Klubunkból ketten, Harman Marci és én vágtunk neki április 11-én a Tavaszi hadjárat 160 éves évfordulója tiszteletére rendezett túrasorozat záró állomásának, a Váci Csata Emléktúrának, melyet a Váci Lakóterületi SE Túraszakosztálya szervezett. A leghosszabb, 30 km-es távot választottuk, mely a valóságban 33.5 km volt, szintemelkedése pedig összesen 480 méter.

A rajtnál (Vác, Zenepavilon) rögtön 5 perc hátrányba kerültem, mivel a Marci kb. fél perccel később adta le a nevezési lapját, és a szervezők 5 percenként írtak új rajtidőt. Szóval együtt indultunk, bár én papíron 8.10-kor, a Marci csak 8.15-kor. Vicces volt. Pár száz méter betonjárda után utunk első része egy árnyékos parkon vezetett keresztül az első ellenőrző pontig, ami a Honvéd-emlékmű volt. Innen a Gödöllői úton átsétáltunk Csörögre, eleinte a betonút mellett, majd evvel párhuzamosan, de kissé beljebb egy dózerúton. Keresztül sétáltunk a falu egyik földútján a második, kódos ellenőrő ponthoz, majd a Pest Megyei Piros jelzést követtük Vácduka, Cseke-dűlő, Rád, Kosd útvonalon. Itt váltottunk a P négyszögre, melyet egy új, a térképeken még nem jelölt P+ jelzés követett. Ez átvitt minket a sárga jelzésre, melyen becammogtunk majdnem a célig (Vác, Zenepavilon).

Kétségtelen, hogy nem ez volt a leglátványosabb túra, amin eddig részt vettünk. Az útvonal döntő többségében (kb. 80%) dózer, vagy aszfaltúton vezetett. Igen erős volt a napsütés, így néha jó lett volna bemenni egy erdőbe, de általában pont előtte kellett elkanyarodnunk a másik irányba. Magas ponton nem voltunk, szintemelkedés is alig volt. Ami plusz nehézséget okozott számomra, hogy a nem sokkal előtte vásárolt új túracipőm kb. 15-20 km megtétele után jelezte, hogy lefelé menni nem is olyan jó benne. Ez kissé kihatott a tempóra is, így csak 15.35-kor szakítottuk át a képzeletbeli célszalagot. 4.6 km/órás átlagunknál volt már jobb, bár ezt jelentősen lefelé húzta az útvonalon található valamennyi cukrászda is. A szervezésben nem volt hiba, bár nekem az útvonal nem annyira tetszett.

Megint kegyeikbe fogadtak az Istenek! A hét legaranyosabb napját kifogva igazi örömturistává válva szép napot töltöttünk Vácon és környékén. Isaszegen volt az első gyülekező negyed nyolckor, majd Gödöllőn folytattuk a túratársak begyűjtését.

Legnagyobb örömünkre Hajni “hadtáposunk” még meleg, igen finom pogácsával vendégelte meg a társulatot. Az már teljesen megszokottá vált, hogy “telekocsi” akcióban személygépkocsikkal utazunk túránk kiindulási pontjára. Most is így történt, Isaszegről-Gödöllőről öt kocsival, Pestről további két kocsival érkeztünk Katalinpusztára, hatan pedig Pestről busszal jöttek.

Összesen 31-en vágtunk neki ragyogó napsütésben a távnak (1. kép). A Pest Megyei Piroson (PMP) mentünk, először rövidke kis emelkedő után a Czettler-kúriánál (2. kép) álltunk meg az épület és az emléktábla megtekintésére. Czettler Jenő agrárközgazdász, egyetemi tanár volt. Az út tovább kapaszkodott és a falu egyszem házsorával párhuzamosan szép erdőben haladt (3. kép). Kis ideig az OKT-vel együtt fut a PMP, aztán a Rockenbauer-kopjafához (4. kép) kanyarodik. Innen alig több mint 500 méter után elértük a Gyadai-tanösvény kezdőpontját (5. kép). Ettől a ponttól a tanösvény és a PMP együtt halad az Óriások pihenőjéig. A kristálytiszta Lósi-patakon (6. kép) híd vezet át a túloldalra, ahol a tanösvény egyik állomásaként geológiai bemutatóhely (7. kép) látható. Egy másik hídon ismét visszatértünk a patak bal oldalára. Szép erdőben, tisztásokon keresztül haladtunk, míg el nem értük az általam kicsit fellengzősen elnevezett Turista-diadalívet (8. kép). Ezen áthaladva a patak árterén kialakított pallósoron vezet az út az Óriások pihenőjéig (9-10. kép).

Jól esett a rendezett, padokkal, asztalokkal ellátott pihenőhelyen reggelizni, élvezni a napsütést.
A pihenő után várt bennünket a tanösvény egyik nagy attrakciója, a billenő-híd (11. kép). Mindenki nagy örömmel huppant egyet, mikor a híd átbillent. Az árterület után kiértünk a tanösvénynek nevet adó rétre. A PMP itt balra, Kosd irányába megy tovább, mi a réten átvágva elértük az erdőt. Kis hullámvasutazás után értünk a tanösvény másik nagy nevezetességéhez, a függőhídhoz (12. kép). A hidat tavaly ősszel adták el a turistáknak. Talán csak a tériszonyatosokat leszámítva mindenki élvezte a híd lengését.  Az út további részében elhaladtunk egy szénégető boksa mellett, majd változatos terepen (13. kép) értünk a tanösvény végére. Itt még iskolások két korosztályának szóló bemutatófüzetet is találtunk egy szépen kivitelezett tartóban. A példásan megépített tanösvényért köszönetünket fejezzük ki a Váci Erdészetnek!

A  PMP-n visszagyalogoltunk a kocsijainkhoz, majd a meghirdetett program szerint Vácra mentünk. Ott városnézésünk során először  körbesétáltuk a Március 15. teret. A tér barokk házai egyre szebb képüket mutatják, megújult a tér és a házak jó része is. Az első igazi tavaszi nap sok embert csalogatott ki e középkori hangulatú térre (14-15. kép). Benéztünk a Fehérek templomába, az Irgalmas Rendiek kápolnájába, elcsábultunk egy-egy fagyira, süteményre. Sajnos viszont a Memento mori múzeumot nem sikerült megnéznünk - úgy látszik a nyitvatartás szempontjából még tél volt. Városnéző körutunkat a Duna-korzón (16. kép) folytattuk. Elsétáltunk a Zenepavilon és a Vár / Ferencesek-temploma előtt (17. kép), majd a Gombás-patak hídján átkelve jutottunk az ártéri tanösvényhez (18. kép), a szombati nap harmadik programjához. Az ártéren kialakított pallósoron nagy élvezettel láttunk neki az 510 méter hosszú útnak. Nekünk sajnos ennyi nem adatott meg, mert úgy 20 méter után először csak pár centivel volt magasabb a víz, mint a járda, később viszont csak halaknak ajánlható a tanösvényen való séta (19. kép). Így is megérte odamenni! Visszaútban még benéztünk a Ferencesek templomába, a Püspöki székesegyházba, elhaladtunk a Szentháromság-szobor és a Piarista-templom előtt (20. kép).
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy ezen a napon nagyszerű turisztikai és kulturális, valamint kisebb mértékben gasztronómiai élményben volt részünk, miközben észre sem vettük, hogy 14 km-t gyalogoltunk is.

Kép és szöveg: Notter Béla