Az isaszegi Damjanich iskola felkért, hogy egy busznyi gyereknek túrát vezessek a Vértesben. Nagy blama lenne ennyi gyerek türelmét igénybe venni arra, hogy jelzéseket keresgéljek a kereszteződésekben. Ezért tegnap útvonal-bejárásra indultam.

Tatabányáig vonattal mentem, ott a Várgesztes felé busszal kellett volna továbbutaznom. Már itthon aggódtam amiatt, hogy a menetrendek szerinti öt perc nem lesz elegendő az átszállásra, ezért vészforgatókönyveket gyártottam. Nem is okozott csalódást a tömegközlekedés. A vonat természetesen késett. 50 m-re voltam a buszpályaudvartól, de átjárás nem lévén többszáz métert kellett kerülni. A buszpályaudvaron mire meghallgattam, hogy az információs ablaknál (itt akartam megtudakolni, melyik állásról indul a buszom) lévő hölgy unokája hányszor büfizett a reggeli után, elment a buszom. Jött a vészhelyzeti 1-es számú variáció. Visszamentem a vasútállomásra, majd onnan vonattal Szárligetre utaztam. Itt halad át az Országos Kéktúra (OKT) útvonala, ezen 1,8 km megtétele után értem  a Birka-csárdához. Továbbra is a kék sávon haladva elhaladtam a Csákányospusztai kulcsosház mellett, majd az igen látványos Mária-szakadékba értem. Nem sokkal ezután a Körtvélyesi erdei temetőhöz értem. 15 magyar- és német feliratú sírkő található itt  a környék ma már nem lakott településeiről. Újabb párszáz méter után útkereszteződés következett. Innen 200 m-re lévő Béla-forrás vize éppen hogy csak csordogált. Változatos terepen a Körtvélyes oldalában továbbra is az OKT-n mentem. Vitányvár előtt  jelzést váltottam azért, hogy a várba feljussak. A tatárjárás után épült vár tornyának egy 15 méter magas fala ma is áll. A kilátás Környe, Tatabánya irányába pompás. Kis kerülővel a Z rom jelzésen folytattam az utat, de ezt a gyerekekkel ki fogjuk hagyni, mert nagyon meredek és a morzsalékos köveken nehéz megállni. A Zsidó-hegy oldalában ismét a kék jelen mentem tovább. Nemsokára megtaláltam a Rockenbauer Pál emlékfát. Ismét jelzésváltás következett, elhagytam a kék jelzést é a zöldön gyalogoltam tovább, majd ehhez is hűtlen lettem, és a piroson, K kereszt jelzésen haladtam tovább. Itt végre egy bővizű - Szép Ilonka - forrásnál jót kortyoltam a hideg vízből. Egy erdőgazdasági útnál ismét a kék jelzésre tértem. (Ezeket a kék jelzéstől való „eltévelyedéseket” már abból a megfontolásból tettem, hogy egy jövőbeni ITK-s túra útvonalát is bejárjam, ha már erre járok.) A Mátyás-kút teljesen kiapadt, a mellette kiépített pihenőt láthatóan sokan használják, mert rengeteg szemét éktelenítette a környékét. Innen 2,5 km-re kis kitérővel egy igen szép kilátóhelyet, a Zsigmond-követ kereshetjük fel. Nagyszerű a kilátás Várgesztesre, Vértessomlóra. A kilátóból már csak le kellett ereszkednem, és már Várgesztesen is voltam. Pontosan 17 km-t mentem. A hazáig tartó 115 km-t a jól szervezett tömegközlekedési csatlakozások, vonatkésések miatt 4 és negyed óra alatt sikerült megtennem.

A látottak alapján a buszkirándulást a Birka-csárdától az OKT-n vezetem végig Várgesztesig, majd tovább a Gesztesi-várig, ahol buszra szállunk. A táv így kb. 15 km lesz. Az ITK túrák között is részben szerepelni fog a tegnap bejárt út - valószínűleg jövőre.
 

Éves programunkban minden évben egy busztúra szerepel. A tavalyi Burok-völgyi utunk mindenki számára emlékezetes maradt, de az első visszajelzések alapján a szombati vértesi túra sem szégyenkezhet látnivalók terén. A Vértes legszebb arcát mutatta meg nekünk.

Hosszas szervezés után 41-en jelentkeztek a túrára. A meteorológia szép időt ígért, legfeljebb kicsinyke záporral, mégis volt, aki megijedt az utóbbitól, és otthon maradt. Meg is bánhatta, mert a szombatinál kellemesebb túraidőt el se lehetne képzelni.

A busz 6 órakor Gödöllőn kezdte begyűjteni az embereket, majd Isaszeg, és Pest következett. Nem volt az utakon túl nagy forgalom, jól át tudtunk Pesten is menni, fél kilenc körül Vérteskozmán voltunk. Három táv közül lehetett választani, ezek: 11.5, 14.5 és 17.7 km. Azokat, akik a legrövidebb távon indultak, elkísértem a S négyszög jelzés indulópontjára, irányba állítottam őket, még egy GPS-t is kaptak beprogramozva, hogy tudják, hol találkozzunk. Az út egyszerű volt, mert a falu után szinte nyílegyenesen vezet az úgynevezett Malom-út Várgesztesre. A másik két távra nevezettekkel együtt kezdtük meg a gyaloglást a Z sáv, majd az Ördög-szószék után a S sáv jelzésen. Az első kilométereket ugyan a „nem szeretem” kategóriába sorolt aszfaltozott erdőgazdasági úton hagytuk magunk mögött, de utána szebbnél-szebb mélyutakon, gyönyörű gyertyánosban haladtunk. Várgesztes határába érve csatlakozott hozzánk a K+ jelzés is, így értünk egy kereszteződéshez, ahol találkoztunk azokkal a túratársainkkal, akik a Malom-úton jöttek. Jobbról az Országos Kéktúra jelzése jött be, melyet innen majd öt kilométeren keresztül követtünk. A Gesztesi-kőfülkére szinte mindenki kíváncsi volt, pedig meredek, lépcsőzött úton lehetett azt megközelíteni. Ezután felkapaszkodtunk a várba, felmentünk a kilátóba, csodáltuk a panorámát. A vár alatti asztalokkal, padokkal, szemétgyűjtővel kulturáltan kiépített réten tartottunk egy kicsit hosszabb pihenőt az elmaradhatatlan körbekínálásokkal – igaz, ez a kialakult jó szokás már a buszon is kezdetét vette.

Még három km-t az egész csapat együtt tett meg, aztán a két rövidebb távot választók az OKT-n maradva Kőhányás-pusztára mentek. Mi a K+ jelzésen értük el a S négyszöggel jelölt már többször említett Malom-utat, és azon értünk be az egyik magyarországi mesefaluba, Vérteskozmára. Az út bal oldalán találjuk a Kitelepítettek-emlékművét, később jobb oldalon a Millenniumi emlékművet. És közben a tájba harmonikusan belesimuló hófehér házakat, pincéket. Láthatón már üdülőfaluként funkcionál, de a falu egységes képe valószínű épp ezért maradt meg.

Buszunk türelmesen várt ránk, majd miután elindultunk Kőhányás-pusztán felvettük a másik két táv résztvevőit. Mire kicsit kinyújtóztunk a buszon, már következő úticélunknál, a majkpusztai remeteségnél voltunk. A gyönyörű tó mellett elhaladva előbb a kis kápolnát, majd kamalduli szerzetesrend épületeit, végül az Eszterháziak kastélyát néztük meg idegenvezető segítségével. Műemléki nap volt, így a műemlékegyüttes meglátogatásáért még fizetni sem kellett – ennek is tudható be, hogy felajánlottam még a belépés előtt, hogy mindenki az én vendégem a múzeumban.

A múzeumlátogatás után még egy program volt hátra. Ez pedig a tatabányai Turul-madár és a Szelim-barlang felkeresése. Míg buszoztunk fel a parkírozóhoz, rengeteg turistát láttunk – mint utóbb kiderült ők a Gerecse 50-en vettek részt. Volt is elég nagy tolongás Európa legnagyobb madár-szobránál, melynek fesztávolsága 15 méter. A ragyogó, tiszta időben messzire el lehetett látni az emlékműnek helyet adó Kő-hegy pereméről. Átsétáltunk még a tekintélyes méretű (40X12m) Szelim-barlanghoz. Ennek szépsége méltó volt az egész napi csodás látnivalókhoz.

Kép és szöveg: Notter Béla