Alföldi Kéktúránk utolsó előtti négynapos túráját tartottuk meg. Igen kellemes nyárutói időnk volt, az őszre csak a falevelek színe és a vonuló vadludak emlékeztettek. Négy nap alatt 70 km-t gyalogoltunk.

10.17. csütörtök

A csapat egyik fele Robi kocsijával utazott, négyen pedig vonattal, busszal. A kora hajnali kelés ellenére majdnem 11 órára értünk Furtára. Bélyegeztünk, majd egy aszfaltutat kihagyva elkezdtünk gyalogolni. Hatalmas szántóföldek, parlagon heverő területek között eseménytelenül vezetett az út. Körösszakál után a Sebes-Körös gátján vitt tovább utunk, ez már változatosságot jelentett. Körösnagyharsányig gyalogoltunk, ott bélyegeztünk egy kocsmában, majd kocsival visszamentünk Körösszakálba, lévén ott volt a szállásunk az Önkormányzati turistaházban. Vacsora – melyet előre megrendeltem Komádiból, házigazdánk meg volt olyan kedves, hogy előre kifizette és átvette nekünk - elfogyasztása után bélyegezni átmentünk a szemközti sörözőbe. A korai kelés következményeként hamar ágynak dőltünk.

10.18. péntek

Összepakoltunk, majd két fuvarral visszamentünk Körösnagyharsányba, onnan folytattuk a gyaloglást. Az első öt kilométer egy javarészt kiszáradt csatorna partján vezetett. Mikor leültünk reggelizni, rengeteg vadludat láttunk. A Biharugrai-halastavaknál tettünk egy kis kitérőt egy madárvártához. A ludak egy része akkor szállt le a tóra. Biharugrán is bélyegeztünk, megnéztük a Bölönyi-kúriát, a református templomot (ezt csak kívülről sikerült). További gyalogutunk Gesztig vezetett. Itt körbejártuk a Tisza-kastélyt, melyet –úgy mondták – jövő tavasszal elkezdenek felújítani. Szállásunk a geszti Önkormányzati turistaházban volt. Itt is nagyon segítőkészek voltak, az önkormányzati konyhán főzött finom vacsorát a nap folyamán átvették, és az a turistaházban lévő hűtőszekrényben várt ránk. Csak mi voltunk a házban, így semmi akadálya nem volt az esti csevejnek.

10.19. szombat

Geszten már nyitva volt a bolt, így friss pékárut tudtunk vásárolni az útra. A régi temetőben láthattuk a Tisza-kriptát. A további gyalogúton – legalábbis a kisvátyoni tanösvényig – nemigen voltak jelzések, GPS nélkül biztos az eltévedés. Egy kéktúra ismertető tábla is benn volt a sűrű bozótosban, nehogy el lehessen olvasni. Megközelítettük a Begécsi-víztárolót, egy csatorna húzódott a szélén. Majd 2 kilométert tettünk meg a csatorna partján, addig a pontig, ahol egy kilátó állt. Felmentünk rá, de csak egy darabka nyílt víz látszott a sok nád között. Balra kanyarodtunk, és a nemrégiben kikotort Toprongyos – Korhány-csatorna gátján folytattuk utunkat. Zsadányban bélyegeztünk füzetünkbe, ittunk valamit a szomszédos sörözőben. A falu után továbbra is a hosszúnevű csatorna partján haladtunk. Volt egy szép része a Tölgyesnél, ahol egy kis tó, távolban pedig valamilyen magtárszerű épület látszott. Egy erdő szélén értük el a zsadányi utat, ahol befejeztük aznapi gyaloglásunkat. Kocsival Vésztőre mentünk, ahol szállást és vacsorát is foglaltam.

10.20. vasárnap

Reggel visszamentünk addig, amíg az előző nap eljutottunk. A kis erdőt hamar magunk mögött hagytuk, utána már nagyon kevés fát láttunk. A változatosságot a vonuló őzek jelentették. A Holt-Sebes-Körös mellé értünk, itt egy zsilipnél vártuk be a többieket és meg is reggeliztünk. Okányba érve bélyegeztünk. Egy hosszú aszfaltozott út következett, amiről balra letérve a sínek mellé értünk. Már közel voltunk Vésztőhöz, mikor még egy pihenőt tartottunk. A városba beérve egy kisebb, majd egy nagyobb horgásztó is volt a kék jelzés mellett. A vasútállomásra gyalogoltunk, ahol megint különváltunk, hogy vonattal, vagy kocsival utazzunk haza.

 

Az elmúlt héten Létavértestől Bakonszegig 60 km-t gyalogoltunk az Alföldi Kéktúrán. Utazásunk előtt pár nappal megváltozott e szakasz nyomvonala, ezért több helyen változtatnunk kellett az előre megtervezett programon. Az út döntő többségét az Ér és a Berettyó gátján tettük meg végig napsütésben. Nem csoda, ha az út végére gát-fóbiánk lett.

03.21. csütörtök

Egy kocsival, valamint vonattal, busszal jutottunk el Létavértesre. Cserekertig aszfaltozott út vezet, onnan először szántóföldek között haladt az út, majd kis emelkedővel a Laponya-halom oldalában. Innen leereszkedve értük el az Ér-főcsatornát. Átkelve a hídon, már a gát fogadott minket, ami Pocsajig kitartott. Némi változatosságot jelentett egy-két őz, nyúl, valamint rengeteg virágzó ibolya és boglárka látványa. No meg az, hogy megjelent két civil rendszámú autó, benne szintén civil ruhás emberek, akik azt mondták magukról, hogy rendőrök. Érdeklődtek mit keresünk arra, honnan-hová megyünk, és miért a határ közelében? Nagy csalódás volt számukra, hogy „echte” magyarok vagyunk, és nem sikerült migránsokat fogniuk. Pocsajon bélyegeztünk a füzetünkbe aztán Kismarja felé vettük az irányt. Gátat váltottunk, áttértünk a Berettyóéra. Itt is akadtak tudálékosak, akik azt kérdezték tőlünk, kértünk-e engedélyt a határőrségtől? Röhej! Pár kilométer után jobbra, a falu irányába elhagytuk a gátat. A Bocskai utca elején - a Várdomb tetején - állt valamikor a Bocskaiak-vára. Most egy szépen faragott székelykapu, egy hajdú faszobra áll itt. A csonkatornyú református templom gondnoka – Nagy Dénes -, szívesen bemutatta nekünk a felújítás alatt lévő templomot. Kiderült, hogy ő faragta a Várdombon, és a templom mellett lévő székelykaput is. Vonattal és kocsival Pocsajra utaztunk szálláshelyünkre, a Sinka Miska vendégházhoz. Gitta és Miska igazi vendéglátók szeretetével fogadtak bennünket, kényeztettek finomabbnál-finomabb ételekkel, sőt még éneküket, Miska citeramuzsikáját is élvezhettük. Három éjszakát töltöttünk ott, de lelkesedésüket mindvégig megőrizték. Köszönet érte nekik! Este ünnepeltük meg Babi születésnapját is. Napi gyalogtávunk 15,2 km volt.

03.22. péntek

Reggeli után vonattal és kocsival Nagykerekibe utaztunk, hogy megnézzük a Bocskai Várkastélyt, valamint itt bélyegeztünk is. A kastélyt – benne a könyvtárat és a múzeumi tárlatot - vezetéssel néztük meg. A XV-XVI. századi várkastély több átalakítás után 1870-ben nyerte el mai formáját. Ezután kocsival két turnussal Hencidára utaztunk. Elmentünk bélyegezni a füzetünkbe, majd folytattuk gyaloglásunkat a Berettyó gátján. Utunk során érintettük Gáborjánt. Kívülről megnéztük a református templomot, elmentünk a Bethlen Gábor szoborhoz. A falut rengeteg szélfútta nejlonzacskó, teherautónyi szemétrakások között hagytuk el. Eseménytelen gáton-haladás után Szentpéterszegnél tértünk le róla. Az út elején több horgásztó is volt, a Berettyóból épp akkor töltötték fel vízzel. Rendezett, szép tiszta falu volt. Megnéztük a frissen felújított Zsellérházat, majd fél órai várakozás után busszal visszamentünk Pocsajra. Az útvonal-változások miatt ezen a napon csak 11,5 km-t gyalogoltunk.

03.23. szombat

Reggeliztünk, majd 8 órakor túrázni indultunk. Pocsajt az Ady E. utcán hagytuk el. Hamarosan oda értünk, ahol az Ér és a Berettyó összefolyik. Lehet, hogy máskor nem így van, de most az határozottan bővízűbbnek tűnt az Ér, a Berettyó viszont sokkal gyorsabb folyású volt. Áthaladtunk a vasúti pályán, aztán egy egyenes szakasz után Esztár szélére értünk. Láttuk egy kúriát és egy templomot, ezért egy kis kitérővel megnéztük azokat. Az út elején egy különös szerkezet volt felállítva, majd a kerítésfalon egy szellemes felirat, egy házfalon pedig ötletes festmények. A XVIII. században épült Erdődy-kúriát most újították fel. Továbbiakban ismét a töltésen baktattunk. Volt egy rozoga magasles az út szélén, erről tudtam a többiekről fotót készíteni. Korábban érkeztünk Hencidára, ahonnan a buszunk indult vissza Pocsajra, ezért kicsi pihiztünk a folyóparton. Pocsajon kis pihenő után házigazdánkkal elindultunk felfedezni a települést. Először a tájházat néztük meg, aztán a görögkeleti templomot. Terveinkben szerepelt még a református templom megtekintése is, de kifutottunk az időből, így az elmaradt. Sietségünknek az volt az oka, vendéglátóink kemencében sült kenyeret és töltött káposztát készítettek nekünk. A kemence felfűtése, az előkészületek sok időt vesznek igénybe. Sütés közben se unatkoztunk, Gittának és Miskának kimeríthetetlen vicckészlete volt. A frissen sült kenyér, a káposzta isteni finom volt. Vacsora után visszasétáltunk szállásunkra. A délutáni sétával együtt 15,5 km-t tettünk meg.

03.24. vasárnap

9 órakor indult a buszunk Szentpéterszegre, a csapat egyik fele evvel utazott, a többiek kocsival. A tavaknál kezdtük a túrát, majd „felkapaszkodtunk” a gátra, hogy azon 15 kilométert tegyünk meg. Nem sokkal indulásunk után az épülő M4-es út Berettyó-hídnál lévő építési területen haladtunk át gond nélkül. Egy sikló és egy-két számunkra ismeretlen növény látványa törte meg az út egyhangúságát. Berettyóújfaluhoz közeledve először a 42-es út, majd a vasúti híd lába alatt kellett áthaladnunk. A városhoz közelítve már nagy élet volt a gáton, sokan kocogtak, futottak. A Vízügynél bélyegeztünk, majd ismét visszatértünk álmaink gátjára. Innen kezdve annyival romlott a helyzet, hogy aszfaltozott út vezetett a tetején. Ezért inkább lementünk a vízpartra. Itt egyszer pihenőt tartottunk, egyszer pedig ebédeltünk. Sokszor kellett kerülgetni a keresztirányú árkokat, de még így is élvezetesebb volt a gyaloglás, mint az aszfalton. Bakonszegre érve a Bessenyei György emlékháznál álltunk meg. A házat és a környékét most hozzák rendbe, látogatni még nem lehet. Bélyegezni viszont tudtunk, mert még a kerítés se készült el. 15,5 km-t gyalogoltunk idáig. Elbúcsúztunk egymástól; négyen busszal, vonattal mentek haza, öten pedig kocsival.

 

Alföldi Kéktúránk újabb szakaszát sikerült befejeznünk az elmúlt hétvégén. Debrecen környékén, javarészt erdőben 66 km-t gyalogoltunk. A négy nap alatt felhőt se láttunk, már-már nyárias meleg volt.

10.11. csütörtök

A csapat egyik fele kocsival, a másik fele vonattal-busszal érkezett a Halápi-csárdához. A kocsiból kipakolva kezdődött a gyaloglás. Rövid országúti szakasz után erdőbe értünk. A Guti-, Bodzás, és a Kati-érben nem volt víz, a Bodzás-tóban is csak nyomokban. A Fancsika víztárolóban a zsilip ugyan szárazon volt, de azért elég nagy vízfelület volt a kacsák landolására. A tó után a Kati-ér mellett egy szakasz járhatatlan volt, ezért annak közelében egy új erdőtelepítésben haladtunk. Párszáz méter után javult a helyzet. Bánk mellett bélyegeztünk, majd - 13,5 km-t megtéve - fejeztük be túránkat. Kocsival, busszal Létavértesre, a szállásunkra utaztunk.

10.12. péntek

Reggeli után busszal utaztunk a Vekeri-elágazásig. Ez kicsit túl van azon a ponton, ahol előző nap abbahagytuk a gyaloglást. Az első ezerkétszáz métert kénytelenek voltunk aszfalton megtenni. A Csonkás-tó mellett árnyas pihenőt találtunk, kár hogy a tó száraz volt. A Mézes-hegyi-tónál viszont számolatlanul értünk a pihenőhelyekhez. Volt ahol 50 méteren belül két 30-40 ülőhelyes pihenő is volt. A sor végén lévő fedett pihenőnél V-alakban visszafordult az út, ami semmi se jelzett. Így sikerült a volt Mézes-hegyi iskoláig túlmennünk. Korrigáltunk, majd a Kati-ér mellé érve hosszasan mentünk mellette. Ez szép szakasz volt. A Katihíd mellett eligazító és kéktúrás táblák vannak egy kis tisztáson. Kár hogy nem ide tették a pecsételő-helyet, mert akkor nem kellene a forgalmas út szélén botorkálva oda-vissza a 850 méteres távot megtenni a Dorcas-kempingig. Sok – javarészt felesleges – táblával teletűzdelt erdőben jutottunk el a volt Ludas-csárdához. Itt fejeztük be a napi túrát (15 km-t mentünk). Busszal visszamentünk Létavértesre.

10.13. szombat

Két fuvarral a volt Ludas-csárdához mentünk, a kocsi pedig oda, ahol az AK kiér a 4807-es útra. Mivel meglehetősen hideg reggel (4 fok) volt, ezért az első transzport nem várta be a másodikat, hanem elindult. A hidegben tempósan haladtunk, annak ellenére is, az első kilométerben jelzés sem volt. A fákon átszűrődő reggeli fények igazi őszi hangulatot teremtettek. Volt egy szép lovas tanya is az út mellett. Az első csoportot a Pércsi-ér nevezetű táblaerdőben értük utó. Most már közösen meg is reggeliztünk. Jól haladtunk, egy óra gyaloglás után 10 perc pihenőket tartva. Egy-egy vágtató őz, szép erdőrészlet törte meg az út egyhangúságát. Meg némi bosszankodás az útjelző táblák miatt. Egyes részeken rengeteg tábla volt, legtöbbször az oszlop mindkét oldalán ugyanazzal a szöveggel, máshol meg ahol tényleg szükség lett volna rá, ott egy darab se (sőt festett jelzés se). Jó példa volt erre az az eset, mikor Kepecs-tag felé közeledve nem jelölték azt, hogy új nyomvonalon megy a kék, a régi jelek pedig továbbra is fenn virítottak a fákon. Nagyon látszott itt is, hogy az uniós pénz elnyerése, és nem a célszerűség vezette a festőket. Kerültünk is emiatt majd’ három kilométert. Kepecs-tagon bélyegeztünk, aztán rengeteg kihordott sitt mellett haladva kiértünk Vett-útig. Napi utunk 21 km hosszúra sikeredett.  Ezután kocsival visszamentünk Létavértesre.

10.14. vasárnap

Két transzporttal Létavértes, Vett út autóbuszmegállóba autóztunk. Innen 2,5 km-re található a volt Pungur-hegyi iskola. Az AK útvonal-változása miatt az álmosdi bélyegzőt most ott találjuk meg, ahol a zöld és a kék jel találkozik. Továbbiakban az út erdők, majd szőlők (javarészt elég lepusztult Othello) közt halad. A Kossuthkert nevezetű részen sok présház is található. Érdekessége volt még e szakasznak egy fácántenyészet. Átkelve az aszfaltúton változatlan terepen folytatódott az út Létavértesig (16,5 km-t gyalogoltunk addig). Itt öten kocsival, négyen pedig busszal/vonattal jutottunk haza.



 

Az idei Alföldi Kéktúránk első négynaposát most tartottuk. Igaz hogy tavaszi virágokra és madárcsicsergésre számítottunk, de a helyette kínálkozó havas táj is szép volt. A négy nap alatt 68 km-t gyalogoltunk.03.22. csütörtök

Kocsival most a gödöllőiek utaztak. Ők úgy kalkulálták indulási idejüket, hogy mire a vonattal, busszal érkezők Vajára érnek, meg tudják nézni a Vay Ádám kastélyt. Ez sikerült is, és elmondásuk szerint a kastély nagyon szép, megtekintésre érdemes volt. Majdnem dél volt, mire a tömegközlekedési eszközökkel utazók Vajára értek. Ezután már együtt gyalogoltunk. Szép volt a Vajai-víztározó mellett elhaladni. Majdnem Kántorjánosiig aszfaltozott úton mentünk (ami a hó miatt most nem is volt annyira rossz), csak a falu előtt tértünk jobbra erdőfoltok közé. Nyírderzsig nemigen akadt látnivaló, a faluban viszont bélyegzőhely van a Hangulat büfében. A Nyírcsászári erdészháznál letértünk az aszfaltról és Nyírbátorig akácosok, szántóföldek között egy széles úton mentünk. Nyírbátor szélén kellemetlenül érintett, hogy a gyalogutat teljesen elfoglalja egy most épülő komplexum. Az őr ugyan átengedett, de a bokáig ért sár. Nyírbátorban megnéztük a református templomot. Szerencsénk volt, mert egy csoport épp végzett a látogatással, a lelkész pedig felajánlotta, hogy nekünk is bemutatja a későgótikus, egykor katolikus templomot. Kocsival Nyírvasváriba, a szálláshelyünkre utaztunk. Itt kaptunk finom vacsorát is.

03.23. péntek

Reggeli után visszaautóztunk Nyírbátorba, ahonnan folytattuk előző nap abbahagyott túránkat. A várost elhagyva összefüggő, úgy 10 cm vastag havon gyalogoltunk. A Kuruc-halom és a Nagy-Korpás-hegy „megmászása” jelentett némi változatosságot a fehér alföldi tájon. Istvántanyára érve bélyegeztünk kéktúra füzetünkbe, aztán kocsival két fordulóval ismét Nyírbátorban termettünk. Először megnéztük a Báthori István múzeumot. Szép volt, de a hosszas nézelődést lehetetlenné tette a fagypont körüli belső hőmérséklet. A minorita templom és kolostor mellett elhaladva a várostörténeti sétányon haladtunk a Várkastély felé. Sajnos a Várkastéllyal nem volt szerencsénk, pont a múlt héten volt az zárva. Így dolgavégezetlenül visszautaztunk szálláshelyünkre, ahol – ha lehet – még finomabb vacsora várt ránk. Maradt még idő beszélgetésre, borozgatásra is.

03.24. szombat

Reggeli után kocsival Istvántanyára utaztunk. Szép havas tájon, viszonylag sok erdőben jutottunk el Nyírlugosig, miközben páran felmentünk az Alföld legmagasabb pontjára, Hoportyóra (183 m). Nyírlugoson bélyegeztünk, majd három csoportra szakadva tettük meg az utat Nyíracsádig. Itt is bélyegeztünk, cukrászdában jártunk, akinek szerencséje volt megnézhette a református templomot is. Buzitapusztán volt a szállásunk a Kéktúra-vendégházban. Az önkormányzati tulajdonban lévő vendégház télen nem üzemel, mi voltunk az első vendégei ebben az évben. Hiába fűtöttek be két nappal korábban, az áthűlt falak még sugározták a hideget. Lelkes tagjaink ezért óránként még éjjel is felváltva raktak fát a különálló épületben lévő kazánba. A jó hangulat azért így sem maradt el. Vacsorára pizzát rendeltünk Nyíracsádról.

03.25. vasárnap

Szállásunk közvetlenül a kék mentén volt, így minden külön logisztika nélkül innen indult a túra. A jól járható erdei út önfeledt beszélgetésre csábított, melynek következménye egy eltévedés lett némi többletkilométerrel. Kárpótlásul útba esett a Kővágó-Dulai-kilátó. A vámospércsi országút után a Rabauer-erdőn át ér az út a Zsuzsi gyermekvasút végállomásához. Innen egy kis emelkedővel lehet feljutni az igen látványos Hármas-hegyi-kilátóhoz. A 25 m magas kilátóról szép körpanoráma nyílik, rálátni a Hármas-hegyi-tóra is. Tovább az út a Halápi-erdőn át vezet. A 48-as út mellett lévő Halápi-csárdánál bélyegzéssel ért véget négynapos utunk. Öten kocsival mentek haza, négyen pedig busszal/vonattal.