Az Alföldi Kéktúrát úgy járjuk, hogy egyszer nyugat felől, egyszer kelet felől teszünk meg egy számunkra teljesíthető szakaszt. A mostani négynapos túra tulajdonképpen az AK utolsó szakasza lenne. Csodás időnk volt, sokszor rövid ujjú pólóban, rövidnadrágban gyalogoltunk. A ténylegesen megtett gyalogtáv 71 km volt 500 m-es (szinte hihetetlen!) szintkülönbséggel.

10.12. csütörtök

Vonattal öten, kocsival négyen utaztunk Sátoraljaújhelyig. Innen a Karos előtt lévő Honfoglaláskori temetőkig mentünk. Az emlékpark a II. feltárt temető rekonstrukciója. Az emlékmű a leggazdagabb ember sírja helyén áll. Továbbmenve letértünk az aszfaltozott útról, és erdősávok, szántóföldek legelők között értünk be Karcsára. Ott a tó mellett megebédeltünk, aztán megnéztük az Árpád-kori román stílusú templomot, valamint kívülről a mellette lévő tájházat. Karcsa után jó ideig erdőben gyalogoltunk, majd kiértünk egy hatalmas legelőre. Itt már egészen közel voltunk a nagykövesdi dombokhoz és településhez, ami már Szlovákiában fekszik. A határt a Felsőberecki-főcsatorna mellett értük el. Pácin felé vitt tovább a kék jelzés, amelyen a Mágocsy-kastélyhoz jutottunk. Még volt annyi időnk a zárásig, hogy belülről is megcsodáljuk ezt a szép reneszánsz kastélyt. Ezután szálláshelyünkre mentünk, majd vacsorázni átugrottunk a határon Nagykövesdre. Visszatérve beszélgettünk még kicsit, aztán lefeküdtünk.

10.13. péntek

Reggeli után indultunk tovább az Alföldi Kéktúrán. Pácin után egy tátikás foltot leszámítva kevésbé változatos úton gyalogoltunk. A gátőrháznál pecsételtünk, majd a Tiszakarádi-főcsatorna mellett haladtunk kb. 2 km-t. Itt jobbra fordultunk és nyílegyenes úton Cigándig jutottunk. Cigánd után a Tisza-gáton haladt a kék. Páran az ártéri erdőn át lementek a Tiszához is. A Tisza-hídon átkelve hamarosan Tiszakanyárra értünk, ahol szálláshelyünk is volt. Kissé megkésett a vacsoránk, de finom volt.

10.14. szombat

Reggeli után indultunk Kisvárdára. A végtelenül hosszúnak tűnő tiszakanyári Fő utcán végig hüledeztünk az elképesztően sok szemét miatt. Ez a település volt a négynapos túránk legkoszosabb települése, a legtisztábbnak viszont Pácin és Gyulaháza bizonyult. Végre erdőbe értünk, de itt se ért végett a szemét-őrület. A faágakra „ötletes” emberek mindenféle csokipapírokat, műanyag flakonokat húztak. Mindezek megtetézésére az út mellett egy zsák csirkefej bűzlött. Rétközberencs után végre szép helyen gyalogoltunk, a Belfőcsatorna mellett. Kisvárdára beérve hamarosan bélyegeztünk a strandfürdő mellett. A kék útvonala le volt zárva, ezért kerülővel jutottunk el a várig. Itt nyaranta színházi fesztivált rendeznek. Kisvárdán megnéztük ezenkívül a református és a katolikus templomot, a volt zsinagógát kívülről (a benne lévő Rézközi Múzeum jelenleg rekonstrukció miatt zárva van), a Bessenyei Gimnáziumot. Busszal mentünk vissza Tiszakanyárra, ahol bélyegeztünk, majd elmentünk az idén átadott szoborparkhoz. Ez végre ápolt és tiszta volt. Este vacsora, borozgatás, beszélgetés volt a program.

10.15. vasárnap

Kocsival 2 részletben visszamentünk Kisvárdára, majd Anarcs után letértünk az aszfaltról. Gyulaházáig egy fasorban vezetett az út, amely tele volt szállító járművekről lepotyogott almával. Őzikéket is láttunk itt. Gyulaházán bélyegeztünk, lefényképeztük az Űrhajós Múzeumot. Következő bélyegzőhely Nyírkarász volt. A falu végétől végre javarészt rendes erdőben haladtunk. Nagy őzlábgombákat is láttunk, szerencsére – gondolom idő hiányában - senki se látott neki a gyűjtögetésnek. Megtapasztalhattuk a nyírségi homok „jóságát” is. Rohodon sok ünneplőbe öltözött emberrel találkoztunk; éppen akkor jöttek ki a templomból. Vajáig tartó úton megebédeltünk. A Bombajó élelmiszerboltban bélyegeztünk, majd a buszos/vonatos csapatot Laci a buszmegállóba vitte, a többiek pedig ezután elindultak haza. A busz indulásáig még volt időnk kis sétára, fényképezésre.

 

Harmincan az Aggteleki-hegységben túráztunk négy napig. Kisebb sétákat leszámítva 50 km-t gyalogoltunk. Jobb időt nem is kívánhattunk volna magunknak.

Szeptember 28. (csütörtök)

Negyed hétkor indultunk Gödöllőről. Az autópályán haladtunk Miskolcig, onnan kisebb utakon a Rakacai-tóig, szállásunkig. Fél tíz körül értünk oda, lepakoltunk, majd reggeli után kocsiba szálltunk. Égerszögig mentünk, ahonnan gyalogtúránk indult. Első pihenőnk az Égerszögi-turistaház mellett volt. Továbbindulva a Pilics-hegyi-kilátóig gyalogoltunk. A kilátóra érdemes volt felkapaszkodni, mert szinte teljes körpanorámában gyönyörködhettünk. A zöld jelzést elhagyva a Z+-en folytattuk utunkat. Az út jobb oldalán pár méter távolságra találtuk a Béke-barlang Felfedező-ági bejáratát. Szép tölgyesben haladva ismét a Z jelzésre tértünk, majd azt elhagyva egy jelzetlen úton, borókabokrokkal tűzdelt legelőkön át értünk vissza Égerszögre. 11 km volt a táv 350 m szintemelkedéssel. A szállásunkon finom vacsora várt ránk. Vacsora után még egy ideig beszélgettünk, de a korai kelés miatt nem nagyon sokáig.

Szeptember 29. (péntek)

Reggeli után kocsival Jósvafőre mentünk. A falu elején leparkoltunk, majd a S jelzésen elkezdtük gyalogtúránkat. Folyamatosan emelkedő úton a Kis-Galyát megkerülve az Országos Kékúra útvonalára értünk. Itt lehetett volna egy rövidebb távra is váltani, de mindenki a hosszabbra jött. A Szőlő-tetőre felérve pár szép pincét, présházat láthattunk, valamint szép kilátásban gyönyörködhettünk. Az András-Galya oldalában értünk fel utunk legmagasabb pontjára, innen szinte állandóan lefelé haladva a Szelce-völgybe jutottunk. Itt szinte belilult a táj a sok őszi kikericstől. Jósvafőre beérve sokan elnyalogattak egy fagylaltot. Kocsival visszautaztunk szálláshelyünkre. Vacsora, beszélgetés következett. Napi gyalogtúránk 14 km volt 272 méter szintemelkedéssel.

Szeptember 30. (szombat)

Kocsival Jósvafő és Aggtelek között lévő Vöröstó Látogatóközponthoz utaztunk. Leparkoltuk az autókat és elindultunk. Először a Vörös-tavat érintettük, majd a Z jelzésen a jósvafői Tengerszemhez értünk. Gyönyörű színek domináltak: a türkizkék tó, és a föléje nyúló sárguló falevelek. A Baradla-barlang bejáratánál megvettük a belépőket, és vártuk a szakvezetőt. 10 órakor indultunk. Előbb ismét a Tengerszem mellett mentünk el, de most annak északi oldalán. A református templom után leértünk a bíró háza melletti fahídhoz, ahol előző nap is megcsodáltuk a szinte tóvá szélesedő patakot. Ezután a Tohonya-völgy szép mohás sziklái között haladtunk, majd balra kanyarodva a Vass Imre-barlang felé vettük az irányt. A barlangnál két csoportra szakadtunk, mert egyszerre nem mehettünk be annyian a barlangba. Az első csoportba azok kerültek, akik a túra végén még meg szerették volna nézni az aggteleki Baradla-barlangot. Mi a második csoporttal mentünk be. Ez a barlang maga a csoda. Túl azon, hogy csodálatos cseppkövei vannak, igazi barlangi élményt ad az, hogy közvetlenül a cseppkövek mellett, között és néha még afölött is haladt a kissé csúszós, agyagos út. Körülbelül 600 méter volt oda-vissza a bejárható szakasz. Visszafelé más úton mentünk. Jelzetlen úton elhaladtunk a Kutatóállomás mellett, majd egy mezőn a S jelzésre értünk, Ezen mentünk tovább, majd egy (térkép szerinti) úton – jobban mondva úttalan úton – a K+ közvetítésével a Z jelzésre értünk. Itt a víz fölé fektetett fákon át kellett kelnünk a Kecső-patakon. Elértük az OKT-t, majd még tovább emelkedő úton a S+ jelzést. Ez már visszavezetett a Látogatóközponthoz. Bejártuk azt is. E napi túránk 11,5 km hosszú volt, 420 m szintemelkedéssel. Elindultunk hazafelé. Útközben meg szerettük volna nézni Szinpetriben a világ legnagyobb könyvét, de egy akkor érkező nagy csoport miatt nem jutottunk be. Kárpótoltuk magunkat Perkupa bejárásával. Megkapó a falu főutcája, a közepén végig folyó patakkal, és jó pár régi szép házzal. Megint finom vacsorát kaptunk, elborozgattunk, beszélgettünk.

Október 1. (vasárnap)

Összepakoltunk, majd reggeli után Szögliget után lévő Szalamandra-házhoz hajtottunk. Innen indult első túránk, melynek végcélja a Szádvár volt. A várig végig emelkedett az út hol jobban, hol kevésbé. A Lakatos-forrásból csak éppen csordogált a víz. Háromnegyed-részben megkerültük a várnak helyet adó hegyet, majd egy erősebb emelkedővel felértünk a nagykiterjedésű várhoz. Az utóbbi években legalább állagmegóvás történik, így van némi esély arra, hogy maradjon is valami a várból. A kilátás páratlanul szép, csak észak felé nem lehet ellátni a fák fölött. Keresztül-kasul bejártuk a várat, csináltunk csoportképet, majd lecsurogtunk a Várhegyről. Ez az út 5,5 km volt, 300 méteres szintkülönbséggel.

Ismét kocsiba szálltunk, és átautóztunk Aggtelekre. A Baradla-barlang bejárata fölötti kilátóhelyre kapaszkodtunk fel először, majd az OKT-t elhagyva rátértünk a K háromszög jelzésre. Megebédeltünk és tovább gyalogoltunk a Baradla-tetőre. Innen leereszkedve áttértünk a Z jelzésre, majd mikor majdnem elértük (volt aki el is érte) a Kecső-patakot, jelzést váltottunk. A Baradla-völgyön keresztül értünk vissza Aggtelekre. Ez az út 7,2 km-es volt, 252 m-es szintemelkedéssel. Rövid búcsúzkodás után elindultunk hazafelé. Sajnos az M3-ason történt karambolok miatt sokáig tartott a hazaút. A híreket hallgatva ugyan letértünk a 3-as útra, de ez talán még rosszabb volt.

 

A kívánságtúrák között szerepelt a Strázsahegy is. Ezért a kellemest a hasznossal elv alapján, összekötöttük a Strázsahegy meglátogatását egy PMP-szakasz bejárásával. 35-en vettünk részt a túrán, 15 km-t gyalogoltunk.

A busz 7 órakor kezdte begyűjteni túratársainkat, majd Isaszegen folytatta ezen tevékenységét. Nem mentünk messzire, így 8 órakor már le is kászálódtunk a buszról. A körforgalombál szépen feldíszített Gyömrő feliratot láttunk. A Szabadság-parkban jártunk először, megtekintve ott a mostani Okmányirodát, a Rákóczi-szobrot. Ezután lesétáltunk a Tófürdőhöz. Sajnos már nem lehet körbesétálni azt. Volt egy tabló a régi és az új Tófürdőről. A tavat északról kerültük meg, egy-két kurfli után a Tőzeges-tóhoz értünk. Az Idősek Falvánál és az uszodánál is próbálkozott Ági egy Gyömrő feliratú bélyegzőlenyomatot beszerezni, de nem sikerült. Üde színfolt volt az állatkert felkeresése, tetejébe még ingyenes is volt az. A temető mellett immár igazi földúton folytattuk utunkat. Elhagytuk jobbról a kutyamenhelyet, majd elértünk végre oda, ahol már az út mindkét oldalán fák voltak. Persze nem a hőség miatt örültünk ennek, mert e korai órákban még inkább hűvös volt, mint meleg. Ezután - a múlt hetihez hasonlóan – ismét azt tapasztaltuk, hogy a térképekkel nem egyezve, más útvonalon halad a PMP. Mikor már erősen közeledtünk Péterihez, megreggeliztünk az erdőszélen. Ekkor sütött ki rendesen a nap is.

Péteribe beérve sikerült bélyegzőt szerezni igazolófüzetünkbe. A Művelődési Ház előtt megnéztük az emléktáblákat, majd az út túlsó felén a Szlovákiából történő erőszakos áttelepítés emlékére felállított faszobrokat, az Újratelepítési emlékművet és az evangélikus templomot - csak kívülről. Tovább a horgásztó mellett gyalogoltunk, majd balra a P+ jelzésen Monor felé indultunk.

A Strázsahegyet elérve a kilátónál álltunk meg elemózsiázni, és természetesen a kilátásban gyönyörködni. Innen a Szent Orbán és a Bacchus-tanösvény ismertető táblái, sok szépen felújított (és néhány lerobbant) présház mellett állandó irányváltások végén jutottunk abba a pincébe, ahol – természetesen mindent előre egyeztetve – már vártak ránk. Kis ismertetőt kaptunk a monori szőlőkultúráról, sikerekről és nehézségekről. Ezután háromféle bort ismertetett meg velünk a házigazda, és persze meg is kóstolhatta az, aki korábban már bejelentkezett erre. Kedvünk semmit se romlott, így szálltunk buszra.

 

Kulturális programjaink sorában – Éva szervezésében - ezúttal két budai barlangot látogattunk meg. A jellegében két különböző típusú barlang látnivalói jól kiegészítették egymást. 31-en voltunk.

Egyénileg utaztunk, javarészt személygépkocsikkal. Nem volt nagy forgalom, így mindnyájan korábban érkeztünk a Pál-völgyi-barlanghoz, így maradt egy kis időnk cseverészni. Annál is inkább, mert a negyed 11-re foglalt időnk helyett csak fél tizenegykor engedtek be a vezetéses barlangtúrára. Mesterséges járaton jutottunk be tulajdonképpeni barlangba. Láthattuk azt a nagyon szűk aknát, amelyen keresztül 1904-ben felfedezték azt. Több mint egy évszázad során újabb és újabb szakaszokat fedeztek fel, így a Pál-völgyi-barlangrendszer a maga 30 km-ével ma Magyarország leghosszabb barlangja. Ebben a barlangban viszonylag kevés a cseppkő, különlegességét elsősorban a hatalmas hasadékszerű folyosók, a hévizes források által formált gömbszerű formák, a csillogó kalcitkristályok, és mészkőben látható kagylók és egyéb tengeri élőlények kövületei jelentik. Utunk során jártunk a Színház-teremben, láthattuk Damoklész-kardját egy hatalmas leesni-készülődő szikla formájában, a Meseország cseppkő-képződményeit. Hogy kis túra is legyen, a barlangban viszonylag nagy szintkülönbségeket kell legyűrni.

A Szemlő-hegyi-barlanghoz is gyalog mentünk át (1,2 km). Sietnünk kellett, mert itt 12 órára foglalt időpontot Éva. Az már más kérdés, hogy itt is csak negyedórával később tudtunk bejutni. Ezt a barlangot 1930-ban fedezték fel, de csak 1986-ban nyílt meg. A jelenlegi mindenki által bejárható szakasz mindössze szűk 300 méter, szintkülönbség alig van benne. Híresek a Virágoskert sokszínű borsókövei, a karfiol-cseppkövek, az Anyósnyelv és a Vasorrú bába. Az út vége felé érzékeltették velünk a teljes sötétséget, amit szerencsére nem elektromos zárlat idézett elő.

A Szemlő-hegyi-barlang bejárása után visszasétáltunk a másik barlangnál hagyott autókhoz, majd onnan még egy buszmegállónyi távolságban lévő fagyizóba egy jutalomfagylaltért.