Mindazok számára, akik az egyszer már bejárt gerecsei szakaszra akkor nem tudtak eljönni, vagy csak nem volt náluk az igazolófüzetük, március első két napján pót-túrát szerveztünk. Szép időnk volt, 39 km-t gyalogoltunk 831/983 m-es szintkülönbséggel.

Gyalogtúránk Tardosról indult. Oda eljutni pedig a tömegközlekedés mai állapotában igencsak idegtépő feladat. Gödöllőről, Isaszegről személlyel utaztunk a Keletiig gond nélkül. Ott átszálltunk a szombathelyi „gyorsra”. A gyorsaságra csak a név, és pótdíj emlékeztetett. Míg meg-megállva bandukoltunk, a velünk párhuzamos vágányon két személyvonat is megelőzött. Tatabányáig összeszedtünk 10 perc késést, ami viszont már sok volt ahhoz, hogy a Héreg felé menő buszt elérjük. Újratervezés. Fél óra múlva indult egy helyi-járatú busz, amivel a Hármashídig el tudtunk menni. Innen gyalog indultunk – járda nem lévén - a tarjáni országút szélén, szabályszerűen az út baloldalán libasorban. Mégis egy-két szembejövő autós hevesen anyázott. Végre elértük az erdőszélt, ahova eredetileg busszal szerettünk volna eljutni. (3 km plusz aszfaltkoptatást jelentett számunkra a MÁV lezser menetrend-értelmezése.) Széles erdőgazdasági úton enyhe emelkedővel Koldusszállásra értünk.

    Itt találkoztunk a kék jelzéssel és a bélyegzőhellyel. Kicsit megpihentünk, majd az út baloldalán lévő hatalmas cserfát próbáltuk körbeölelni. Gondozott vadászlakkal szemben kis tó is van, igazán szemet gyönyörködtető környék!  Továbbhaladva előbb kereszteztük a Tarjáni-malompatakot, majd egy mélyúton át értünk az Öreg-erdőbe. A Pes-kő szürke sziklafala alatt haladtunk, majd egy pár kilométer után kiértünk a vértestolnai útra. Rövid aszfaltút után ismét erdőben folytathattuk utunkat. A Fábián-kő nevezetű részen megebédeltünk. Továbbhaladva előbb szép karrmezőt (ördögszántás), majd gyönyörű mohás sziklaalakzatokat láttunk. Elértünk a Bánya-hegyi bélyegzőponthoz, majd vörös színű széles és sáros úton Tardosra gyalogoltunk. Itt foglaltunk ugyanis szállást a Vitéz-vendégházban.  Kellemes meleg volt a szobákban, jó hangulatunk még csak fokozódott a finom csirkepaprikás elfogyasztása után, melyet háziasszonyunk főzött nekünk. Vacsora után páran még elsétáltunk egy büfébe, ahol vettünk két üveg bort, kristályvizet, üdítőitalokat. Még sokáig beszélgettünk elalvás előtt.

    Hat órakor keltünk, tisztálkodás után közösen megreggeliztünk, szendvicseket készítettünk, bepakoltunk. Kifizettük a szállást, vacsorát, elbúcsúztunk háziasszonyunktól, Évikétől. 8 órakor indultunk. Előbb visszamentünk egy darabig a Bányahegyi úton, majd a K+ jelzésen haladva hamarosan ismét az OKT-n voltunk. Enyhén emelkedő út nyugatról szinte megkerüli a Gerecse tömbjét. Ezen a szakaszon két hatalmas fa is uralkodik, a másodiknak neve is van: Sandl-hárs. A kopár fákon keresztül több helyről is ráláttunk Pisznice felhagyott bányáira. Felértünk a Serédi-kastélyhoz, mely egyúttal bélyegzőhely is. A Kis-Gerecse fehér sziklaalakzatai között vezetett tovább az út, majd onnan a Vízválasztón keresztül értünk Pusztamarótra.

    Ismét megcsodáltuk a 25 ezer ember halálának emlékére állított szobor-együttest. A temető mellett bélyegeztünk, majd indultunk tovább. Lejtős úton megkerültük a Vaskapu mély katlanját, majd kilométereken át egy villanyvezeték nyiladékában haladtunk. A bajóti utat elérve balra indultunk azon, de – szerencsére – hamarosan levezetett onnan jelzésünk. Kicsit erősebb emelkedő után jobbra láttuk a lezárt Büdöslyuk-barlangot. Tovább emelkedett az út. Az emelkedő tetején jutalomebéd következett, ezt követően kényelmes lejtős úton értünk be Péliföldszentkeresztre.

    Bélyegeztünk, majd a K+ jelzésen haladtunk tovább. Pár éve, hogy erre jártunk, voltunk fönn az Öreg-kőn, végigjártuk a sziklákat, a Jankovich-barlangot, így most ezt a részt kihagytuk. Egy mintaszerűen szép farm mellett mentünk el, majd a Látó-hegyre vitt fel az utunk. Leereszkedve onnan ismét a kék jelzésre értünk, amin Mogyorósbányára értünk. Pecsételés után volt még bő félóránk a busz indulásáig, ezért kényeztettük magunkat egy panzió éttermében palacsintával, fagylalttal. A busz pontosan jött, és ért is be Dorogra. Pár percünk volt a vonat indulásáig, de egy rövid vágtával elértük azt. A vasúti pálya felújítása miatt Piliscsabán át kellett szállni vonatpótló buszra. Ezzel az Árpád-hídig utaztunk. Itt szétváltak útjaink, mert voltak akik a HÉV-et, mások a vonatot választották a Gödöllő felé vezető útra.

 

Nagyon szép késő-őszi időben túrázhattunk tegnap. A kéktúra egy szakaszát tettük meg Pilisszentkereszttől indulva. A 18 km-es távot 20-an gyalogoltuk végig.

Háromnegyed hétkor találkoztunk Gödöllőn. Három kocsival Pomázra hajtottunk, hatan pedig közvetlenül odajöttek HÉV-vel. Ezután busszal mentünk fel Piilisszentkeresztre. A falu elején szálltunk le, és hamarosan a kék jelzésen indultunk. Az út első kilométere egyúttal a leglátványosabb szakasz is, tekintettel arra, hogy a Szurdokban halad. Bár víz alig volt a Dera-patak medrében, így is nagyon szép a hidakkal teletűzdelt szurdokvölgy.

    A szurdok végén lévő parkírozó pihenőhelyén pár falatot bekaptunk, majd folytattuk utunkat. Kényelmes, szintben alig változó úton jó tempóban haladtunk. Egyre közelebb került hozzánk Csobánka, és a mögötte magasodó Kevélyek. Egy jobbra-át után – ahol becsatlakozott a Z jelzés - emelkedni kezdett az út. Így értünk fel Szent-kútra. Többen megkóstolták a kissé vasas forrásvizet. Még kicsit emelkedett az út, elhagytuk a zöld jelet és Csobánka szélére, a temetőhöz értünk. Széles útról balra ráláttunk a falura, és a mögötte emelkedő Oszoly-csúcsra, szembe pedig a Kevélyek magasodtak.

     A kék jelzés - balról elkerülve a Kis-Kevélyt -, 420 m magasan ér fel a Kevély-nyeregre. Itt állt valamikor a Stromfeld Aurél turistaház. Az emléktábla mellett pecsételtünk a füzetünkbe, ebédeltünk. Eddig se fáztunk, de a hegy déli oldalán kifejezetten meleg volt. Elhaladtunk a Nagy-kevélyi kőfülke (Szódás-barlang) mellett, majd továbbra is lejtős úton széles kerékpárútra jutottunk, amin Pilisborosjenő szélső házaihoz értünk. Nem éppen szegényes házak között a falu szélén haladó kék jelzésen folytattuk ismét utunkat. Az utolsó házakat is elhagyva Köves-bércre kapaszkodtunk fel. Innen helyenként szép kilátás nyílt a Solymári-völgyre és a Hármashatár-hegyre.

    A 10-es utat elérve buszra szálltunk, avval a szentendrei HÉV Szentlélek téri megállójáig, HÉV-vel pedig vissza a kocsikig, Pomázig utaztunk. Onnan már csak haza kellett autóznunk.

 

Zempléni kéktúránk második szakaszának 47 kilométerét három nap alatt tettük meg Füzértől Rudabányácskáig. Sajnos csak nyolcan voltunk. Negyedórás esővel megúsztuk az egészet, napsütésben viszont bőven volt részünk.

    Október 18. (péntek). Sebesvonattal utaztunk Sátoraljaújhelyre, onnan busszal tovább Füzérig. 6 órai indulással „már” háromnegyed tizenkettőre ott is voltunk. Pecsételtünk a Vár-büfében. Dél volt, mire elindultunk. A vár felé nagy felújítási munkák vannak, a hozzátartozó sárral. A várba most nem mentünk be, mert egyrészt nemrég voltunk ott, másrészt a késői indulás miatt sürgetett az idő. Vár-forrásnál kiegészítettük vízkészletünket. Az ősz minden színével felvértezett erdőben egyelőre alig emelkedett az út. Igazán csak az elhagyott Csatavéri-vadászlak után kezdtük meg a kapaszkodást. Pár szép sziklaformátumot elhagyva a magyar-szlovák határra (egyúttal az északi zöld jelzésre) értünk, ahonnan beláttuk a Zemplén-hegység felvidéki szakaszát. Nagy-Milicen (696 m) egy kiépített pihenőn megebédeltünk. Nyugodt emésztésünket megzavarta a kezdődő eső. Szerencsére nem tartott tovább negyedóránál. Nagyon kényelmes lejtős úton előbb elértük a László-tanya felé vezető aszfaltutat, majd Bodó-rétet. Ez megint bélyegzőhely. Felmentünk az ott lévő kilátóba, körülnéztünk. Továbbra is lefelé mentünk. Kicsit igyekezni kellett, nehogy az erdőben érjen a sötétedés. Jól haladtunk, simán világosban odaértünk szálláshelyünkre. Túratávunk 15 km volt, 633/688 m szintkülönbséggel. Vacsorázni az egy km-re lévő büfébe mentünk.

    Október 19. (szombat). Megreggeliztünk, majd 9 óra körül indultunk. Az első kilométereket aszfaltozott úton tettük meg, bár ennek egy része bicikliút volt. A zsír új kerékpárúton már több centis avar volt, nehogy azért rendeltetésszerűen használni is lehessen. Füzérkomlós határában egy szépen kiépített, Kiskútka névre hallgató kút látható, de vizét meg nem kóstolhattuk, lévén kiszáradt szegényke. Egy utcára termését bőven potyogtató almafánál pótoltuk vitaminkészletünket. A volt kisvasúti állomásnál egy dízelmozdonyt állítottak ki. Továbbra is a kisvasút nyomvonalán haladtunk, mely  - főleg a Nyíri-patak és a Nyíri-Bózsva úttal való kereszteződése között – elég nehezen járható. Egy csipkebokor jóvoltából és is önkéntes véradáson vettem részt. Kis- és Nagybózsva között jól beláthattuk Füzér várát és Nagy-Milicet. Bózsván bélyegeztünk és megebédeltünk a Faluház melletti kulturált pihenőhelyen. Nagy örömünkre egy kertben szarvascsaládot is láthattunk. Az ebéd után rögtön láthattuk a Bózsvai-sziklát, majd hosszan a Szuha-völgyben haladtunk. Kishutára érve szomjunkat oltottuk egy kocsmában, Innen nagyhutai szálláshelyünkig sajnos végig aszfaltot koptattunk. Nagyon finom babgulyást ehettünk panziónkban, melyet korábban megrendeltünk. 17,5 km-t gyalogoltunk ezen a napon, a szintkülönbség pedig 208/280 m volt.

    Október 20. (vasárnap). Korán keltünk, mert csak így volt esélyünk arra, hogy a helyjegyes vonatunkat elérjük. Nem is reggeliztünk a házban, csak teát, kávét főztünk, és szendvicseket készítettünk. Negyed nyolckor már indultunk is. Előbb felkapaszkodtunk a Somoskára, majd a Hollós-patak völgyében olyan furcsa nevű helyen haladtunk, mint a Tehénkosár. Elértük a Kovácsvágás-Vágáshuta aszfaltutat, melyen - más út hiányában - kénytelenek voltunk haladni. Vágáshután pecsételtünk, majd továbbra is gyönyörű őszi színekben pompázó erdőben haladtunk. Időnként előbukkantak a Sátor-hegyek, és ahogy fogytak a kilométerek, úgy lettek azok egyre nagyobbak. Bányi-nyergen ismét pecsételtünk. Miután jól haladtunk és bőven volt még időnk, nagy rönkfákon pihenőt tartottunk. Rudabányácskára gyalogoltunk be (a táv idáig 14,5 km volt, a szintkülönbség pedig 322/340 m), ott buszra szálltunk, és avval mentünk be Sátoraljaújhelyre. A központban leszálltunk, és egy sétát tettünk a belvárosban, sőt eléggé el nem ítélhető módon egy sörözőbe is betértünk. Ezután egy cukrászda következett, majd a vasútállomásra gyalogoltunk. Expresszvonattal jöttünk haza, így a menetidő Isaszegig „mindössze” négy és háromnegyed óra.

 

Nagyon rám ijesztett a meteorológia a szombati kéktúránk időjárását illetően. Ennél jobban csak én ijesztettem meg a többieket: a várható hőség mellett még a nagy szintkülönbséggel és a nagyobb tempóval is riogattam őket. Nem csoda, hogy csak nyolcan voltunk. Most már látom, túllihegtem a témát: kellemes 26 fok környéki időben túráztunk, az út sem volt megerőltető.

    Vonattal 2 átszállással Gyöngyösig utaztunk, onnan busszal Kékestetőre. A Szanatóriumnál bélyegeztek azok, akiknek még nem volt itteni stemplijük. Felgyalogoltunk a csúcskőhöz, majd körülnéztünk kicsit az északi sípálya irányában. Sajnos túl jó kilátás nem adatott meg nekünk, párás volt a levegő. Hasonlóképpen a nyugati sípályán is, ahol most már ténylegesen megkezdtük a napi táv fogyasztását. A sípályán vezetett az út egészen a Veronka-rétig. Közben egyre jobban sötétedett, villámlás és egy jó nagy dörgés jelezte a zivatar közeledtét. Pár perc múlva nagy cseppekben rá is kezdett esni az eső. Aztán amilyen gyorsan jött, úgy el is múlt. Alighogy felvettük esőkabátjainkat, már el is állt. Sőt újabb pár perc után már átderengett a felhőkön a nap is. A Veronika rét után az aszfaltút mellett vezetett a kék jelzés Mátraházáig.

    Itt újból pecsételnünk kellett. Kár, hogy semmi se jelölte, hol kell ezt megejtenünk. Végül sikerrel jártunk a Mátraháza üdülőházban. Továbbra is lefelé ereszkedtünk nagyjából a 24-es úttal párhuzamosan. A Gyöngyös-patak két oldalágán is átkeltünk, a másodikon híd is volt. A völgyből kikapaszkodva kissé emelkedni kezdett az út, de csak rövid ideig. Elértük a Vörösmarty-turistaházat, ahol megint bélyegeztünk. Továbbmenve átkeltünk a Parád-, és Pásztó-felé vezető utak kereszteződésén, majd a Csór-hegy oldalában elkezdődött utunk első komolyabb emelkedője. Nem tartott sokáig, mert hamarosan ismét lejteni kezdett az út. Kereszteztük a galyatetői utat, de még mindig lefelé ereszkedtünk. Ez az állapot a Gyöngyös-patakig tartott. Nem sokkal ezután a Nyírjesi-erdészházhoz értünk.

    Itt megebédeltünk, pecsételtünk, erőt gyűjtöttünk a hátralévő 4 km, és 360 méter szintemelkedés leküzdéséhez. Az első km-t nagyobb ütemben tettük meg, hogy lássuk, van-e esélyünk a korábbi busz eléréséhez. A próbakilométer tanúsága szerint lett volna rá esélyünk, de úgy döntöttünk nincs értelme sietni. Szép volt a táj, gyönyörű az idő, sok szép virágot láttunk, fényképezgettünk. Kényelmes tempóban értünk fel Galyatetőre. A hivatalos MTSZ-pecsétről hiányzott a gumi, így más helyet kellett találni annak pótlására. A busz indulásáig még maradt időnk egy pohár bor elfogyasztására is.