Ebben az évben összefogtunk az isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével és közösen rendeztük meg hagyományos Mikulás-kereső túránkat. A közös szervezés eredményeképpen közel nyolcvanan kezdtünk lázas keresgélésbe, hogy megtaláljuk az erdőben rejtőzködő Mikulást és Krampuszt.

    A mi csapatunk a vasútállomáson gyülekezett. Mivel épp piacnap volt, nagy feltűnést keltett a piacozók között az a 30 Mikulás-sapkás gyerek és felnőtt, aki ott találkozott 8 óra 10 perckor. Sétánk közben kis időre megálltunk a Falumúzeumnál, aztán indultunk tovább a Nap utcába, mert a Nyugdíjasok Baráti Körének tagjaival, gyerekeikkel, unokáikkal ott találkoztunk. Páran közülünk is ott csatlakoztak hozzánk.

9 óra 10-kor indultunk most már együtt tovább. A Mikulás megtalálását segítette a kb. 200 méterente fákra kitűzött Mikulás-kép. A Mikulás közelségét egyre nagyobb kép jelezte. Találékony gyerekek a már megtalált képet ráhelyezték az új képre, így hasonlították össze annak méretét, konstatálták, hogy már nagyobb kép van a fán, tehát közeledünk a Mikuláshoz, vagy pedig – sajna – még mindig nem változott a kép mérete. Mikor már közel jártunk a Mikuláshoz, bevártunk mindenkit, a felnőttek forralt bor ivásával melengették magukat. Azért ilyen nagy csapatnál nehéz eltalálni azt a tempót, amit mindenki bír, vagy pedig nem fagy össze a sok várakozástól. Én mindkét véleményből kaptam.

    Mikor már A4 méretű kép volt egy fán, biztosak lehettünk abban, hogy közel a cél. A Nyírfalu emlékműnél meg is találtuk a Mikulást és a Krampuszt, akik egy szánkón húzták a sok csomagot. Először mindenkit megkínáltak szaloncukorral, aztán sor került a csomagok kiosztására is. Legtöbb gyerek lelkesen adta elő kis versikéjét, énekét. Nagyon remélem, hogy sok gyerek emlékezetében ez az erdei élmény sokáig megmarad. A túrát összekapcsolva a Mikulással való találkozással, talán a kirándulást, a természet szeretetét is észrevétlenül becsalogatjuk kis életükbe.

    Az ajándékozás után ismét kettészakadt a két társaság: a nyugdíjasok, és közülünk a kis gyerekekkel lévők a Benkovics-nyiladékon keresztül visszamentek a városba, mi pedig tovább folytattuk utunkat. Először a Sárkány-fát néztük meg, majd a valkói úton haladva a Király-útra értünk. Azon haladtunk az Ezeréves kert felé. Egy helyen a vadászok megkérdezték, hogy mit keresünk ott, de mikor elmondtuk, hogy útvonal-engedélyünk van az erdészettől, továbbálltak. Szerintük az erdészet nem szólt nekik. Ha ez így volna, nagyon nagy hiba lenne a Valkói Erdészet részéről, hiszen összeengedték egy területre a túrázókat és a lövöldöző vadászokat.

    A Benkovics-nyiladékon keresztül értünk be Isaszegre. A Mátyás király utca, Aulich utcán keresztül értük el a vasútállomást. Jól sikerült túra volt - remélem mindenki így gondolja. Aki a teljes utat végigjárta, 16 km-t tett meg.

 

Klubunk Z+ jelöléssel új utat hozott létre, mely a Z jelzésből kiindulva kimegy Szentgyörgypusztára, az 1849-es isaszegi csata emlékére 1922-ben felállított Kőkereszthez, majd egy hosszú fasoron, árnyas erdőszélen keresztül kiér a Honvédsírokhoz vezető erdei útra, és a síroknál éri el (ismét) a Z sáv jelzést. Trischler Ferenccel, a RE-GE Természetjáró Egyesület elnökével közösen új nyomvonalon festettük fel a Sűlysáp vasútállomás - Pécel, Hrabina-hegy közti szakaszt. Módosítottuk Isaszegen a Z sáv nyomvonalát is, így az érinti a XIII. században épült  Öregtemplomot, és a közelmúltban átadott Kálváriát is. A változások már szerepelnek a most megjelent Szarvas-Faragó- Dimap Gödöllői-dombság atlaszán, ill. térképén is. Teljes hosszában felújítottuk a P+, Z sáv jelzést is.

A munkában résztvevőknek – Balogh Zolinak és Henriknek, Bokorné Marikának, Dezső és Harman Marcinak, nejemnek, Nyári Babinak, Orosz Tibinek, Samu Katinak, Sárkány Gabinak, Urbán Zsuzsának - nagyon köszönöm a segítséget. Remélem a kezdeti nehézségek senki kedvét nem szegték, és – másokkal is kiegészülve - jövőre is folytatjuk e szép, de nehéz munkát.

A képeket Balogh Zoli készítette.

Csillagfényes nagyszerű időben gyülekeztünk az isaszegi vasútállomáson este 10 órakor. Megvártuk még a Pest felől érkező vonatot, mellyel Éva érkezett, aztán némi „bátorítás” után indultunk. A P• jelzésen kezdtük a kilométerek fogyasztását. Tőzeg-tavaknál csatlakozott hozzánk Marika, létszámunk vele vált teljessé (21 fő).

  A tavakkal párhuzamos úton haladtunk. A kutyák némileg értetlenkedtek a sok elemlámpás ember láttán, melyet ugatás formájában közöltek velünk. Átmentünk az utolsó Malom-tó gátján, a Rákos-patakon. Hamarosan Ilka-majorba értünk, onnan egy emelkedőn értük el a Pest Megyei Piros (PMP) jelzést. A gerincúton Gödöllő irányába indultunk, majd Ürge-major magasságában elhagytuk azt. Sejtelmes mély árkon át értünk le egy szélesebb kocsiútra. Most balra, Isaszeg felé vettük az irányt. Előbb jelzés nélküli úton, majd a PMP-n. Kellemes 18 fokos hőmérsékletű éjszakában jó ütemben haladtunk. Lenyűgöző volt a mezei virágok csodálatos illata. Ilyet nap közben nem élvezhet az ember.
Mikor elértük azt a pontot, ahol az Isaszegi Csata Emléktúra 30 km-es távja keresztezi a PMP-t, megkérdeztem a jelenlévőket, hosszabbítsunk-e némileg az eredetileg kiírt úton egy-két izgalmas hely felkeresése érdekében? Szinte kivétel nélkül (legalábbis ők voltak a hangosabbak), a hosszabb útra voksoltak. Egy jó kis emelkedő leküzdése-, majd egy hasonló meredekségű lejtő után a Szarka-berki-dűlő végén lévő nagy mezőre értünk. Meglepő módon erősen harmatos volt a fű, ugyanakkor a virágok is ezen a mezőn jeleskedtek legjobban illataik árasztásában. Egy újabb domb következett, majd lazítós lejtmenetben értünk le a péceli országútra.
Felsétáltunk az Öreg-templomhoz, majd az újonnan kialakított út főpróbáját megtartva a Kálváriára kapaszkodtunk, ahonnan élveztük Isaszeg erős-, majd a környező települések egyre gyengülő esti fényeit. Jól vizsgázott az új útszakasz, éjszaka, lámpák fényénél is jól járhatónak bizonyult. Hamarosan a régi zöld jelzésen folytattuk utunkat. A Honvédsíroknál ismét a PMP jelzéseit követve értünk le a Honvéd-szoborhoz.
A szobortól csak 200 m-re volt éjszakai túránk beharangozott attrakciója, a pincelátogatás. Irénke, Sanyi lakályossá tette a régi, boltíves, téglából épült pincét. Finom zsíros kenyeret készítettek pillanatokon belül lányaink, melyet hagymával, paprikával, uborkával szervíroztak. Jutott mellé borocska, házi készítésű Sangria is, sőt Babi jóvoltából sajtos rúd, meggyes piskóta is.
Ki-ki - aszerint hogy mennyire volt fáradt, vagy mikor ment vonata – előbb, vagy később indult el hazafelé, de a sötét már senki indulását nem zavarta.

A fényképeket Dalmi Éva és Balogh Zoli (2. rész) készítette.
 

Májusban szoktuk megtartani nagy bográcsolásunkat, ahová tagjainkon felül családtagjaikat is várjuk. Célunk békebeli hangulatban jobban megismerni egymást, egymás családját, vagy egyszerűen jól érezni magunkat.

    31 felnőtt és 5 gyerek kezdett 9 óra után serénykedni, fát szedni (pesze azért vittünk otthonról indításnak jó száraz fát), tüzet gyújtani, előkészíteni a bográcsbavalót, széppé varázsolni a környezetet magunk körül. Azért, hogy indulásra se legyen lehangoló látványú az erdei pihenő, előző nap kimentem és egy zsák szemetet összeszedtem előttünk ott járt „kultúremberek” után.
    Szóval mindenkinek akadt munka, ki is vette részét abból a csapat apraja-nagyja. Előkerültek a házisütemények, üdítők, borocskák, egy kis pálinka is. Lassan minden belevaló az üstbe került, már csak az órákig tartó fővést kellett kivárni. Közben persze nem unatkoztunk, jókat beszélgettünk, megváltottuk a világot. Működött az énekkar is, sőt egyesek még táncra is perdültek. Sajnos az ebéd teljes elkészülte előtt a hőközlés kissé intenzív volt, ezért az ízek harmóniája némileg megbomlott. Éppen mikor elhangzott a felhívás az ebédre, az eső úgy gondolta, hogy neki is jönnie kell. Pár percig tartott csak, addig az esőbeállókba, és a korábban elkészített tető alá húzódott a többség, mások dacoltak a kis esővel, nem hagyták magukat megfutamítani.
    Ebéd után egy kis 2-2,5 km-es sétára indultunk. Egy szép horhoson jutottunk a Honvédsírok közelébe, majd a piros jelzésen, később jelzetlen úton haladva jutottunk vissza az erdei pihenőhelyhez.
    Legközelebbi túránk csütörtökön kezdődik a Cserehátban, ahol négy napon keresztül rójuk az OKT-t.