Ebben az évben is megtartottuk klubunk majálisát. Változatlan helyszínen, ragyogóan szép időben 63-an voltunk jelen.

Isaszegen a Vízmű melletti erdei pihenőhelyen, megszokott környezetben 9 órától volt a gyülekező, de akinek dolga volt, az már hét óra előtt a helyszínen volt. Sajnos az esőbeállók, padok, asztalok egyre jobban fogyóban vannak, ezért pótlásról gondoskodnunk kellett. Padokat részben Szekeres Péterék hoztak, asztalokat és pár padot a Nyugdíjasok Baráti Körétől kaptunk. Előző nap Sanyival kimentünk a szemetet összeszedni, és láss csodát (!), alig találtunk egy vödörre valót. Úgy látszik mostanában rendes isaszegiek használták a pihenőt. A mostani menü különösen nagy előkészületet kívánt, mert mics volt ebédre sült krumplival, savanyúsággal. Az eredeti recepthez képest annyi változtatással, hogy a hús-összeállításból a birkahús kimaradt, hátha úgy sokaknak nem ízlett volna. Két nappal korábban megtörtént a húsok feldolgozása, fűszerezése. Ebben a rendező Szekeres és Pusztay-család mellett P. Kati és K. Jani is segédkezett. Viszonylag korán elkezdődött a faszén beizzítása, mert ilyen nagy mennyiségű mics grillezéséhez sok idő kell. Közben sem éheztünk, mert jöttek a finomabbnál finomabb sütemények, pogácsa, cseresznye. Nem is szomjaztunk.

Az ebéd nagyon finom és bőséges volt. El is pilledtünk kicsit, így nehezen állt össze a levezető sétára induló csapat. Azért három előtt mégis sikerült elindulni. Nem nagy utat tettünk meg, de jól esett kicsit mozogni a nagy tespedés után. Mikor visszaértünk, még megpróbálkoztunk közös énekléssel is, de most valahogy nem ment a dolog. Máskor se a kristálytiszta, csengő hangunkról vagyunk híresek, de most alulmúltuk magunkat is. Szerencsére két gitárosunk, Sanyi és H. Jani hangjánál volt, így ők szórakoztattak minket. Hét óra volt mire az összepakolás, rendrakás, asztalok, padok visszavitele után hazaértünk.

Köszönetet fejezem ki a rendezőknek, a két Péternek, Marikának és Piroskának, ezenkívül mindenkinek, aki valamilyen munkát végzett, hogy ilyen jó sikerüljön a majálisunk.

Tavaszi négynapos túránk során ezúttal a Vend-vidéket - egy ausztriai kiruccanást leszámítva - kerestük fel. Aki minden túrán részt vett, az 54 km-t gyalogolt 1800 méter szintemelkedéssel.

05.11. csütörtök

6 órai indulással különböző helyekről az M1-es Harkályos pihenőhelyénél gyűltünk össze. Rövid üdvözlések után továbbindultunk Szombathelyen át Felsőszölnökre. Itt foglaltam szállást. A szállás elfoglalása után bekaptunk pár falatot, és indultunk túrázni. Az első kilométereket jelzetlen úton tettük meg a szlovén határ közelében. Egy-két emelkedő és patakátkelés tarkította az utat. A P háromszög jelen jutottunk fel az osztrák-szlovén-magyar hármashatárra. Lefényképeztük a hármashatárkövet, melyet a trianoni döntés után 1922-ben állítottak fel. A pihenőpadoknál lazítottunk egyet. Ezután osztrák oldalon ismét jelzetlen úton haladtunk, míg el nem értük előbb a zöld, majd a piros jelzést. Ez utóbbin értünk vissza Felsőszölnökre, majd a kocsma közbeiktatásával szálláshelyünkre. 13 km, 370 m-es színkülönbséggel volt a napi adag. Vacsora után még beszélgettünk egy ideig.

05.12. péntek

Fél hétkor reggeliztünk, és utána azonnal indultunk Ausztriába, Mixnitzbe. Itt van ugyanis Bärenschützklamm, amit már két éve is meg szerettünk volna nézni, de akkor nem jött össze. 9 órára értünk oda Grácon keresztül. Nagyon szép volt az idő. 300 méteres húzós emelkedővel értük el a szurdok bejáratát, ahol belépőt kellett vennünk. Ezután kezdődött az igazi szépség – és nehézség. A Mixnitz-patak évezredek alatt mély kanyont vágott magának a sziklákban, 24 vízesést hozva létre. A nagy szintkülönbség legyőzését hidak (115 db), létrák (40 db) teszi lehetővé, miközben alattunk zúg, robajlik a patak. A vad szurdokrész kb. 1400 méter hosszú 350 méter emelkedővel, 2900 lépcsőfokkal. A szurdok után még emelkedett az út az 1214 méter magasan lévő hegyi vendéglőig. Itt megettük szendvicseinket, volt aki kávét, páran egy sört ittak. Jól esett a pihenő. Lefelé más úton mentünk vissza a kocsikhoz. Az út vége felé nem nagyon, de esni kezdett az eső. A túra 11,3 km hosszú volt 740 méteres szintkülönbséggel. Fél hatra értünk vissza a szálláshelyünkre. Vacsora után - akit még nem vitt ágyba a fáradtság – egy beszélgetésre, borozásra jöttünk össze.

05.13. szombat

Kocsival a közelben lévő Kétvölgybe utaztunk, közben párszor megálltunk a jellegzetes Vend-vidéki tájat fényképezni. A buszmegállónál parkoltunk le és indultunk gyalogolni változatos tájon. Kis csermelyek, patakok szabdalta dús vegetációjú vidéken egy lejtő/emelkedő után értünk Ritkaházára, a „szoknyás” haranglábhoz. Ezután egy darabig aszfaltozott úton kellett mennünk, majd arról a szlovén határ felé vettük az irányt. Határkövek kíséretében 4 km-t közvetlenül a határon tettünk meg. Közben erősen beborult, majd esni kezdett. Szerencsénkre mikor már jobban rázendített, a volt határátkelő fedett része alá értünk. Itt vészeltük át a nagy záport. Mikor elállt az eső, továbbindultunk. Kétvölgy határában egy szép, új fa kilátó tetejéről nézhettünk körbe. A gyalogtáv 11 km volt 240 m szintkülönbséggel. Mivel az eső miatt elmaradt az ebédünk, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk szálláshelyünkre. Ott megebédeltünk, és mikor már szépen sütött a nap, Szentgotthárdra autóztunk. Először a Helytörténeti és Szlovén Nemzetiségi Múzeumot szerettük volna megnézni, de – szemben a honlapjukon leírtakkal – zárva találtuk azt. A város főterére mentünk, de a többi látnivalóval se volt nagy szerencsénk. A templom belsejében állványerdő állt, a magtárszínházat rendezvény miatt nem tudtuk megnézni, a kolostorépület megközelítését esküvői násznép hiúsította meg. A Várkertben sétáltunk még egy kicsit, majd fagyizás következett. Este a szokásos programok voltak.

05.14. vasárnap

Reggeli és összepakolás után Nemesmedvesre autóztunk. Ott az érdeklődők először a T34-es tankot vették birtokba. Gyalogolásunkat északi irányban kezdtük, míg el nem értük az osztrák határt. Ott Reinersdorf falura láttunk rá. A határmenti zöldön folytattuk utunkat, ahol jelzést csak nagyon ritkán láttunk, és helyenként igencsak nehezen volt járható. Két kisebb emelkedő, sok patakátkelés, útkeresés tette változatossá az utat. Egy kis szakaszon (már az osztrák oldalon) aszfaltúton haladtunk: innen Grossmürdisch (Alsómedves) falura láthattunk rá. A Szent Imre-templom előtt egy mélyebb patakvölgynél kettészakadt a társaság: a döntő többség a határon maradt (ők jártak jobban, mert az az út 900 méterrel rövidebb volt), míg mi Janival a jelzett úton (mert innentől már az is volt) maradtunk. A hányatott sorsú templomot megnézhettük belülről is. A templom közelében található pihenőhelyen tartottunk ebédidőt. Vissza Nemesmedvesre végig a piros jelzésen mentünk: ez már jól jelzett és járható volt. Nagy zivatarfelhők gyülekeztek az égen, de ezt pár csepp esővel megúsztuk. Visszaérve Nemesmedvesre egy vándor-fagylaltozó forgalmát lendítettük fel. Az út 16,3 (15,4) km hosszú volt 461 méter emelkedővel. Hazafelé már nem mentünk konvojban, mi 7 óra előtt pár perccel értünk Isaszegre.

 

A tavaly ősszel megkezdett túramozgalmat hétvégén egy háromnapos túra keretén belül fejeztük be. Szép tájakon jártunk, több helyről is ráláthattunk a Balatonra. 17-en voltunk,és a három nap alatt összesen 48 km-t gyalogoltunk, miközben 729 métert mentünk felfelé, és 921 m-t lefelé.

04.21. péntek

Vonattal utaztunk Gödöllőről, Isaszegről, Pestről Szántódra. Ott át kellett szállnunk vonatpótló buszra, azzal mentünk Balatonszárszóra. Mivel az késett egy kicsit, alig értük el a Telekibe vivő buszt. Háromnegyed tíz után végre lekászálódhattunk a buszról és kezdhettük a gyaloglást. Pár nappal húsvét után a házak kertjében még többfelé láttuk az ünnep jelképeit, a nyuszikat. Első nevezetesség, amit érintettük a falu temetőjében található XIII. században épült templom volt. Igaz a későbbiekben kétszer is átépítették, de mérete, felépítménye megmaradt a régi. Nagycsepelyig javarészt szántók között haladtunk. Sajnos innentől kezdve viszont végig aszfaltozott úton halad zöld jelzés. Szerencsére nem volt nagy forgalom az úton. Kötcse szélén északi irányba fordultuk. Szóládon nyitva volt egy cukrászda, meg is leptük rögtön. Finomak voltak a sütemények. A busz indulásáig még egy kitérőt tettünk az Európa-díjas löszpincesorhoz. Busszal Szárszóra utaztunk, ahol egy bő hat kilométeres út során megnéztük a József Attila-emlékművet és megkerestük a 7-es kódot is. A két gyalogút együtt 16 km volt. Még egy buszozás várt ránk Földvárig, ahol szállást foglaltunk. Megvacsoráztunk egy közeli étteremben. Szálláshelyünkön mécsesek fénye mellett megemlékeztünk az ITK egyik leglelkesebb törzstagjáról, Ágiról, aki az előző napon hunyt el. Nagyon fog hiányozni nekünk!

04.22. szombat

Szállásunkon reggeliztünk, majd busszal (itt csatlakozott hozzánk Zsóka, akivel 17-en lettünk) Kötcsére utaztunk, ahonnan 10 órakor kezdődött a túránk. Folyamatos emelkedővel kezdődött az út, míg ki nem értünk a faluból, meg még egy darabig. Balra fordulva előbb szőlők mellett haladtunk, majd balról erdő, jobbról szántóföld következett. Így értünk a Csillagó-mérőtoronyhoz. Sajnos csak elenyésző kisebbség szánta rá magát, hogy felmásszon a 26 méter magas toronyba, pedig nagyon szép kilátás nyílt a környékre és a Balatonra. Következő megállónk az Alman-tető volt, amely 316 méterével Somogy-megye legmagasabb pontja. A nezdei kilátóhelynél nassoltunk, majd a Szoborparkot jártuk végig, amelyből először az Irma-keresztet láttuk meg. A piros rom jelzésen mentünk tovább Földvár felé. Egy erdei tisztáson megebédeltünk. A Kőröshegyi-völgyhíd közelében egy egész csorda őzet láttunk. A völgyhíd után szőlők, gyümölcsösök között haladtunk, amelyen előbb Kőröshegyre, majd Földvárra értünk. Napi távunk 17,2 km volt, 362/426 m szintkülönbséggel. Este megint elmentünk vacsorázni, majd a társasági élet gyakorlása következett panziónkban.

04.23. vasárnap

Összepakoltunk és busszal Balatonőszödre utaztunk. A falut elhagyva nemsokára az M7-es felett mentünk át, majd erdőbe értünk. Ahol a Z jelzésünkből kiágazott a Z+ jelzés, ott volt a 9-es kód. Erdők, legelők között értünk Telekibe. Ott rátértünk a sárga jelzésre, amit már el se hagytunk utunk végéig. A vízmű melletti szakasz viszonylag meredek volt, a jelzés is eltűnt, ezért csalitos erdőben balra tettünk egy kis kerülőt. Fent jó kilátás nyílt Telekire és a mögötte lévő erdőségre, ahol előző nap túráztunk. Hosszabb szántóföldi szakaszok után erdőbe értünk, ahol már nem ért a szél. Balról egy mély horhos mellett haladtunk el, majd a Bóbita-forráshoz vezető leágazás következett. Ezután a rádpusztai elágazásnál találtuk meg az utolsó, 13. kódot. Erdei út után egy elhagyott kemping, majd az M7-es aluljárója következett, így értünk Balatonszemeshez tartozó szőlős, gyümölcsös  területre. Szemesen a vasútállomásnál fejeztük be gyaloglásunkat, és ezzel befejeztük a Fejérkőtől Tündérvölgyig nevezetű túramozgalmat is. Köszönet érte a létrehozó Szent Kristóf Természetjáró Egyesületnek! A zenepavilonnál megebédeltünk, majd tisztelgő látogatást tettünk a kocsmában. Vonatpótló busz, gyorsvonat, metró, személyvonat közlekedési eszközökkel értünk haza. Ezen a napon 14,6 km-t gyalogoltunk.

 

Az első alföldi kéktúránkat most tartottuk 9 fővel. A négy nap alatt 69 km-t gyalogoltunk – és bármily meglepő – közben volt 476 méter szintemelkedés. Azt még szoknunk kell, hogy gyaloglás közben nem sűrűn változik a táj.

A szálláshelyek egymástól való nagy távolsága, a rossz tömegközlekedés, valamint a sok aszfaltos út miatt az AK bejárásának egy számunkra eddig ismeretlen módját választottam. Így a vonat, busz mellett egy kocsival is utazunk, amely viszi-hozza az embereket a tömegközlekedési eszközökhöz, szálláshoz. Egy-egy szakaszon felváltva vezetünk; a soron lévő sofőr szembe gyalogol a többiekkel, majd együtt mennek vissza a kocsihoz, vagy a szálláshoz.

03.23. csütörtök

A vonattal utazók Gödöllőről 4:45-kor indultak, a Keletiben csatlakozott hozzájuk még a két pesti lány. Egy átszállással Bajára értek, itt majdnem egy órát kellett várni a buszra, ami Rémbe vitte őket. A kocsival utazók jobban jártak, mert tovább alhattak. Rémből 2 fuvarral elvittem a társaságot oda, ahol a kék jelzés kiér az aszfaltozott útra. A tényleges gyaloglás ekkor kezdődött. A Bácska–hegy 260 méteres szédítő magasságát leküzdve a Szentgyörgy Erdőgazdaság mellett, kiépített pihenőhelyen ebédeltünk. Érsekhalma hildpusztai részén felgyalogoltunk a bronzkori földvárba, ahol jól kivehetők az egykori sáncok. Ezután a Duna-völgyi főcsatornához értünk. Innen egészen a hajósi útig a csatorna mentén vezetett a kék jelzés. Papucsvásárlás céljából beugrottunk Hajósra, ekkor fényképeztem le az érseki kastélyt. Szállásunk és vacsoránk a Hajósi Pincéknél volt. Ezen a napon 17,5 km-t gyalogoltunk.

03.24. péntek

8 órakor indulunk. Több szép pincesorba is benéztünk, aztán a K négyszög jelzésen a Hegy alatti részen javarészt erdőben haladtunk. Hatalmas fűzfákat is láttunk. Császártöltés közelébe érve a Halastó mellett megreggeliztünk. Császártöltésen láttunk a hajósihoz hasonló pincéket. A tájékoztató táblákon a magyaron, németen kívül egy némethez hasonló felirat is volt, amit nem tudtunk beazonosítani. A könyvtárban kérdeztem rá, ahol kedvesen felvilágosítottak, hogy az nem más, mint a sváb nyelvű felirat. A települést elhagyva egy kis szakaszon eltért a térképeken feltüntetett útvonal a valóságostól. Megint egy keskeny aszfaltozott útra értünk, ahol nagyon sokáig egy jel sem volt. Pacz-tanyánál irányt váltottunk. Kéleshalom előtt érdekes homokbuckák sorát láttuk. A faluban bélyegeztünk a füzetünkben. 20,5 km-t hoztunk össze. Kocsival jánoshalmi szállásunkra hajtottunk, ahol félpanziós ellátást is kértünk.

03.25. szombat

Reggeli után két részletben visszamentünk kocsival Kéleshalomra. Fenyveserdőben kezdődött a gyaloglás. Később hatalmas területen épp ezt a fenyőt irtották ki. Továbbgyalogolva szép borókás liget következett. A Debeák nevezetű résznél többször irányt váltott az út, melyek közül az egyiket elbeszélgettük. Ez oda-vissza 1 km többletet jelentett. Különösebb látnivalók nélkül értünk a Pici-paci-tanyára, melyen áthalad a kéktúra útvonala. Itt megebédeltünk a tanya padjainál, asztalainál és lepecsételtük igazolófüzetünket. Nem sokkal azután a Fehér-tó kiszáradt medrét kerültük meg, melyben most békésen birkák legelésztek. Beértünk Kunfehértó-üdülőterületre. Az első házaknál letértünk a kék jelzésről, hogy a kilátót felkereshessük. Ezt a tó gátjain keresztül értük el. Szép fahíd ívelt át előtte egy pár méter széles vízfelületet. A kilátó viszont röhejes volt: pár méteres magassága épp csak arra volt elég, hogy a nádas bugái fölé kerüljünk. Kilátás csak a strand felé nyílt, de azt kilátó nélkül is beláthattuk. A tónál fejeztük volna be a túrát eredetileg, de mivel másnapra rossz időt jósoltak, úgy döntöttünk, hogy a másnapi adagból megteszünk még egy 4 km-es szakaszt. Jutalmul a túra végén finom süteményeket ettünk egy cukrászdában. Az előző napi szálláshelyünkre mentünk megint vissza, ahol vacsora és esti csevely várt ránk. Alvásunkat nehezítette, hogy az étteremben buli volt hajnal kettőig. Napi távunk 19,5 km volt.

03.26. vasárnap

Kocsival visszamentünk oda, ahol előző nap abbahagytuk a túrát. Reggel még csak 6 fok volt, ezért az út elején még dideregtünk. Azt terveztük, hogy megvárjuk a második fuvarral érkező társainkat, de 40 perc túl sok lett volna ácsorgásra a hideg szélben. Szerencsére viszont az eső nem jött be az időjósoknak, sőt 11 órától már nagyszerűen sütött a nap. Először szőlők között haladtunk, majd végre beértünk a Tóth-erdőbe, ahol már nem ért úgy a szél. Jobbára nyílegyenes utakon, de javarészt erdőben haladtunk ezután is. Egy-egy kunkorral a Dógi-, és a Monda-tanyát kerültük meg. Az 53-as út közelében (11,5 km-t gyalogoltunk idáig) bevártuk a többieket, együtt ebédeltünk meg. Ezután a vonattal utazókat kivittem a kisszállási vasútállomásra, mi pedig kocsival elindultunk haza.



Megjegyzések az útfestéssel kapcsolatban: a jelzések általában jó minőségűek és jól követhetők, bár néhol elkel a GPS segítsége. Egyedül Császártöltés után találtunk egy hosszú, jelzés nélküli szakaszt. Ami viszont nagyon furcsa: ott vannak MTSZ-es betonoszlopok, ahol semmi szükség nincs rá, hiszen mellette van fa is, ahová lehetne jelet festeni (láthatóan azokra a helyekre tettek, ahová könnyű volt odaszállítani azokat). Nagyon sok helyen két faoszlop is van egymástól pár méterre ugyanazon feliratú táblával. Bibictől nagyjából a Pici-paci-tanyáig az útjelző táblák csak egy irányba jelzik a kilométereket és a következő célokat. Legjobbak viszont azok az erdő szélén felállított oszlopokon lévő útjelző táblák, melyeken az erdő felöli részen is megismétlik ugyanazt a szöveget – Laci szerint azért, hogy a kisnyuszik is eligazodjanak.