Napsütéses szép időt ígértek az időjósok, ezért vasárnap egy leendő ITK-túra bejárását terveztük be Irénkével, Marival, Sanyival, és az ötletadóval, azaz velem. Még azért is szerepelt terveimben ez a bejárás, mert társrendezőinknek felvetettem, hogy az Isaszegi Csata Emléktúra 30 km-es távját hozzuk jövőre errefelé.
Pécel-Hársasig kocsival mentünk, innen indultunk gyalogtúránkra a S sáv jelzésen. Jelzés ugyan nemigen található, de az első 2 km-en eltévedni sem lehet. Annál inkább akkor, mikor egy kereszteződés után a térkép szerint 300 m-re jobbra kell térni. Van is fasor ott, de az járhatatlan. Ezért továbbmentünk egyenesen, és láss csodát: párszáz méterre innen találtunk egy sárga jelzést. A térképen jelölttel párhuzamosan 800 m-re van egy másik út, most ezen halad a jelzés. Ezt jól láthatóan jelölték a lelkes útfestők, mint ahogy az erről az útról való következő letérést is egy kidőlt fára szerelt táblával. Ezután értünk az egész túra legszebb részére, a Locsodpuszta nevű erdőterületre. Egy jobb kanyarral abba a völgybe értünk, melyben csapadékosabb időben a Sápi-tavakat tápláló vízfolyás alakul ki. Kereszteztünk egy jól járt kocsiutat, mely a térképen nem szerepelt, de a legnagyobb furcsasága a Gödöllői-dombság térképnek ezután következett: a Forró-forrást simán 500 m-el elrajzolták rajta. Maga a jóízű forrás egy terméskővel kiépített medencében van, nagyon látványosan állandóan buzog fel a víz, megmozgatva a finom homokot, amely azonnal visszaülepedik. Időnként egész sorozat buborék is feltör a felszínre. Nassolgattunk egy kicsit, aztán indultunk tovább. Az olajvezetéknél megpróbáltunk átkelni a patakon, de nem sikerült, ezért továbbmentünk a tavak irányába. Mintegy 350 m-re találtunk egy térképen nem jelzett kocsiutat, mely híddal vezetett át a patakon. Ezen mentünk, majd egy bokros-ligetes terület mellett D-i irányban értük el a térkép szerinti Z kereszt jelzést, ami csak ott szerepelt, valóságban nem. Az út iránya azért jó volt, úgyhogy bátran nekivágtunk. Pár kilométerre találtunk is jelzést, ami megerősített hitünkben. Ez a rész sajnos nem a leglátványosabb, javarészt szántóföldi kultúrában halad, szerencsére egy fasorban. A Templom-hegynél egy kicsit elbizonytalankodtunk a többirányú elágazásnál, de végül is jó lóra tettünk. A magasfeszültséget elérve elhagytuk az eddig is szinte jelzés nélküli utat, és a vezetékkel párhuzamos kocsiúton folytattuk utunkat. Elértük a Z sáv jelzést. Azt hiszem nem mondok újat, mikor közlöm, hogy jelzés ezen sem volt, kivéve a Hársasnál lévő elágazást.

17,2 km-t megtéve értünk vissza a kocsihoz. A beígért zavartalan napsütés ugyan elmaradt, de így is kellemes túrát tettünk. A tapasztalatokat figyelembe véve ez az út – kissé módosítva és lerövidítve – alkalmas lesz egy ITK-túrának.
 

Vacogós reggel után napsütéses gyönyörű kirándulóidő várt arra a 21 főre, aki jelentkezett erre az Észak-börzsönyi túrára.

A szokásos isaszegi és gödöllői találkozó után 7 óra után a vácrátóti vasútállomáson csatlakoztak hozzánk a Pestről vonattal érkező túratársaink.
Talán már az is szokásosnak mondható, hogy finom sütemények kerültek elő a kocsik mélyéből. Nagyon szép látvány volt, mikor a Duna mellett haladtunk Zebegény felé, hogy a kristálytiszta időben csak a Duna felett hömpölygött vastag páraréteg. Nagybörzsönyben az erdei vasút mellett lévő parkolóban hagytuk a kocsikat. Sanyi kocsiját javítani kellett, mert elfolyt a fékfolyadék egy része. Szerencsére Marci személyében van a csapatban gépkocsiszerelő is, így a tábori körülmények ellenére ki tudták javítani a hibát. Igaz, ők ketten csak később indultak utánunk. Kicsit visszamentünk a falu irányába, majd a patakon átkelve a S kereszt jelzésen folytattuk utunkat. Pár házat magunk mögött hagyva máris kiértünk a faluból, az út igencsak meredekre váltott. Később lazábbra mérséklődött az út dőlésszöge de  - kisebb megszakításokkal –  kitartott Nagyirtáspusztáig. Itt pihenőt tartottunk és bevártuk a kisvonat beérkezését, ami – utánozva nagytestvérét – nagy késéssel érkezett. Utunk hátralévő része már igazán könnyű lejtmenet volt. A P kereszt jelzést használva kétszer is kersztezve a kisvasúti sineket érkeztünk Kisirtáspusztára. Itt van a kisvasút Vontatási telepe. A falon lévő emléktábla szerint  1908-ban innen indult az első fával megrakott kisvonat Ipolypásztó felé. Itt található a Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség Toboz kulcsosháza. Innen jelzést váltva továbbiakban S sáv jelzésen - a Hosszú-völgyi patak medrét követve - értünk vissza kocsijainkhoz. Idáig 12 km-t tettünk meg, a meghirdetett 16 km-es utat úgy teljesítettük (kissé túl is), hogy elindultunk e szépfekvésű, egykori városi rangban lévő kedves falu nevezetességeit felfedezni.
Először Kókai Géza fafaragó kiállítását néztük meg. Mindenkinek tetszettek a jórészt diófából készült csipkeszerű faliképek, a szépen faragott székek. Azt a hírt kaptuk a kiállításon, hogy a Szent István templomban 3 órakor esküvő lesz, ezért nyitva lesz. Igyekeztünk is oda, de még aközelébe sem engedtek, mert az egyházi esküvőt megelőzően a polgári is a templom udvarában volt. Visszakullogtunk  az egykori Bányagazda házában kialakított Tájházba. Bóna Dániel kedves, humoros idegenvezetése feledtette velünk az előbbi nagybörzsönyi kudarcot. A tájházzal átellemben lévő Bányásztemplom megtekintésével sem volt szerencsénk, mert a gondnok ugyanaz a személy, mint aki a Szt. István templomtól elhessegetett. Egyszerre két helyen nem tudott lenni, ezért itt a templom bezárását választotta a turisták távoltartására. Felemásan sikerült műemléki sétánkat a XIX. század elején épült vizimalomban fejeztük be.

A kis kellemetlenségek ellenére szép túrát tettünk, jól éreztük magunkat. Legközelebb kilencen a Gerecsébe megyünk háromnapos túrára, majd a "havi rendes" túránk a pilisszentkereszti szurdokba vezet november 7-én.
 

Péntek reggel hat órakor 16 tag és két vendégünk telve várakozással indult neki Isaszegről háromnapos csillagtúránkra a Balaton-felvidékre.

A reggeli gyér forgalomban nagyon jól haladtunk, így 7 óra előtt már a tárnoki vasútállomáson voltunk, hogy Pestről jövő túratársainkat felvegyük. Miután kiegészült a csapat, folytattuk utunkat.  9 óra után pár perccel már Vászolyon kerestük lefoglalt szállásunkat. Ez kis nehézséggel sikerült is, így megtaláltuk az Öreghegy lábánál lévő malomvölgyet, amely egy ősbükkös (Közép-Európa legalacsonyabban fekvő bükköse) kellős közepén van. Ebben a csodálatos, érintetlen környezetben találjuk a malomház épületegyüttesét, mely szállásunkként szolgált 2 éjszakára. Reggeliztünk, átöltöztünk és máris indultunk első túránkra, mely Pécselyre vezetett.
A rendezett, virágos falut a Z sáv jelzésen hagytuk el. Folyamatosan emelkedő úton mintegy 3 km után értük el a Balatoni Kéktúra útvonalát. Egy jobbra ívelő éles kanyar, és egy gyönyörű tisztás után értünk fel Hideg-hegyre. Innentől utunk egészen Zádor-várig egy kőgátat hol jobban, hol kevésbé megközelítve haladt. Helyenként páratlan kilátás nyílt Aszófő, a Balaton irányába. A Derék-hegy fennsíkján egy borókás tisztás van. Hamarosan elértük a rövid életű Zádor-várat. Pár évtizedig volt csak élet a négyszögletű várban, mert a birtokot Vezsenyi Lászlótól perrel elnyerte a veszprémi káptalan. A vár DK-i sarkában egy kilátó áll, melyről jól belátható a Tihanyi-félsziget. Elhagyva a várat hamarosan egy nagyon bővizű víznyerő helyhez, a Zádor-kúthoz értünk. A forrás vizét a vízmű hasznosítja, de még így is egy 100 mm-es cső teljes keresztmetszetében ömlött ki a jóízű víz. Pécselyt – ahonnan busszal mentünk vissza Vászolyra - a piros jelzésen értük el. 11 km-t gyalogoltunk, a szintemelkedés kb. 350 m volt. Este hadtápfőnökünk vezényletével a lányok finom vacsorát főztek. Mosogatás, rendcsinálás után a korai kelés miatt viszonylag hamar nyugovóra tért a csapat.

Szombaton közös reggelivel kezdtük a napot. Az asztalon szinte mindenféle földi jó képviseltette magát, sokan hoztak finom házisüteményt is. Az én hibámból – a házigazdával hosszan elbeszélgettem régi családi dolgokról – majdnem negyed 10-kor indultunk csak. Ezután már felgyorsultak az események. Salkodra mentünk, ott hagytuk a kocsikat. Először jelzetlen úton erős emelkedőt leküzdve haladtunk a Nyereg-hegyig. Itt értük el a Lóczy-Gejzír tanösvényt, melyen ezt követően javarészt haladtunk. Az út igen látványos, ez volt az első bemutató céllal létesített tanösvény kis hazánkban. A Nyereg-hegy szikás gerince a félsziget egyik leglátványosabb földtani képződménye. A szeszélyesen gyűrt mészkőlemezek az egykori víz-, és kéregmozgások eredménye. A következő hegycsúcs amit meghódítottunk, a Tihanyi-félsziget legmagasabb (235 m) pontja, a Csúcs-hegy volt. Az itt található forrásbarlangot a szájhagyomány Sobri Jóska rejtekhelyéül tartja számon. Utunk igencsak le-föl hullámzott szinte egész nap, de különösen itt a félsziget nyugati oldalán. Közben nagy meglepetésünkre egyszercsak hozzánk csatlakozott egy őzike és kilométereken keresztül a sorba beállva velünk tartott. Akkor pártolt csak el tőlünk, mikor egy szembejövő turista kutyát is vezetett maga mellett. A Gejzír-mezőt elérve irányt váltottunk, és ÉK felé haladtunk. Így értünk el több gejzírkúpot, mint a Somos-, Sajmeggyes-, Hármashegyi kúpot, a Borz-várat, de ilyen kúp a híres Aranyház is. Az Aranyház előtt egy tájba illő geológiai bemutatóhelyet is megnézhettünk. Az Aranyháznál volt lehetőség arra, hogy aki a rövidebb úton akar továbbmenni, az a  Belső-tó mellett lévő utat válassza, de végül mindenki – elsősorban a hátralévő látványosságok miatt - a hosszabb távot választotta. A Hármashegyi kúpról nagyon szép kilátás nyílt a Belső-tóra, az apátságra, a félsziget belsejére. Előbb leereszkedtünk a Belső-tóhoz, melynek partján szürkemarhák legelésztek. Ezután már házak között felkapaszkodtunk az apátsághoz. Itt egy kis időt engedélyeztünk magunknak, hogy elcsábulhassunk egy fagyira, ne adj’ Isten egy pohár sörre. Sétaúton „lecsurogtunk” a mólóhoz, onnan pedig Füred felé indultunk. Egy padokkal, asztallal ellátott vízparti pihenőhelyen megettük szendvicseinket, Zsuzsi pedig ellenállhatatlan vágyat érzett egy balatoni lábmosásra. A pihenő után nem sokkal elhagytuk a partot, és megint elkezdtünk felfelé kapaszkodni. A Ciprián-forrás nagyon szerényen csordogált, így eltartott egy ideig, míg flakonjainkat legalább félig megtöltöttük. Tovább kapaszkodva hamarosan elértük a Barátlakásokat, melyet nagy valószinűségggel I. András feleségével együtt érkező kijevi szerzetesek vájtak ki. Az Óvár-hegyet elhagyva a focipálya mellet elértük ismét Tihany szélső házait – többeknek ez kicsit hosszabb út megtételével sikerült, mivel a Z jelzésen haladva nem vették észre a letérő P+ jelzést. Az országutat keresztezve ismét emelkedett az út, így értük el a Szélmarta-sziklákat. Innen is pazar kilátás nyílt úgy a Belső-tóra és a falura, mint pedig a Külső-tóra. A Kis-erdőn keresztül értük el a szőlőtáblákat. A seregélyeket állandó durrogtatásokkal ijesztgették. A P háromszög jelzést nem találtuk, ezért a piroson mentünk tovább, kereszteztük a reggeli útvonalunkat, majd leértünk a Balaton-partra. A gyönyörű, napsütéses időben sok ember volt a strandon. Gyalogtúránk hossza 17,5 km, szintemelkedése kb. 820 m volt. Sajkodon megkerestük kocsijainkat, avval először a nemrég felújított Árpád-házi Apáti templomhoz mentünk. Ezután még megálltunk Örvényesen a vízimalomnál. Belülről sajnos már nem tudtuk megnézni, mert már bezárt. Következő látnivalónk Balatonudvari védett temetője volt, mely szív alakú fejköveiről híres. Visszaérve szálláshelyünkre bográcsban finom lecsót főztünk, a vacsora elfogyasztása után pedig a tűz mellet emelkedett hangulatban nagyon jól éreztük magunkat, nótáztunk, vicceket meséltünk.

Vasárnap már a hazautazás napja volt, de ez korántsem jelentette azt, hogy ne lett volna a programunk, kirándulásunk. Összepakolás, reggeli után a szomszédfalu Dörgicsérebe mentünk. Felsődörgicsén parkoltuk le autóinkat, majd útra keltünk gyalogosan. Első látnivalónk a román korból származó templomrom volt, melyet már a XIII. században bővíteni kellett. Míközben a templomot megnéztük, kinyitott a szemben lévő szabadtéri szobormúzeum is. Mi sem volt természetesebb, mint hogy megnéztük Nagy István szobrászművész remek alkotásait is. Sokat beszélgettünk a művésszel, kedves, közvetlen embert ismertünk meg személyében. Sokáig hallgathattuk volna őt még, de várt ránk a túra, indulni kellett. Piros rom jelzésen indultunk. Az út eleinte szőlők között vezetett, majd beértünk végre a sűrű erdőbe. Ritkán voltak jelzések, de azért el lehetett igazodni. A térképen jelölt  két forrásnak és a Füzesi-tónak híre-hamva sem volt, csakúgy, mint a keresztező Z kereszt jelzésnek. A Szentbalázs templomromot könnyen megtaláltuk, már csak azért is, mert tavaly járunk páran arra. A templom a XIII. századból való, 2001-2002-ben részlegesen felújították. Előle nagyszerű kilátás nyílik a Balatonra. Mivel a tervezett Z jelzést sem találtuk, GPS segítségével úttalan utakon, de szerencsére könnyen járható terepen toronyiránt kezdtük a jelzést meglelni. Kb. 1 km-t megtéve végül ráleltünk egy halvány jelre. Ezen haladva sajnos (nagyon meleg volt) 700-800 m után kiértünk az erdőből. Innentől Dörgicséig megint szőlők között mentünk. Alsódörgicsei látnivalónk a Boldogasszony templomrom volt. A XIII. századból való templom még romjaiban is lenyűgöző méretű. Piros sáv jelzésen értünk vissza a kocsikhoz. A túratáv 11 km, a szintemelkedés kb. 370 m volt. Kocsiba ültünk és Nagyvázsonyba autóztunk. A sok látnivaló között mindenki maga válogatott. Többen megnézték a Kinizsi-várat, a Postamúzeumot, a Tájházat, a Pálos kolostor romjait. Én még megkerestem Nemesleányfalu közelében lévő Szentjakab román kori templomromot is. Öt órakor indultunk hazafelé. A jó idő miatt nagy volt a forgalom, melyet megfogott a Várpalotai lámpa, a Fehérvárt elkerülő útnál lévő egy sávra szűkített körforgalom, de leginkább a közutálatnak örvendő martonvásári lámpa az ercsi elágazásnál.  4 km-t araszoltunk miatta. Innen is gratulálunk a forgalomszervezőknek, derék munka volt összegyűjteni ennyi dühös embert!
Leszámítva a hazafelé út bosszúságait, nyarat idéző gyönyörű időben feledhetetlen szép napokat töltöttünk a Balaton-felvidéken.

Félve a nagy melegtől, korán indultunk. 6 órakor Isaszegen gyülekeztünk, majd ezt követően Gödöllőre mentünk, ahonnan 6 óra 20-kor indultunk tovább. A megépült M0-ás és a Megyeri-híd nagyon megkönnyítette Pilisbe jutásunkat, így már 7 óra előtt a szentendrei HÉV-végállomásnál találkozni tudtunk Pestről érkező túratársainkkal.

Nagy meglepetésünkre és örömünkre a 10 hónapos, névnapját ünneplő Boglárkát is hozták szülei. Jó magaviseletével meg is hálálta a kirándulás lehetőségét. Lajos-forráshoz együtt, mind a 25-en mentünk fel kocsival. A felvezető út minőségén erősen látszik a karbantartás hiánya.
A forrásnál lévő parkírozóban rajtunk kívül alig volt kocsi, csak a kannatöltögető embereket láttunk. Az elengedhetetlen sütemény, gyümölcs kínálás után nekivágtunk az útnak. A túravezetést a nemrég vizsgázott Harman Marcinak adtam át, hadd gyakorolja tudományát. El is látta feladatát becsületesen.
A kék kereszt jelzésen folyamatosan lejtős úton indultunk. Egyáltalán nem volt még meleg, jobbról sokáig mély völgy mellett haladtunk. A János-forrás – mely már sajnos csak  nevében forrás – után immár Z sáv jelzésen jó kis emelkedő következett. Ahogy kiértünk Pomáz felé eső kilátóponthoz, kis pihenőt tartottunk, majd a Petőfi-kilátóhoz, és a mellette lévő Gomba-sziklához mentünk. Ezután a Kő-hegyi menedékház, mint kávézóhely szerepelt programunkban. Az 1933-ban Magyar Turista Egyesület Szentendrei Osztálya által épített menedékház azon nagyon kevés turistaszállások egyike, mely mai is működik.
Továbbra is a zöldön haladtunk alig, majd kissé erőteljesebb lejtmenetben. A Sás-völgy elérésekor visszaútban mehettünk volna a S+ jelzésen is, de mi  a Vasas-hasadék felkeresése miatt a Z barlang jelzésen mentünk, leadott szintmagasságunkat visszaszerezve. A Vasas-hasadék nagyszerű természeti képződmény. A sziklaszoros látványa is lenyűgözte a csapatot, a bátrabbak – de lehet, hogy egyszerűen csak soványabbak – ezután még a kb. 25 m mély, egyre szűkebb és meredekebben lejtő hasadékot is végigjárták. Érdekes volt a hasadék legvégén látni az élelmes fák gyökérvégződéseit. Továbbhaladva a Csepel-forrás közelében haladtunk el, Zoli, Marci és Henrik nem is állhatta meg, hogy fel ne keresse azt. Ez a forrás se bővizűségéről fog elhíresülni. A Cseresznyés-árok elérése után időnként fátlan területeken vezetett utunk. Ekkor már erősen meleg volt. Szerencsére pár perc múlva megérkeztünk a Lajos-forrásnál lévő rétre, ahol még voltak árnyékban lévő pihenőpadok. A forrásnál megtöltöttük vizes edényeinket, majd elindultunk kocsival Szentendre felé.
Parkírozóhely keresésével nem akartuk nehezíteni életünket, ezért a Szentlászlói úton álltunk meg, közel a Dunakanyar úthoz. Innen besétáltunk a Belvárosba. „Segítségképpen” volt egy Szentendrei séták elnevezésű prospektusom. Miután pár dolog nem úgy szerepelt rajta, mint a valóságban, bementem a Tourinform irodába. Elmondtam nekik, mi–mindent tapasztaltam. Elcsodálkoztak és adtak egy másik térképet. Az se volt különb. Amik rendszeresen  össze-vissza jelentek meg e térképeken: Pozsarevacska-, Preobrazsenszka-, Belgrád-, református templom, Baptista Imaház. Kovács Margit Keramikus Múzeumába a belépőjegyet a Képtárban (miért ne?) kell megvenni. Szerencsére a kimondottan udvariatlan pénztáros se tudta elvenni kedvünket a múzeum megnézésétől. Ezután lesétáltunk a Duna-partra, majd a Szerb Ortodox Egyházművészeti Gyűjteményt és a Belgrád Templomot néztük meg. Értékes gyűjteményt, udvarias, kedves múzeumi alkalmazottakat láthattunk. Fél négy felé fejeztük be városnéző sétánkat, majd indultunk hazafelé.

A fényképeket készítette: Dalmi Éva, Harman Márton, Maszlagi Sándor, Notter Béla