Második kívánságtúránk a Budai-hegységbe vezetett. A szép tavaszi időnek is köszönhetően pont 50-en voltunk. Több táv között lehetett választani, de a leghosszabb is csak 14,5 km volt 450 méteres szintemelkedéssel.

Busszal utaztunk Biatorbágyra. Isaszegen, Gödöllőn és Mogyoródon gyűjtöttük össze az utasokat, Évát és Jutit pedig a biatorbágyi állomáson vártuk meg. A viadukttól indult gyalogtúránk. A piros jelzésen hagytuk el a települést. Az első kis megállónk a Madár-forrás lett volna, de emellett mindenki elrobogott. Kis lejtő után egy erősebb emelkedő következett, melynek végén felértünk a Kő-orra. Szép kilátásban volt részünk, érdekes formájú sziklákon bóklászhattunk. Egy bizonyos szögből tényleg egy emberi fejre, orra hasonlított az egyik sziklatömb. Kicsit továbbmenve a Hármas-sziklát kerültük meg. Ezután egy erős lejtő, majd emelkedő következett. Szerencsére a legmeredekebb szakaszon sok kapaszkodásra alkalmas fa, cserje segített bennünket. Az emelkedő végén elértük a P+ jelzést. Ezen jobbára enyhe lejtéssel a Szíly-család kápolnájához értünk. A szépen karbantartott kápolnát kívül-belül megnéztük.  

Megint a P jelzésre tértünk rá. Érdekes ezen a vidéken a jelzésfestés logikája. Egymással helyenként párhuzamosan haladva is csak piros jel van, a két pirosat pedig P+ jelzés köti össze. Úgy látszik, csak piros festék kapható a környéken. Mindemellett a jelzések szépek, követhetőek. A többiekre ráijesztve közöltem, most jön az út legnagyobb emelkedője. Ez így is volt, nehézsége mégis elmaradt az előzőektől, mert nem volt sehol nagyon meredek, egy-két kanyar is kissé szerpentinesre tette az utat.

Rövid szakaszon házak közé értünk, aztán pár cikk-cakk után a Biatorbágy fölé magasodó sziklafalhoz. A szép kilátáson felül különleges alakú sziklákat is láthattunk. Ezek: Százlépcső, Madár-bérc, Nyakas-kő. Ez a rész volt utunk leglátványosabb szakasza. Innen – a híd-romig tartó enyhe emelkedőt leszámítva – lefelé haladtunk. Egy tisztáson megebédeltünk, aztán leértünk az erdészházhoz. Voltak, akik itt befejezték a gyaloglást, mások igazából itt kezdték.

Az erdészháztól – továbbra is a piros jelzésen – előbb a Benta-patak mellé értünk, majd amellett haladva a Peca-tóhoz. Ezt jobbról kerültük meg. Erdő következett, majd abból kiérve kopár táj, zöld mezők és lovardák váltogatták egymást. Egy emelkedő következett még, amikor Sóskút határába érve a Kálvária-hegyhez értünk. Felkapaszkodva rá, beláttuk egész Sóskutat, a túloldalon lévő Öreg-hegyet és a mészkőbányát. A stációk után leereszkedtünk a faluba. A Benta-patak mellett várt ránk az autóbuszunk.