„Apu, menjünk túrázni!” – adta ki a parancsot Henrik ma dél körül. Az időjósok nem sok jóval kecsegtettek, de ennek ellenére neki indultunk. Henrik igazából vonatozni szeretett volna, így megegyeztünk, hogy most nem a péceli kanyart járjuk be, hanem elmegyünk a Szurdok-tanösvényre, és majd utána vonatozunk egyet.

Pesten szakadt az eső, de Pilisszentkereszti parkolónknál már nem. Ugyanott álltam meg, ahol a két héttel ezelőtti vizsgánk alkalmával. Kezdetnek a P jelzésen indultunk fel Peres csúcs irányába. Párszáz méter megtétele után egy elég morcos kedvében lévő, szabadon a házra vigyázó németjuhász keverékkel kellett „megküzdenem”. Elég sok mindennek elmondtam a gazdáját, miközben egy 6 éves gyereket, és jómagamat a jelzett turista útvonalon egy hörgő-morgó kutyától kellett megvédenem. Azért mi nyertünk.

Újabb pár száz méter után elfogyott a P jelzés – egyszerűen eltűnt –, de cserébe utolért minket az eső a meredek szakaszon. Az erdő védelmében alig pár csepp jutott el a földig, így az esőkabátokra nem volt szükség. Az irányt azért tartottuk, és egyszer csak jobbról megérkezett a P jelzés is. Hmmm. A műút elérése előtt váltottunk az S jelzésre, illetve gondoltam én, hogy az S jelzésre. Pár méter megtétele után szürkével átfestett jelzések voltak csak az úton. Sebaj, a tájoló szerint jó irányba haladunk, menjünk csak tovább ezen. Kicsit később hopp, megint az S jelzésen vagyunk. Hmmm-hmmm.

Az eső elállt, innentől nagyon szép időnk volt. A K+ jelzésen indultunk el lefelé, de ezt amolyan „K ritkának” lehetne inkább becézni. 2-300 méterenként van egy elmosódott kék-szerű maradvány a fákon. A S+ becsatlakozása után jutottunk el Szent kúthoz, erről néhány kép is készült. Maradva a K+ jelzésen, a műút mellett haladva értünk el a Szurdok bejáratánál lévő parkolót. A kis pihenőt kihasználva Henrik elkezdett egy éppen ott folyó családi focimeccset nézni.

Végigmentünk a térképen Szurdok-tanösvényként jelölt szurdokon. Ez ismerős volt, hiszen a vizsgaútvonalunk is ezen vezetett. Azért is jöttünk ide, hogy ezúttal fényképeket is tudjak készíteni a helyről. Tervem az volt, hogy ezúttal végig megyünk a tanösvényen egészen a Klastromkertig, lévén ezt az utat „félelemből” kerültem ki egy kis kitérővel a vizsga alkalmával. Így ezúttal nem fordultam el a kulcsosház felé, hanem maradtunk a tanösvényen.

Nem sokkal később 2 motorossal találkoztunk, akik egy meredek szakasszal próbálkoztak, de szerencsére nem indult be a motor. Remélem hazáig tolta a tulajdonosa.

Az ösvénynek egyszer csak vége lett, mivel házak közé értünk a faluban. Hoppá, de hol a tanösvény? Egy szabályos utcán haladtunk, mely a térképen viszont határozottan tanösvény. Mivel tavalyi a térkép, és nem idén készült házak között sétáltunk, egy kicsit meglepő volt. A műútnál ott volt a jelzett kereszt, ezt a „szokott módon” a Pilis-csúcs, és a templomtorony segítségével bemértem. Igen, egyértelműen ez az a kereszt, itt kéne lennie a tanösvény folytatásának, ám helyén egy fakerítés állja keresztben az utunkat.

Célunkat keresve kikerültük az elzárt rész, azonban semmiféle út, vagy ösvény nem vezetett arra. A tanfolyamon azt tanultuk, hogy egy vizsgázott túravezető akár Nemzeti Parkban is letérhet a jelzett turistaútvonalakról, így maradt a susnyás iránymenet a P jelzésig. Ez megint vizsgaútvonal volt, így megismertem, és az egyik elágazásában (pont ott, ahol várnom kellett a vizsgán pár percig) található a tanösvény folytatása. A térképen. A valóságban csak egy elég magasra nőtt gazos, ágas-bogas terület, mindenféle ösvény nélkül. Mivel ez elég nehezen járható, és jópár kilométer volt már a lábunkban, visszatérünk a P jelzésre, és azon visszasétáltunk – egy cukrászda érintésével - az autóig. A vizsgán ezek szerint jó döntés volt a kis kerülő, mert a tanösvény ezen a szakaszon egyszerűen nem létezik, vagy igen jól álcázza magát. Mondjuk a föld alá bújt.

A túrán néhány forrást még fel akartam keresni, de a sok keresgélésre fordított idő miatt ez ma nem sikerült. De tervezem, hogy a környék látnivalóinak feltérképezése után eljövünk ide az isaszegi csapattal is.

Napunk végén, az isaszegi állomáshoz érve épp láttam elindulni a vonatot, így 1 órát vártunk a következő vonatra. Henriknek be volt ígérve a vonatozás, melyet egy Isaszeg – Pécel - Isaszeg járattal le is tudtunk, majd hazatértünk.

Január eleje óta tartó bronzjelvényes túravezetői tanfolyamunk lassan a célegyenesbe fordul, immáron az elővizsgán vettünk részt Harman Marcival kettesben. Szombaton 5 órai keléssel indult a nap, 6-kor elindultam, Marci szokott helyen történő felvétele után fél nyolc körül leparkoltunk Pomázon, a HÉV végállomásnál. 2 napi élelemmel, vízzel, alvó alkalmatossággal felszerelve a Z, majd Z háromszög jelzésen felbaktattunk a Janda Vilmos házhoz, az elővizsga táborhelyéhez. Ötperces csúsztatásban egyesével indultunk az elővizsga pálya bejárására.

Az első pont, a vízenyő déli részének megtalálása nem okozott különösebb problémát. Innen a következő pontig - amely egy útvillában volt -, úgy terveztem, hogy egy susnyán keresztüli délnyugati iránymenetben megfogom a Z háromszöget, azon megkeresem a térképen jelzett nyiladékot, azon elmegyek a szintén jelzett útig, ezt irányszöggel ellenőrzöm, és ott lesz az a pont. A Z háromszögig rendben is volt a dolog, a nyiladéknak viszont se híre, se hamva. Itt szembesültem először avval, hogy a kezemben tartott turistatérkép és valóság néhol köszönő viszonyban sincs egymással. Ez később teljesen egyértelművé vált, a térképen jelzett utak nagy része úgymond „félrevezető jellegű”, a valóságban egyszerűen nem léteznek. Van viszont rengeteg út, amiről nem tud a térkép. Szumma-szummárum, egyszer csak a Z+ jelzésen találtam magam, csak kissé északabbra, mint gondoltam. A 2-es pont megtalálása így rengeteg időt elvitt.

A 3-as ponthoz kezdetben a Z+on visszamentem, majd a dózerút első metszése után jelzett úton elindultam délnyugat irányba. A jelzett „nyílegyenes” út helyett az először északra kanyarodott, majd nyugat és dél felé. Ez remekül elbizonytalanított, vissza is sétáltam majdnem az előző kereszteződéshez, majd újra végig. Ezúttal kissé tovább haladva elértem a Z körút jelzést, azonban az kelet-nyugati irányú volt, míg amin érkeztem, az észak-dél. Maga az út vezetése, illetve a találkozási pont kísértetiesen megegyezik az eggyel északabbra lévő útkereszteződéssel, és mivel oda-vissza mászkáltam az úton, kellően megzavartam a megtett távolság érzetemet is. Kicsit szidtam a térképet, de szerencsére mindkét úton tovahaladva a 3-as pontot érem el. A megtalált pont miatti örömben az sajnos nem tűnt fel, hogy a vizenyő nem a megfelelő oldalán van az útnak, bár itt már erős volt a gyanúm, hogy lesz még baj evvel a térképpel.

A 4-es ponthoz indulva visszasétáltam a kereszteződéshez, ám a figyelmetlenség miatt gyenge 300 méterrel arrébb voltam délkeleti irányban, mint gondoltam. A kereszteződésből lépésszámlálással előrébb mentem 200 métert, majd az innen mért irányszöggel remekül fel is mentem a 4-es pont (kúp csúcsa) melletti kúpra. Az ilyen „kúp teteje” típusú pontok megtalálása elvileg az egyik legkönnyebb feladat, mert amíg lehet felfelé menni az adott irányban, addig arra kell menni. A susnyában nem sokat lehetett látni, de mivel a kúp tetején nem volt a keresett pont, és bármelyik irányban csak lefelé lehetett volna menni, az maradt, hogy akkor innen északnyugatra minimális esést követő kapaszkodással ott kell lennie a másik kúpnak, amin a keresett pont lesz. Ott volt. Hurrá, végre tudom biztosan, hogy hol vagyok.

A Z+ jelzésig iránymenet megint a susnyában, majd jött a kaptató a P+ jelzésen. Ez roppant fárasztó magában is, pláne egy (két) kúpmászás után. Az már nem volt meglepő, hogy a térképen jelzett Z háromszög becsatlakozása után nem hogy kettő, de egyetlen út sem vezetett kelet felé. Pedig, ha már két fűszál között volt 1 centi hézag, akkor azt kipróbáltam, hátha út az, csak nem jön ki a jelzett turistaútig. De a másik lehetséges támpont, az ény-dk irányú út is csak ezen a térképen szerepel, a valóságban - természetesen - nyoma sincs. „Újratervezés…” mondaná egy korszerű autós GPS, így jött a nyiladék megkeresése. Hogy megint dicsérjük a térképet, ez természetesen nem nyiladék, hanem egy erős jelleghatár, de annak szélén haladva láss csodát, ott volt a keresett metsződés, melynek felső végét megkeresve meglett az 5-ös pont is. Itt futottam ki az időből, de mint később kiderült, senki sem teljesített időn belül.

A 6-os pont megleléséhez már kis szerencse is kellett. Természetesen az S+, K+ jelzések térképi ábrázolása messze nem felel meg a valóságnak, de meglett a K+. Na ezen kell elmenni a következő nyiladékig, ami kb. 7-800 méterre van a K+ jelzésen a térkép szerint. Hát az első nyiladék lemaradt a térképről, ez olyan 100 méter után már ott volt, aztán a következő is még közelebb volt, így saccra az egyiken el lehetett indulni északkelet felé. Maximum belefutok az S jelzésbe (ha lesz olyan arrafelé egyáltalán). És pont a megfelelő „nyiladékocska” volt az, amin bementem, mondhatni véletlenül. Meglett a vadetetős pont is, bár ez nem kicsit malac volt.

Az utolsó, 7-es pontot hittem a legkönnyebbnek a térkép alapján. Vissza a megtalált nyiladékon a K+ felé, majd iránymenetben tovább át a két vízmosáson, és ott lesz az út. Az útvilla elég egyértelmű szokott lenni. Az út megvolt, a villa nem. Ellenőrzés, jó az út irányszöge? Jó, irány északkelet felé, kanyarodik az út északnak? Igen. Oké, egy metsződés épp ott ér az úthoz, ahol a keresett útvilla van. A metsződés megvan, de az útvilla sehol. Szemből is jön egy társam, Ő sem találja. Elsétálunk a Z háromszögig, majd azon fel a Janda házi forráshoz. Innen 200 méter iránymenet csont északnak, ott lesz. Az út ott volt, a villa nem. Jött néhány társam balról, Ők sem találják. Egyszer csak az egyik srác felkiált, ott világít a fehér papír a fán. Épp jó szögben látta meg, 2 méterrel arrébbról már esélytelen. Az út mellett volt, kb. 8-10 méterre, de benn a susnyában. Állítólag, ami onnan indul, az egy ösvény, így a térképen ez jogosan útvilla. Szerintem meg ez sok minden volt, csak nem útvilla. Bőven több, mint fél órát keresgéltem, de sebaj, mind megvan, irány cél, 200 méter délre.

A célban meglepődtem, hisz épp Tarjáni Ágiék pontőrködtek a Janda-háznál. Aznap volt a Pilis 50 teljesítménytúra is, melynek egyik ellenőrző pontját képviselték.

Később kiderült, hogy direkt volt ilyen nehéz a pálya, mondván aki ezeket a pontokat megtalálja, annak a vizsgán biztosan nem lesz gondja. Az jóval könnyebb pálya lesz. Úgy legyen.

Este 9-kor még elmentünk egy kis vezetett, éjszakai túrára, így ezen a napon volt egy 5,5 km-es cucc felcipelés, a 8 km helyett inkább 12-13 km-re sikeredett stresszes elővizsga, majd egy kb. 5-6 km-es éjszakai túra. Ez utóbbin némi ízelítővel az ezüstjelvényes tanfolyamról, ahol mindezt a pont-keresgélést éjszaka kell előadni. Nem kellett minket altatni, egy sör volt csak a tábortűznél, majd ezt követte kb. 3 percen belül az elalvás.

Vasárnap gyorsan lezavartunk egy un. svéd-pályát, majd táborbontás, takarítás következett. Lefelé szerencsére az egyik oktató felajánlotta, hogy elvisz minket a kocsinkig, így az 5 és fél helyett csak 2 km-t kellett cipelnünk a cuccunkat. A szokásos somlói Pomázon nem rossz, bár kissé citromos volt. Hazaérve délután a Forma-1-en még simán bealudtam.

Klubunkból ketten, Harman Marci és én vágtunk neki a Muzsla teljesítménytúrának, melyet évek óta a gyöngyösi Hanák Kolos Turistaegyesület szervez. A legrövidebb, 26 km-es távot választottuk, mely a valóságban 25.9 km volt, szintemelkedése pedig 800 méter. Szintcsökkenése viszont legalább a duplája, lévén Galyatetőről, 950 méteres tengerszint feletti magasságról indul, és mindössze 150 méteren van a cél Szurdokpüspökiben. Közben azért van 800 méter szintemelkedés is, amiről ugye szintén le is kell jönni.

1 órával buszunk indulása előtt már Gyöngyösön parkoltunk, és egy hamburgeres nyitását vártuk éhes gyomorral. Ez 8 órakor megtörtént, így 8.15 körül mentünk a szemközti buszvégállomásra, ahonnan elvileg 8.30-kor indult a busz. Ennyi embert ritkán látni egy buszra várva, de az teljesen egyértelmű volt, hogy ennyien nem férünk fel egy buszra, de talán még kettőre sem. A forgalmista is látta ezt, valahonnan kerített egy másik buszt, és így 50 perc buszozással – a tömött buszon végig állva – feljutottunk Galyatetőre, a rajtba. Közben a buszról láttuk, hogy a hosszabb, Hanák Kolos, illetve a még hosszabb, Mátrabérc túrán lévők hogyan igyekeznek Galyatetőre, ami a mi rajtunk lesz.

A kék sáv, majd sárga kereszt jelzésen indultunk az első ellenőrző pontig – mely Vörös-kő kilátó volt – többnyire lefelé, bár volt benne némi emelkedős szakasz is. Marci állt az élre, és 5.66 km/h-ás tempót diktált idáig. A következő szakasz is eleinte lefelé vezetett a sárga kereszt, kék sáv, kék háromszög útvonalon, bár ebben az Ágasvári csúcs előtt volt egy jelentős emelkedő. Ezen a majd 5 km-en fokozódott a tempó, 6.13 km/h lett a szakasz átlagsebessége.

A kék háromszög, piros kereszt, piros sáv jelzésen egy elég meredek út állt előttünk Mátrakeresztesig. Gondolná az ember, hogy lefelé menni könnyű, de ez annyira meredeknek bizonyult, hogy mindössze 3.88 km/h sebességgel sikerült teljesíteni. Pedig itt még volt bennünk szusz. Itt vettem észre igazán, hogy a vastag zoknim hiánya (reggel egyszerűen nem találtam meg) bizony ki fog ütközni pár vízhólyagban saroktájon. Zokni alá rejtett papírzsebkendővel próbáltam orvosolni ezt a problémát, több-kevesebb sikerrel.

Ezen szakasz végén elmentünk egy idősebb házaspár mellett, melynek hölgytagja láthatóan csúnyán elesett a meredek szakaszon. A túravezetői tanfolyamon kötelező tartozékunk az elsősegély-csomag, én már cipelem is, így felajánlottam némi fertőtlenítést. Hát sajnos jód nem volt a csomagomban, így ez elmaradt, ellenben megkínáltak minket házi pálinkával. Nekem sajnos ki kellett hagynom, lévén Gyöngyösről én vezetek, Marci viszont többszöri unszolásra élt a lehetőséggel. Na szép, én cipelem az eü. csomagot, és Ő iszik cserébe. Ugyanezen lejtőn egyébként a Marci elejtette a kabátját valahol, természetesen bele egy rém büdös pocsolyába. Így most már a pálinka kontra pocsolyaszag elnyomta egymást, szóval mehetünk is tovább.

Mátrakeresztesről durván 400 méter szintemelkedés várt ránk a piros sáv jelzésen, utolsó ellenőrző pontunkig, a Muzsla csúcsig 6 km folyamatos emelkedő formájában. Mivel én imádok felfelé menni, ez az én szakaszom volt. Marci közben többször kifejtette, hogy az egyenes szakaszok a kedvencei, a lefelé még elmegy, de a felfelé szerinte kimondottan utálatos. El is neveztem Alföldi turistának, de ez köztünk marad. A Mátrában valahogy hiánycikk volt a vízszintes szakasz. Lefelé én sem nagyon szeretek menni, a felfelé viszont a kedvencem. A szinte folyamatos emelkedést 4.11 km/h-val teljesítettük.

Egy nagyobbat szusszantunk, és nem maradt más hátra, mint 650 métert veszíteni magasságunkból a Szurdokpüspöki célig. Ez végig lejtőt jelentett, ráadásul egy elég köves úton. Nem győztem keresni a kijárt köves út melletti füves részeket. Le is lassultunk 3.74 km/h-ra, de közben megbeszéltük, hogy nem szabad ennyire megnyomni az elejét, mert onnan még nagyon messze a cél. Lassulásunkat azért befolyásolta a cél előtti pincesor is, ahol megálltunk, és az egyik éppen ott tartózkodó tulajdonos borából vásároltunk.

5 óra 50 perces idővel értünk a célba, és borvásárlásunkkal sikeresen le is késtük a gyöngyösi buszt. A következő 2 óra múlva indul, ám előre láthatóan 1234 turista szeretne vele eljutni Gyöngyösre. Marci kb. 5 perc tétovaságot követően odament egy indulni készülő kocsihoz. Hogy mit beszélgettek, azt nem tudom, de szinte azonnal intett nekem is, hogy menjek. Ezúton is köszönjük ezen 2 túratársunknak, és egyikük édesapjának, hogy szinte késedelem nélkül elfuvaroztak bennünket Gyöngyösre.

A szervezésen látszik a sok éves tapasztalat, nagyon jól szervezett túrán voltunk. Annyi túrázó vett rajta részt, hogy nem emlékszem olyan szakaszra a teljes távon, hogy akár előttünk, akár mögöttünk ne lett volna egy pár ember. Sőt, inkább nagyobb fürtökben kellett kerülgetni, illetve elengedni a többieket. Ezen okból is az eltévedés lehetősége kizárt volt.

A Mátra csodálatos, így biztos, hogy jövőre is megyünk. Ha edzettségi állapotunk megengedi, akkor jövőre a kb. 10 km-el hosszabb (távolabbról induló), Hanák Kolos teljesítménytúrát fogjuk teljesíteni. Így estefelé azért a jobb térdem is jelzi, hogy valahol ma történt vele valami. Hát igen, a rengeteg lejtő. Jövő héten a Vértesbe megyünk teljesítménytúrázni, az erre vonatkozó felhívás hamarosan.