Mecseki hegység

Mecseki túrák

Címkék

Szokásos április végi többnapos túránk során ismét a Mecsekben játunk, de emellett túráztunk még a Zselicben és a Villányi hegységben is. A kéktúra-szakaszokat is magába foglaló túrán 21-en voltunk, és összesen 50 km-t gyalogoltunk döntően szép tavaszi időben.

    04.30. csütörtök. 6 óra után találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, ahol pesti túratársainkat is felvettük. Gyér reggeli forgalomban jól haladtunk az Isaszeg – M0 – M6 –M60 – Pécs útvonalon, és 9 órára más szálláshelyünkön, Cserkúton, a Jakabhegyi-vendégházban voltunk. Házigazdánk jóvoltából elfoglalhattuk szállásunkat, kipakoltunk, megreggeliztünk. Ezután indultunk első túránkra, amely Remete-réten kezdődött. Ide kocsival mentünk. Az út baloldalán letettük az autókat, átvágtunk a Remete-réten. Az érdekes formájú nagy esőbeálló mellett az erdőbe értünk. Bár már megtapasztaltuk máskor is a Mecsek bőséges medvehagyma-ellátottságát, mégis mindenki tátotta a száját a látványtól. Virágözönben lejtős úton értünk a Büdös-kúti-kulcsosházhoz, mely egyúttal a kéktúrázók pecsételőhelye is volt. Három emelkedő-lejtő kombó következett 5 kilométer alatt, így értünk következő állomásunkra, a Fehérkúti-kulcsosházhoz. Itt megpihentünk a szépen kialakított padoknál, asztaloknál. Elhagytuk a kék jelzést, majd különböző jelzés-kombinációkon Kantavári-kőfejtő, majd tovább a Remete-rét felé indultunk. 14 km-t gyalogoltunk idáig.

Hazafelé bevásároltunk még a következő napokra a közös reggelikhez, vacsorákhoz egy nagyáruházban.  Este közös vacsora következett, beszélgetéssel, borozgatással.

    05.01. péntek. Reggeli után kocsival az orfűi elágazáshoz hajtottunk, onnan indultunk túrázni. Előbb a sárga jelzésen Abaligetig mentünk. A barlangnál pecsételtünk füzetünkbe. Ezután a kék jelzést követve kényelmesen emelkedő úton 200 m-es szintemelkedéssel a volt Pető-aknához értünk. Nagy farakásokon pihenőt tartottunk. Ennek végeztével továbbra is emelkedő úton haladtunk, egészen Jakab-hegyig. Közben ittunk a Pálos-kút jóízű vizéből. Utunk legmagasabb pontján van a remeteházból átalakított esőbeálló és kilátó és a pálosok XIII. században épült kolostorának romjai. Kis pihenőt tartottunk a kolostor falai között, majd továbbra is a DDK-n Patacsi-mezőig értünk. Itt bélyegeztünk és jelzést váltottunk; a kék kereszt jelzésen észak felé kezdtünk haladni. Nagyon látványos út volt ez a Szuadó-völgynek nevezett szakasz, többször kellett átkelnünk az Orfűi-patakon, majd oldalaztunk a patak felett lévő medvehagyma-rengetegben. Mikor kiértünk az abaligeti országútra, azon mentünk vissza a kocsikhoz. 17 km-t tettünk meg ezen a napon.

Elautóztunk még Mecsekrákosra, ahol a Kemencés-udvart, a tájházat néztük meg. Ezt követően lesétáltunk a Pécsi-tó partjára. A szél felerősödött. ezért abbahagytuk a nézelődést, és visszamentünk szálláshelyünkre.

    05.02. szombat. Reggel esett az eső, ezért csak komótosan készülődtünk. Aztán elcsendesedett, mi pedig kocsiba ültünk. A kéktúrázók Bakócára, a zselici túraútvonal befejezésére, a többiek pedig Pécsre, városnézésre utaztak. Mire Bakócára értünk már csak éppen szemerkélt az eső, így legtöbbünk még az esőkabátot se vette fel. Egy meredek és nagyon agyagos úton hagytuk el a falut, a Káni-kereszthez tartva. Egy horhosban haladtunk tovább, a sártól, agyagtól óriására dagadó cipőkben. Ez az állapot pár kilométert leszámítva az egész napra jellemző volt, rengeteget csúszkáltunk, emelgettük „mázsás” cipellőinket. Legrosszabbak azok a szélesebb erdőgazdasági utak voltak, melyeket gondosan elglattereztek. A kék jelzést elérve nyugat felé haladtunk azon, tettünk egy 400 méteres kitérőt a környék legmagasabb pontjára, a Hollófészekre (358 m). A Nagymátéi vadászházhoz és Füvészkerthez csúszkáltunk ezután. A vadászház és parkja igazán gyönyörű volt, leginkább a Keleti lucfa váltotta ki csodálatunkat. A park közepén lévő esőbeállóban bekaptunk pár falatot, aztán továbbindultunk – első nekibuzdulásban rossz irányban. Aztán korrigáltunk és jobbára lejtős - és kevésbé csúszós! – úton Felsőkövesd felé tartottunk. Egy semmi közepén lévő magtárig még egy emelkedő volt, aztán kiértünk a felsőkövesdi aszfaltozott útra. A haranglábnál bélyegeztünk és ebédeltünk egyúttal. Alsókövesd felé lekoptattuk cipőnkről az agyagot, mivel - a máskor nagyon utált - aszfaltúton haladtunk. Az út baloldalán nagy gazdasági épület volt, ahol Fekete István három évig volt segédtiszt. Az épület után jobbra tértünk be az erdőbe. Tatárugratóig emelkedett és borzasztóan csúszott a mélyút. Jelzést váltottunk és a K+ jelzésen értünk vissza Bakócára. Nagyon szép ez a völgyben megbúvó kis falu. Mielőtt beszálltunk a kocsikba, a falu közepén csordogáló kis patakban megmostuk cipőinket. 14 km volt a napi adag. Este közös vacsora, beszélgetés vár ránk.

    05.03. vasárnap. Reggeli után összepakolunk, és a Villányi-hegységbe ruccantunk át. Máriagyűdön, a református-templomnál állítottuk le a kocsikat. A Csodabogyó-tanösvényen indultunk egy mélyúton felfelé. Szép számmal találhatók az út mellett ismeretterjesztő táblák, szinte csodaszámba menően ép állapotban. Nem úgy, mint az oszlopokra helyezett – a tanösvénynek nevet adó – csodabogyó képecskék. Ezt szinte minden oszlopról lefeszítették darabokra törték. Bunkóságban, vandalizmusban az ország minden része egyformán kiveszi részét, úgy látszik nincs kivételezett helye kis hazánknak. Az út egy kiszögelésében álló kilátóról szép kilátás nyílik Máriagyűdre, Villányi-hegységre, Szársomlyó vulkanikus kúpjára. Az egész hegyoldal telis-tele van Virágzó kőris-sel. Egy útkereszteződésben kicsit megpihentünk. Az út folytatásában – hogy el ne felejtsük mi is az – jött egy sáros szakasz. A Kegytemplommal egy vonalba érve, elkezdtünk ereszkedni, a helyenként jó meredek lejtőn. A templomban mise volt, így belülről nem tudtuk megnézni. Ez az út csak 5,5 km hosszú volt.

Kocsiba ülve Siklósra hajtottunk. Itt megnéztük a várat, majd továbbutaztunk a Nagyharsányi Szoborparkhoz. Ez nem igazán aratott nagy sikert, ezért az elfogyasztott ebéd után továbbmentünk Villányba. A pincesoron majd’ mindenki vásárolt egy kis bort. Következő állomásunk Villánykövesd 3 szinten elhelyezkedő pincesora volt. A pincék bejárása után már csak a hazaút maradt hátra.

 

Négy évszak 25 avagy egy rohanós nap története

Címkék

Emlékeim szerint utoljára Pécsett az általános iskola zajos, önfeledten boldog csapatával voltam, tehát itt volt az ideje annak, hogy ismét lássam Pécset. Nagy sajnálatomra az Isaszegi Természetbarát klub alelnöke, a Zoli, menetrendszerinti útitársam, nem tartott velem egyéb festenivaló okból kifolyólag.

Kelés szombat reggel fél öt, a vonat háromnegyed hatkor indul a Keletiből. Ekkor ráeszméltem, hogy az előző nap elkészített szendvics adagom túl kevésre sikeredett. Sebaj, majd útközben bevásárolok. Sietek, mert a pontos indulás valahogy sohasem jön össze. Befutván a keletibe, jó reggelt kívántam az ott lakóknak és felszállván a vonatra megpróbáltam aludni. Ezt némiképp megnehezítette az, hogy reggel lévén még nem volt túlságosan meleg ennek ellenére a vonaton már működött az ablak mellett a lég kondi. Így akinek volt melegebb gönce az beöltözött a többség meg átült a közlekedő folyosó felöli oldalra. Budapest, Sárbogárd, Dombóvár, Sásd, Szentlőrinc és már lent is vagyok Pécsett. Imádok vonatozni még az sem szegi kedvem, hogy mindig kifogom azt a kocsit ahol egy fékevesztett fiú testvérpár hancúrozik néha a pad alá esik néha egymásnak. Az anya példásan próbál, viselkedi és hangerejét latba téve próbálja túlkiabálni a csintalan csemetéket, nem sok sikerrel. A család harmadik leány gyermekét az apa tanítja angolul, németül és franciául, egyszerre, túlkiabálva a két fiúgyermeket, és az anyát. Közben megérkezik a vasutas kocsik és turisták réme egy körülbelül százötven kilós túrabakancsos, térdzoknis, rövidnadrágos német, de minimum svájci turista. Gömbölyű hátitáskával, amiből mindenféle nemzetiséget hirdető zászlók és sátorveréshez szükséges holmik lógnak ki. A közlekedőfolyosón abszolút hatalommal bírt senkinek sem lett volna esélye elférni mellette.

Az IC befutott harminchat perccel később, mint ahogy az a menetrendben meghirdette a MÁV. Sebaj, felmarkoltam a helyjegy árát a pénztárnál így beljebb lett az útiköltségem kemény háromszázhatvan forinttal. A tervezett ételvevés elmaradt maradt a rohanás, mivel már a pályaudvaron fél órás késében voltam megvettem a buszjegyet irány a busz. Leszállok a másik végállomáson a Donátuson egy tíz perces séta és máris ott vagyok a rajtban.

Kilencvenhatodikként regisztrálok, és alkalomadtán megkörnyékezem a helyes regisztrátor lányt, hogy ha lenne, szívesen vennék egy kis élelmet, mert hanyag voltam. A válasz majd a pontozóbíróknál kapok ingyen falnivalót, mivel már akkor késésben voltam, legközelebb csak a harmadik pontőrnél számíthattam valami élelemre mivel a többiek már hazamentek. Nem volt mit tenni csak előre szóval rohanás. Az ellenőrző pont a Tubes csekély 350 méter 3,5 km-er alatt. Itt meg kell említenem, hogy a Tubesről a kilátás gyönyörű a minden fáradságot és kínt megért, hogy láthattam, ha lett volna időm itt rendesen megpihentem volna. A túra útvonala itt még rendesen ki volt jelölve igaz jelzett úton haladt végig, de ahol el lehetett volna tévedni ott felszalagozták az utat a szervezők. Tovább a sárgán majd épphogy rátérek a sárga körsétára és keresem a sárga pluszjelet. De nem találom. Egy kis jelzetlen ösvényen kellett volna elérni a sárga keresztet ez meg is volt egy fotógráfus is segített, gondolom találkozott már egy-két loholó emberrel a mai napon. A baj az volt, hogy nekem a térkép szerint délkelet felé kellett volna mennem az ösvényen, de a fotógráfus északnak irányított. Mit tehettem hittem neki, az ördög nem alszik előfordult, már hogy hibás a térkép. Az ösvényről valóban meg lett a sárga kereszt, de az ríttig csak északi irányba akart menni. Lényeg a lényegben hogy itt nagyon alaposan megismertem a környéket minden jelzet és jelzetlen utat bejártam, de csak nem találtam a sárga kereszt folytatását a másik irányba. Itt nagyon hiányzott a szalagozás.

Egy kis kerülővel levágtam a leírásban kijelölt útból, de a lényeg hogy ismét jelzett úton haladtam tovább a második pontig Kantavár. Sajnos sok időm itt sem volt hisz újfent összeszedtem egy fél órát, amit le kellett dolgoznom. A szervezőket dicséri, hogy nagyon jó és tisztavizű forrás övezte a túrára kijelölt utat. Itt megpróbáltam lerövidíteni az utat, hogy némi időt nyerjek, visszafelé a vonat 17:24-kor indul és én még nagyon messze vagyok a céltól. Nem kellett volna, hegynek fölfelé tempóztam, de kifulladtam és visszafordultam ismét húsz percet összeszedtem.

Következett Hármas-forrás és az ezeréves. Hogy mi az az Ezeréves ezen sokat gondolkodtam és próbáltam az itinert faggatni, hogy árulja már el, de nem tette. Mint kiderült az ezerévest a szelíd gesztenyefák jelentik, egypár fotó majd rohanás tovább. Eddig egy ellenőrrel sem találkoztam gondolom már otthon pihentek, de kedvem nem szegi viszont a szerény elemózsiám itt rendesen megcsappant. Tovább.

Következett a Tripammer-fa.

A Tripammer-fa kocsányos tölgyfa, mely Tripammer Károly emlékét őrzi. Ő volt Pécs első erdőmestere. 1872-1926. között élt. Nevéhez fűződik a mecseki erdőgazdaság kezdeti, talán legnehezebb időszaka. Sokat tett a Mecsek turistaútjainak kiépítéséért is.

Forrás: http://www.mecsekkapu.hu/Travel/tripammer+fa+1057.html

Ezt utóbb derítettem ki, mert akkor nem volt idő, hogy a tizenöt méterre lévő magyarázó szöveget elolvassam. Viszont találkoztam az első pont örökkel, igaz már jó másfél órája lebontották a őrhelyet de még folyt némi baráti beszélgetés. Itt kaptam barackot, amit be is faltam elemózsiám utolsó maradékával, köszönet érte. Itt Bota János szervező, mivel ő is ott volt tett egy felelőtlen ígéretet, hogy ha beérek a célban, akkor ő majd elvisz kocsijával a pályaudvarig, mivel a buszközlekedés nagyon rossz. (40 percenként jár)

A pont örök láttán és annak tudatával, hogy a söprű csak negyed órával van előttem, új lendületre kaptam és egy hatos átlaggal el is értem Büdös-kútig. Nem hiába hívják büdösnek tényleg az. A hat kilométeres távon elhagytam a söprűt, aki körülbelül tízfős csapatot kísért. Büdös-kútról már csak a cél volt hátra és körülbelül háromnegyed négy volt tehát maradt még szűk két órám az indulásig és öt kilométerem, amit nem láttam teljesíthetetlennek ez idő alatt. Egy erős lefelé menet végén meg is érkeztem, Isten-kúthoz a célhoz és bevasaltam Jánoson az ígéretét.

Emlékeimben a túra egy nagy rohanásra fog emlékeztetni, pedig ha lett volna elég időm egy nagyon szép és élmény dús túra is kerekedhetett volna belőle. De hiába Pécs messze van. Köszönet a szervezőknek a jól megtervezett útvonalhoz.