A csapat egy része Velencei-tónál nyaralt, ezért „csak” 21-en gyűltünk össze börzsönyi túránkra. .Az időjárás megint kegyes volt hozzánk a 15 km-es út során.

7 órakor találkoztunk Gödöllőn. A HÉV-pótló buszok miatt kicsit később indultunk a tervezettnél. Fél kilencre értünk a Kisinóci-turistaház mellé a parkolóba. Némi totojázás után elindultunk. Mindjárt az út elején átkeltünk a Malom-patakon és rátértünk a zöld jelzésre. Nagyon kényelmes, alig változó szinten, árnyas erdőben gyalogoltunk. Király-rétnél mintegy 100 méteren először rossz irányba indultunk, de hamar korrigáltuk a hibát. Királyréten kicsit hosszabb pihenőt tartottunk, pótoltuk vízkészletünket a nyomós kútból, mások sörkészletüket a büféből.

     A Vasfazék (Kirélyréti)-patak mellett folytattuk utunkat a K+ jelzésen, előbb mintegy 700 méteren aszfalton. Utána betértünk a jelzéssel együtt az erdőbe. Sokszor kellett átkelni a patakon, de ez mindig kis izgalmat hoz, kalandosabbá teszi az utat. A gyerekek nagy örömére egy földdel fedett védkunyhó is volt az út baloldalán, amire persze fel kellett mászni. Később elhagytuk a patakmedret, és jelzetlen utakon mentünk tovább. A Darabos-hegy oldalában előbb kicsit felkapaszkodtunk (pont itt nem voltak fák és már erősen sütött a nap), majd visszaereszkedtünk a Török-patak völgyébe. Nagyjából a patakkal párhuzamosan haladva felértünk egy szélesebb kocsiútra, majd ott balra érve 620 méteres magasságban kiértünk az OKT Nagy-Hideg-hegyről Kóspallag felé vezető útjára.

    Itt egy hosszabb ebédidőt tartottunk, ami után már csak lefelé ereszkedtünk az Inóci-nyiladékon. Helyenként nagyon szép kilátás nyílt a Börzsöny déli oldalára, sőt még a Duna egy szakasza is látszott. Visszaérve a kocsikhoz már csak a hazaút volt hátra.

 

Szombaton nagyon kellemes, 20 fok körüli hőmérsékleten jártuk végig éjszakai túránk 13 km-es útvonalát. Két vendégünkkel együtt 28-an voltunk.

Isaszegről mi vonattal Gödöllő vasútállomásra, míg mások Pest felől HÉV-vel érkeztek a Szabadság térre. Az Alsó-parkon keresztülsétálva találkoztunk a többiekkel. Kölcsönös és hosszantartó üdvözések után 11 óra felé indultunk gyalogtúránkra.

Utunk az Erzsébet-parkon át vezetett, rövid időre megálltunk Sziszi szobránál. A mű-sziklacsoport mellett jó kiépítetett sétányokon haladtunk. A parkot egy nyitott kapun át hagytuk el, egyenesen továbbmenve erdőbe értünk. A Teva Gyógyszergyárnál kiértünk az M31-esen átvezető felüljáróhoz. Ezen átmenve hamarosan balra fordultunk, és hosszú, egyenes szakaszon ezt az utat használtuk. Átkeltünk a HÉV-síneken, de még mindig irányváltás nélkül botorkáltunk tovább a sötétben. Aztán jobbra kanyarodva faképnél hagytuk az eddigi – jól jelzett -  Mária-utat, és rátértünk a P+ jelzésre. Ezt követően egészen Mogyoródig a zöld jelzés volt a vezetőnk. Kis aszfaltozott szakasz után megközelítettük a HÉV Szentjakab megállóját. Lakott területre érve pihentethettük lámpáinkat.  A mogyoródi HÉV- állomás után egy ideig a HÉV-vel párhuzamosan haladtunk, majd elkezdtünk kapaszkodni a Gyertyánosra. Itt volt utunk legmagasabb pontja, 326 méter. Sajnos a Szent László kilátó - a megléte óta többszöri felújítás ellenére -, nagyon rozoga állapotban van, életveszély miatt le is zárták. Úgy látszik, nem elég, ha valami mutatós (Makovetz Imre tervezése), talán az se válik kárára, ha használni is lehet.

A padoknál pihentünk egyet, majd folytattuk utunkat. Mogyoród főutcáján Piroska és Péter klubtagunk terített asztallal várta a túrázókat. Volt az asztalon mindenféle finomság. Ugyan többször emlegettük, hogy éjjel nem kéne enni, de azért mindent felfaltunk. Jókat beszélgetve már ránk pirkadt, mikor elindultunk, hogy az első Gödöllő felé vivő HÉV-vel visszajussunk túránk indulópontjára.

Köszönjük Piroskának, Péternek a szíves vendéglátást, valamint mindazoknak, akik süteménnyel, itallal hozzájárultak a bőséges teritékhez.

 

Tizenketten vágtunk neki a Dél-Dunántúli Kéktúra folytatásának a Keleti-Mecsekben és a Geresdi-dombságban. A háromnapos túra során szép tájakon 48 km-t tettünk meg. A nagy meleg mellett csak a MÁV igyekezett megnehezíteni dolgunkat.    06.12. péntek. Mivel nem volt hosszú az első napi túra, nem túl korán indultunk. Addig nem is volt baj, míg ki nem érkeztünk a vasútállomásra. Ott viszont azt közölték az utasokkal, hogy 5 percet késik a vonat (nyilván az erős havazás miatt!). Kezdhettünk izgulni, mert a tízperces átszállási idő fele máris elment. Aztán még 6 perccel emelte a tétet a MÁV. A reményt nem adtuk fel, beérkezés után nagy hátizsákokkal – abban bízva, hogy a pécsi IC is késve indul – rohantunk a 8-as vágányhoz. Nagy futásunk eredményt hozott - még láttuk a kihúzó vonat végét. Így aztán két óra agyonütni való időnk lett, ami nagy részét avval töltöttük el, hogy megpróbáltuk a helyjegyet a következő vonatra becserélni. De a MÁV logikája szerint 11 perc késés nem késés, így nem lehetett becserélni a helyjegyet, 655 Ft-ért újat kellett vásárolnunk.

    Pécsre érve nagy sietve átgyalogoltunk a buszállomásra, hogy legalább az 13 órakor induló buszt elérjük. Ez sikerült is. Árpádtetőn szálltunk le a buszról 30 fok feletti melegben. A Mecsextrém park mellett először rossz irányban indultunk el, de hamarosan korrigáltunk. Az út első szakasza a Mókus-tanösvényen vezetett, aztán sajnos egy 2 km-es aszfaltozott szakasz jött. A Hársas-forrásnál pótoltuk ivóvizünket és pihentünk is egy kicsit. A forrás után volt egy erősen csalános rész, aztán egy szép kis erdei tó mellé érkeztünk.  Később megint majd egy kilométer aszfaltozott út jött a jobbra lévő külszíni fejtés mellett. Köves-tetői átjátszó adóig emelkedőt kellett leküzdenünk, utána leereszkedtünk a Mecsekerdő vendégházáig. Itt előre egyeztetett ebéd várt ránk. Nagyon finom volt, udvarias kiszolgálással és hideg sörrel spékelve. Innen már csak 2,5 km volt hátra szállásunkig, a Gyopár-kulcsosházig. 13,5 km-t tettünk meg idáig. Némi komplikáció leküzdése után bejutottunk a házba. Fájdalomdíjként mindenki kapott egy jégkrémet a házigazdáktól. Ringatni senkit se kellett az elalváshoz.

    04.13. szombat. 6 órakor keltünk, hogy legalább viszonylag hűvösben tegyük meg az első kilométereket. Zobákpusztát elhagyva nagyjából a Magyaregregy felé vezető országúttal párhuzamosan haladtunk, átvágtunk egy kaszáló térdig érő harmatos füvén, majd az aszfaltúton átkelve beértünk a Hidasi-völgybe. Hosszú kilométereken át e szép patakvölgyben hol közvetlenül a parton, hol a vizenyős rész miatt feljebb húzódva, hol gázlókat keresve haladtunk. Mikor a völgyet magunk mögött hagytuk, kapaszkodni kezdett az út a Cigány-hegyre. Teljesen a csúcsig nem mentünk, hanem Kisújbánya felé fordultunk. Itt bélyegeztünk (jobban mondva beszereztük a „nyalókát”), felfrissítettük magunkat, pihentünk kicsit és indultunk tovább. Ismét egy nagyon látványos szakasz következett (Óbányai-völgy) a Ferde-vízeséssel, Csepegő-sziklával és még sok kisebb vízlépcsővel, az út végén pedig a Pisztrángos-tavakkal. Óbányán a kocsmában kértünk „nyalókát” és sört. A falu szép házai után majd két kilométeres aszfaltkoptatás következett, majd jobbra fordulva a Kopasz-hegyre fujtattunk fel. A Templom-hegy csúcsát szintezve kerültük meg, majd elkezdtünk ereszkedni a 6-os út felé. Azon átkelve megint csak aszfaltozott út várt ránk 2 km hosszon, majd arról jobbra letérve 1 km után már Apátvarasd-telepen voltunk. Ez a pár házból álló üdülőtelep számunkra a pihenést és a jó vacsorát jelentette, hiszen itt foglaltunk szállást, és ide hozattunk vacsorát is. 21.5 kilométert tettünk meg ezen a napon, de a sok látnivaló miatt nem éreztük nehezebbnek az utat, mint az előző napon.                                                                                                                                                                                                                                               

    04.14. vasárnap.  Megint hatkor keltünk. Most kicsit komótosabban készülődtünk, mert nem volt hosszú a napi táv. Fél nyolc felé indultunk, még kellemes időben. Bátaapátiig a közel 13 km-es út legnagyobb része szerencsére erdőben vezetett, szintkülönbség is alig volt. Látnivalót a keresztek (Hessz, Harsányi) és a pihenők jelentették. Bátaapáti előtt két kilométerrel kezdett erősebben lejteni az út. A faluban megkerestük múltkori kéktúránkról ismert fagyisokat, nagyon kedves emberek. A nagy melegben nagy pusztítást végeztünk a fagylalt-, sör- és süteménykészletben. Ezután a buszmegállóba mentünk, ahonnan Mőcsénybe buszoztunk. Itt egy órai várakozás után vonatra szálltunk, majd Bátaszéken átszálltunk egy másikra. Sárbogárdon kellett átszállnunk a Pécs felől érkező IC-re. Megint agyonizgulhattuk magunkat, mert a vonatunk a jól bevált recept alapján most is késett. Szerencsére az IC is, így elértük a csatlakozást. Ezután már gond nélkül utaztunk haza.

 

Egyre növekvő létszámunknak és a nagyszerű időnek köszönhetően vendégeinkkel együtt összesen 55-en voltunk az egyik - isaszegi erdőben kiépített - pihenőhelyen. A gyerekeknek nagy versenyt rendeztünk, mi felnőttek jobbára csak tunyultunk, ettünk, ittunk – leszámítva az ebéd utáni pár kilométeres sétát.

 Évről-évre itt tartjuk bográcsolásunkat, az utóbbi években kiegészítve ezt – a Gyereknap közelsége miatt is – játékos versenyekkel is. Az sem változik, hogy előtte mindig szemétgyűjtő akciót kell tartanunk. Csütörtökön nejemmel és Sanyival kimentünk összeszedni mások szemetét, és a nem Európába való „emberek” által összetört üvegeket. Meg is telt vele egy nagy kuka. Arra azért nem számítottunk, hogy a rend nem tart ki szombatig; egy nagy kupac szemetet pénteki piknikelők megint ránk hagytak.

    9 órától gyülekeztünk, kezdtük felállítani a bogrács-állványokat, készítettük elő a tűz helyét. A lányok leterítették az asztalokat, hagymát pucoltak, szeletelték fel. Egy-két „apróságért”, például egy nagyobb üsttért még haza kellett ugornunk, közben egyre többen megérkeztek. Nagy örömünkre Szilvi is eljött és bemutatta 4 hónapos tündér-jó kislányát. Nehogy a főétel elkészültéig éhen haljunk, előkerültek különböző finomságok, sütemények. Nagy beszélgetések folytak.

    Majdnem dél volt, mikor összetereltük a gyerekeket a versenyre. A játékmesterek csapatversenyt találtak ki, három csapatra osztva a gyerekeket. Nagyon változatos játékok voltak: versenyfutás akadályok kerülgetésével, ugyanez karika gurításával, aztán hokiütővel labdát kellett terelniük a bóják között, stilizált fagylalttal kellett végigfutni, és volt célba-dobás is. Még egy lufis játék volt hátra, de épp akkor kicsit feltámadt a szél, elfújva azt a játékot. Eredményhirdetéskor a csapatok összteljesítményét értékelték, de mint hajdanában az olimpián, itt is a részvétel volt a fontos, nem a győzelem. A gyerekek derekasan helytálltak a versenyben, mindenki kapott jutalmat (tábla csoki, banán, narancs).

    Közben szép lassan fortyogott az általam „macerás” csülökpörköltnek elnevezett étel. Másik tüzet is gyújtottunk, ott egy kondérban 15 kg krumplit főztünk meg. Két óra utánra mindkét étel elkészült. Jó volt látni, ahogy a megéhezett emberek hosszú sorokban álltak az üstök előtt. Azt hiszem mindenki degeszre ette magát. Ismét megélénkült a sütemények forgalma, a pörköltre csúszott a bor, vagy a sör.

     A sok ennivalót le kellett gyalogolni, ezért egy sétára indultunk. Előbb a Szobor-hegyre mentünk. Sajnos egyre vadabb méreteket ölt környékünkön a tarvágás, alig lehet a turistautakat megtalálni. Évek óta azt halljuk az erdészektől, hogy tarvágás helyett a szálaló fakivágás, vagy a felújító vágás kerül előtérbe. Ennek ellenére az erdőt járva mindenütt tarvágásba botlunk. Hogy egy előnyét azért megemlítsem az isaszegi tarvágásnak: szép kilátás van a városra onnan, ahonnan eddig csak az erdőt lehetett látni. A Honvédsíroknál kötöttünk ki, itt elidőztünk kb. 20 percet az ismeretterjesztő táblák elolvasásával. Visszafelé menet egy horhossal előbb tértünk le az útról („hála” nekem), így kissé kalandosra sikeredett az út vége. Visszaérve a padokhoz még beszélgettünk egy darabig, aztán szétszéledtünk.

    A jó sikerült majálisunk végén szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, akik szemetet szedtek, főzőalkalmasságokat hoztak és felállították azokat, fát szedtek, tüzet gyújtottak, hagymát, krumplit pucoltak, süteményeket hoztak. Kihagytam valakit?

Külön köszönet Terinek és Sz. Marikának, akik a gyerekeknek kitervelték és levezették a versenyt, Sz. Péternek a rendíthetetlen pörkölt-kevergetésért – ez már fizikailag sem volt semmi, lévén az üstben rotyogott (csak a főbb dolgokat említve) 18 kg csülök és 2 kg hagyma. Az is öröm, hogy egy régi/új taggal (Szilvi), és egy valóban új taggal (Zsóka) bővült egyesületünk.