2012. év első túráját a Gödöllői-dombságban tartottuk ragyogó időben. Örömteli tény, hogy 27-en vettünk részt rajta.

    Negyed kilenckor találkoztunk a besnyői vasútállomáson. Ide vonattal, busszal, gyalog érkeztek túratársaink a szélrózsa minden irányából. Pont ez a sokszínűség okozott némi fennakadást az indulást illetően, innen-onnan érkezőkre várni kellett egy kicsit. Végül elindultunk a P háromszög jelzésen. Az utolsó házaknál csatlakozott hozzánk Inci is, aki a templom felől érkezett.

    Tökéletesen sík úton először a vasúttal párhuzamosan haladtunk, átmásztunk egy vadkerítés feletti létrán (jó csúszós volt a ráfagyott dértől), majd ezután 300 m-re jobbra tértünk. Elkezdődött a szombati túra egyetlen komolyabb emelkedőjének leküzdése. A Juharos gerincére kaptattunk fel. Helyenként a szikrázó napsütésben nagyszerű kilátás nyílt a fák között Gödöllőre. Áthaladtunk a 120 kV-os feszültségű vezetékek alatt, majd alig emelkedő úton felértünk a Juharos egyik mellékcsúcsára. Bevárunk egy ott túrázó másik csoportot is, hogy magunk elé engedjük őket.

    Közben elkezdődött a kínálgatás, ezért döntöttünk amellett, hogy itt tartjuk meg újév-köszöntőnket. Ennek a túrának nem titkolt része az, hogy üdvözöljük egymást az új évben, kölcsönös jókívánságokkal ellátva egymást, nem mellékesen jókat eszünk-iszunk. Juti kis köszöntőt mondott, Irénke egy verssel kívánt boldog, gazdag újévet. Ami az ez évi programokat illeti, úgy gondolom, az elég gazdag lesz. Nem kapkodtuk el az ünneplést, csak mikor már kezdett fázni a lábunk, akkor indultunk tovább.

    A túra másik célja volt, hogy megtaláljuk, hol is van pontosan a Juharos legmagasabb, 308 méteres csúcsa. Ez igazán nem sikerült, kétszer úgy láttuk, most vagyunk a domb legtetején, de otthon tanulmányozva a térképet, nem találtuk el a  helyet – vagy ők tévedtek. Ez a balsiker azért nem okozott lelki traumát, vidáman folytattuk utunkat. Az Erzsébet-pihenő felé vezető útnál elbúcsúztunk a valkóiaktól, zsámbokiaktól – ők az erdőn át Valkóra gyalogoltak.

    A többség azonban folytatta útját. A kék jelzésen haladtunk, a Kőkeresztnél átvágtunk a valkói országúton, elmentünk a nem is oly rég még élettel teli erdészház mellett. Egy nagy kört leírva megkerültük Szárítópusztát. Egy hármas elágazáshoz érve ismét több irányban folytattuk utunkat. Volt aki a besnyői vasútállomásnál hagyott kocsijához ment vissza, a csapat másik része Gödöllőre ment, a maradék nyolc ember pedig Isaszegre gyalogolt. Szomorú látvány volt – főleg az út Szárítópuszta felöli részén – a több teherautónyi lerakott szemét. Nem úgy nézett ki, hogy Európában vagyunk.

    Leszámítva a szemetes út okozta sokkot, nagyon jól éreztük magunkat, kb. 14 km-t gyalogoltunk.