Az Alföldi Kéktúra Gemencet érintő szakaszát direkt októberre terveztem be, hogy élvezhessük az ősz színeit az ártéren. 69 km-t gyalogoltunk a négy nap alatt összességében jó turistaidőben.

10.26. csütörtök

Részben vonattal, részben autóval jutottunk le Szekszárdra. Tíz órakor már mindenki a vasútállomáson volt. Bélyegeztünk füzetünkbe, majd más-más úton értünk a Sió gátjára. A gáton való gyaloglás túl sok meglepetéssel nem szolgált, vissza-visszanézve viszont élvezhető volt a Szekszárdi-dombság vonulatának látványa. Mikor az út délkeletnek fordult, már a gát mindkét oldalán fák vették körül az utat. Bárányfokra érve, elmentünk Frigyes főherceg pavilonjához, mely a millennium évében készült igen szép faépület. Itt van a bélyegzőhely is. Ezt követően a kék jelzés egy darabig együtt halad a kék körút jelzéssel több holtág, fok mellett elhaladva. Egy erdei pihenőhelyen megebédeltünk. Továbbiakban megint a Sió gátján haladtunk. Keselyűs felé közeledve a Sáros nevezetű részen nagy tó mellett kilátó is van. Kár hogy a kék jelzés elkerüli ezt a szép részt, csak egy Kilátó tábla hívja fel rá a figyelmet. Keselyűsnél a Holt-Sión nagy horgászélet zajlott. Itt is volt egy igazolóhely. Kocsival innen két fuvarral Szekszárdra utaztunk, ahol szállásunk volt. Este elmentünk vacsorázni egy étterembe. Napi gyalogtávunk 16 km volt, melyet végig napsütésben tettük meg.

10.27. péntek

Az út folytatásához reggeli után a kocsi két fuvarral Keselyűsi-csárdáig vitte vissza a kis csapatot. A Gemencet is magába foglaló Duna-gátján vezet a kék jelzés. Sejtelmesen szép volt az erdő a reggeli párában. Szomfova helyén állt valamikor Asszonyfalva; ennek emlékére 2014-ben kis kápolnát állítottak. Mellette hatalmas tölgyfa alatt padokat, asztalokat is állítottak fel – ki is használtuk a lehetőséget reggelink elfogyasztására. Tovább haladva elértük a Lankóci Vízügyi Múzeumot és a szivattyútelepet. A Lassi Halászati Múzeumig még a gáton vezetett az út, de itt végre már az erdőbe tért be a jelzés. Elértük a Rezéti-Dunát, gyerekkorom kedvenc nyaralóhelyét. E holtág mellett Kisrezéti-erdésházig jutottunk, itt irányt váltva előbb a Káposztás-Duna eléggé elmocsarasodott partjára, később pedig a Cserta-hídon át a Vén-Dunához értünk. Itt már motorcsónakok is jártak a vízen. Bajafürdőn végiggyalogolva a Duna-parton megebédeltünk egy étteremben (amint beléptünk az ajtón, elkezdett esni az eső). Eddig 22 km-t gyalogoltunk. Már csak a bajai szálláshelyünkre való eljutás volt hátra, és természetesen az esti társas élet.

10.28. szombat

Reggel ragyogó napsütésre ébredtünk. A Duna-parton lévő Vándorpontnál pecsételtünk, majd a Türr István híd lábai alatt áthaladva a Duna bal-parti gátján gyalogoltunk tovább. Elhaladtunk a szintén pecsételőhelynek számító Tanyacsárda előtt. Érsekcsanád Üdülőterületnél van egy kis repülőtér, utána a Vajas-fok szép kis tava, a révtől pedig rá lehet látni a Veránka-szigeti üdülőre (itt ágazik ki a Dunából a Holt-Rezéti-Duna). A gát szélvédett oldalán megreggeliztünk, majd folytattuk utunkat Ósükösdig. Az igen takaros turistaháznál gyönyörködtünk a kis tóban, pecsételtünk füzetünkbe. Az út tovább jó ideig a Vajas-fok csatorna mellett haladt göröngyös terepen. Azután, hogy elhagytuk a csatornát nagyon beborult az ég, és szemerkélni kezdett az eső. A Szent Anna kápolnához érve aztán elkezdett jobban esni. Szerencsére a kápolna előtetője alatt kényelmesen fel tudtuk venni esőkabátjainkat. Sükösdi szállásunkig hátralévő 2 km-t már esőben tettük meg. Ez volt egyébként négynapos túránk egyetlen „rendes” esője. Napi gyalogtúra-adagunk 16,5 km lett. Elfoglaltuk szobáinkat, utána megebédeltünk. Az étterem megoldotta azt a másoknak nehéz feladatot, hogy másfél órai várakozás után mégis félig hidegen hozza ki a feledhető ízű ételt. Elgyalogoltunk még a cukrászdába, feltankoltunk ropogtatni-valókkal, italokkal az esti csevelyhez. Jól telt az este.

10.29. vasárnap

Sükösdről 14,5 km-t kellett megtennünk addig a Rém határában lévő pontig, ahonnan márciusban kezdtük az Alföldi Kéktúrát. Időben indultunk annak ellenére, hogy a délutáni buszindulásig sok időnk volt, viszont délutánra már nagyobb esőket jósolt a meteorológia. Szemerkélő esőből időnként nekünk is kijutott egy kicsi, de nem volt vészes. A falut leszámítva végig erdőben haladt az út. Csodálhattunk az úton őzeket, szarvasokat is. Eddig még sosem látott érdekes jelzéseket is láttunk: egy korábban kivágott - jelzést tartalmazó - fa-cikkelyt feldrótozták, vagy felszegelték új helyére. A gyaloglás befejeztével Rémbe autóztunk, onnan a kis csapat egyik fele, busszal-vonattal, a másik fele kocsival tért haza. A kocsis utazás nem volt mindennapi, mert hatalmas vihar tombolt Kiskunhalas környékén, és az útra dőlt faágakat kellett állandóan kerülgetni a szakadó esőben. A péceli vasúti átjáró előtt egy kidőlt fa miatt vissza kellett fordulnunk, és csak Rákoscsabán, Nagytarcsán keresztül tudtunk hazajutni.