Isaszeg
Teljesítménytúra Isaszegen - beszámoló az emléktúráról
Notter Béla, 2010. április 5. 14.05Április 4-én hetedik alkalommal rendezte meg teljesítménytúráját az Útvonalkövetők Klubja és az Isaszegi Természetbarát Klub. A húsvét vasárnapjára eső rendezvényen a létszám csak részben igazolta abbéli félelmünket, hogy a hármasünnepen túrázóink inkább a családjuk mellett töltik túrázás helyett. 459-en indultak a csupa kissé (felhős, szeles, napos) időben.
A rajt 6 órakor nyitott és a különböző távok függvényében 11:30-ig volt nyitva. A beérkezés 17:30-ig számított sikeresnek. Az indulók közül egyes távokon az alábbi számú versenyzőnek jelentett erőnléténél nagyobb feladatot a túra teljesítése: 15 km-en 13, 30 km-en 5, 45 km-en 1 főnek.
Ebben az évben először nem csak a regisztráció, hanem a kiértékelés is – Balogh Zoli programjának köszönhetően – számítógépes rendszerrel történt. Így mindenki láthatja, hányadikként teljesítette a vállalt távot.
Ezért itt csak az elsőket emeljük ki:
15 km-en Nacsa Imre György 2 óra 18 perc,
30 km-en Dobi Gyula 3 óra 3 perc (!),
Toma Pál 5 óra 40 perc.
Köszönjük Isaszeg Város Önkormányzata, Csányi Szőrme Kft, Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Köre, Teljesítménytúrázók Társasága, Fincsi 200 Bt., Budapesti Kamaraszínház, Barangolók Bt., Topikos Túrázó Bolondok túrához nyújtott segítségét.
Minden résztvevőnek köszönjük, hogy megtisztelte rendezvényüket. Reméljük, abbéli erőfeszítésünk nem volt hiábavaló, hogy mindenki jól érezze magát. Várunk/visszavárunk mindenkit jövőre is!
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Pest Megyei Piros (PMP)
A PMP Pest megye leghosszabb, 245 km-es túraútvonala, mely a Börzsönyben lévő Verőcéről indul, végállomása pedig az alföldi Apaj. Közben a következő településeken halad át: Katalinpuszta - Kosd - Rád - Vácduka - Sződ - Vácrátót - Őrbottyán - Vácegres - Gödöllő - Isaszeg - Gyömrő - Péteri - Hosszúberek - Csévharaszt - Ócsa - Délegyháza - Dunavarsány - Szigetcsép - Szigetújfalu - Ráckeve - Dömsöd - Apaj. Az itt leírt szakasz hossza 12,4 km.
Figyelem! Az útvonal módosulásáról az utolsó bekezdésben lehet értesülni!
Gödöllő felől Isaszeg közigazgatási határához a Bolnokai-dombháton érünk be. Kétszer is magasfeszültségű vezeték alatt megyünk át, közben jobbról földút csatlakozik be. 40 m-re a magasfeszültség alatt történő 2. áthaladásunktól balról bejön a piros kereszt jelzés, mely a Gödöllő-Állami telepek vasúti megállóhelyet köti össze a PMP-vel.
A gerincúton haladva 400 m-re jobbra a fák közé bekukucskálva egy tanyát láthatunk, majd további 1 km-t megtéve balról érkezik a P négyszög jelzés. Ez Isaszeg vasútállomástól indulva Ilka-majoron keresztül ér ide.
Balra kiteljesedik a kilátás Isaszegre, és a környező dombokra, melyet csak egy kis szakaszon szakít meg egy akácliget. Figyeljük a jelzéseket, mert az akácliget után 100 m-re az út irányt vált, és jobbra letér a gerincről. Egy meredek lejtős, vízmosásos útra térünk. Mikor kiérünk az erdősávból, jobbra egy fenyő csemetekert mellett megyünk el. Ennek végében lévő kereszteződésben balra, a város irányába vesszük utunkat.
1 km-t megtéve ezen az úton, balról megközelítjük a házakat, de mi egyenesen az Öregtemplom irányába megyünk. Ezt követően jobbról 30 és 90 fokos szögben jön be út, mi egyenesen megyünk tovább még innen 650 m-t. Elérjük a vasúti pályát, a patak partján kiépített padkán átmegyünk alatta és balra fordulunk.
600 m-re innen elérünk a Polgármesteri Hivatal mellett lévő útkereszteződéshez. Itt találjuk a Z és a P+ jelzéseket, melyek balra a vasútállomásra (1 km) vezetnek, valamint a szép Márton-kutat. Tovább megyünk a Rákóczi utcán 350 m-t és a római katolikus Szt. István templomhoz érünk. A körforgalomnál Dány felé indulunk, de előtte mindenképp érdemes egy kitérőt tenni a Madách utcában lévő gazdag helytörténeti, szabadságharci emlékekkel teli Falumúzeumhoz. Közben elmegyünk a több mint 100 éves, vöröstéglából épített emeletes iskola mellett. A múzeum megtekintése után visszasétálunk az Ady E. utcára, ezen indulunk tovább. A út bal kanyarulatában, a feszületnél a Sápi utcába térünk, majd 50 m után jobbra a Csata utcába. A templomtól 600 m az út a Szobor-hegy előtti tisztásig. A felfelé vezető út jobb oldalán szépen karbantartott zsidótemető látható, érdemes ezt is megnézni. A dombtetőn, a 48-as emlékmű mellől szép kilátásban lehet részünk. A padok mellett elhaladva betérünk az erdőbe. Sajnos az utóbbi idők tarvágásai után csak sarjadó erdő található itt. Kacskaringós úton haladunk, majd több mint 1 km megtétele után (baloldalon pihenőpad, asztal található) jobbra 300 m-t erdőirtás helyén már árnyékot adó tölgyerdőben haladhatunk. Ezt követően rövid szakaszon tölgyfaerdőn haladunk át és máris egy sóderral leszórt útra érünk, ahol jobbra fordulunk. Hamarosan elérjük a Honvéd-sírokat. A szépen gondozott sírok mellett itt található a Makovecz Imre által tervezett Emlékező angyal elnevezésű faszobor is. Jobbra-balra esőbeállók, pihenőpadok találhatók.
Innen ágazik ki a zöld sáv jelzés is, mely az Öregtemplom érintésével a vasútállomásra tart.
Elhagyva sírokat 300 m megtétele után egy jobbra kiágazó út az adótorony felé visz, mi azonban egyenesen megyünk tovább. Elérjük az Öreg-hegy hétvégi házait, itt balra, a Felső erdősor útra fordulunk. Követve a P jelzéseket nagyszerű panorámában gyönyörködhetünk. A Felső erdő út jobbra elkanyarodik, mi egyenesen az Alsó erdő úton megyünk tovább. Az út egy jobbkanyar után kereszteződéshez ér, mi balra - az Öreghegyi útra - kanyarodunk. Ebben a kereszteződésben jobbra 100 m-re található egy 2009-ben felállított feszület. A lejtős útról ismét szép kilátás kínálkozik a Pécel-környéki dombokra. Az előbb említett kereszteződéstől 300 m-re - mielőtt a jobban kijárt kocsiút jobbra elkanyarodna - elhagyjuk azt, és balra betérünk az erdőbe. Változatos terepen, le-fel libikókázva 400 m után egy házsor erdőre kifutó végénél haladunk el. Innen 10 m-re elhagyjuk a kocsiutat és jobbra tartó ösvényen befordulunk az erdőbe. 200 m-re egy mély horhos keresztezi utunkat. Óvatosan leereszkedünk, majd a völgytalpon balra térünk, 50 m-re pedig a jelzéseket követve kikapaszkodunk belőle. Kis kanyarokkal tűzdelt úton 700 méter után baloldalon vadkerítés mellé érünk, további 300 m után pedig kiérünk az erdőből, egyúttal Isaszeg területéről is. A PMP még 40 m-t egyenesen megy, majd a kocsiúttal együtt balra kanyarodik a péceli Hársas felé.
Frissítés: a 2019-2020-ban végzett vasúti felújítás során a Rákos-patak hídpadkán lévő átjárási lehetőség megszünt. Ezért az alábbi útvonalat javaslom: A PMP és a P négyszög, vagy a Z+ jelzés kerszteződésétől a vasútállomásig, onnan pedig a Z sáv és a P+ jelzésen a Polgármesteri Hivatalig haladjunk. Itt már ráérünk az eredeti PMP nyomvonalra.
Az év első túrája Isaszeg környékén
Notter Béla, 2010. január 11. 14.0822-en gyülekeztünk az isaszegi vasútállomáson, hogy Újév-köszöntő túránkat megtartsuk. Immár hagyomány, hogy az év első napjaiban egy viszonylag rövidebb túrán koccintunk egymás egészségére, köszöntsük egymást és az új évet.
Nagy optimizmussal indultunk, mert előbb bágyadtan, később teljes erőbedobással kezdett sütni a nap. A piros négyszög jelzésen indultunk a Tőzeg-tavak mentén. Ilka-majoron áthaladtunk, majd egy kapaszkodóval feljutottunk a gerincre, ahol a Pest Megyei Piros (PMP) útvonala halad. Ezen Gödöllő irányába indultunk, majd Ürgemajor környékén letértünk róla. Innentől jelzés nélküli, de járható utakon mentünk. A járhatóság persze inkább azt jelentette, hogy nem ruhaszaggató susnyáson kellett mennünk, „csak” csúszós úton. Az előző este rengeteg eső esett, ez megrogyasztotta a már meglévő kb. 20 cm-es havat. A fagyott föld nem tette lehetővé a víz elszivárgását, ez mind latyakként jelent meg számunkra. Szóval csúszkáltunk rendesen, de ez nem vette kedvünket. Időnként megálltunk, ittunk egy kis forralt bort, vagy épp pezsgőt bontottunk. Erre jó alkalmunk nyílott abból az alkalomból is, hogy Hajniéknak előző napon született második unokája: Boglárka egészségére koccintanunk kellett!
A valamikori mogyoró-ültetvénynél, utunk (a maga 261 méterével) legmagasabb pontján megebédeltünk, csodálatos sütemények, sajtok, panettone-k, gyümölcsök kerültek elő hátizsákjaink mélyéről. A csoportkép elkészülte után folytattuk csúszkálásunkat.
Isaszeg városától északkeleti irányban három egymással párhuzamos dombhát fut ÉNY-DK-i irányban egymástól kb. 300 m-re. A völgytalp- és a gerinc közötti magasságkülönbség 30-60 m. E változatos terepviszonyok miatt van a területnek középhegység-jellege. A Szarka-berki dűlő Rákos-pataktól számítva a harmadik völgy, ezen indultuk vissza Isaszeg felé - sajnos közben egy félórára eleredt az eső. 3,2 km-es egyenes szakasz után értünk ahhoz a ponthoz, ahol az Isaszegi Csata Emléktúra 30-, és 45-km-es távja érkezik Pécel felől. Ennek ideiglenes jelzéseit követve 2,6 km megtétele után jutottunk a Tőzeg-tavakhoz, majd a P négyszög jelzésen a vasútállomáshoz. Ezt a szakaszt két erős emelkedő tette változatossá, melyen gyakorolhattuk „az egy lépés előre, két lépés hátra” téziseit.
A vasútállomás várótermében (miután kiszellőztettük az illegális dohányzók füstfelhőit) megvártuk, míg túratársaink vonatja Gödöllő-, ill. Budapest felé elmegy. Ez az idő sem telt haszontalanul, átbeszéltük következő túráinkat, azokra jelentkezőket regisztráltam.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Éjjeli bagoly túra
Notter Béla, 2009. július 6. 16.12Tavalyi városavató éjszakai túránknak nagy sikere volt, ezért idén is beterveztem egy hasonlót.
Isaszegről, Gödöllőről 18-an vonattal érkeztünk este 9 órára Pécelre. Nem egy turistaerény, de abból a megfontolásból, hogy ne kelljen sok kaját cipelni, mindjárt az állomáson nekiláttunk a rétesek, pogácsák, piték, egyéb sütemények fogyasztásához. Közben szinte teljesen besötétedett.
A Z jelzésen indultunk. Mikor ahhoz a ponthoz érkeztünk, ahol választhattunk a P+ (hosszabb és nehezebb) és a Z jelzés (rövidebb és kevésbé meredek szakaszai vannak) között válasszuk, szavazásra tettem fel a kérdést. Bármily meglepő, a társaság a P+ jelzést választotta. Sajnos egy idő után Heninek erős gyomorfájása lett, ezért Zolival visszafordultak. Később tudtam meg, hogy a vonat épp az orruk előtt ment el, ezért szobrozhattak egy órát a vasútállomáson.
Mi továbbmentünk, elkezdődött a hullámvasutazás. Két hosszabb és egy-két kisebb meredek le-fel szakasz tarkította az utat. A P+ jelzésen a PMP-re (Pest Megyei Piros) értünk ki. Ezen balra fordulva a Kovács-laposán keresztül kiértünk a Hársas felé vezető útra. Itt ismét megcsodálhattuk azt a táblát, mely „természetvédelmi kutyával” őrzött területre hívja fel az arra járók figyelmét. Elhagytuk a S sáv jelzést, és fokozatosan emelkedő úton a volt crosspálya területén beértünk az erdőbe. Itt egy nagyobb lejtő/emelkedő van, mikoris a Mély-árkot elérjük. Ezután változatos terepen három km megtételével elértük a Honvéd-sírokat. Továbbra is sötét erdőben haladva egy hatalmas pókháló zárta el az utunkat. A pók jól viselte a vakuzás okozta megpróbáltatásokat, mi pedig hálából óvatosan, kárt nem okozva haladtunk el erődítménye mellett. A Honvéd-szobortól szép látvány volt a kivilágított Isaszeg látványa.
Az emlékműtől csak pár száz méter kellett megtennünk Sanyiék házáig. Itt előre megszerveztük, hogy picelátogatással fejezzük be a túrát. A szép boltíves pincében jó hangulatban – aminek hiányára eddig se volt panasz – kóstoltuk meg a „Notter Pincészet” fehér és vörös borát, melyhez Irénke borkorcsolyákat, szendvicseket készített. Hajnal 4 óra felé indultuk tovább az állomásra, majd ki-ki haza, vagy az autójához. Ivették még meghosszabbították a túrát, ők Gödöllőig gyalog mentek tovább.
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy kellemes, majdnem teliholdas időben, jó hangulatban tettük meg a 14 km-t (plusz még az állomásig oda-vissza 1,5 km-t), ezért jövőre is megrendezünk egy éjszakai túrát. Talán akkor még több klubtag is eljön.
A képeket Maszlagi Sándor készítette.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Perőcsény - Salgóvár – Georgiades Gábor Emléktúra
Notter Béla, 2009. június 8. 18.00Dátum
Jelentkezési határidő
Túratáv
Szintemelkedés
Találkozó
Hazaérkezés
Megjegyzés
Budapestről jövőknek: a vonat Nyugati-pu-ról 6:00-kor indul, Vácrátótón kell leszállni róla 7:04 perckor, ott vesszük fel őket a kocsijainkba – remélhetően lesz annyi szabad hely.
Jelentkezések
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Kis túra, nagy evészet
Notter Béla, 2009. május 25. 22.13A tavalyi nagy sikerre való tekintettel éves programunkba idén is bekerült egy bográcsolás, amit szombaton tartottunk meg. 26-an jelentkeztek erre a társadalmi eseményre. Csütörtök éjfélig lehetett jelentkezni; a létszám birtokában vásárolták meg Hajniék a hozzávalókat a „Mindent bele!” nevezetű ételbe. A név egyáltalán nem túlzás, a fűszereken kívül 16 féle olyan hozzávaló kell hozzá, melyek önmagában is finomak, hát még egybefőzve…
De ne szaladjunk ennyire előre! Reggel megvásároltam a kenyereket és kimentem a vasútállomásra a Gödöllő felől jövők elé. Csomagjaikat betettem a kocsiba, ők pedig a P+ jelzésen, majd az Isaszegi Csata Emléktúrára felfestett fehér kör jelzésen közelítették meg azt a nagyon szép erdei pihenőhelyet, ahol padok, asztalok, esőbeálló és tűzrakóhely is van. Nejemmel értünk oda elsőnek (nem volt nagy kunszt, hiszen mi kocsival mentünk, és vittük az üstöt, tartót, stb.). Sajnálattal kellett tudomásul vennünk, hogy az előttünk ott bográcsoló embereknek másképp tanították a tiszta erdei környezet fogalmát. Szemeteszsákba szedtük a rengeteg eldobált papírt, törött üvegeket, tűzre dobott műanyag palackok roncsait. A csikkek összeszedésébe is belekezdtem, de töredelmesen bevallom, kb. 100 db után abbahagytam. Meg se látszott, hogy valamennyi is hiányzik belőlük. Közben lassan-lassan mindenki befutott. Mindenki serénykedni kezdett, kivette részét a munkából, a lányok főleg az ételek előkészítésében (borsófejtés, krumplipucolás, hagyma-, gomba-, hús-, zöldség szeletelés), a fiúk a tűzifa-gyűjtésben, állvány felállításában, tűzgyújtásban. Anélkül, hogy bárkinek is érdemeit csorbítanám, azért a főszereplőket hadd említsem meg külön is: Hajni volt a hadtápfőnök, Péter a főszakács, Józsi a tűzmester. Voltak még előkóstolók, kiskukták, fűszermesterek, kavargatósegédek. Nehogy az ebéd elkészültéig éhen haljuk, Hajni hozott padlizsánkrémet, mások finom pogácsát, süteményt, nassokat. Párféle jó bor is előkerült, meg egy kis törkölypálika is. Szóval el voltunk, mint a befőtt, vidám hangulatban vártuk az ebéd elkészültét.
Az ebéd egyszerűen csodálatos volt, az a rengeteg hozzávaló tökéletes harmóniájú eleggyé vált. Degeszre ettük magunkat, amit le kellett sétálni. A pihenőhely melletti horhosban indultunk felfelé. A végén egy kisebb kapaszkodóval lehetett belőle kijutni. Akinek ez kevésnek bizonyult, az egy meredek csúszós úton is megtehette mindezt. Marcinak ez a kaland egy jókora horzsolással végződött a térdén. Mikor kiértünk az Öreghegy felé vezető útra, először az ismeretlen lengyel kapitány és Harsányi Bálint síremlékénél álltunk meg, majd a Honvéd-síroknál. Ezt követően a piros jelzésen a Honvéd-szoborig gyalogoltunk, onnan jelzetlen úton vissza a pihenőhelyhez.
Még egy pár órát elbeszélgettünk, aztán szétszéledtünk. Jó ilyen összejöveteleket is tartani, egybekovácsolja a társaságot. Hab a tortán, hogy ez alakalommal öt, már egy-egy túránkon korábban résztvevő túratársunk belépett egyesületünkbe.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Mátra bércein
Notter Béla, 2009. április 29. 10.36Dátum
Jelentkezési határidő
Túratáv
Szintemelkedés
Találkozó
Látnivalók
Hazaérkezés
Vészforgatókönyv
Ha véletlenül nem lesz annyi kocsi mint ahány jelentkező, vagy valakinek egyszerűbb tömegközlekedési eszközzel Mátrafüredre utazni, akkor a következő lehetőségek közül választhat:
A vonat Isaszegről 07.10-kor, Gödöllőről 07.18-kor indul, Gyöngyösre ér 08.33-kor (átszállás Hatvanban és Vámosgyörkön), Bp. Keleti pu.-ról a vonat 07.03-kor indul, Gyöngyösre ér 08.33-kor (átszállás Vámosgyörkön). Gyöngyösről Mátrafüredre kocsival el tudjuk vinni a vonattal érkezőket (ha kell úgy, hogy Mátrafüredről visszajövünk értük).
Budapestről lehet a fenti vonatközlekedésen felül a Stadion autóbusz pu.-ról 07.15-kor induló busszal, amellyel közvetlenül lehet Mátrafüredre utazni.
Jelentkezések
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Beszámoló az Isaszegi Csata Emléktúráról
Notter Béla, 2009. április 7. 08.04Örömmel számolhatunk be arról, hogy csodálatos, szinte nyarat idéző tavaszi időben nagyszámú lelkes turista, tele optimizmussal kezdte meg az isaszegi Csata Emléktúra 45, 30 vagy 15 km-es táv kilométereinek „fogyasztását”, majd a túra végén elfáradva, de élményekkel gazdagabban fejezte azt be.
A túra hete lázas készülődéssel, útfestéssel, italok, élelmiszerek, „nassok” beszerzésével telt el. Szombaton délután Balogh Henrik „irányításával” Zolival és Szmolicza Pistával (1. kép), valamint a Nyugdíjasok Baráti Köre segítségével sátrat állítottunk fel. Erre nem is az emléktúra, hanem egy nagy teljesítménytúra-esemény miatt volt szükség. Ez a nagy esemény a Tavaszi Hadjárat elnevezésű teljesítménytúra-sorozat hétvégi rendezvénye volt. A hétvégi túra elkezdődött szombaton a Tápióbicskei Csata Emléktúrával (50, 25, 22 és 8 km-es távok), folytatódott az Éjszakai Hadjárat nevű túrával (távok: 65 és 45 km), befejezése pedig az Isaszegi Csata Emléktúra (45, 30, 15 km) volt. Az első túrázók hajnali fél négy felé értek Isaszegre. Azért állítottunk sátrat, hogy 6 órai indulásig egy kicsit le tudjanak pihenni. A túrázókat a szervező Hevér Gábor fogadta (2. kép).
Ilyen előzmények után tegnap végre elérkezett az Isaszegi Csata Emléktúra nagy napja. Fél hatkor kezdtük nejemmel, és a társrendezőinkkel az Útvonalkövetők Klubjával (UKK) - ott is elsősorban Jakab Pannival és Gethe Lacival - regisztrációs helyiség berendezését a turisták fogadására. Megérkeztek első pontőreink is - Zsigri Jutka, Balla Zsuzsa, Farkas Inci, Tarjáni Ági és Feri -, akiknek 6-és 7 óra között kellett elfoglalni ellenőrzőpontjaikat. Még 6 óra sem volt (3. kép), mikor már legalább 15-20-an már elkezdték a regisztrációs lapokat kitölteni. Részükről a regisztráción Balogh Zoli és Heni (4. kép) volt kezdéskor. Elkezdtem a pontőröket a posztjukra fuvarozni. Incit és Marit a Szobor-hegyre, Mariannt és Budaházi Zsuzsát a Sápi-útra. Jutka és Balla Zsuzsa kis izgalmak és tiszteletkörök után, de szerencsésen megérkeztek Szentgyörgypusztára. Hajni és Marci felvezetésemmel eljutott a Mély-árokba.
Szerencsére közben a turisták csak gyűltek és gyűltek (5-7. kép). Egy-egy vonat beérkezése után kicsit jobban összefutottak, de úgy gondoljuk, öt percnél tovább senkinek sem kellett várakoznia (8. kép).
7 órára jöttek a Nyugdíjasklub lányai, egy nekirugaszkodásra felszeleteltek 16 kg hagymát. Egészen fél hatig rendületlenül főzték a teát, keverték a szörpöket, kenték a kenyereket zsírral, kenőmájassal, margarinnal, lekvárral, mézzel (9-10. kép) . Vendégeink is érezték, hogy mindezt jó szívvel, önként végzik, kedves szó is jutott az étkek mellé. Többen elhozták lányukat, unokájukat is besegíteni, lelkesedésüket rájuk is ráragasztották. Köszönetünket fejezzük ki minden segítőnek, nélkülük nem sikerülhetett volna ilyen jól rendezvényünk.
10 óra előtt érkezett Samu Kati (11. kép) leváltani Balogh Zolit a rajtnál, aki Harman Marcival a 30 km-es seprű szerepét vállalták fel. Fél 11-től kezdett Tarjáni Ági és Bende Beatrix a Gazda-erdő Vízműnél.
A helyi televízió délelőtt folyamán többször készített felvételt a túrázókról, 11 óra körül pedig riportot készített Gethe Lacival és velem.
Tagjaink közül a túrán részt vett Dalmi Éva, Csüri Juti, Szmolicza Pista, Éva és Peti.
Az emléktúrán 480-an indultak, ami nagyon szép szám. A statisztika (túratávok közti megoszlás, az isaszegi indulók pontos száma, stb.) csak a regisztrációs lapok feldolgozása után válik véglegessé.
Eddig már több E-mailt is kaptam, melyben a résztvevők megköszönik a jó sikerült túrát. Mi is köszönjük nekik, hogy megtisztelték rendezvényünket, reméljük jól érezték magukat, - és ha így van, jó hírét viszik Isaszegnek, segítőknek, rendezőknek. Köszönetet mondok társrendezőnknek, klubtag segítőtársaimnak, szponzorainknak. Jövőre ismét találkozunk!
Kép és szöveg: Notter Béla
Ui: további hangulatképek találhatók 12-23. sorszám alatt.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Rádióriport
Notter Béla, 2009. április 6. 20.38Csütörtökön éppen jelzést festettem Pécelen a Koporsó-völgyben. Nagy küzdelemben voltam egy galagonya-szederbokor párossal a P+ jelzés indulópontján , mikor megszólalt a telefonom. Az első meglepetésem az volt, hogy Kránitz Balázs, az MR1- Kossuth Rádió népszerű riportere keresett. A másik, még nagyobb meglepetés akkor ért, mikor elmondta, hogy - láss csodát! - épp a jelzésfestésről szeretne riportot csinálni velem. Ennél jobban nem is időzíthetett volna!
Szombat reggelre beszéltünk meg találkozót Isaszegen a lakásomon. Mikor megérkezett, kimentünk a kedden felújított Z sáv jelzéssel ellátott útra az Öregtemplom közelébe. Ott hosszabb riport készült az útvonalak festéséről, e célból megmozgatható emberekről, túrákról. El nem mulasztottam többször is megemlíteni az Isaszegi Természetbarát Klub nevét.
Ha csak közbe nem jön valami, a riport hallható lesz csütörtök reggel 5 és 6 óra között, valamint a Napközben című műsorban 9 és 11 óra között.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Újabb festési munkálatok
Notter Béla, 2009. április 3. 21.09A hét eleje kemény festési-, útvonal-tisztítási munkával telt el. Ilyen munkákra mindig szükség van, aktuálissá, egyben sűrgössé mégis a hétvégén megrendezendő Isaszegi Csata Emléktúra miatt vált. Nagyon rosszul esne, ha a - reményeink szerint - nagyszámú turista kiszámított, drága idejét útvonal-keresgéléssel töltené. Az előző hetekben meg olyan vacak idő volt, hogy a festés szóba sem jöhetett.
Vegyük sorjában, melyik útvonalat sikerült felújítani az Isaszegi Természetbarát Klub egyszemélyes, lelkes csapatának, azaz nekem:
2009.03.31. A tavaly alpozófestékkel feltett fehér telikör jeleket zománcfestékkel újrafestettem az Emléktúra 15 km-es távján a Római katolikus templom - Madách u. - Nap u. - Mátyás kir. u. - Szentgyörgyi út (telefon ália) - Kőkereszt - névtelen fasoron át a Sápi útig - Sápi út - Szobor-hegy útvonalon.
2009.04.01. Ezen a napon a Sápi úttól kezdtem festeni a Honvéd-sírokig, valamint az Öregtemplomtól a Rákóczi utcáig fehér telikör, ezenkívűl a Honvéd-sírok - Öregtemplom útvonalon a zöld sáv jelzést.. A régi jelzések felújításán felül sok új jelet és irányító nyilat is felfestettem, mert a nyáron nagyra növő csalánosban helyenként alig lehetett látni a jelzést.
2009.04.02. Február 3-án jelezte Balogh Zoli, hogy a Pest Megyei Piros jelzései részben eltűntek Pécelen a Koporsó-völgyben egy tarvágás következményeként (ld.a 2009.02.03-ai cikket). Ezt a szakaszt láttam el új jelzésekkel, és - ha már ott jártam - a P+ jelzést is felújítottam a S sáv kiágazásáig.
Ha valakiben kedvet ébresztettem útfestés-ügyben, szívesen veszem segítségét, tervem - na és javítandó út - még ezer is akad.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges