Mátra-alja

Túrázásnak álcázott borkóstoló

Címkék



Egy borkóstoló is szerepelt az idei programban. Mivel a túra igen rövid volt (6,2 km), annak inkább étvágygerjesztő hatása domborodott ki. 51-en voltunk.

Busszal utaztunk az Isaszeg – Gödöllő – Valkó – Zsámbok – Kisnána útvonalon. Negyed kilenckor indult a gyűjtőjárat és háromnegyed 11-re értünk a kisnánai vár mellé. Páran különböző okok miatt nem túráztak, ők megnézték a várat és a Tájházat. Mi elindult felfelé. Alig mentünk 400 métert, mikor egy ott lakó úriember kedvesen felvilágosított, hogy a turistaút magánterület (!) lett, és hogyan tudunk egy kerülő úton visszajutni ismét arra. Tényleg lezárta valaki valamiféle elektromos kerítéssel. Így aztán ismét visszamentünk Domoszló felé vezető aszfaltútra. A falu végén aztán egy kocsiúton haladva rátértünk arra az útra, melyről letereltek. Az út folyamatosan emelkedett, de nem erőteljesen. Egyre szebb kilátás nyílt Kisnánára és a környékére, kár hogy elég párás volt a levegő. Szinte egész utunk bokros, cserjés területen vezetett. A nap próbálkozott, hogy áttörje a párát, egy darabon sikerült is neki. Mikor Domoszló felé ereszkedtünk le, ismét párában úszott minden.

Domoszlón egy pincében foglaltam időpontot. Nagyon finom volt a pörkölt, amit feltálaltak, többféle bort is kóstolhattunk. Emelkedett hangulatban indultunk haza.



 

Mátra-alja, Gyöngyöspata

Címkék

Március 12-én  Mátra-alján túráztunk szépszámú (44 fős) csapattal. Gyöngyöspatáról indulva a Danka-patak völgyében és a Havason jártunk. Megnéztük a műemlék templomot is. 13,5, illetve 11 km-t gyalogoltunk.

Ezúttal is busszal utaztunk. 7 órakor indult a gyűjtőjárat, Isaszeg, Gödöllő és Hatvan felszállóhelyekkel. Háromnegyed kilenckor parkoltunk le a templom közelében és hamarosan indultunk. Miután kétszer átmentünk a Danka-patakon, egy emelkedővel elértük a pincesort. Az egyik sor végén asztalokkal, padokkal tágas pihenőhelyet alakítottak ki. Mi továbbmentünk és ismét a patak mellé sodródtunk. Egy felhagyott kőbánya után széles völgyben igen enyhén emelkedve haladtunk a patakkal párhuzamosan. Csoportokban szép tavaszi héricseket láttunk. Terveim szerint a Tehéntánc nevű részen átkeltünk volna a patakon és egy vízmosáson (Gyepes-völgy, ahol régebben a turistaút is vezetett) át értünk volna a Havas közelébe. Azért hiúsult meg a terv, mert nagyon elszaporodtak erre a szúrós bokrok, azonkívül a crossmotorosok is arra garázdálkodtak. Maradtunk tehát a völgyben, melynek neve itt Mész-part. Mikor elértük a S+ kereszt jelzést, mindenkinek adott volt a lehetőség, hogy az addigi úton térjen vissza Gyöngyöspatára, kihagyva ezáltal a Havas megmászását. Heten éltek is a könnyítés lehetőségével.

    Akik továbbmentünk a Havas irányába, előbb átkeltünk ismét a Danka-patakon, majd egy keresztútnál megálltunk kicsit elemózsiázni. Ezután meglehetősen meredek szakasz következett - 1,4 km-en 250 métert emelkedett az út. Felérve szuszogtunk egyet, volt aki itt tartotta meg ebédidejét. Továbbindulva megszűnt az út nehézsége, jobbára már csak lefelé mentünk. Helyenként szép kilátás nyílt Gyöngyöspatára, Szücsire, keleti irányban pedig Gyöngyösre. Gyöngyöspata közelébe érve a Szent Péter templom romjainál álltunk meg egy percre, majd a könnyebb utat választókkal az egyik pincénél találkoztunk. Megkóstoltuk a patai bort a pincében, páran haza is vittek belőle.

    Ezután már sietni kellett, mert 3 órára beszéltem meg Molnár Károly úrral, hogy szakszerűen bemutatja nekünk a XV. században épült templomot, benne az országban egyedülálló Jessze-oltárt. Élvezet volt hallgatni az ismertetést, olyan dolgokat is megmutatott nekünk a sekrestyében, ami egyébként nem látható. Csak azt sajnáltuk, hogy hiába tisztogattuk túracipőinket a legnagyobb szorgalommal, kis sarat azért bevittünk a templomba. Fél négy után indultunk hazafelé.

 

Nemti kis csodái

Címkék

A Turista Magazinban olvastam egy cikket Nemti látnivalóiról. Mindjárt tudtam, hogy azt nekem látnom kell. Egy hirtelen ötlettől vezérelve hétfőn este megírtam a klubtagoknak, hogy szerdán hová készülök, és akinek ideje-kedve van, tartson velem. Tömeges jelentkezés nem nehezítette meg dolgom, így egyedül indultam.

A vonat szokásos késésével indult a túra. Attól féltem, hogy Hatvanban lekésem a salgótarjáni csatlakozást. A 18 perces különbség azonban elégnek bizonyult.
Kisterenyén szálltam le. Mindjárt az állomással szemben van Gyürky-Solymossy-kastély parkjának bejárata. Gyors fényképezés, majd indultam tovább a buaszmegállóhoz. Odaérve megállapítottam, hogy 17 percem van még. Ezt kihasználva elindultam a Tájház, kastély felé. Sikerült az ellenfényben pár felvételt készíteni a szépen rend behozott kastélyról, ősfás, természetvédelem alatt álló kertjéről. A kastély eladó, akinek kedve szottyan rá, máris mehet a pénztárhoz.
A buszról Nemti keleti végé, a szuhai elágazásnál szálltam le. Zöld sáv jelzésen indultam, melyről hamarosan jobbra le kell térni a völgybe. Egy út közepéről sandán figyelő kutya miatt én ezt előbb tettem meg, majd árkon-bokron keresztül kis kerülővel a völgybe értem. Míg el nem értem a tulajdonképpeni Morgó-gödör szurdokot, meglehetősen sok csalánt kellett kerülgetnem. A homokkő szurdok lépésről-lépésre egyre mélyebb lett és szűkült. Volt olyan része, ahol 1 métert sem érte el szélessége. Nagyon látványos volt, örültem, hogy eljöttem. A szurdok lassan ellapult, ekkor kikaaszkodtam belőle, és egy vele majdnem párhuzamos kocsiúton folytattam utamat. 560 m-t megtéve balról bejött az a zöld jelzés, amit a szurdok miatt hagytam el. Hamarosan kiágazott a Z háromszög jelzés, azon indultam el a csúcs felé. Annyira belejöttem a felfelé kapaszkodásba, hogy észre sem vettem, a csúcs jelzés nem is a csúcsra megy, hanem balra eltér attól, és kicsit lefelé a Leány-kőhöz vezet. Szóval a valódi csúcsról visszatértem, és végül én is rátaláltam a Leány-kőre. A monda szerint a hazugságon kapott lány kijelentése teljesült be, miszerint „váljak kővé, ha nem mondok igazat”. A szép formájú homokkő-alakzat csodálása közben jöttem rá, hogy nem mindig szerettem így a homokkövet, valamikor az emésztő ásása közben kifejezetten utáltam. A zöldön visszatértem a faluba, majd a harmadik nevezetesség felkutatásába kezdtem. Miután semmi nem jelöli, hol kell letérni az országútról, túlmentem fél kilométert, mire találtam egy olyan embert, aki meg tudta mondani, merre keressem. Utána már könnyen megtaláltam a Sárkány-szikla tarajos gerincét. Az egyik alakzat neve – nagyon találóan – Sárkányfog.
Lementem a buszmegállóba. A megtett út idáig 7,2 km volt. Még egy óra sem volt, én pedig csak két óra utáni busz-, és vonatjáratokat írtam ki magamnak. Olyan busz jött, ami Nagybátony felé ment Maconkán keresztül. Nekem ez is jó volt, de a vonatra háronegyed órát kellett várni. Visszasétáltam egy kocsmába, és megittam ez évi első sörömet.