Két-bükkfa-nyereg - Pilismarót
Március első túráján a Visegrádi-hegységben voltunk. Az ígért jó időnek is köszönhetően sokan – 43-an – vágtunk neki az útnak. 12,3 km-es utunkon felfelé 173 métert kapaszkodtunk, lefelé pedig 631 métert ereszkedtünk.
Túránk kiindulási pontjára, a Két-bükkfa-nyeregre busszal utaztunk az Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród - Budakalász útvonalon. Fél kilencre már ott is voltunk. A zöld jelzésen indultunk. Meglepő módon a parkolóban és az út elején még kevés havat is láttunk. Miután kereszteztük az esztergomi országutat, ráláttunk a Dobogókő környékére, csakúgy, mint később az Alsó-ecset-hegyről is. Körülbelül 1 km-re jártunk az aszfaltúttól, mikor vendégünk, Márti az avaron megcsúszott, és meghúzta a bokáját. Bár F. Pista elsősegélynyújtása sikeresnek látszott, Márti mégsem tudta vállalni a további utat. Kupaktanács végén B. Tündével és két erős fiúval (K. Jani és Nagy B.) visszafordult az országút irányába. Közben telefonon kértem a buszsofőrünket, hogy Pilismarótról forduljon vissza, és vegye fel a két lányt. Ez sikerült is, miközben Margit mindvégig tartotta velük a kapcsolatot telefonon. Mi még egy darabig szép lassan haladtunk, aztán a Suller-hegy után lévő pihenőhelynél bevártuk a segítő fiukat. Ez azért eltartott egy jó ideig.
Mikor már mind együtt voltunk, továbbindultunk. Az első emelkedő itt kezdődött, miközben felkapaszkodtunk az Alsó-ecset-hegyre. Közben becsatlakozott a piros jelzés is, melyen immár utunk végpontjáig haladtunk. Fentről ráláttunk Pilisszentlélekre. Rövid lejtő, majd még egy emelkedő után felértünk a Hirsch-oromra. Elolvastuk az obeliszk két oldalán lévő feliratokat, megcsodáltuk a szép kilátást. A Visegrádi-hegységen túl a Börzsönyt is láttuk.
Továbbindulva eleinte meglehetősen lejtett az út, későbbiekben pedig alig. Elértük a Somos-árkot. Innen kezdve hol közvetlenül a patak mellett, hol kicsit távolabb mentünk attól, de mindvégig a völgyben maradtunk. Elhaladtunk az Aranka-forrás mellett, majd a Miklós-deák-völgyi tavakhoz értünk. Ezt a tórendszert 2012 és 2015. ökológiai szempontok figyelembe vételével újították fel. A padoknál, asztaloknál elemózsiáztunk. Ennek végeztével tovább indultunk. Elhaladtunk a Millenniumi emlékoszlop mellett, majd kb. 2 km megtétele után beértünk Pilismarótra. Itt várt ránk a buszunk.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges