Vászoly

3 nap Balaton-felvidéken

Címkék

Péntek reggel hat órakor 16 tag és két vendégünk telve várakozással indult neki Isaszegről háromnapos csillagtúránkra a Balaton-felvidékre.

A reggeli gyér forgalomban nagyon jól haladtunk, így 7 óra előtt már a tárnoki vasútállomáson voltunk, hogy Pestről jövő túratársainkat felvegyük. Miután kiegészült a csapat, folytattuk utunkat.  9 óra után pár perccel már Vászolyon kerestük lefoglalt szállásunkat. Ez kis nehézséggel sikerült is, így megtaláltuk az Öreghegy lábánál lévő malomvölgyet, amely egy ősbükkös (Közép-Európa legalacsonyabban fekvő bükköse) kellős közepén van. Ebben a csodálatos, érintetlen környezetben találjuk a malomház épületegyüttesét, mely szállásunkként szolgált 2 éjszakára. Reggeliztünk, átöltöztünk és máris indultunk első túránkra, mely Pécselyre vezetett.
A rendezett, virágos falut a Z sáv jelzésen hagytuk el. Folyamatosan emelkedő úton mintegy 3 km után értük el a Balatoni Kéktúra útvonalát. Egy jobbra ívelő éles kanyar, és egy gyönyörű tisztás után értünk fel Hideg-hegyre. Innentől utunk egészen Zádor-várig egy kőgátat hol jobban, hol kevésbé megközelítve haladt. Helyenként páratlan kilátás nyílt Aszófő, a Balaton irányába. A Derék-hegy fennsíkján egy borókás tisztás van. Hamarosan elértük a rövid életű Zádor-várat. Pár évtizedig volt csak élet a négyszögletű várban, mert a birtokot Vezsenyi Lászlótól perrel elnyerte a veszprémi káptalan. A vár DK-i sarkában egy kilátó áll, melyről jól belátható a Tihanyi-félsziget. Elhagyva a várat hamarosan egy nagyon bővizű víznyerő helyhez, a Zádor-kúthoz értünk. A forrás vizét a vízmű hasznosítja, de még így is egy 100 mm-es cső teljes keresztmetszetében ömlött ki a jóízű víz. Pécselyt – ahonnan busszal mentünk vissza Vászolyra - a piros jelzésen értük el. 11 km-t gyalogoltunk, a szintemelkedés kb. 350 m volt. Este hadtápfőnökünk vezényletével a lányok finom vacsorát főztek. Mosogatás, rendcsinálás után a korai kelés miatt viszonylag hamar nyugovóra tért a csapat.

Szombaton közös reggelivel kezdtük a napot. Az asztalon szinte mindenféle földi jó képviseltette magát, sokan hoztak finom házisüteményt is. Az én hibámból – a házigazdával hosszan elbeszélgettem régi családi dolgokról – majdnem negyed 10-kor indultunk csak. Ezután már felgyorsultak az események. Salkodra mentünk, ott hagytuk a kocsikat. Először jelzetlen úton erős emelkedőt leküzdve haladtunk a Nyereg-hegyig. Itt értük el a Lóczy-Gejzír tanösvényt, melyen ezt követően javarészt haladtunk. Az út igen látványos, ez volt az első bemutató céllal létesített tanösvény kis hazánkban. A Nyereg-hegy szikás gerince a félsziget egyik leglátványosabb földtani képződménye. A szeszélyesen gyűrt mészkőlemezek az egykori víz-, és kéregmozgások eredménye. A következő hegycsúcs amit meghódítottunk, a Tihanyi-félsziget legmagasabb (235 m) pontja, a Csúcs-hegy volt. Az itt található forrásbarlangot a szájhagyomány Sobri Jóska rejtekhelyéül tartja számon. Utunk igencsak le-föl hullámzott szinte egész nap, de különösen itt a félsziget nyugati oldalán. Közben nagy meglepetésünkre egyszercsak hozzánk csatlakozott egy őzike és kilométereken keresztül a sorba beállva velünk tartott. Akkor pártolt csak el tőlünk, mikor egy szembejövő turista kutyát is vezetett maga mellett. A Gejzír-mezőt elérve irányt váltottunk, és ÉK felé haladtunk. Így értünk el több gejzírkúpot, mint a Somos-, Sajmeggyes-, Hármashegyi kúpot, a Borz-várat, de ilyen kúp a híres Aranyház is. Az Aranyház előtt egy tájba illő geológiai bemutatóhelyet is megnézhettünk. Az Aranyháznál volt lehetőség arra, hogy aki a rövidebb úton akar továbbmenni, az a  Belső-tó mellett lévő utat válassza, de végül mindenki – elsősorban a hátralévő látványosságok miatt - a hosszabb távot választotta. A Hármashegyi kúpról nagyon szép kilátás nyílt a Belső-tóra, az apátságra, a félsziget belsejére. Előbb leereszkedtünk a Belső-tóhoz, melynek partján szürkemarhák legelésztek. Ezután már házak között felkapaszkodtunk az apátsághoz. Itt egy kis időt engedélyeztünk magunknak, hogy elcsábulhassunk egy fagyira, ne adj’ Isten egy pohár sörre. Sétaúton „lecsurogtunk” a mólóhoz, onnan pedig Füred felé indultunk. Egy padokkal, asztallal ellátott vízparti pihenőhelyen megettük szendvicseinket, Zsuzsi pedig ellenállhatatlan vágyat érzett egy balatoni lábmosásra. A pihenő után nem sokkal elhagytuk a partot, és megint elkezdtünk felfelé kapaszkodni. A Ciprián-forrás nagyon szerényen csordogált, így eltartott egy ideig, míg flakonjainkat legalább félig megtöltöttük. Tovább kapaszkodva hamarosan elértük a Barátlakásokat, melyet nagy valószinűségggel I. András feleségével együtt érkező kijevi szerzetesek vájtak ki. Az Óvár-hegyet elhagyva a focipálya mellet elértük ismét Tihany szélső házait – többeknek ez kicsit hosszabb út megtételével sikerült, mivel a Z jelzésen haladva nem vették észre a letérő P+ jelzést. Az országutat keresztezve ismét emelkedett az út, így értük el a Szélmarta-sziklákat. Innen is pazar kilátás nyílt úgy a Belső-tóra és a falura, mint pedig a Külső-tóra. A Kis-erdőn keresztül értük el a szőlőtáblákat. A seregélyeket állandó durrogtatásokkal ijesztgették. A P háromszög jelzést nem találtuk, ezért a piroson mentünk tovább, kereszteztük a reggeli útvonalunkat, majd leértünk a Balaton-partra. A gyönyörű, napsütéses időben sok ember volt a strandon. Gyalogtúránk hossza 17,5 km, szintemelkedése kb. 820 m volt. Sajkodon megkerestük kocsijainkat, avval először a nemrég felújított Árpád-házi Apáti templomhoz mentünk. Ezután még megálltunk Örvényesen a vízimalomnál. Belülről sajnos már nem tudtuk megnézni, mert már bezárt. Következő látnivalónk Balatonudvari védett temetője volt, mely szív alakú fejköveiről híres. Visszaérve szálláshelyünkre bográcsban finom lecsót főztünk, a vacsora elfogyasztása után pedig a tűz mellet emelkedett hangulatban nagyon jól éreztük magunkat, nótáztunk, vicceket meséltünk.

Vasárnap már a hazautazás napja volt, de ez korántsem jelentette azt, hogy ne lett volna a programunk, kirándulásunk. Összepakolás, reggeli után a szomszédfalu Dörgicsérebe mentünk. Felsődörgicsén parkoltuk le autóinkat, majd útra keltünk gyalogosan. Első látnivalónk a román korból származó templomrom volt, melyet már a XIII. században bővíteni kellett. Míközben a templomot megnéztük, kinyitott a szemben lévő szabadtéri szobormúzeum is. Mi sem volt természetesebb, mint hogy megnéztük Nagy István szobrászművész remek alkotásait is. Sokat beszélgettünk a művésszel, kedves, közvetlen embert ismertünk meg személyében. Sokáig hallgathattuk volna őt még, de várt ránk a túra, indulni kellett. Piros rom jelzésen indultunk. Az út eleinte szőlők között vezetett, majd beértünk végre a sűrű erdőbe. Ritkán voltak jelzések, de azért el lehetett igazodni. A térképen jelölt  két forrásnak és a Füzesi-tónak híre-hamva sem volt, csakúgy, mint a keresztező Z kereszt jelzésnek. A Szentbalázs templomromot könnyen megtaláltuk, már csak azért is, mert tavaly járunk páran arra. A templom a XIII. századból való, 2001-2002-ben részlegesen felújították. Előle nagyszerű kilátás nyílik a Balatonra. Mivel a tervezett Z jelzést sem találtuk, GPS segítségével úttalan utakon, de szerencsére könnyen járható terepen toronyiránt kezdtük a jelzést meglelni. Kb. 1 km-t megtéve végül ráleltünk egy halvány jelre. Ezen haladva sajnos (nagyon meleg volt) 700-800 m után kiértünk az erdőből. Innentől Dörgicséig megint szőlők között mentünk. Alsódörgicsei látnivalónk a Boldogasszony templomrom volt. A XIII. századból való templom még romjaiban is lenyűgöző méretű. Piros sáv jelzésen értünk vissza a kocsikhoz. A túratáv 11 km, a szintemelkedés kb. 370 m volt. Kocsiba ültünk és Nagyvázsonyba autóztunk. A sok látnivaló között mindenki maga válogatott. Többen megnézték a Kinizsi-várat, a Postamúzeumot, a Tájházat, a Pálos kolostor romjait. Én még megkerestem Nemesleányfalu közelében lévő Szentjakab román kori templomromot is. Öt órakor indultunk hazafelé. A jó idő miatt nagy volt a forgalom, melyet megfogott a Várpalotai lámpa, a Fehérvárt elkerülő útnál lévő egy sávra szűkített körforgalom, de leginkább a közutálatnak örvendő martonvásári lámpa az ercsi elágazásnál.  4 km-t araszoltunk miatta. Innen is gratulálunk a forgalomszervezőknek, derék munka volt összegyűjteni ennyi dühös embert!
Leszámítva a hazafelé út bosszúságait, nyarat idéző gyönyörű időben feledhetetlen szép napokat töltöttünk a Balaton-felvidéken.