Kemeneshát

DDK - Rába-völgye, Kemeneshát, Őrség

Címkék

A Dél-Dunántúli Kéktúra újabb szakaszát tettük meg négy nap alatt, 55 km-t gyalogolva. Az időre semmi panaszunk nem lehetett - főleg ahhoz képest, amivel riogatott a meteorológia.

    04.16. csütörtök. Vonattal utaztunk Gödöllőről, Isaszegről, de nem minden gond nélkül. Pár nappal az utazás előtt megváltozott a menetrend (2 órával később értünk így oda), ezért át kellett szervezni az utat. A nagy bonyodalom lehetett az oka, hogy a csapat egyik fele egy pár perccel korább induló vonatra szállt Gödöllőn. Mi végigloholtuk az utat, hogy ugyanarra a vonatra még fel tudjunk szállni – ennek következménye lehetett, hogy nejem elesett a síneken, jól beütve térdét. A többiek közben leszálltak a vonatról, kivéve Erikát, akit már csak Pécelen tudtunk lecsalogatni arról. A Keletiben a szombathelyi gyorsra szálltunk át, a pestiek pedig itt csatlakoztak hozzánk. Szombathelyre pár perc késéssel értünk, de még elértük az Egyházasrádóc felé induló vonatot. 11:20-ra értünk oda.

    Pecsételtünk a közeli kocsmában, majd igyekvőre fogtuk a dolgot, mert adott volt a busz indulása Döröskéről. Szinte teljesen sík úton haladtunk, a falut elhagyva hosszú ideig szántóföldek, és valami be nem azonosítható bűz között. A Vízműnél balra fordultunk és egy darabig a Mukucs-patak mellett haladtunk. Egy jobbkanyar után végre erdőbe értünk, és ott mentünk kb. két kilométert. Ezután megint fátlan vidék következett, egészen Molnaszecsődig. A Rába-parton lévő Árvíz-büfében megint bélyegeztünk, hűsítettük magunkat valamilyen itallal, fagylalttal. Jól esett a 24 fokos melegben.

    Fasorral szegélyezett országúton gyalogoltunk Döröskéig, szemben velünk a Kemeneshát dombjai. A Csörnöc-Herpenyő-csatornától már látszott a műemlék katolikus templom a domb tetején. Aki akart, az felmászott oda. Megérte a kis kaptató, mert egy XIII. századból való, szépen felújított templomot láthattunk. Ezután a buszmegállóhoz mentünk, ahonnan szálláshelyünkre (Monet Panzió - jó fekvéssel, barátságos árakkal), Körmendre utaztunk. Még elmentünk egy közeli étterembe, ahol olcsón ettünk nagyon ízletes menü-vacsorát. 13 km volt a napi táv.

    04.17. péntek. Reggeli után megnéztük Körmend belvárosát és a Batthány-kastélyt. Ugyan még hivatalosan nem nyitott ki, mikor odaértünk, de mégis beinvitáltak bennünket, hátizsákjainkra is vigyáztak, miközben mi végigjártuk a kápolnát, múzeumot.

    Ezután busszal visszamentünk Döröskére, hogy az előző nap félbehagyott túrát folytassuk. A két domboldal közé szorult tóhoz jutottunk, onnan az Öreg-hegy szép nyaralói, zsúpfedeles présházai között Döbörhegy felé vettük az irányt. A templom után a régi iskola (ma Hegyháti Falugyűjtemény) mellett elhaladva ismét aszfaltozott úton kellett Szarvaskendig mennünk. Itt megint bélyegzőhely következett. Szarvaskend és Nagymizdó között egy kerülővel kikerüli az országutat a kék jelzés. Két szép Mária-szobor és feszület is van ezen a szakaszon. Bármennyire is örülünk a jó jelzéseknek, a szobrokra talán mégsem illene jeleket festeni.

    Nagymizdó után kb. 1 km-en át kétoldali erdőben, később már csak baloldali fák mellett vezetett utunk, miközben „aszfaltoztunk”, és kanyargóztunk jobbra-balra. Katafán láttunk szép haranglábat, majd leereszkedtünk, illetve felkapaszkodtunk a Cseri-patak völgyébe. Itt pár méteren belül több forrás is látható volt. Katafa után Nádasdra értünk, ahol buszra szálltunk, és visszautaztunk Körmendre. Az előző napi helyen vacsoráztunk. Ezen a napon 14,5 km-t tettünk meg.  

    04.18. szombat. Reggeli után megcsappant a létszámunk, mert hárman térd- és egyéb fájdalmak miatt hazautaztak. Kilencen ismét Körmend központjába gyalogoltunk, ahol ezúttal a kastély kertjét jártuk be. Legcsodálatosabb egy majd’ 8 méter kerületű 200 éves platánfa volt. A parkon látni a szándékot, hogy megújítsák azt. Új hidak, sétányok épülnek, a kis tó és a sziget is szépen épül. Ugyanakkor az obeliszk mellett két hatalmas kidőlt fa éktelenkedik. A Várkert megtekintése után busszal visszamentünk Nádasdra, ahonnan folytattuk gyaloglásunkat. Előbb a kék jelzésig mentünk hatalmas országúti zajban, majd jobbra térve előbb átmentünk a volt vasútvonalon, majd a szántóföldeket szegélyező ritkás fasorban haladtunk. Felüdülésképpen másfél km erdei út következett, aztán a „nagy kedvenc” aszfalton értünk be Halogyra, ami egyúttal bélyegzőhely is.

    Továbbhaladva erdőben szokatlanul egy tuja-sor mellett haladtunk egy darabig. A Himfai-tó végénél szép madármegfigyelő torony van, a tó déli partján pedig pihenőhelyek (fedett is) és forrás is található. A tó után még 700-800 métert erdőben gyalogoltunk, aztán ismét aszfaltozott úton találtuk magunkat. Felsőmarác előtt nagy csemetekertet láttunk, benne örökzöldek. Egy kicsit megpihentünk a falu igazán kulturált kocsmájában. Hűsítőkre ezen a napon nagy szükség nem volt, mert erősen lehűlt a levegő, 10 fok ha lehetett. A beharangozott esőt viszont megúsztuk. Felsőmarácot a templomnál jobbra fordulva hagytuk el. Két km megtétele után Iváncon voltunk.13,5 km-t mentünk ezen a napon. A Polgármesteri Hivatal által épített és üzemeltetett turistaházban volt a szállásunk, ide hozattuk vacsoránkat is Őriszentpéterről. Vacsora után elmentünk bélyegezni a kocsmába, vettünk egy üveg bort, és visszamentünk a szállásunkra. Sokáig beszélgettünk még.

    04.19. vasárnap. 7 órakor keltünk, reggeli végeztével indultunk. Még egy kávéra a többség megállt a kocsmánál. A falut Hegyhátszentmárton irányában egy emelkedővel hagytuk el. Ez utóbbi apró falu után egy szép réten át ereszkedtünk le a Lugos-patak völgyébe. A patakon akácfákra fektetett palló vezetett át. A patak túlsó felén szintén egy nagy rét volt, ennek szélén vezetett a kék jelzés. Kondorfáig végig a patak közelében gyalogoltunk gyönyörű erdőben, helyenként széles, kaviccsal leszórt úton. Az út szélén jó pár hatalmas tölgyfát láthattunk. A leglátványosabb az a rész volt, ahol a patak mellett nem kijárt úton haladtunk; a jelzéseket fáról-fára követve lehetett megtalálni. Itt egy hatalmas kidőlt hagyástölgy a patakon átfeküdt, természetes hidat alkotva. Kondorfához közeledve kiértünk az erdőből, az út egyre több réten vezetett át. A falu kocsmájában bélyegeztünk, majd utána szieszta közeledett, mivel túl hamar értünk a buszmegállóba. Megtett km: 13,5.

     Buszunk 3 óra után pár perccel érkezett, evvel utaztunk Őriszentpéterre, és egyúttal kezdődött meg az utazások borzadálya. A vasútállomáshoz másfél kilométeres út vezet. Jó fél óránk volt még a vonatindulásig. Egyszem kocsiból álló kis piros vonat érkezett, és rögtön zsúfolásig megtelt. Zalaegerszegen átszálltunk az „Intercity-re”, amely bekalkulálhatóan fél óra késést jelentett. Pétfürdőn vonatpótló buszra kellett átszállnunk, evvel Székesfehérvárig utaztunk. A szétdúlt pályaudvar köves labirintusain értünk el a mi szerelvényünkhöz. Alig hogy elindultunk, nagy csattogás hallatszott, és megállt a vonat. Elemlámpás vasutasok szemlélték a kocsi alját. Álltunk vagy 20 percet a nyílt pályán, ezzel elúszott az a lehetőségünk, hogy a Keletiben elérjük vonatunkat. Persze senkit sem tájékoztattak, mi történt, mindenki izgatott volt, találgatott. Később kérdeztem a kalauzt, mi történt; elmondása szerint egy őzet ütöttünk el. A Keletiben ¾ órát kellett várnunk az indulásra. Haladgattunk is hazafelé, aztán a péceli indulás után megint nagy csattogás, és megállt a vonat. Nagy rohangálás ismét, tájékoztatásra most sem méltatták az utasokat. Végül leszállítottak mindenkit a vonat első részéből azzal, hogy az első motorvonat nem tud elindulni. Pár perc múlva aztán elhúzott mellettünk az állítólagos üzemképtelen motorvonat. Álltunk még vagy fél órát, hogy meglegyen a teljes ¾ órás késés. Ennyit a MÁV-ról. Éjfél után értünk Isaszegre, a 300 km-es táv leküzdéséhez 9 órára volt szüksége a tömegközlekedésnek.

 

OKT, Kemeneshát

Címkék

Háromnapos kéktúránkon ezúttal a három éve Alsószelesténél félbehagyott kemenesháti szakaszt folytattuk. Tizenegyen voltunk, és 45 km-t gyalogoltunk. Az időjárásról e bevezetőben általában jobbat szoktam írni … Bár igazán csak egyszer áztunk meg, de akkor alaposan!   

Május 16. (péntek). Nagyon korán kellett ahhoz kelnünk, hogy már az első napon is rendes távot tudjunk gyalogolni. Már az is szerencsésnek mondható, akik hajnal négykor kelt, de Hajni, Marci például három órakor. Vonattal két átszállással Ölbő-Alsószelestére utaztunk. Innen fél tíz után végre gyalogolhattunk is. A vasútállomással párhuzamosan indult a kék jelzés. Nyílt mezőn elég nagy fűben kerülgettük a pocsolyákat. Az erdőbe kanyarodva értük el a régi OKT-nyomvonalat. Máskor észrevétlen kis mélyedésekben az előző napok sok csapadéka miatt most zubogva rohant a víz. Egy valamikori gazdasághoz vezető gesztenyefasorhoz, majd annak kapujához értünk, később sóderos úton haladva Bögötre jutottunk. A Hörpi kiskocsma még nyitva volt, így ott pecsételhettünk. A kocsmáros, és a vendégek is kedvesek voltak hozzánk. Sajnos mikor kiléptünk a kocsma ajtaján, esni kezdett az eső, fel kellett venni kabátjainkat. A falut elhagyva igencsak dzsumbujos úton mentünk. Egy-két hónap múlva a megerősödött bozótok, nagy fű miatt ez már nehezen lesz járható. Egymásután két vasútvonalat is kereszteztünk, majd cikk-cakkozva közelítettük meg Csényét. Ezután jó két kilométer aszfaltút következett. A körforgalomnál jobbra kanyarodtunk Csényeújmajor felé. Itt a kápolnánál pecsételtünk füzetünkbe. A viharos szél-eső párosítás kellően elkedvetlenítette a csapatot, ezért eléggé el nem ítélhető módon buszra szálltunk, és a maradék pár kilométert avval tettük meg Sárvárig – így is több mint 16 km-t gyalogoltunk. Szállást Gércén foglaltam (Kismackó vendégház), így még egy buszozás várt ránk. Kedves házigazdáink befűtöttek nekünk a szobákba. A meleg nagyon jól esett, mint ahogy a vacsorára kapott leves és sült csirke is. Csak ajánlani tudom e szállást kéktúrázó társainknak is, mert ők külön kedvezményt is kapnak az egyébként is barátságos árakból.

    Május 17. (szombat). Reggeli után busszal Sárvárra utaztunk. Mielőtt túrázni kezdtünk volna, megnéztük először a Szent László templomot, majd a Nádasdy várat. A múzeumban pecsételtük le kéktúra füzetünket is. Ezután következett az Arborétum bejárása. A hatalmas platánok, tölgyfák, virágzó rododendronok mindenkit lenyűgöztek. Az arborétum után kapcsoltam be a GPS-t. A kék jelzés a vár mellett elhaladt, majd a Gyöngyös-patak után hirtelen jobbra tért egy rétre, melyen focipálya is volt. A letérést jó lenne jelölni egy nyíllal, mert – gondolom - sokan simán tovább mennek itt. Persze ugyanúgy kiérnek a Rákóczi utcára, amelyre később a jelzett út is rátér, de ekkor nem láthatják a rendezett parkerdőt a Csónakázó-tóval. Mi láttuk! Elhaladtunk a fürdő mellett. Csalódást csak az okozott, hogy egyetlen fagylaltozót se láttunk a rengeteg panzió. mellett. Átkeltünk a Rába (amely most erősen áradt) hídján, majd láttunk egy szép régi kétlyukú hidat. Hegyközségbe érve balra fordultunk. A 84-es várost elkerülő szakaszán átsunnyogtunk, majd még mindig aszfaltozott úton (sajna!) 800 m-t megtéve balra nagy farakásokon megebédeltünk. Ebéd után már a a Haraszt-erdőben folytatódott utunk. Sitke előtt elhagytuk a kék jelzést, hogy a kálváriakápolnát és a Felsőbüki Nagy-kastélyt megnézhessük. Ennek megtörténte után most már felvettük a déli irányt, és ismét rátértünk az OKT-re, melyen Gércére gyalogoltunk. Napi távunk az arborétumtól 14 km volt. Este - ugyancsak a Kismackóban - finom babgulyást vacsoráztunk, majd egy kis bor, nasik  mellett jót beszélgettünk.

    Május 18 (vasárnap). Reggeli, összepakolás után 8 óra körül szemerkélő esőben indultunk. Egy kis dombra felkapaszkodva balra szép környezetben egy focipályát láttunk. Ismét átkeltünk a 84-es úton. Innen kb. 1 km-re volt a következő pecsételőhely, a Rózsáskerti erdészház. Az erdészháztól 550 m-re található Scherg házaspár gondozott sírja. Nyílegyenes aszfaltút következett egészen a Hidegkúti vadászházig, ahol ismét pecsételnünk kellett. Egy érdekes látványosságért útközben balra kicsit le kell térni a kékről. Itt van a Banya-fák nevű hely. 1995-ben kidőlt 300 éves hatalmas tölgyfák nyugvóhelye ez. Itt találkoztunk egy angol férfivel, aki szintén kéktúrát járja. Csatlakozott hozzánk, és Káldig együtt mentünk. Az erdészház után végre elmaradt az aszfaltút, és erdőnyiladékokon időnként irányt váltva haladtunk. Készültünk rá, hogy a kidőlt Avasi öreg tölgyet megnézzük, de semmi nem jelezte hollétét. A Lajos-bükkök táblánál már gyanús volt, hogy már lennie kellett volna valahol, de már nem mentünk vissza. A gáz-nyomásfokozó állomásnál ebédeltünk. Innen már nem volt messze Káld. A Korona büfében bélyegeztünk. Külső festés miatt egyenlőre hiányzik a büfé felirata. 15 km-t gyalogoltunk ezen a napon. Buszra szálltunk, majd egy átszállással Jánosházára utaztunk. Volt negyven percünk a vonat indulásáig, ezt az állomással szemközti vendéglátóipari fellegvárban töltöttük el. A szombathelyi gyorssal, majd a Keletiből személlyel értünk haza.