bor-túra

Bortúra

Címkék

Köszönhetően-e a ragyogó időnek, a rövid túrának, vagy a beharangozott borkóstolónak, nagyon sokan (51-en) jöttek el velünk a Mátrába. 7 km-t gyalogoltunk, azt is javarészt lefelé.

Nem indultunk korán, de talán ez nem is baj, hiszen az utazás elején még nagy köd volt. Mátrafüred felé félúttól viszont már zavartalanul sütött a nap. Kiszállva a buszból a sárga jelzésen indultunk a Pipis-hegy felé. Élvezet volt az őszi színekben pompázó fák között a nagyon enyhén emelkedő úton menni. 2,5 km megtétele után értünk el a ma már inkább sportcélokra használt füves kifutópályájú repülőtérhez, ami 900 m hosszú, és 10 %-osan emelkedik. A repülőtér végén tettünk egy kis cikk-cakkot, majd megint szép erdőben haladva a feljutottunk a Szent Anna-kápolnához. Mellette van egy hasonnevű tó is, de abban már alig volt víz. A kápolnánál megpihentünk, megnéztük a Remete-barlangot (ami inkább egy légópincéhez hasonlít), gyönyörködtünk a mátrai, Mátra-aljai tájban. Lefelé indulva nem vettem észre a letérőt, így 200 m-el túlszaladtunk rajta. A S körút jelzés szerpentinezve halad Abasár felé. A dombtetőn inkább új telepítésű szőlőket láttunk, lejjebb már kifejlett példányokat. A falu szélén volt egy pihenő, itt megálltunk és bevártunk mindenkit.

Egy program volt még hátra, a borkóstoló.  Nem is csalódtunk benne, kulturált borbemutató terem, kedves házigazdák, jó borok vártak ott ránk. A kóstoló végén már derűsebben láttuk a világot.

 

Túrázásnak álcázott borkóstoló

Címkék



Egy borkóstoló is szerepelt az idei programban. Mivel a túra igen rövid volt (6,2 km), annak inkább étvágygerjesztő hatása domborodott ki. 51-en voltunk.

Busszal utaztunk az Isaszeg – Gödöllő – Valkó – Zsámbok – Kisnána útvonalon. Negyed kilenckor indult a gyűjtőjárat és háromnegyed 11-re értünk a kisnánai vár mellé. Páran különböző okok miatt nem túráztak, ők megnézték a várat és a Tájházat. Mi elindult felfelé. Alig mentünk 400 métert, mikor egy ott lakó úriember kedvesen felvilágosított, hogy a turistaút magánterület (!) lett, és hogyan tudunk egy kerülő úton visszajutni ismét arra. Tényleg lezárta valaki valamiféle elektromos kerítéssel. Így aztán ismét visszamentünk Domoszló felé vezető aszfaltútra. A falu végén aztán egy kocsiúton haladva rátértünk arra az útra, melyről letereltek. Az út folyamatosan emelkedett, de nem erőteljesen. Egyre szebb kilátás nyílt Kisnánára és a környékére, kár hogy elég párás volt a levegő. Szinte egész utunk bokros, cserjés területen vezetett. A nap próbálkozott, hogy áttörje a párát, egy darabon sikerült is neki. Mikor Domoszló felé ereszkedtünk le, ismét párában úszott minden.

Domoszlón egy pincében foglaltam időpontot. Nagyon finom volt a pörkölt, amit feltálaltak, többféle bort is kóstolhattunk. Emelkedett hangulatban indultunk haza.