DDK

A DDK zalai szakaszán

Címkék

A Zalai-dombság változatos tájait jártuk négynapos gyaloglásunkon. Csupa 6-os távú (66,6 km) túránkon nem kényeztetett agyon bennünket az időjárás, sokat esett az eső.

    10.15. csütörtök. Kora reggel (5 órakor) indultunk, és öt átszállással fél egy után már Bázakerettyén is voltunk. Egy éve itt fejeztük be a Zalalövőről tartó szakaszt. A kocsmában meg kellett nézni, nincs-e változás a bélyegzőben?  Majdnem egy órakor indultunk. A faluban még volt kerékpárút, azon tudtunk menni. Később - egész Kistolmács túlsó végéig - maradt az aszfaltút, ami a kisvasúttal párhuzamosan haladt. Elhaladtunk a Kozár-forrás, és a szépen rendezett Kistolmácsi-tó mellett. Szép volt a kistolmácsi kápolna is a barokk Szent család szoborral. Mikor elhagytuk a települést, esni kezdett az eső. Eleinte semmi gond nem volt, mert egy vályúsan kiképzett betonút vezetett fel a Barkócási-erdő nyergére. Később megtapasztaltuk a zalai sár ezernyi változatát. Szerencsére – és ez vonatkozik az egész útra is – az igazi ragadós sárga agyag kevés helyen volt, inkább morzsalékos lösz. Borsfán kicsit ráncba szedtük magunkat, ettünk is egy keveset egy buszmegállóban. Valkonya előtt még egy kapaszkodó várt ránk a Borsfai-hegyhát. Aztán leereszkedtünk a faluba, és máris szálláshelyünkön, a Rockenbauer Pál turistaházban voltunk. Érdekes rongybábúk voltak mindenütt, melyel a Ludvérc-fesztiválról maradtak kinn. 13,4 km-t gyalogoltunk. Nagyon jól esett a cserépkályha melege, és a finom csirkepaprikás is, amit korábban megrendeltem. A korai kelés következményeképp hamar ágynak estünk.

    10.16. péntek. Összepakoltunk, megreggeliztünk a turistaház társalgójában. Nedves ruháink, cipőink megszáradtak reggelre, így ismét nedvszívókká váltak. A turistaház nagy kertje mellett indult tovább a kéktúra. Ez a nap folyamatos hullámvasutazással telt, öt nagyobb dombra is fel kellett kapaszkodni, hogy aztán mindjárt le is adjunk a megszerzett magasságunkból. Egy völgyben kis tó (melyet a Szuloki-forrás táplál) sárgállott. Legtalálóbb neve a harmadik dombnak volt: Csuszigáló. Obornak volt az első település, amit a nap folyamán láttunk. A következő dombhát neve Mántai-bükk volt, ezután már csak egy volt hátra, a homokkomáromi. Itt található a Kegytemplom és zárda, neves zarándokhely. Nekünk e hely a napsütést jelentette, élveztük is nagyon. A bélyegzőt a zárdában kell elkérni, a templomot is kinyitották nekünk. Megebédeltünk, aztán indultunk tovább. Lefelé menet sok faszobor látható. A következő település, melyet érintettünk Hosszúvölgy volt, majd Zsigárdmajor következett. Már nagyon vártuk, hogy Palinba érkezzünk, mert ezen a napon itt fejeztük be a túrát. 21,9 km-t tettünk meg idáig. Bélyegzés után buszra szálltunk és Újudvarra utaztunk. Itt még várt ránk egy km gyaloglás szálláshelyünkig, a Napsugár-vendégházig. Nagyon kedves fogadtatásban részesültünk, a vacsora bőséges és finom volt. Még jó ideig elbeszélgettünk, hülyéskedtünk, mielőtt lefeküdtünk volna.

    10.17. szombat. Kiadós reggeli után indultunk. Előbb vásároltunk valami szendvicsnek-valót, aztán a Petőfi utcán hagytuk el Újudvart a Z+ jelzésen. A jelzések felvezettek egy dombra, majd balra kanyarodott a jelzett út. Egy magaslesnél sokat keresgéltem az utat, de azt végül Éva találta meg - igen rossz állapotban - balra a magaslestől. Ezután volt egy pár jel, utána kilométerekig semmi. A GPS segítségével azért felértünk a gerincen futó kék jelzéshez. (Jobban tanulmányozva a térképet és a GPS-t, kiderült, hogy - ellentétben a Cartographia térképpel és a felfestett jelzésekkel – a Z+ már a TV-toronyhoz vezető aszfaltozott úton halad, ezen viszont egy jel sincs.) A kék jelzésen tovább emelkedett az út, egészen a TV-torony közeléig. Itt jobbra letértünk a jellel együtt. A kék háromszög jelzés a Kőszikla-szurdokon vezet át, ami nagyon látványos hely, de ilyen csúszós útviszonyok között most kihagytuk. A kéken igen meredek úton leértünk a forrásokig, pihenőpadokig. Továbbhaladva Nagybakónak faluba értünk, itt északi irányba fordultunk. Egy kecskefarm után sík rész következett, de nagyon vizenyős volt a sok esőtől. Meg kellett nézni alaposan, melyik fűcsomó bír el. Egy emelkedővel feljutottunk a Cser-hát-hegyre. Hosszú egyenes szakasz végén valami nádszerű ültetvény mellett a magaslesnél ettünk pár falatot. Az út folytatásában egy gyönyörű mély szurdokot hagytunk magunk mögött. Elkezdtük kapaszkodónkat az Öröm-hegyre. Pár elhagyott gyümölcsös is felbukkant az út mellett, majd egy rendezett vadásztanya. Kereszteződéshez érve egy feszület, Rockenbauer Pál kopjafája és egy mini kápolna is volt egymás közelében. Innen már csak 300 méterre volt a Postás-kulcsosház, és egyúttal a bélyegzőhely is. Itt ebédeltünk. Közben megjelent három terepjáró (csak egyiken volt rendszám). Sajnos nyomaikat a friss sárban sok helyen láttuk, később pedig virtuskodásaikat a nagy pocsolyákban. Aztán – hogy teljes legyen az erdő rongálása – megjelent öt cross-motoros is, hasonló mutatványokkal. Katit – hiába húzódott teljesen félre – teljesen beterítették sárral. Ennyit a békés egymás mellett élésről. Zalaújlakig végig lejtett az út, a faluban a nap is kisütött. Piroska Pihenőben szálltunk meg. Jó meleg fogadott, valamint Piroska néni – aki 43 évig túrázott – figyelmessége, hogy edényekbe vizet és keféket tett ki cipőink tisztítása végett. Vacsora előtt még megnéztük háziasszonyunk vezetésével az Egry József emlékházat. Vacsorára finom ételt (Zalai babos káposzta füstölt csülökkel) kaptunk és pogácsát, valamint almás pitét. Megkóstoltuk a zalai fehér- és vörös bort is. Napi adagunk 17,8 km volt.

    10.18. vasárnap. Lazább nap jött, lényegesen jobb idővel. Piroska néni reggelije után előbb visszakapaszkodtunk a kék jelzésre. Eső helyett köd volt a reggeli órákban, így a zalakarosi kilátóhoz sem tettük meg a betervezett kitérőt. Az előző napokban lehulló rengeteg eső miatt viszont elképesztően sokfajta gombát láttunk és fényképeztünk. Egy záportározónál elértük a Csiga-túra tanösvényt. Szép, interaktív táblákat ebben az évben adták át. Zalakomárt részben megkerülve a fürdőnél értünk ki a főútra. A Tourinform irodában akartunk bélyegezni, de nem volt nyitva, ezért sorra kérdeztük a vendéglátóipari egységeket, hogy kinek van Zalakaros feliratú bélyegzője. Végül egy büfében – némi fogyasztás fejében – kaptunk a füzetünkbe pecsétet. Zalakaros – Galambok – Zalakomár útvonalon már sok esemény nem történt, végig az aszfaltot koptattuk. Olyan jól haladtunk, hogy az eggyel előbbi vonatot is elértük. Az igaz, hogy IC helyjegyünk nem volt, de állítólag egy kocsiba elegendő a pótjegy is. Végül nem is láttunk IC-vagonokat. 14,5 km-t tettünk meg.

 

Alpokalja ausztriai kirándulással

Címkék

Tavaszi négynapos túránkon 23-an vettünk részt. Túráink során bejártuk a Dél-Dunántúli Kéktúra három szakaszát, de voltunk Ausztriában is, ahol a Rába-szurdok leglátványosabb részén gyalogoltunk. Időt fogtunk már ki jobbat is. Péntek délután és szombat délelőtt sokat esett az eső.

04.24. csütörtök.  6:15-kor Isaszegen találkoztunk, majd az M0 – M1 – 85-ös út – Fertőszentmiklós útvonalon 10 órára értünk Bozsokra. Szálláshelyünk a Nagy Vendégház volt. Jó kis hely, aranyos, segítőkész házigazdákkal. Lepakoltunk, megreggeliztünk és indultunk túrázni 11 óra után pár perccel. Előbb visszafelé indultunk a falu közepe felé, majd a tűzoltószertárnál jobbra letértünk. Gyümölcsösök, kaszálók között haladtunk, majd hatalmas repceföldek virágtengere gyönyörködtetett. Visszatekintve ráláthattunk Bozsokra, mögötte pedig a Kőszegi-hegységre. Beértünk az erdőbe, ahol széles nyiladékokon cikk-cakkoztunk, időnként kiérve az erdőszéli repcetáblákhoz. Egy-egy vízmosáson való átkelés jelentette a változatosságot. Jó tempóban haladtunk, előbb is értünk be Oladra, mint ahogy számítottam. Így volt időnk még Szombathely belvárosát megnézni, fagyizni. Busszal mentünk vissza Bozsokra. Este nem főztünk, az otthonról hozott finomságokat ettük meg.

    04.25. péntek. Közös reggeli után indultunk a Kőszegi-hegység, és egyúttal Dunántúl legmagasabb csúcsának, az Írott-kőnek meghódítására. A megváltozott nyomvonalú kéktúránkat Bozsok elhagyása után a Végh-erdőben folytattuk. Egy bevezető emelkedő után majd egy kilométert szintben mentünk, majd elég meredeken felkapaszkodtunk az igen látványos Kalapos-kőre. Sokan fényképezkedtek itt. Lefelé haladva elértük a régi DDK-nyomvonalat, és a Z jelzéssel együtt elkezdtünk megint kapaszkodni felfelé, egy darabig a Sötét-völggyel párhuzamosan. Széles, könnyen járható – télen síútnak használt – úton elértük a Velem felől érkező P jelzést. Pár éve mi is ezen közelítettük meg Írott-követ. Most is ezt tettük. Még 200 méter szintemelkedést kellett legyűrnünk, és máris a csúcson voltunk. Közben egyre nagyobb köd ereszkedett a tájra. Nosztalgiával gondoltunk a három évvel ezelőtti országos kéktúránkra, mikor ragyogó napsütésben jártunk ugyanitt. A kilátó alatti esőbeállóban megettük szendvicsinket. Alighogy elindultunk lefelé, elkezdett esni az eső, ezért kénytelenek voltunk felvenni esőkabátunkat. Egy meredélyen rátértünk a P+ jelzésre, azon pedig a Bozsoki-patak völgyébe, melyet szinte hazáig követtünk. A jelzetlen utat követő P háromszög jelzésről való letérést „elbeszélgettem”, így 700 m-el többet gyalogolhattunk. A Sibrik-kastély parkját felújítás miatt lezárva találtuk, mint ahogy a falu felől se tudtuk a kastélyt megközelíteni. Itt kezdett aztán igazán esni az eső, minek következtében csuromvizes nadrágban érkeztünk vissza szálláshelyünkre. Nagy örömünkre házigazdánk begyújtott a kemencébe. A nagy többség úgy döntött, hogy ne kínlódjunk a főzéssel, hanem menjünk el vacsorázni. Bő egy kilométerre volt a kiszemelt vendéglátó-ipari fellegvár. Gyalogtúránk során 17,5 km-t tettünk meg, ehhez jött még az étterem, így megvolt a „huszas”. Esti beszélgetés során eldöntöttük, hogy a betervezett Bärenschützklamm helyett – annak bizonytalan nyitva-tartása miatt - inkább a Rába-szurdokba megyünk

    04.26. szombat. Reggeli után kocsival Ausztriába indultunk - sajnos esőben. Sőt mi több, majdnem egész odaút alatt részesülhettünk eme égi áldásban. Útközben derült ki, hogy a feltöltött akkumulátoromat szálláshelyünkön hagytam, így ezt a napot Péter képei dokumentálják. Oberwarton (Felsőőr) – Hartbergen – Weiz-en keresztűl utaztunk. Első megállónk a Weizbach-patak szurdoka volt. Szerencsére a szurdok egyetlen parkírozója szabad volt, így félre tudtunk állni a kocsijainkkal. A legszűkebb szakaszt gyalog jártuk be. Továbbindulva az eső elállt, és egyre világosabb lett. Nagyon bizakodók lettünk. Arzbergben bevártuk a két lemaradt kocsit, majd együtt indultunk a Rába-szurdokba. Eleinte elég széles a völgy, házak is vannak a folyó (itt még inkább patak) mellett. Sajnos megint elkezdett esni az eső. Egy gyaloghídon átkeltünk a patak bal oldalára. Innen kezdődött a látványos rész. Volt olyan szakasz, ahol épp – kötelekbe kapaszkodva – el lehetett menni a függőleges sziklafal tövében. Többször átkeltünk a patakon átvezető hidakon. 4 km-t mentünk előre, majd visszafordultunk. Egy barlangban megebédeltünk. Mikor továbbindultunk, elállt az eső, így jobban szemügyre vehettük a szurdokot, amit odafelé az esőben nem élvezhettük annyira.

Visszaérve kocsiba ültünk, és kedvenc kisvárosomba, Frohnleitenbe mentünk.  Leparkoltunk, majd végigjártuk a főteret, benéztünk a barokk templomba, átsétáltunk a Mura túlsó partára vezető hídon. Itt egy csodálatosan szép park van, szép kilátással a Mura feletti dombra épült városra. Visszafelé tartva fagylaltoztunk egyet. Továbbutaztunk Mixnitz-en

Birkfeld-en keresztül Pöllauberg-be, ahol egy hatalmas XIV. században épült, majd barokk stílusban átalakított templom található. A beígért csodás panoráma a párás levegő miatt gyengébbre sikeredett. Keskeny utakon előbb Hartbergbe értünk, majd innen a reggeli úton haladtunk Bozsokig.

    04.27. vasárnap. Reggeli után összepakoltunk, és 9 órakor már indultunk is kocsival Szombathelyre. A skanzennél leparkoltunk, és kezdetét vette gyalogtúránk. Először az Oladi-kilátóhoz mentünk, ami sajnos zárva volt. A kilátó után hétvégi házak között vezetett a DDK, majd visszakanyarodtunk a temető felé. Itt értesültünk arról, hogy egyik túratársunk visszafordult. Mi a Parkerdő területén mentünk tovább, nagyon laza, csupán kis emelkedőkkel tarkított úton. Egy esőbeállónál pihentünk egyet, majd a megváltozott kéktúra útvonalon egy parkírozóhoz, büféhez értünk. Egy fán láttunk  bélyegző-jelet felfestve, így a büfében megejtettük kéktúra füzetünk igazolását. (Jó is, mert a bélyegzésre ajánlott skanzenben csak TKM lenyomatot kaphattunk volna.) Továbbhaladva a S jelzésig mentünk a kéken, majd az előbbin vissza Szombathelyre. Mielőtt elértük a házakat megebédeltünk. A Csónakázó-tó mellett elhaladva értünk a skanzenbe, hivatalos nevén Vasi Múzeumfaluba. Szerencsénk volt, mert a sok látnivaló mellett hagyományőrző csapatok is szórakoztatták a látogatókat. Ági fel is próbálta a sodronyinget, majd nagy derültségünkre tejes harci mezbe öltözött. Visszamentünk a parkírozóba, ahol szembesülni kellett a ténnyel, hogy a reggel visszafordult túratársunk nincs ott. Lacival visszamentünk az Ónodi-kilátóhoz, majd a feltételezett útra, melyen vissza kellett volna jönnie. Mindenhol érdeklődtünk – mindhiába. Laci a rendőrségen is bejelentést tett. Mások máshol kutakodtak, egyik kocsi bement a Főtérre is. Végül abban egyeztünk meg, hogy mi ott maradunk még, mások pedig elindulnak hazafelé. Egyik kocsi és utasai még átautóztak Jákra, hogy a templomot megnézzék. Mikor mi is elindultunk hazafelé, jött a jó hír, hogy nem kell tovább aggódnunk, már hazaért túratársunk. Az történt ugyanis, hogy nem talált vissza a kocsikhoz, tetejébe telefonja is bekrepált, így a vasútállomásra ment és vonattal hazautazott. Ezen a napon 16,5 km-t gyalogoltunk.

A képeket Juti (Ják)i, Péter (Ausztria) és jómagam készítettük