Túravezető Oktatók Sportegyesülete

Bronzjelvényes gyalogos túravezetői vizsga

Címkék

Év eleje óta tartó elméleti és gyakorlati képzésünk, valamint a keddi írásbeli vizsga után ma volt a napja, hogy a gyakorlatban és szóban is bizonyítanunk kellett Harman Marcival, hogy megérdemeljük a fent említett címet. Kedden az írásbelin csak egyetlen társunk „vérzett el”, így szinte teljes volt a csapat ma reggel Pilisszentkereszten, ahol a centrumban, egy étterem teraszán volt a rajt és a cél. Az írásbeli vizsgáink eredményének sorrendjében, egymást 5 percenként követve indultunk. A legjobb írásbelis indult elsőnek.

Jómagam a 13. helyemmel durván pont a csapat közepéről, 10.15-kor indultam neki a távnak. Az első pont egy kolostorromnál volt. A piros jelzésen a templom előtt elhaladva, a zöld jelzésre váltottam, majd a „Klastromkert balra” táblánál meglepődve tapasztaltam, hogy ez tán ki lesz táblázva? Hihetetlen egyszerű volt megtalálni, már csak azért is, mert ez volt egyben az első „kérdező pont”, vagyis szóbeli vizsga hely, így a társakat is könnyű volt észrevenni.

Jó 10 percnyi várakozás után - míg az előttem lévők szóbeliztek - az elméleti kérdésem kapcsán a térképről egy pár kilométeres szakasz szintviszonyait kellett elmesélnem, vagyis mikor megyünk felfelé, mikor szintben, mikor lefelé, összesen mennyi a szintemelkedés, stb. Ez hibátlanra sikerült, így 10 ponttal gazdagodva indulhattam a második pont felé, mely a Magas-hegy csúcsán volt.

A legrövidebb út nyilván a nyugatra található Szurdok-tanösvény megfogása, majd ezen a P és Z sáv jelzés találkozásáig tartó dél, dél-nyugati menet lett volna, ám tanulva az elővizsga tapasztalataiból - ami ösvény a térképen jelölve van, az általában nem jó, de közben van 10 másik ösvény, ami nincs a térképen - úgy döntöttem, hogy inkább megyek biztosra. Minimális, egy-kétszáz méteres kitérő, ha visszamegyek a P sávra, és azon támadom meg a Z sáv csatlakozását. Így is lett, ám a két út találkozásánál egy pályaellenőr megállított, mivel egy társam nem sokkal előttem haladt el ott, és az 5 perces „távolságot” betartatta velem. Így újabb pár perc állásidő került a lapomra.

Egy gyors irányszög-mérést követően felszaladtam a csúcsra, megvolt a pont, jelölés, és indulás tovább. A harmadik pont egy un. „kötelező útvonal”-on volt, ami annyit jelent, hogy muszáj a térképen megjelölt utat választani mintegy 300 méter hosszban, és azon valahol lesz a bólya. Így ezen kötelező útvonal kezdőpontját mértem be magamnak, majd ebben az irányszögben támadást intéztem a susnya ellen, majdnem délnek. A főút előtt - már hallottam az autók hangját közvetlen közelről - egy nem várt, de igen mély horhos keresztezte az utamat. Ez is valahogy lemaradt a térképtől.

A műút után közvetlenül egy vörös kavicsos út indult kérdéses irányba, majd északkelet felé kanyarodott. Nem ettem a cselt, maradtam a belőle kiágazó keleti fekvésű ösvényen, ami jó döntésnek bizonyult, így a harmadik pont is meglett. Következett a nap legkönnyebb feladata, a már meglelt ösvényen nyílegyenesen felkapaszkodni a 489 méteres csúcshoz. Ez újabb kérdező pont volt. Itt a mi gyakorlati csoportunk oktatója, Robi tette fel a kérdéseket, ismételten tereptanból.

A „hány kilométert jöttél idáig?” című kérdés térképi megválaszolása, majd az előre-, a hátra-, és az oldalmetszés kitárgyalása után letekintettünk egy falura. A térkép alapján ezt be kellett azonosítani, majd jött egy érdekes kérdés. Látod, ott az a nagy hegy, mellette az a piramis-szerű csúcs. Mondd meg, hogy milyen messze van. Használhatsz térképet. Ez utóbbit mellőzve egyből besaccoltam olyan 7 km-re. Robi kicsit meglepődött a gyors válaszon, majd kezet nyújtott: gratulálok, 10 pont (a valós táv: 6.8 km). Ehhez tudni kell, hogy a múlt heti túránkon sokszor gyakoroltam a távolságbecslést, még a Bélát is rávettem egyre. Hasznos volt, mert mint utóbb kiderült, a Robinál ez volt az egyetlen 10 pontos produkció.

Az ötös ponttól, ami egy fakereszt volt az erdő közepén, ismerve a Pilis térképet egy kicsit féltem. Nem sok a támpont a környéken. (A Pilis térképen a jelzett ösvény nem az!) Sokan úton próbálták megközelíteni, de én itt úgy gondoltam, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes. Kicsit jobbra húzott lábam, így idő előtt elértem a kereszthez vezető nyiladékot, ami meglepő módon igen jellegzetes volt, és az irányszöge is stimmelt. Kicsit később a keresztező nyiladék is felismerhető volt, sőt, irányszöge szintén stimmelt! Nocsak. Szabályosan neki mentem a keresztnek, el sem lehetett téveszteni. A többiek, akik úton próbálták elérni, később mesélték, hogy úgy nem volt túl egyszerű feladat.

Annyira megörültem az iránymenetem sikerének, hogy fel sem merült bennem más, minthogy iránymenet legyen tovább a szurdok bejáratig is, ami a 6-os pont lesz. Itt azért lett egy karc is a nyakamon (akácos volt a susnya), de gyönyörűen megvolt a térképen jelzett ösvény és vadetető melletti elhaladás is. Bár „szokás szerint” picit jobbra húzott itt is a lábam. A nagy parkoló miatt döccent egyet a keresett szurdok bejárat megtalálása, de csak 4-5 percet vitt el az időből. Ez is kérdező pont volt - az utolsó -, mégpedig az elsősegély-nyújtás témaköréből.

„Délután kettőkor az általad vezetett csoport egyik tagja erős fejfájásra panaszkodik, hányingere van, stb.” Oké, napszúrást kapott, esetleg hőpangása van. Örültem, mert könnyű a kérdés, sima 10 pont lett, irány a szurdokon át az utolsó pont, a kulcsosház.

A szurdok elég népszerű hely lehet - megjegyzem tényleg gyönyörű -, csak én most leginkább haladni szerettem volna, lehetőleg a csoportok kikerülésével. Mivel elég keskenyek a hidak (mind egyszemélyes), nemegyszer a patakon átgázolva, a híd mellőzésével kerültem ki a nézelődőket. Amikor úgy gondoltam, hogy a megfelelő kereszteződésben vagyok, felvettem az irányszöget a kulcsosház felé. Hamar rájöttem, hogy itt bizony hiba csúszott a számításba (vagy a térképen jelzett utakba), mert biztosan nem ott vagyok, ahol gondolom. Kicsit mellé mehettem a dolognak a susnyában, nincs más hátra, mint bevetni a tanfolyamon tanultakat. Itt már csak az irányszög-mérés segít... mondaná Szabolcs tanfolyamtársam. Úgy is van!

Kiértem egy tisztásra, ahonnan láttam a Pilis csúcsát, és a Pilisszentkereszti templomtornyot. Mindkettő egyértelmű a térképen. Bár 2 pont nem az igazi a hátrametszéshez, ráadásul egy hegycsúcs irányszögének becslése elég pontatlan is lehet így távolról, de sokkal jobb, mint a semmi. A tájoló segítségével hamar megvolt a 2 irányszög, ezeket a térképre szerkesztve, a metszéspont alapján 150-200 méterrel voltam a kulcsosháztól durván északra. Újabb iránymenetem végeztével 30 méterrel a kulcsosház melletti útra keveredtem, innentől nem volt gond a bólya megtalálása. Megvan minden pont, irány a cél.

A faluba pillanatok alatt beérve már semmi probléma nem volt a célig, tudtam, hogy megvan, sikerült a vizsga. 3 óra 5 perc volt az összes menetidőm, ez 30 perccel volt rosszabb, mint a leggyorsabb társam, de azért jobb, mint az átlag 3 és fél óra. (A szintidő egyébként 4 óra felett volt.) 30 pontos szóbeli csak egy volt, köszönhetően a távolságbecslés gyakorlásának, de 29 pontos már elég sok. Minden tanfolyamtársam sikeresen teljesítette a gyakorlati vizsgát.

Bizonyítvány, buli kedden.

Bronzjelvényes túravezetői tanfolyam – elővizsga

Címkék

Január eleje óta tartó bronzjelvényes túravezetői tanfolyamunk lassan a célegyenesbe fordul, immáron az elővizsgán vettünk részt Harman Marcival kettesben. Szombaton 5 órai keléssel indult a nap, 6-kor elindultam, Marci szokott helyen történő felvétele után fél nyolc körül leparkoltunk Pomázon, a HÉV végállomásnál. 2 napi élelemmel, vízzel, alvó alkalmatossággal felszerelve a Z, majd Z háromszög jelzésen felbaktattunk a Janda Vilmos házhoz, az elővizsga táborhelyéhez. Ötperces csúsztatásban egyesével indultunk az elővizsga pálya bejárására.

Az első pont, a vízenyő déli részének megtalálása nem okozott különösebb problémát. Innen a következő pontig - amely egy útvillában volt -, úgy terveztem, hogy egy susnyán keresztüli délnyugati iránymenetben megfogom a Z háromszöget, azon megkeresem a térképen jelzett nyiladékot, azon elmegyek a szintén jelzett útig, ezt irányszöggel ellenőrzöm, és ott lesz az a pont. A Z háromszögig rendben is volt a dolog, a nyiladéknak viszont se híre, se hamva. Itt szembesültem először avval, hogy a kezemben tartott turistatérkép és valóság néhol köszönő viszonyban sincs egymással. Ez később teljesen egyértelművé vált, a térképen jelzett utak nagy része úgymond „félrevezető jellegű”, a valóságban egyszerűen nem léteznek. Van viszont rengeteg út, amiről nem tud a térkép. Szumma-szummárum, egyszer csak a Z+ jelzésen találtam magam, csak kissé északabbra, mint gondoltam. A 2-es pont megtalálása így rengeteg időt elvitt.

A 3-as ponthoz kezdetben a Z+on visszamentem, majd a dózerút első metszése után jelzett úton elindultam délnyugat irányba. A jelzett „nyílegyenes” út helyett az először északra kanyarodott, majd nyugat és dél felé. Ez remekül elbizonytalanított, vissza is sétáltam majdnem az előző kereszteződéshez, majd újra végig. Ezúttal kissé tovább haladva elértem a Z körút jelzést, azonban az kelet-nyugati irányú volt, míg amin érkeztem, az észak-dél. Maga az út vezetése, illetve a találkozási pont kísértetiesen megegyezik az eggyel északabbra lévő útkereszteződéssel, és mivel oda-vissza mászkáltam az úton, kellően megzavartam a megtett távolság érzetemet is. Kicsit szidtam a térképet, de szerencsére mindkét úton tovahaladva a 3-as pontot érem el. A megtalált pont miatti örömben az sajnos nem tűnt fel, hogy a vizenyő nem a megfelelő oldalán van az útnak, bár itt már erős volt a gyanúm, hogy lesz még baj evvel a térképpel.

A 4-es ponthoz indulva visszasétáltam a kereszteződéshez, ám a figyelmetlenség miatt gyenge 300 méterrel arrébb voltam délkeleti irányban, mint gondoltam. A kereszteződésből lépésszámlálással előrébb mentem 200 métert, majd az innen mért irányszöggel remekül fel is mentem a 4-es pont (kúp csúcsa) melletti kúpra. Az ilyen „kúp teteje” típusú pontok megtalálása elvileg az egyik legkönnyebb feladat, mert amíg lehet felfelé menni az adott irányban, addig arra kell menni. A susnyában nem sokat lehetett látni, de mivel a kúp tetején nem volt a keresett pont, és bármelyik irányban csak lefelé lehetett volna menni, az maradt, hogy akkor innen északnyugatra minimális esést követő kapaszkodással ott kell lennie a másik kúpnak, amin a keresett pont lesz. Ott volt. Hurrá, végre tudom biztosan, hogy hol vagyok.

A Z+ jelzésig iránymenet megint a susnyában, majd jött a kaptató a P+ jelzésen. Ez roppant fárasztó magában is, pláne egy (két) kúpmászás után. Az már nem volt meglepő, hogy a térképen jelzett Z háromszög becsatlakozása után nem hogy kettő, de egyetlen út sem vezetett kelet felé. Pedig, ha már két fűszál között volt 1 centi hézag, akkor azt kipróbáltam, hátha út az, csak nem jön ki a jelzett turistaútig. De a másik lehetséges támpont, az ény-dk irányú út is csak ezen a térképen szerepel, a valóságban - természetesen - nyoma sincs. „Újratervezés…” mondaná egy korszerű autós GPS, így jött a nyiladék megkeresése. Hogy megint dicsérjük a térképet, ez természetesen nem nyiladék, hanem egy erős jelleghatár, de annak szélén haladva láss csodát, ott volt a keresett metsződés, melynek felső végét megkeresve meglett az 5-ös pont is. Itt futottam ki az időből, de mint később kiderült, senki sem teljesített időn belül.

A 6-os pont megleléséhez már kis szerencse is kellett. Természetesen az S+, K+ jelzések térképi ábrázolása messze nem felel meg a valóságnak, de meglett a K+. Na ezen kell elmenni a következő nyiladékig, ami kb. 7-800 méterre van a K+ jelzésen a térkép szerint. Hát az első nyiladék lemaradt a térképről, ez olyan 100 méter után már ott volt, aztán a következő is még közelebb volt, így saccra az egyiken el lehetett indulni északkelet felé. Maximum belefutok az S jelzésbe (ha lesz olyan arrafelé egyáltalán). És pont a megfelelő „nyiladékocska” volt az, amin bementem, mondhatni véletlenül. Meglett a vadetetős pont is, bár ez nem kicsit malac volt.

Az utolsó, 7-es pontot hittem a legkönnyebbnek a térkép alapján. Vissza a megtalált nyiladékon a K+ felé, majd iránymenetben tovább át a két vízmosáson, és ott lesz az út. Az útvilla elég egyértelmű szokott lenni. Az út megvolt, a villa nem. Ellenőrzés, jó az út irányszöge? Jó, irány északkelet felé, kanyarodik az út északnak? Igen. Oké, egy metsződés épp ott ér az úthoz, ahol a keresett útvilla van. A metsződés megvan, de az útvilla sehol. Szemből is jön egy társam, Ő sem találja. Elsétálunk a Z háromszögig, majd azon fel a Janda házi forráshoz. Innen 200 méter iránymenet csont északnak, ott lesz. Az út ott volt, a villa nem. Jött néhány társam balról, Ők sem találják. Egyszer csak az egyik srác felkiált, ott világít a fehér papír a fán. Épp jó szögben látta meg, 2 méterrel arrébbról már esélytelen. Az út mellett volt, kb. 8-10 méterre, de benn a susnyában. Állítólag, ami onnan indul, az egy ösvény, így a térképen ez jogosan útvilla. Szerintem meg ez sok minden volt, csak nem útvilla. Bőven több, mint fél órát keresgéltem, de sebaj, mind megvan, irány cél, 200 méter délre.

A célban meglepődtem, hisz épp Tarjáni Ágiék pontőrködtek a Janda-háznál. Aznap volt a Pilis 50 teljesítménytúra is, melynek egyik ellenőrző pontját képviselték.

Később kiderült, hogy direkt volt ilyen nehéz a pálya, mondván aki ezeket a pontokat megtalálja, annak a vizsgán biztosan nem lesz gondja. Az jóval könnyebb pálya lesz. Úgy legyen.

Este 9-kor még elmentünk egy kis vezetett, éjszakai túrára, így ezen a napon volt egy 5,5 km-es cucc felcipelés, a 8 km helyett inkább 12-13 km-re sikeredett stresszes elővizsga, majd egy kb. 5-6 km-es éjszakai túra. Ez utóbbin némi ízelítővel az ezüstjelvényes tanfolyamról, ahol mindezt a pont-keresgélést éjszaka kell előadni. Nem kellett minket altatni, egy sör volt csak a tábortűznél, majd ezt követte kb. 3 percen belül az elalvás.

Vasárnap gyorsan lezavartunk egy un. svéd-pályát, majd táborbontás, takarítás következett. Lefelé szerencsére az egyik oktató felajánlotta, hogy elvisz minket a kocsinkig, így az 5 és fél helyett csak 2 km-t kellett cipelnünk a cuccunkat. A szokásos somlói Pomázon nem rossz, bár kissé citromos volt. Hazaérve délután a Forma-1-en még simán bealudtam.