Bár a meteorológia jelentés által beharangozott 15 fokos meleg erősen túlzónak bizonyult – ezt talán legjobban Ági bánta, aki hitt szép szavuknak -, a februárhoz képest mégis kellemes időben túrázhatott az a 28 fő, aki velünk tartott. Isaszegi, majd gödöllői találkozóhelyről összesen öt kocsival (valamint hárman Pestről busszal) mentünk Biatorbágyra, ahol a viadukt környékén parkoltunk le.

Némi vakaródzás, kávézás után elindultunk (1. kép). Természetesen első utunk a viadukthoz vezetett (2. kép). Ma már ipari műemlék ez a csodás hídeggyüttes. Az első hidat 1883–84-ben, másodikat 1898-ban építették. A Füzes-patak völgyét hidalják át 120–140 méter szélességben és 20–25 méter magasságban. Kétes hírnevet egy őrült bécsi kereskedő hozta meg számára azzal, hogy 1931-ben felrobbantotta a Budapest-Bécs között közlekedő gyorsvonatot. 22-en meghaltak, 17-en súlyosan megsérültek.

A két híd között lévő lépcsőn felmentünk a (volt) pályatestre, majd a híd túloldalán a meredek völgyoldalon (3. kép) szlalomoztunk le. A P sáv jelzésen indultunk most már tényleges gyalogtúránkra. Eleinte enyhén emelkedő aszfaltúton mentünk, majd ezt magunk mögött hagyva lassan beértünk az erdőbe. Egy utat keresztező bekerített birtokot kellett a turistaútnak megkerülni (4. kép), majd egy derékszögű jobb-kanyar után igencsak meredek emelkedő (5. kép) miatt kerültek szóba először felmenőim. A kapaszkodást nehezített az előző napokban leesett rengeteg eső, bár azt is meg kellett őszintén állapítanunk, hogy ahhoz képest még járható volt az út – köszönhetően a hegységet alkotó dolomitnak, mészkőnek. Szóval, miután felértünk a tetőre és leszálltunk kilógó nyelveinkről, továbbindultunk. Párszáz méter után előbb egy szép kilátóhelyhez (6. kép), majd a túra leglátványosabb szakaszához, a Kő-orr nevezetű sziklaformációhoz (7-8-9. kép) értünk. Itt nem csak a különös alakú sziklákat csodáltuk meg, hanem elemózsiáztunk és a következő túrákat is megbeszéltük. Továbbindulva még egy szép sziklatornyot (10. kép) kerültünk meg, majd erős lejtő után egy még erősebb emelkedő (11. kép) és a felmenőim következtek.

A P+ jelzésen folytattuk utunkat és értünk el a példásan helyreállított Szt. Vendel (Szily) sírkápolnához (12. kép). A kápolnát a XIX. század elején építette Szily József. A II. világháborúban erősen megrongálódott, helyreállítása után viszont megint nem kedvező évtizedek jöttek egy kápolna fennmaradásához. Mostanra viszont helyi alapítvány és önkormányzat, valamint a Pilisi Parkerdőgazdaság segítségével újból (majdnem) eredeti pompájában áll. Könnyű terepen 2,5 km megtétele után visszaértünk kocsijainkhoz.

Kocsival a temetőhöz hajtottunk, ahonnan elsétáltunk a Szentháromság térre. Az itt található Szentháromság-oszlop (13. kép) 1760-ban épült. Ezt követően a Sándor-Metternich kastélyt (14. kép) néztük meg kerítésen keresztül. Sajnos erre nem vonatkozik az eddigi biatorbágyi műemlékekre vonatkozó megállapításunk, miszerint szépen felújították azokat.

Visszatérve sétánk kiindulópontjára, továbbhajtottunk a következő településre, Etyekre, ahol először a Magyar-kúthoz (15. kép) mentünk. A bővizű kutat – mely a XIX. század elején épült - hányatott sorsa alatt még be is temették a 70-es években. 1996-ban ugyan visszaállították a kutat és a medencéket, de az eltelt 13 év soknak bizonyult a bizonyosan nagyon alapos és szakszerű vakolásnak, mára jobbára csak a felújítást hirdető Demján Alapítvány márványtábla az egyetlen ép pont az épületen. Ezt követően felsétáltunk a Kálváriára (16. kép), mely előtt Szent Vendel szobra áll. Még a műemlék pincesort szerettük volna megnézni Etyeken, de a vendegvaro.hu-n jelzett öreghegyi úton nem találtuk azokat. Találtunk viszont egy szép kis teret nagy szőlőpréssel, (legalábbis nyáron) virággal teli hordókkal (17. kép). Még kimentünk Botpusztára, ahol a Nazarénus rendházat és a Katolikus templomot kerestük. Tulajdonképpen amit megtaláltunk az épp az volt, csak ekkor ezt még nem tudtuk, mert a vendegvaro.hu ezt is máshol tüntette fel (18. kép).

Ilyen apró bosszúságokat leszámítva jól töltöttük a napot. 

Újév-köszöntő túránk célját, mely a kiírás szerint jó levegőn, könnyű túra keretében elpusztítani a szilveszteri maradék süteményeket, italokat maradéktalanul teljesítettük.

Ragyogó téli időben 21-en találkoztunk a vasútállomásnál, néhányan pedig a Szobor-hegy felé menet csatlakoztak hozzánk, így vendégeinkkel együtt 25-en voltunk. A hegy alatt megnéztük a zsidó-temetőt, majd – hogy érdekesebb legyen az út – nem a kiépített úton, hanem a szánkók által kijegesített meredélyen közelítettük meg a Honvéd-emlékművet. A szikrázó napsütésben nagyon messzire kalandozhatott tekintetünk.

A Pest Megyei Piros jelzésen indultunk tovább a Honvéd-sírok felé. Bár csak pár centiméteres hó borította a vidéket, mégis a sokszor járt út télies arcát mutatva újdonság erejével hatott.

A Honvéd-síroknál megnéztük a sokak által még nem látott, október 6-án felállított Emlékező Angyal elnevezésű, Makovecz Imre tervezte életfát.

Ezután jó tündérek pillanatok alatt rengeteg finom süteménnyel (de volt itt különleges, kifejezetten újévi malacforma pogácsa, panettone, pármai sajt, birsalmasajt és még ki tudja hányféle finomság), forralt borral, borral ízesített hársfateával, pezsgővel  terítették be a pihenőpark egy - ünnepi főasztalnak kinevezett - behavazott asztalát. Köszöntöttük egymást és az új évet hóba hűtött pezsgővel. A jókívánságokat – úgy érzem - megérdemli ez a csapat, már eddig is nagyon jó csapatszellem alakult ki, segítjük, bátorítjuk egymást.

Az eszem-iszom-dínom-dánom után kis ideig még a PMP-n gyalogoltunk, majd jelzetlen úton az átjátszó-adó felé mentünk. Több helyről szép kilátásunk volt Pécel, Nagytarcsa irányába. A Nagy-hegyen keresztül szép erdőben, majd víkendházak között haladva értünk le a  Buda utcába. Ezen, majd a Csillag utcán keresztül az Öregtemplomhoz értünk. Innen felmentünk a Kálváriára, ahonnan szintén csodás kilátásban volt részünk. A Z sáv jelzésen, majd egy hirtelen - nem mindenki által minősített jó - ötlettől vezérelve egy jó meredek lejtőn felkapaszkodva értük el megint a PMP-t. Ezen jutottunk vissza a Szobor-hegyhez, majd a P+ jelzésen a vasútállomáshoz, utunk végcéljához.

Kellemes időben, jó társaságban 12,5 km-t gyalogoltunk.

Fényképek: Zsigri Jutka (6,9,14), Notter Béla