A tavalyi nagy sikerre való tekintettel éves programunkba idén is bekerült egy bográcsolás, amit szombaton tartottunk meg. 26-an jelentkeztek erre a társadalmi eseményre. Csütörtök éjfélig lehetett jelentkezni; a létszám birtokában vásárolták meg Hajniék a hozzávalókat a „Mindent bele!” nevezetű ételbe. A név egyáltalán nem túlzás, a fűszereken kívül 16 féle olyan hozzávaló kell hozzá, melyek önmagában is finomak, hát még egybefőzve…

De ne szaladjunk ennyire előre! Reggel megvásároltam a kenyereket és kimentem a vasútállomásra a Gödöllő felől jövők elé. Csomagjaikat betettem a kocsiba, ők pedig a P+ jelzésen, majd az Isaszegi Csata Emléktúrára felfestett fehér kör jelzésen közelítették meg azt a nagyon szép erdei pihenőhelyet, ahol padok, asztalok, esőbeálló és tűzrakóhely is van. Nejemmel értünk oda elsőnek (nem volt nagy kunszt, hiszen mi kocsival mentünk, és vittük az üstöt, tartót, stb.). Sajnálattal kellett tudomásul vennünk, hogy az előttünk ott bográcsoló embereknek másképp tanították a tiszta erdei környezet fogalmát. Szemeteszsákba szedtük a rengeteg eldobált papírt, törött üvegeket, tűzre dobott műanyag palackok roncsait. A csikkek összeszedésébe is belekezdtem, de töredelmesen bevallom, kb. 100 db után abbahagytam. Meg se látszott, hogy valamennyi is hiányzik belőlük. Közben lassan-lassan mindenki befutott. Mindenki serénykedni kezdett, kivette részét a munkából, a lányok főleg az ételek előkészítésében (borsófejtés, krumplipucolás, hagyma-, gomba-, hús-, zöldség szeletelés), a fiúk a tűzifa-gyűjtésben, állvány felállításában, tűzgyújtásban. Anélkül, hogy bárkinek is érdemeit csorbítanám, azért a főszereplőket hadd említsem meg külön is: Hajni volt a hadtápfőnök, Péter a főszakács, Józsi a tűzmester. Voltak még előkóstolók, kiskukták, fűszermesterek, kavargatósegédek.  Nehogy az ebéd elkészültéig éhen haljuk, Hajni hozott padlizsánkrémet, mások finom pogácsát, süteményt, nassokat. Párféle jó bor is előkerült, meg egy kis törkölypálika is. Szóval el voltunk, mint a befőtt, vidám hangulatban vártuk az ebéd elkészültét.

Az ebéd egyszerűen csodálatos volt, az a rengeteg hozzávaló tökéletes harmóniájú eleggyé vált. Degeszre ettük magunkat, amit le kellett sétálni. A pihenőhely melletti horhosban indultunk felfelé. A végén egy kisebb kapaszkodóval lehetett belőle kijutni. Akinek ez kevésnek bizonyult, az egy meredek csúszós úton is megtehette mindezt. Marcinak ez a kaland egy jókora horzsolással végződött a térdén. Mikor kiértünk az Öreghegy felé vezető útra, először az ismeretlen lengyel kapitány és Harsányi Bálint síremlékénél álltunk meg, majd a Honvéd-síroknál. Ezt követően a piros jelzésen a Honvéd-szoborig gyalogoltunk, onnan jelzetlen úton vissza a pihenőhelyhez.

Még egy pár órát elbeszélgettünk, aztán szétszéledtünk. Jó ilyen összejöveteleket is tartani, egybekovácsolja a társaságot. Hab a tortán, hogy ez alakalommal öt, már egy-egy túránkon korábban résztvevő túratársunk belépett egyesületünkbe.