Bakancsos-bál 2017

Címkék

Ha november vége, akkor Bakancsos-bál. Ezúttal vendégeinkkel együtt 93-an voltunk, és mint mindig, most is nagyon jól éreztük magunkat.

Vendégeink voltak a Nyugdíjasok Baráti Körének tagjai. Velük együtt 5 órakor kezdtünk gyülekezni. Még a délelőtt folyamán a rendezőknek – P. Kati és Ági - a terem berendezésében, kicsinosításában segédkeztek férjeik, Terike és Pali, a Szekeres és a Pusztay házaspár. Tetszetős dekorációkat fundáltak ki, az asztaldíszek mind Ági remekművei voltak. Az estet háziasszonyunk Kati nyitotta meg, ismertette a programot. Az est első órájában műsorszámok voltak, ezt követte a vacsora. Utána már a tánc dominált, tombolával, játékkal megszakítva.

A műsorban felléptek zenészeink Sanyi és Jani, az isaszegi TÁMETO-csoport, Terike, a Nyugdíjasok Baráti Körének tagjai közül Brigi és a táncsoport, valamint ismét közülünk Margó (őt Janin kívül még Pisti kísérte gitáron). Az ízletes vacsora után simán csúszott le a bor-sör-pálinka, finom süteményeket garmadáját kóstolhattuk meg, No és a kávét, melyet Juti főzött és szervírozott. Aztán kezdődött a tánc. 10 óra után tombola-sorsolás volt, melynek fődíját, egy mestermű mézeskalács karácsonyi kompozíciót ezúttal is Babi ajánlotta fel. 11 óra környékén egy lottóhoz hasonló játékot játszottunk. Két órakor volt vége a táncnak, jól ki ugra-bugráltuk magunkat.

Köszönet mindenkinek, aki segédkezett az est megrendezésében, süteményt, tombolára való ajándékot hozott.

A süteményfelhozatal egy része
Tombolahúzásra váró ajándékok
Háziasszonyunk
Zenészeink
A hallgatóság
A TÁMETO-csoport
Terike
Brigi
Nyugdíjas tánccsoport
Margó és kisérői
A főnyeremény Babi ajándéka
A 10 éves ITK reklámembere
Vonatozás 1.
Vonatozás 2.
Vonatozás 3.
Vonatozás 4.
Vonatozás 5.
Vonatozás 6.
Vonatozás 7.
Vonatozás 8.
Vonatozás 9.
Vonatozás 10.
Vonatozás 11.
Vonatozás 12.