörös-kő nevű hegyet, majd bő egy kilométer után egy rétre értünk (Verebes-kaszáló), ahol padok és asztalok várják a turistákat. Mi is itt ettünk.

    Elindulás után az út továbbra is enyhén emelkedett. Észak felé több helyen jól be lehetett látni a Kemence-patak völgyébe. Foltán-keresztnél elolvastuk a tájékoztató tábla szövegét, megnéztük a kőkeresztet, melyet Foltán János megölt erdőőr emlékére állítottak fel 1890-ben.Tovább a K négyszög jelzésen haladtunk. Hamarosan a Kroslák-kút mellé értünk. Bár kicsit folyt ki belőle a víz, mégse támadt senkinek se gusztusa, hogy megkóstolja. Átkeltünk a Kemence-patakon, majd tovább kapaszkodtunk felfelé. Nyír-rét előtt értük el utunk legmagasabb pontját, majdnem 750 métert. Nyír-réten egy nem túl magas kilátó van, de mivel nincsenek előtte fák, így is jó kilátást biztosít a Naszály felé. Innen majdnem vízszintes út vezetett a Hárombarát-nyeregig.

    A nyeregtől már - egy emelkedőt leszámítva - folyamatosan lefelé mentünk az Ételhordó úton. Nevét onnan kapta, hogy a Nyír-réti kastélyhoz ezen szállították fel valamikor az ételt. Később erről egy tanösvény-táblán olvashattunk is. Fél kettőkor megebédeltünk. Az út egy szakasza viszonylag erősebben lejt, egyébként kényelmesen járható. Ismét elértük a piros X jelzést, és a várat elkerülő lépcsős utat. Hazafelé a nógrádi vár felé vettük az irányt, hogy azok is láthassák, akik még nem jártak ott.

A fényképeket Dalmi Éva készítette.