zly
Egy túrás hétvége vasárnapja
Balogh Zoltán, 2009. június 21. 18.21Kicsit megkésett ez a beszámoló, mivel a múlt vasárnapról szól, ám idő hiányában csak most kerül rá a sor. A Kisnyuszi Túraklub - melynek alapítója Nagy Sándor volt az oktatónk a túravezetői tanfolyamon - meghívásának tettem eleget Henriett lányommal, és a Tarjánka-völgy környékét jártuk be. Hosszú idő után sikerült ismét rávenni a leányzót egy kis természetjárásra.
Ismerős terepre indultam tehát, mivel tavalyelőtt az ITK egyik túrájának szintén ez volt a célpontja, ám most Markaz központjában, a templom mögött volt a gyülekező. Innen azért jelentős betonút melletti séta a szurdok bejárata, amit Heni szinte gyilkoló szemekkel járt végig. A szurdokban aztán teljesen megváltozott, az élen ugrált kőről-kőre. A teljes létszámnak csak a 80%-a volt túravezető, így sikerült a Tarjánka helyett a Csonka-patak medrében feljutni, így egy jelentősebb kerülővel jutottunk csak el a Felső-Tarjánkai erdészházig, ahol egy nagyobb pihenőt tartottunk.
Visszafelé egy elég hosszú sétán először a Z, majd a Z rom jelzésen jutottunk el a Markazi-várromig, ahol ismét gyönyörű kilátásban volt részünk. Kellemesen fárasztó utunkon kb. 18 kilométert tettünk meg.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Egy túrás hétvége szombatja
Balogh Zoltán, 2009. június 17. 20.53A szombati, börzsönyi túráról Béla már írt egy beszámolót, ezt avval a résszel egészíteném ki, amikor a Bagolyvár-vadászháztól Marcival fejünkbe vettük a Vár-kúti forrás meglelését. Úgy látszik a túravezető tanfolyamon tanult susnyás iránymenetek nagyon tetszenek nekünk. Felvettük hát az irányszöget, és hajrá.
Pár tíz méter megtétele után igen meredeken kezdtük ereszkedni a cél irányába, egyáltalán nem volt könnyű talpon maradni a csúszós, igen meredek erdei talajon. A vízmosást hamar elértük, a víz csordogált benne, de a forrás nem volt az irányszöggel bemért helyen. Így elindultunk szembe a folyásiránnyal, és jó 100 méterrel arrébb megtaláltuk a forrást is, mely kiépített, de vize emberi fogyasztásra alkalmatlan.
A csapat után indultunk, kezdetben toronyiránt. Miután a méteres csalán mindkettőnket megcsípett ruhán keresztül, Marci talált egy járhatóbb részt, majd Salgóvárban utolértük a csapatot.
Néhány képet, és videót is készítettem a szombati túráról.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Pilisszentkereszti barangolás
Balogh Zoltán, 2009. június 6. 20.43„Apu, menjünk túrázni!” – adta ki a parancsot Henrik ma dél körül. Az időjósok nem sok jóval kecsegtettek, de ennek ellenére neki indultunk. Henrik igazából vonatozni szeretett volna, így megegyeztünk, hogy most nem a péceli kanyart járjuk be, hanem elmegyünk a Szurdok-tanösvényre, és majd utána vonatozunk egyet.
Pesten szakadt az eső, de Pilisszentkereszti parkolónknál már nem. Ugyanott álltam meg, ahol a két héttel ezelőtti vizsgánk alkalmával. Kezdetnek a P jelzésen indultunk fel Peres csúcs irányába. Párszáz méter megtétele után egy elég morcos kedvében lévő, szabadon a házra vigyázó németjuhász keverékkel kellett „megküzdenem”. Elég sok mindennek elmondtam a gazdáját, miközben egy 6 éves gyereket, és jómagamat a jelzett turista útvonalon egy hörgő-morgó kutyától kellett megvédenem. Azért mi nyertünk.
Újabb pár száz méter után elfogyott a P jelzés – egyszerűen eltűnt –, de cserébe utolért minket az eső a meredek szakaszon. Az erdő védelmében alig pár csepp jutott el a földig, így az esőkabátokra nem volt szükség. Az irányt azért tartottuk, és egyszer csak jobbról megérkezett a P jelzés is. Hmmm. A műút elérése előtt váltottunk az S jelzésre, illetve gondoltam én, hogy az S jelzésre. Pár méter megtétele után szürkével átfestett jelzések voltak csak az úton. Sebaj, a tájoló szerint jó irányba haladunk, menjünk csak tovább ezen. Kicsit később hopp, megint az S jelzésen vagyunk. Hmmm-hmmm.
Az eső elállt, innentől nagyon szép időnk volt. A K+ jelzésen indultunk el lefelé, de ezt amolyan „K ritkának” lehetne inkább becézni. 2-300 méterenként van egy elmosódott kék-szerű maradvány a fákon. A S+ becsatlakozása után jutottunk el Szent kúthoz, erről néhány kép is készült. Maradva a K+ jelzésen, a műút mellett haladva értünk el a Szurdok bejáratánál lévő parkolót. A kis pihenőt kihasználva Henrik elkezdett egy éppen ott folyó családi focimeccset nézni.
Végigmentünk a térképen Szurdok-tanösvényként jelölt szurdokon. Ez ismerős volt, hiszen a vizsgaútvonalunk is ezen vezetett. Azért is jöttünk ide, hogy ezúttal fényképeket is tudjak készíteni a helyről. Tervem az volt, hogy ezúttal végig megyünk a tanösvényen egészen a Klastromkertig, lévén ezt az utat „félelemből” kerültem ki egy kis kitérővel a vizsga alkalmával. Így ezúttal nem fordultam el a kulcsosház felé, hanem maradtunk a tanösvényen.
Nem sokkal később 2 motorossal találkoztunk, akik egy meredek szakasszal próbálkoztak, de szerencsére nem indult be a motor. Remélem hazáig tolta a tulajdonosa.
Az ösvénynek egyszer csak vége lett, mivel házak közé értünk a faluban. Hoppá, de hol a tanösvény? Egy szabályos utcán haladtunk, mely a térképen viszont határozottan tanösvény. Mivel tavalyi a térkép, és nem idén készült házak között sétáltunk, egy kicsit meglepő volt. A műútnál ott volt a jelzett kereszt, ezt a „szokott módon” a Pilis-csúcs, és a templomtorony segítségével bemértem. Igen, egyértelműen ez az a kereszt, itt kéne lennie a tanösvény folytatásának, ám helyén egy fakerítés állja keresztben az utunkat.
Célunkat keresve kikerültük az elzárt rész, azonban semmiféle út, vagy ösvény nem vezetett arra. A tanfolyamon azt tanultuk, hogy egy vizsgázott túravezető akár Nemzeti Parkban is letérhet a jelzett turistaútvonalakról, így maradt a susnyás iránymenet a P jelzésig. Ez megint vizsgaútvonal volt, így megismertem, és az egyik elágazásában (pont ott, ahol várnom kellett a vizsgán pár percig) található a tanösvény folytatása. A térképen. A valóságban csak egy elég magasra nőtt gazos, ágas-bogas terület, mindenféle ösvény nélkül. Mivel ez elég nehezen járható, és jópár kilométer volt már a lábunkban, visszatérünk a P jelzésre, és azon visszasétáltunk – egy cukrászda érintésével - az autóig. A vizsgán ezek szerint jó döntés volt a kis kerülő, mert a tanösvény ezen a szakaszon egyszerűen nem létezik, vagy igen jól álcázza magát. Mondjuk a föld alá bújt.
A túrán néhány forrást még fel akartam keresni, de a sok keresgélésre fordított idő miatt ez ma nem sikerült. De tervezem, hogy a környék látnivalóinak feltérképezése után eljövünk ide az isaszegi csapattal is.
Napunk végén, az isaszegi állomáshoz érve épp láttam elindulni a vonatot, így 1 órát vártunk a következő vonatra. Henriknek be volt ígérve a vonatozás, melyet egy Isaszeg – Pécel - Isaszeg járattal le is tudtunk, majd hazatértünk.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Bronzjelvényes gyalogos túravezetői vizsga
Balogh Zoltán, 2009. május 24. 20.46Év eleje óta tartó elméleti és gyakorlati képzésünk, valamint a keddi írásbeli vizsga után ma volt a napja, hogy a gyakorlatban és szóban is bizonyítanunk kellett Harman Marcival, hogy megérdemeljük a fent említett címet. Kedden az írásbelin csak egyetlen társunk „vérzett el”, így szinte teljes volt a csapat ma reggel Pilisszentkereszten, ahol a centrumban, egy étterem teraszán volt a rajt és a cél. Az írásbeli vizsgáink eredményének sorrendjében, egymást 5 percenként követve indultunk. A legjobb írásbelis indult elsőnek.
Jómagam a 13. helyemmel durván pont a csapat közepéről, 10.15-kor indultam neki a távnak. Az első pont egy kolostorromnál volt. A piros jelzésen a templom előtt elhaladva, a zöld jelzésre váltottam, majd a „Klastromkert balra” táblánál meglepődve tapasztaltam, hogy ez tán ki lesz táblázva? Hihetetlen egyszerű volt megtalálni, már csak azért is, mert ez volt egyben az első „kérdező pont”, vagyis szóbeli vizsga hely, így a társakat is könnyű volt észrevenni.
Jó 10 percnyi várakozás után - míg az előttem lévők szóbeliztek - az elméleti kérdésem kapcsán a térképről egy pár kilométeres szakasz szintviszonyait kellett elmesélnem, vagyis mikor megyünk felfelé, mikor szintben, mikor lefelé, összesen mennyi a szintemelkedés, stb. Ez hibátlanra sikerült, így 10 ponttal gazdagodva indulhattam a második pont felé, mely a Magas-hegy csúcsán volt.
A legrövidebb út nyilván a nyugatra található Szurdok-tanösvény megfogása, majd ezen a P és Z sáv jelzés találkozásáig tartó dél, dél-nyugati menet lett volna, ám tanulva az elővizsga tapasztalataiból - ami ösvény a térképen jelölve van, az általában nem jó, de közben van 10 másik ösvény, ami nincs a térképen - úgy döntöttem, hogy inkább megyek biztosra. Minimális, egy-kétszáz méteres kitérő, ha visszamegyek a P sávra, és azon támadom meg a Z sáv csatlakozását. Így is lett, ám a két út találkozásánál egy pályaellenőr megállított, mivel egy társam nem sokkal előttem haladt el ott, és az 5 perces „távolságot” betartatta velem. Így újabb pár perc állásidő került a lapomra.
Egy gyors irányszög-mérést követően felszaladtam a csúcsra, megvolt a pont, jelölés, és indulás tovább. A harmadik pont egy un. „kötelező útvonal”-on volt, ami annyit jelent, hogy muszáj a térképen megjelölt utat választani mintegy 300 méter hosszban, és azon valahol lesz a bólya. Így ezen kötelező útvonal kezdőpontját mértem be magamnak, majd ebben az irányszögben támadást intéztem a susnya ellen, majdnem délnek. A főút előtt - már hallottam az autók hangját közvetlen közelről - egy nem várt, de igen mély horhos keresztezte az utamat. Ez is valahogy lemaradt a térképtől.
A műút után közvetlenül egy vörös kavicsos út indult kérdéses irányba, majd északkelet felé kanyarodott. Nem ettem a cselt, maradtam a belőle kiágazó keleti fekvésű ösvényen, ami jó döntésnek bizonyult, így a harmadik pont is meglett. Következett a nap legkönnyebb feladata, a már meglelt ösvényen nyílegyenesen felkapaszkodni a 489 méteres csúcshoz. Ez újabb kérdező pont volt. Itt a mi gyakorlati csoportunk oktatója, Robi tette fel a kérdéseket, ismételten tereptanból.
A „hány kilométert jöttél idáig?” című kérdés térképi megválaszolása, majd az előre-, a hátra-, és az oldalmetszés kitárgyalása után letekintettünk egy falura. A térkép alapján ezt be kellett azonosítani, majd jött egy érdekes kérdés. Látod, ott az a nagy hegy, mellette az a piramis-szerű csúcs. Mondd meg, hogy milyen messze van. Használhatsz térképet. Ez utóbbit mellőzve egyből besaccoltam olyan 7 km-re. Robi kicsit meglepődött a gyors válaszon, majd kezet nyújtott: gratulálok, 10 pont (a valós táv: 6.8 km). Ehhez tudni kell, hogy a múlt heti túránkon sokszor gyakoroltam a távolságbecslést, még a Bélát is rávettem egyre. Hasznos volt, mert mint utóbb kiderült, a Robinál ez volt az egyetlen 10 pontos produkció.
Az ötös ponttól, ami egy fakereszt volt az erdő közepén, ismerve a Pilis térképet egy kicsit féltem. Nem sok a támpont a környéken. (A Pilis térképen a jelzett ösvény nem az!) Sokan úton próbálták megközelíteni, de én itt úgy gondoltam, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes. Kicsit jobbra húzott lábam, így idő előtt elértem a kereszthez vezető nyiladékot, ami meglepő módon igen jellegzetes volt, és az irányszöge is stimmelt. Kicsit később a keresztező nyiladék is felismerhető volt, sőt, irányszöge szintén stimmelt! Nocsak. Szabályosan neki mentem a keresztnek, el sem lehetett téveszteni. A többiek, akik úton próbálták elérni, később mesélték, hogy úgy nem volt túl egyszerű feladat.
Annyira megörültem az iránymenetem sikerének, hogy fel sem merült bennem más, minthogy iránymenet legyen tovább a szurdok bejáratig is, ami a 6-os pont lesz. Itt azért lett egy karc is a nyakamon (akácos volt a susnya), de gyönyörűen megvolt a térképen jelzett ösvény és vadetető melletti elhaladás is. Bár „szokás szerint” picit jobbra húzott itt is a lábam. A nagy parkoló miatt döccent egyet a keresett szurdok bejárat megtalálása, de csak 4-5 percet vitt el az időből. Ez is kérdező pont volt - az utolsó -, mégpedig az elsősegély-nyújtás témaköréből.
„Délután kettőkor az általad vezetett csoport egyik tagja erős fejfájásra panaszkodik, hányingere van, stb.” Oké, napszúrást kapott, esetleg hőpangása van. Örültem, mert könnyű a kérdés, sima 10 pont lett, irány a szurdokon át az utolsó pont, a kulcsosház.
A szurdok elég népszerű hely lehet - megjegyzem tényleg gyönyörű -, csak én most leginkább haladni szerettem volna, lehetőleg a csoportok kikerülésével. Mivel elég keskenyek a hidak (mind egyszemélyes), nemegyszer a patakon átgázolva, a híd mellőzésével kerültem ki a nézelődőket. Amikor úgy gondoltam, hogy a megfelelő kereszteződésben vagyok, felvettem az irányszöget a kulcsosház felé. Hamar rájöttem, hogy itt bizony hiba csúszott a számításba (vagy a térképen jelzett utakba), mert biztosan nem ott vagyok, ahol gondolom. Kicsit mellé mehettem a dolognak a susnyában, nincs más hátra, mint bevetni a tanfolyamon tanultakat. Itt már csak az irányszög-mérés segít... mondaná Szabolcs tanfolyamtársam. Úgy is van!
Kiértem egy tisztásra, ahonnan láttam a Pilis csúcsát, és a Pilisszentkereszti templomtornyot. Mindkettő egyértelmű a térképen. Bár 2 pont nem az igazi a hátrametszéshez, ráadásul egy hegycsúcs irányszögének becslése elég pontatlan is lehet így távolról, de sokkal jobb, mint a semmi. A tájoló segítségével hamar megvolt a 2 irányszög, ezeket a térképre szerkesztve, a metszéspont alapján 150-200 méterrel voltam a kulcsosháztól durván északra. Újabb iránymenetem végeztével 30 méterrel a kulcsosház melletti útra keveredtem, innentől nem volt gond a bólya megtalálása. Megvan minden pont, irány a cél.
A faluba pillanatok alatt beérve már semmi probléma nem volt a célig, tudtam, hogy megvan, sikerült a vizsga. 3 óra 5 perc volt az összes menetidőm, ez 30 perccel volt rosszabb, mint a leggyorsabb társam, de azért jobb, mint az átlag 3 és fél óra. (A szintidő egyébként 4 óra felett volt.) 30 pontos szóbeli csak egy volt, köszönhetően a távolságbecslés gyakorlásának, de 29 pontos már elég sok. Minden tanfolyamtársam sikeresen teljesítette a gyakorlati vizsgát.
Bizonyítvány, buli kedden.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Bronzjelvényes túravezetői tanfolyam – elővizsga
Balogh Zoltán, 2009. május 11. 20.14Január eleje óta tartó bronzjelvényes túravezetői tanfolyamunk lassan a célegyenesbe fordul, immáron az elővizsgán vettünk részt Harman Marcival kettesben. Szombaton 5 órai keléssel indult a nap, 6-kor elindultam, Marci szokott helyen történő felvétele után fél nyolc körül leparkoltunk Pomázon, a HÉV végállomásnál. 2 napi élelemmel, vízzel, alvó alkalmatossággal felszerelve a Z, majd Z háromszög jelzésen felbaktattunk a Janda Vilmos házhoz, az elővizsga táborhelyéhez. Ötperces csúsztatásban egyesével indultunk az elővizsga pálya bejárására.
Az első pont, a vízenyő déli részének megtalálása nem okozott különösebb problémát. Innen a következő pontig - amely egy útvillában volt -, úgy terveztem, hogy egy susnyán keresztüli délnyugati iránymenetben megfogom a Z háromszöget, azon megkeresem a térképen jelzett nyiladékot, azon elmegyek a szintén jelzett útig, ezt irányszöggel ellenőrzöm, és ott lesz az a pont. A Z háromszögig rendben is volt a dolog, a nyiladéknak viszont se híre, se hamva. Itt szembesültem először avval, hogy a kezemben tartott turistatérkép és valóság néhol köszönő viszonyban sincs egymással. Ez később teljesen egyértelművé vált, a térképen jelzett utak nagy része úgymond „félrevezető jellegű”, a valóságban egyszerűen nem léteznek. Van viszont rengeteg út, amiről nem tud a térkép. Szumma-szummárum, egyszer csak a Z+ jelzésen találtam magam, csak kissé északabbra, mint gondoltam. A 2-es pont megtalálása így rengeteg időt elvitt.
A 3-as ponthoz kezdetben a Z+on visszamentem, majd a dózerút első metszése után jelzett úton elindultam délnyugat irányba. A jelzett „nyílegyenes” út helyett az először északra kanyarodott, majd nyugat és dél felé. Ez remekül elbizonytalanított, vissza is sétáltam majdnem az előző kereszteződéshez, majd újra végig. Ezúttal kissé tovább haladva elértem a Z körút jelzést, azonban az kelet-nyugati irányú volt, míg amin érkeztem, az észak-dél. Maga az út vezetése, illetve a találkozási pont kísértetiesen megegyezik az eggyel északabbra lévő útkereszteződéssel, és mivel oda-vissza mászkáltam az úton, kellően megzavartam a megtett távolság érzetemet is. Kicsit szidtam a térképet, de szerencsére mindkét úton tovahaladva a 3-as pontot érem el. A megtalált pont miatti örömben az sajnos nem tűnt fel, hogy a vizenyő nem a megfelelő oldalán van az útnak, bár itt már erős volt a gyanúm, hogy lesz még baj evvel a térképpel.
A 4-es ponthoz indulva visszasétáltam a kereszteződéshez, ám a figyelmetlenség miatt gyenge 300 méterrel arrébb voltam délkeleti irányban, mint gondoltam. A kereszteződésből lépésszámlálással előrébb mentem 200 métert, majd az innen mért irányszöggel remekül fel is mentem a 4-es pont (kúp csúcsa) melletti kúpra. Az ilyen „kúp teteje” típusú pontok megtalálása elvileg az egyik legkönnyebb feladat, mert amíg lehet felfelé menni az adott irányban, addig arra kell menni. A susnyában nem sokat lehetett látni, de mivel a kúp tetején nem volt a keresett pont, és bármelyik irányban csak lefelé lehetett volna menni, az maradt, hogy akkor innen északnyugatra minimális esést követő kapaszkodással ott kell lennie a másik kúpnak, amin a keresett pont lesz. Ott volt. Hurrá, végre tudom biztosan, hogy hol vagyok.
A Z+ jelzésig iránymenet megint a susnyában, majd jött a kaptató a P+ jelzésen. Ez roppant fárasztó magában is, pláne egy (két) kúpmászás után. Az már nem volt meglepő, hogy a térképen jelzett Z háromszög becsatlakozása után nem hogy kettő, de egyetlen út sem vezetett kelet felé. Pedig, ha már két fűszál között volt 1 centi hézag, akkor azt kipróbáltam, hátha út az, csak nem jön ki a jelzett turistaútig. De a másik lehetséges támpont, az ény-dk irányú út is csak ezen a térképen szerepel, a valóságban - természetesen - nyoma sincs. „Újratervezés…” mondaná egy korszerű autós GPS, így jött a nyiladék megkeresése. Hogy megint dicsérjük a térképet, ez természetesen nem nyiladék, hanem egy erős jelleghatár, de annak szélén haladva láss csodát, ott volt a keresett metsződés, melynek felső végét megkeresve meglett az 5-ös pont is. Itt futottam ki az időből, de mint később kiderült, senki sem teljesített időn belül.
A 6-os pont megleléséhez már kis szerencse is kellett. Természetesen az S+, K+ jelzések térképi ábrázolása messze nem felel meg a valóságnak, de meglett a K+. Na ezen kell elmenni a következő nyiladékig, ami kb. 7-800 méterre van a K+ jelzésen a térkép szerint. Hát az első nyiladék lemaradt a térképről, ez olyan 100 méter után már ott volt, aztán a következő is még közelebb volt, így saccra az egyiken el lehetett indulni északkelet felé. Maximum belefutok az S jelzésbe (ha lesz olyan arrafelé egyáltalán). És pont a megfelelő „nyiladékocska” volt az, amin bementem, mondhatni véletlenül. Meglett a vadetetős pont is, bár ez nem kicsit malac volt.
Az utolsó, 7-es pontot hittem a legkönnyebbnek a térkép alapján. Vissza a megtalált nyiladékon a K+ felé, majd iránymenetben tovább át a két vízmosáson, és ott lesz az út. Az útvilla elég egyértelmű szokott lenni. Az út megvolt, a villa nem. Ellenőrzés, jó az út irányszöge? Jó, irány északkelet felé, kanyarodik az út északnak? Igen. Oké, egy metsződés épp ott ér az úthoz, ahol a keresett útvilla van. A metsződés megvan, de az útvilla sehol. Szemből is jön egy társam, Ő sem találja. Elsétálunk a Z háromszögig, majd azon fel a Janda házi forráshoz. Innen 200 méter iránymenet csont északnak, ott lesz. Az út ott volt, a villa nem. Jött néhány társam balról, Ők sem találják. Egyszer csak az egyik srác felkiált, ott világít a fehér papír a fán. Épp jó szögben látta meg, 2 méterrel arrébbról már esélytelen. Az út mellett volt, kb. 8-10 méterre, de benn a susnyában. Állítólag, ami onnan indul, az egy ösvény, így a térképen ez jogosan útvilla. Szerintem meg ez sok minden volt, csak nem útvilla. Bőven több, mint fél órát keresgéltem, de sebaj, mind megvan, irány cél, 200 méter délre.
A célban meglepődtem, hisz épp Tarjáni Ágiék pontőrködtek a Janda-háznál. Aznap volt a Pilis 50 teljesítménytúra is, melynek egyik ellenőrző pontját képviselték.
Később kiderült, hogy direkt volt ilyen nehéz a pálya, mondván aki ezeket a pontokat megtalálja, annak a vizsgán biztosan nem lesz gondja. Az jóval könnyebb pálya lesz. Úgy legyen.
Este 9-kor még elmentünk egy kis vezetett, éjszakai túrára, így ezen a napon volt egy 5,5 km-es cucc felcipelés, a 8 km helyett inkább 12-13 km-re sikeredett stresszes elővizsga, majd egy kb. 5-6 km-es éjszakai túra. Ez utóbbin némi ízelítővel az ezüstjelvényes tanfolyamról, ahol mindezt a pont-keresgélést éjszaka kell előadni. Nem kellett minket altatni, egy sör volt csak a tábortűznél, majd ezt követte kb. 3 percen belül az elalvás.
Vasárnap gyorsan lezavartunk egy un. svéd-pályát, majd táborbontás, takarítás következett. Lefelé szerencsére az egyik oktató felajánlotta, hogy elvisz minket a kocsinkig, így az 5 és fél helyett csak 2 km-t kellett cipelnünk a cuccunkat. A szokásos somlói Pomázon nem rossz, bár kissé citromos volt. Hazaérve délután a Forma-1-en még simán bealudtam.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Vérteskozma 30 teljesítménytúra
Balogh Zoltán, 2009. május 4. 22.24Korai keléssel és indulással kezdődött a vasárnap, hiszen 06.20-kor már találkoztunk Marcival Budapesten. Hátizsákomban semmi ehető, vagy iható nem volt, ezért ennek elhárítására fél nyolc magasságában megálltunk Bicskén a Spar parkolójában. A bolt előtt ténfergő 3 hölgy észrevette, hogy vásárlási szándékkal haladunk az üzlet felé, ezért az egyikük odaszólt nekünk úgy félvállról: Nincs nyitva a bóóót. Magának is jó napot! Cserébe szemben nyitva volt a pékség, meg 1 sarokkal arrébb a Lidl is, így ez az akadály is elhárult.
A parkolást, rajthoz sétálást, nevezést követően 08.20-kor vágtunk neki a Vérteskozma 30 teljesítménytúrának, mely a Fő utcából, a kulcsos háztól indult. A zöld négyszög, zöld sáv jelzésen haladtunk felfelé, majd átvágva a sárga sávra el is értük első ellenőrző pontunkat, a Mária-képet. A nagy sietségben ennek megtekintése azonban kimaradt. A sárga sávon továbbhaladva, közvetlenül a második ellenőrző pont előtt egy szarvasleány maradványa feküdt az út mellett.
A Német-völgyi elágazás után rátértünk az OKT-ra, és meg sem álltunk Várgesztesig. A vár előtt volt a harmadik ellenőrző pont, ahol azt az információt kaptuk, hogy a Gesztesi várat nem igazán tudjuk megtekinteni, így haladtunk is tovább. Várgesztesen nincs cukrászda, így be kellett érnünk egy kocsmai kávéval.
Az OKT-n tovahaladva a Mátyás-kút volt a következő pontunk. Ezt követte Szarvas-kút, melynél azért lehetne némi karbantartási munkát eszközölni. Ötödik pontként megtámadtuk Vitányvárat, bár nem teljesen abból az irányból, ami a leírásban szerepelt. Az előttünk menők hatására egy „kicsit” meredekebb módját választottuk a vár bevételének. Itt egy nagyobbat pihentünk, mely tán 10 perc is lehetett,
Hatodik pontként a Körtvélyespusztai kápolna érintése után letértünk az OKT-ről, és a kék kereszt, piros sáv, zöld sáv jelzésen 9 km várt ránk a Hirczy-emlékig. Itt csatlakozott hozzánk Gábor, akivel az út során már többször találkoztunk. Itt már megunta, hogy Ő egyedül megy, így leült, és várt túratársakat. Egy nagyobb emelkedő után megjegyezte, hogy nélkülünk biztosan nem jött volna fel megállás nélkül, és köszöni, hogy „felhúztuk”.
Az utolsó pontig már alig volt hátra 3 km, ezt végigbeszélgettük, bár Marci azért adta a tempót elöl. 14.53-kor értem be a célba, tehát egy perccel kikaptam Tőle, mivel Ő adta oda először a papírt, és mire a hölgy kikereste az emléklapját, meg átadta a kitűzőt, addig én 1 percet toporogtam mellette.
4.75-ös átlaggal teljesítettük a 30.9 km-t, szokás szerint a vége felé enyhén lassulva. Nagyon szép útvonalon vezetett az utunk, jövőre is itt a helyünk. Immáron hagyományos, túra utáni somlói galuskánk elfogyasztására Csákváron került sor. Nem volt rossz, de a Nagykovácsihoz képest fasorban sem volt. Azt mondjuk nehéz is lesz túlszárnyalni bárkinek.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Muzsla teljesítménytúra
Balogh Zoltán, 2009. április 25. 19.20Klubunkból ketten, Harman Marci és én vágtunk neki a Muzsla teljesítménytúrának, melyet évek óta a gyöngyösi Hanák Kolos Turistaegyesület szervez. A legrövidebb, 26 km-es távot választottuk, mely a valóságban 25.9 km volt, szintemelkedése pedig 800 méter. Szintcsökkenése viszont legalább a duplája, lévén Galyatetőről, 950 méteres tengerszint feletti magasságról indul, és mindössze 150 méteren van a cél Szurdokpüspökiben. Közben azért van 800 méter szintemelkedés is, amiről ugye szintén le is kell jönni.
1 órával buszunk indulása előtt már Gyöngyösön parkoltunk, és egy hamburgeres nyitását vártuk éhes gyomorral. Ez 8 órakor megtörtént, így 8.15 körül mentünk a szemközti buszvégállomásra, ahonnan elvileg 8.30-kor indult a busz. Ennyi embert ritkán látni egy buszra várva, de az teljesen egyértelmű volt, hogy ennyien nem férünk fel egy buszra, de talán még kettőre sem. A forgalmista is látta ezt, valahonnan kerített egy másik buszt, és így 50 perc buszozással – a tömött buszon végig állva – feljutottunk Galyatetőre, a rajtba. Közben a buszról láttuk, hogy a hosszabb, Hanák Kolos, illetve a még hosszabb, Mátrabérc túrán lévők hogyan igyekeznek Galyatetőre, ami a mi rajtunk lesz.
A kék sáv, majd sárga kereszt jelzésen indultunk az első ellenőrző pontig – mely Vörös-kő kilátó volt – többnyire lefelé, bár volt benne némi emelkedős szakasz is. Marci állt az élre, és 5.66 km/h-ás tempót diktált idáig. A következő szakasz is eleinte lefelé vezetett a sárga kereszt, kék sáv, kék háromszög útvonalon, bár ebben az Ágasvári csúcs előtt volt egy jelentős emelkedő. Ezen a majd 5 km-en fokozódott a tempó, 6.13 km/h lett a szakasz átlagsebessége.
A kék háromszög, piros kereszt, piros sáv jelzésen egy elég meredek út állt előttünk Mátrakeresztesig. Gondolná az ember, hogy lefelé menni könnyű, de ez annyira meredeknek bizonyult, hogy mindössze 3.88 km/h sebességgel sikerült teljesíteni. Pedig itt még volt bennünk szusz. Itt vettem észre igazán, hogy a vastag zoknim hiánya (reggel egyszerűen nem találtam meg) bizony ki fog ütközni pár vízhólyagban saroktájon. Zokni alá rejtett papírzsebkendővel próbáltam orvosolni ezt a problémát, több-kevesebb sikerrel.
Ezen szakasz végén elmentünk egy idősebb házaspár mellett, melynek hölgytagja láthatóan csúnyán elesett a meredek szakaszon. A túravezetői tanfolyamon kötelező tartozékunk az elsősegély-csomag, én már cipelem is, így felajánlottam némi fertőtlenítést. Hát sajnos jód nem volt a csomagomban, így ez elmaradt, ellenben megkínáltak minket házi pálinkával. Nekem sajnos ki kellett hagynom, lévén Gyöngyösről én vezetek, Marci viszont többszöri unszolásra élt a lehetőséggel. Na szép, én cipelem az eü. csomagot, és Ő iszik cserébe. Ugyanezen lejtőn egyébként a Marci elejtette a kabátját valahol, természetesen bele egy rém büdös pocsolyába. Így most már a pálinka kontra pocsolyaszag elnyomta egymást, szóval mehetünk is tovább.
Mátrakeresztesről durván 400 méter szintemelkedés várt ránk a piros sáv jelzésen, utolsó ellenőrző pontunkig, a Muzsla csúcsig 6 km folyamatos emelkedő formájában. Mivel én imádok felfelé menni, ez az én szakaszom volt. Marci közben többször kifejtette, hogy az egyenes szakaszok a kedvencei, a lefelé még elmegy, de a felfelé szerinte kimondottan utálatos. El is neveztem Alföldi turistának, de ez köztünk marad. A Mátrában valahogy hiánycikk volt a vízszintes szakasz. Lefelé én sem nagyon szeretek menni, a felfelé viszont a kedvencem. A szinte folyamatos emelkedést 4.11 km/h-val teljesítettük.
Egy nagyobbat szusszantunk, és nem maradt más hátra, mint 650 métert veszíteni magasságunkból a Szurdokpüspöki célig. Ez végig lejtőt jelentett, ráadásul egy elég köves úton. Nem győztem keresni a kijárt köves út melletti füves részeket. Le is lassultunk 3.74 km/h-ra, de közben megbeszéltük, hogy nem szabad ennyire megnyomni az elejét, mert onnan még nagyon messze a cél. Lassulásunkat azért befolyásolta a cél előtti pincesor is, ahol megálltunk, és az egyik éppen ott tartózkodó tulajdonos borából vásároltunk.
5 óra 50 perces idővel értünk a célba, és borvásárlásunkkal sikeresen le is késtük a gyöngyösi buszt. A következő 2 óra múlva indul, ám előre láthatóan 1234 turista szeretne vele eljutni Gyöngyösre. Marci kb. 5 perc tétovaságot követően odament egy indulni készülő kocsihoz. Hogy mit beszélgettek, azt nem tudom, de szinte azonnal intett nekem is, hogy menjek. Ezúton is köszönjük ezen 2 túratársunknak, és egyikük édesapjának, hogy szinte késedelem nélkül elfuvaroztak bennünket Gyöngyösre.
A szervezésen látszik a sok éves tapasztalat, nagyon jól szervezett túrán voltunk. Annyi túrázó vett rajta részt, hogy nem emlékszem olyan szakaszra a teljes távon, hogy akár előttünk, akár mögöttünk ne lett volna egy pár ember. Sőt, inkább nagyobb fürtökben kellett kerülgetni, illetve elengedni a többieket. Ezen okból is az eltévedés lehetősége kizárt volt.
A Mátra csodálatos, így biztos, hogy jövőre is megyünk. Ha edzettségi állapotunk megengedi, akkor jövőre a kb. 10 km-el hosszabb (távolabbról induló), Hanák Kolos teljesítménytúrát fogjuk teljesíteni. Így estefelé azért a jobb térdem is jelzi, hogy valahol ma történt vele valami. Hát igen, a rengeteg lejtő. Jövő héten a Vértesbe megyünk teljesítménytúrázni, az erre vonatkozó felhívás hamarosan.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Beszámoló a Váci Csata Emléktúráról
Balogh Zoltán, 2009. április 14. 18.52Klubunkból ketten, Harman Marci és én vágtunk neki április 11-én a Tavaszi hadjárat 160 éves évfordulója tiszteletére rendezett túrasorozat záró állomásának, a Váci Csata Emléktúrának, melyet a Váci Lakóterületi SE Túraszakosztálya szervezett. A leghosszabb, 30 km-es távot választottuk, mely a valóságban 33.5 km volt, szintemelkedése pedig összesen 480 méter.
A rajtnál (Vác, Zenepavilon) rögtön 5 perc hátrányba kerültem, mivel a Marci kb. fél perccel később adta le a nevezési lapját, és a szervezők 5 percenként írtak új rajtidőt. Szóval együtt indultunk, bár én papíron 8.10-kor, a Marci csak 8.15-kor. Vicces volt. Pár száz méter betonjárda után utunk első része egy árnyékos parkon vezetett keresztül az első ellenőrző pontig, ami a Honvéd-emlékmű volt. Innen a Gödöllői úton átsétáltunk Csörögre, eleinte a betonút mellett, majd evvel párhuzamosan, de kissé beljebb egy dózerúton. Keresztül sétáltunk a falu egyik földútján a második, kódos ellenőrő ponthoz, majd a Pest Megyei Piros jelzést követtük Vácduka, Cseke-dűlő, Rád, Kosd útvonalon. Itt váltottunk a P négyszögre, melyet egy új, a térképeken még nem jelölt P+ jelzés követett. Ez átvitt minket a sárga jelzésre, melyen becammogtunk majdnem a célig (Vác, Zenepavilon).
Kétségtelen, hogy nem ez volt a leglátványosabb túra, amin eddig részt vettünk. Az útvonal döntő többségében (kb. 80%) dózer, vagy aszfaltúton vezetett. Igen erős volt a napsütés, így néha jó lett volna bemenni egy erdőbe, de általában pont előtte kellett elkanyarodnunk a másik irányba. Magas ponton nem voltunk, szintemelkedés is alig volt. Ami plusz nehézséget okozott számomra, hogy a nem sokkal előtte vásárolt új túracipőm kb. 15-20 km megtétele után jelezte, hogy lefelé menni nem is olyan jó benne. Ez kissé kihatott a tempóra is, így csak 15.35-kor szakítottuk át a képzeletbeli célszalagot. 4.6 km/órás átlagunknál volt már jobb, bár ezt jelentősen lefelé húzta az útvonalon található valamennyi cukrászda is. A szervezésben nem volt hiba, bár nekem az útvonal nem annyira tetszett.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Tarvágás a Pest-megyei piroson
Balogh Zoltán, 2009. február 3. 09.54Tájékoztatjuk kedves túratársainkat, hogy a PMP péceli-műút - Bajtemetés közti szakaszának közepén, a Koporsó-völgyben, a piros jelzés tarvágás miatt mintegy 800-1000 méter hosszban gyakorlatilag megsemmisült. Szerencsére ezen a részen sehol nem tér le a PMP a kijárt erdei útról, végig azon kell maradni a megmaradt erdőszélen. A tarvágás végeztével a jelzés folytatódik. A túraszezon kezdetére az Isaszegi Természetbarát Klub a jelzést a megmaradt erdőszélen helyreállítja.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges