Háromnapos kéktúrát tartottunk az elmúlt hétvégén Káli-medencétől Úrkútig. Tizenegyen voltunk, 43 km-t gyalogoltunk. Az első két napunkon csodálatos időnk volt, a harmadik napnak már nem volt ennyire egyértelmű a megítélése.

    Március 21. (péntek). Két átszállással vonattal utaztunk – közben egy kis metrózással – Révfülöpre, onnan pedig busszal Szentbékkállára.  Fél tizenegyre értünk oda, aztán végre már gyalogolhattunk is. Szőlők között emelkedő úton értünk fel az Öreg-hegyi-kútig. Ittunk a finom vízből és indultunk tovább. Az erdőbe érve jobban kezdett emelkedni az út, de zihálásunk eredménye az Eötvös Károly-kilátói gyönyörű panoráma lett. Beláthattuk az egész Káli-medencét Badacsonytól Hegyestűig. Tovább menve szebbnél-szebb virágok pompáztak az út mellett, az Öreg-hegyi emelkedőt leszámítva a terep sem volt nehéz. Balatonhenyére érve bélyegeztünk füzetünkbe, aztán indultunk tovább. A falu után borókákkal tarkított kopár mezőn mentünk ismét felfelé. A hajnali kelés, az őt és fél órás utazás itt már éreztette hatását, a megtett kilométerekhez képest jobban fáradtunk. A Csicsói-erdőnél elhagytuk a kék jelzést, hogy lefoglalt szállásunkra Balatoncsicsóra, a Gyöngyvirág-vendégházba menjünk. A vendégház 1,5 km-re van az OKT-től, de megéri a többlet-táv, mert egy nagyon kellemes hely, jó árakkal, kedves házigazdákkal. Este hat órakor elfogyasztottuk a finom babgulyást, mely elkészítését korábban megbeszéltük háziasszonyunkkal. Utána még kicsit borozgattunk, de fél kilenc után már nagyon vonzott az ágy, így lefeküdtünk. Ezen a napon 13,5 km-t gyalogoltunk.

    Március 22. (szombat). Reggel hatkor keltünk, megreggeliztünk, és 8 órakor már indultunk is. Előbb a zöld jelzésen visszakapaszkodtunk az OKT-re, majd onnan kb. két kilométerre bélyegeztünk a csicsói erdészháznál. A bélyegzőnél esőbeálló, padok és asztalok is vannak, igazán kellemes környezet. Valóságos odvas keltike-özönben folytattuk utunkat, és értünk a Tálodi kolostorromhoz. Itt egy XIII. században épült pálos kolostorrom és egy bővizű forrás (Kinizsi) található. A forrás vize mellett haladva leértünk a Vázsonyi-séd völgyébe. Szerencsére most bőven volt benne víz. A völgyben megtett egy kilométer után máris a Szent Ilona templom romjánál voltunk. Ezt a kis templomot a XVI. században elhagyták a hívők, és csak az 1970-es években találták meg. Nagyvázsony előtt még egy kolostorrom várt ránk, ez pedig a Szent Mihály nevet viseli. Ennek a XV. században épült kolostornak templomában temették el Kinizsi Pált. A temetőn át értünk be a faluba, ahol szállásunk is volt. Megebédeltünk a Turistaház büféjében, aztán megnéztük Vázsonykő várát ától-cetig. Ezután még sétáltunk Nagyvázsonyban, jártunk a horgásztónál, a katolikus és református templomnál. Este kis borozgatással egybekötve gyakoroltuk a társasági életet. A napi túratáv 12,6 km volt, de emellett négy történeti emlékhelyet is felkerestünk.

    Március 23. (vasárnap). Hatkor keltünk, mert Úrkúton el akartuk érni a két óra előtti buszt, addig pedig 17 km volt a táv. A vár mellett vezetett el a kék jelzés, átkeltünk a patak hídján, majd kiértünk a kapolcsi országútra. 700 métert kellett az út szélén poroszkálni, aztán Baráti-pusztánál jobbra kanyarodva elhagytuk azt. Az első kilométereket javarészt kopár területen tettük meg, alig emelkedve valamit. Az erdőbe érve megreggeliztünk. Ezután egy darabig még szinte sík úton haladtunk, de miután kereszteztük az adótoronyhoz vezető aszfaltutat, nekikezdtünk a toronyig meglévő 200 m-es szintemelkedés legyűréséhez. Közben kétszer kellett kerítés felett átkelni létrán. Az eső is szitálni kezdett, szerencsére nem tartott sokáig, mire felértünk a Kab-hegyre, el is állt. Mikor fenn megvártam a hátul jövőket is, az eleje már lefelé indult. Így ők már nem láthatták a TV-torony melletti kilátót, amihez vezető táblát csak később vettem észre. Párás volt a levegő, így nem volt igazi a kilátás, de azért ki lehetett venni Nagyvázsonyt, a Balatont. Leültünk pihenni a kilátó melletti padokhoz, és csúcs-csoki helyett jutalomként kisütött a nap. A vadászháznál vártak meg a többiek, ők ott pihentek. Bélyegeztünk kéktúra füzetünkbe és indultunk tovább. Még további másfél kilométert kellett aszfalton menni, de akkor végre letértünk erdei utakra. Az út mellett volt egy - majdnem természetesnek tűnő - kis tó is, majd egy ideig a régi vasút töltésén haladtunk. Még két kerítés-átkelésünk volt, aztán beérkeztünk Úrkútra. A busz indulásáig volt még 50 percünk, ezt fagyizással, egyéb frissítők elfogyasztásával töltöttük el. Ajkán megint várni kellett a csatlakozó vonatra több mint egy és negyedórát. Ez a sors várt ránk a Keletiben is. Napi túratávunk 17,3 km volt 450 méteres szintemelkedéssel.



Már csak két kéktúra szakaszunk – egy háromnapos és egy egynapos - maradt!