Pomáz

Fárasztó hétvége

Címkék

A szombati éjszakai túrát követően, mintegy 3 óra alvás után már keltem is, hiszen indulni kellett az idei Szurdok teljesítménytúrára. A nagy esőzések miatt sokáig kérdéses volt a túra vonalvezetése, hiszen ez a teljesítménytúra pontosan azokon a szurdokokon vezet, melyeket életveszélyessé válásuk miatt le kellett zárni. Szerencsére 1 héttel a túra előtt a Pilisi Erdészet feloldotta a látogatási tilalmat, így a teljesítménytúra az eredeti vonalvezetésen lett megtartva.

213-as rajtszámmal 8.05-kor el is rajtoltam Pomázról, a HÉV végállomásától. A Z sáv, majd Z háromszög jelzésen - a már jól megszokott úton - bandukoltam felfelé a Janda-házhoz, majd tovább Kis-Csikóvárra. Nagy-Csikóvár felé a nyergen elkezdett jelezni a bal talpam. Hmmmm. Ezek szerint bőven „benne maradt” még az éjszakai túra is. Nagy-Csikóvár csúcsánál már egész komolyan éreztem a bal talpamat, és rá kellett jöjjek, hogy nemhogy a 44 km-es táv, de még a rövidebb teljesítése is akadályba ütközhet. A P+ jelzésen haladtam tovább a Holdvilág-árok felé, de már egészen lassan, szinte bicegve. Elgondolkodtam, hogy az árok végén egyszerűen kisétálok Kiskovácsiba, szólok Gethe Lacinak, hogy részemről ennyi volt, és életemben először feladok egy teljesítménytúrát.

Aztán a Holdvilág-árok közepén jelentősen csillapodott a talpfájás, de ekkor már nagyon sok volt az elvesztegetett idő. Az alvásszükséglet miatt eleve jó 1 órával később indultam, mint tavaly, és volt még ez a jelentős belassulás is, így teljesen egyértelmű volt, hogy a 44 km-es táv teljesítése ezúttal nem jön össze, mivel ahhoz 16 órára Dobogókőn kéne lenni. Ígyhát maradt a rövidebb, 30 km-es táv, nomeg ezáltal idő, mint a tenger, lévén ezen a teljesítménytúrán nincs szintidő. Úgy megörültem annak, hogy bejáródott a talpam, hogy bevállaltam az alternatív Salabasina-árkos kitérőt, mely 1600 méterrel toldja meg a távokat.

A Salabasina-árok teljesen ki van száradva, pár hónapja, vízzel teli sokkal izgalmasabb volt. Itt is pusztított a természet, bár ez a szurdok „gyárilag” is nagyon nehezen járható. A legnehezebb részeket azonban elkerülte a túra nyomvonala, vagyis előtte ki kellett másznunk az árokból, utána meg vissza. Nem tudom, hogy milyen okból. Viszont ebben a gyalogosan is nehezen járható árokban találtam egy motorolajos flakont. Igazi rejtény is lehetne ittléte, bár nyilván fenntről dobták be, vagy egyszerűen befújta a szél.

Tölgyikrek után a S sáv jobbra jelzést láttam ugyan, csak magát az utat nem, és mivel látótávolságban mentek előttem vagy öten tovább egyenesen, elvitt engem is a csordaszellem. Mígnem kb. 500 méter után jöttek vissza velem szemben, hogy elrontottuk, és ők visszamennek. Hmm, én ugyan visszafelé egy lépést se, inkább a térképpel tájolóval végzett helymeghatározás. Én úgy döntöttem, hogy nekem jó lesz továbbra is ez a jelöletlen út, majd visszamegyek a sárgára máshol. Ígyhát elváltunk.

Szent-kút előtt elfogyott a másfél liter teám, itt pótoltam a készletet a forrásvízzel. Ezután következett a Szurdok-tanösvény. Ami sajnos csak volt tanösvény, jelenleg majdhogynem egy szemétbánya. Amit itt művelt a természet, az szinte hihetetlen. A szurdok aljában épen maradt tán 2 híd, az összes többi épített műtárgy - hidak, tájékoztató táblák - romokban, darabokban, cafatokban, eredeti telepítési helyüktől kisebb-nagyobb távolságra. Sőt, mintha a szurdok tetején kiborítottak volna sok-sok teherautónyi szemetet is, és azt is elvitte magával a víz. Végig az egész szurdok, mintha egy szeméttelep lenne, annyi benne a törmelék, a műanyag.

A szurdok végén a patakon oda-vissza ugrálva nálam jóval magasabb gazerdőben vezetett be a szalagozás Pilisszentkeresztre. Itt kellett szembesülni avval a ténnyel, hogy a falun, majd Klastrompusztán keresztül nem nagyon lesz árnyék jópár kilométeren keresztül. A nap meg süt, de nagyon. Nem tudom hány fok volt, de nagyon meleg, sőt a bal talpam ismét jelezte nemtetszését, bár ekkor távolságban már nem sok volt hátra. Csak a Vaskapu-sziklához ne kéne most felmenni, mert az nagyon kegyetlen lesz. Dehát a piros-fekete jelzésen bizony fel kell mászni. Szerintem életemben nem mentem fel ilyen lassan hegyre, bár itt már nagyon éreztem a talpamat. Egy szintén nem túl friss túratársam meg is jegyezte: Egyszer csak felérünk. Így is lett.

Itt már számolgattam a hátralevő távolság alapján, hogy milyen „gyorsan” kéne csoszogni, tudva azt, hogy minden óra 55-kor megy a busz vissza Pomázra és ne kelljen 1 órát várni ebben a melegben. Szerencsére pont úgy jött ki a számítás alapján, hogy olyan nagyon nem kell kapkodni. Még a Zsivány-sziklákat érintette a vonalvezetés, majd következett a várva-várt cél Dobogókőn.

Ez a két túra így gyors egymásutánban, 3 óra alvással és ilyen extrém melegben nekem nagyon fárasztó volt. De hogy jövőre ismét Szurdoktúrázom, az is nagyon valószínű. Merthát az útvonal csodás, a szervezés és az ellátás pedig a Gethe Laciéktól megszokottan magas színvonalú.

Képekben mindez.

CsatolmányMéret
Szurdok30.gdb66.55 kB

Bronzjelvényes túravezetői tanfolyam – elővizsga

Címkék

Január eleje óta tartó bronzjelvényes túravezetői tanfolyamunk lassan a célegyenesbe fordul, immáron az elővizsgán vettünk részt Harman Marcival kettesben. Szombaton 5 órai keléssel indult a nap, 6-kor elindultam, Marci szokott helyen történő felvétele után fél nyolc körül leparkoltunk Pomázon, a HÉV végállomásnál. 2 napi élelemmel, vízzel, alvó alkalmatossággal felszerelve a Z, majd Z háromszög jelzésen felbaktattunk a Janda Vilmos házhoz, az elővizsga táborhelyéhez. Ötperces csúsztatásban egyesével indultunk az elővizsga pálya bejárására.

Az első pont, a vízenyő déli részének megtalálása nem okozott különösebb problémát. Innen a következő pontig - amely egy útvillában volt -, úgy terveztem, hogy egy susnyán keresztüli délnyugati iránymenetben megfogom a Z háromszöget, azon megkeresem a térképen jelzett nyiladékot, azon elmegyek a szintén jelzett útig, ezt irányszöggel ellenőrzöm, és ott lesz az a pont. A Z háromszögig rendben is volt a dolog, a nyiladéknak viszont se híre, se hamva. Itt szembesültem először avval, hogy a kezemben tartott turistatérkép és valóság néhol köszönő viszonyban sincs egymással. Ez később teljesen egyértelművé vált, a térképen jelzett utak nagy része úgymond „félrevezető jellegű”, a valóságban egyszerűen nem léteznek. Van viszont rengeteg út, amiről nem tud a térkép. Szumma-szummárum, egyszer csak a Z+ jelzésen találtam magam, csak kissé északabbra, mint gondoltam. A 2-es pont megtalálása így rengeteg időt elvitt.

A 3-as ponthoz kezdetben a Z+on visszamentem, majd a dózerút első metszése után jelzett úton elindultam délnyugat irányba. A jelzett „nyílegyenes” út helyett az először északra kanyarodott, majd nyugat és dél felé. Ez remekül elbizonytalanított, vissza is sétáltam majdnem az előző kereszteződéshez, majd újra végig. Ezúttal kissé tovább haladva elértem a Z körút jelzést, azonban az kelet-nyugati irányú volt, míg amin érkeztem, az észak-dél. Maga az út vezetése, illetve a találkozási pont kísértetiesen megegyezik az eggyel északabbra lévő útkereszteződéssel, és mivel oda-vissza mászkáltam az úton, kellően megzavartam a megtett távolság érzetemet is. Kicsit szidtam a térképet, de szerencsére mindkét úton tovahaladva a 3-as pontot érem el. A megtalált pont miatti örömben az sajnos nem tűnt fel, hogy a vizenyő nem a megfelelő oldalán van az útnak, bár itt már erős volt a gyanúm, hogy lesz még baj evvel a térképpel.

A 4-es ponthoz indulva visszasétáltam a kereszteződéshez, ám a figyelmetlenség miatt gyenge 300 méterrel arrébb voltam délkeleti irányban, mint gondoltam. A kereszteződésből lépésszámlálással előrébb mentem 200 métert, majd az innen mért irányszöggel remekül fel is mentem a 4-es pont (kúp csúcsa) melletti kúpra. Az ilyen „kúp teteje” típusú pontok megtalálása elvileg az egyik legkönnyebb feladat, mert amíg lehet felfelé menni az adott irányban, addig arra kell menni. A susnyában nem sokat lehetett látni, de mivel a kúp tetején nem volt a keresett pont, és bármelyik irányban csak lefelé lehetett volna menni, az maradt, hogy akkor innen északnyugatra minimális esést követő kapaszkodással ott kell lennie a másik kúpnak, amin a keresett pont lesz. Ott volt. Hurrá, végre tudom biztosan, hogy hol vagyok.

A Z+ jelzésig iránymenet megint a susnyában, majd jött a kaptató a P+ jelzésen. Ez roppant fárasztó magában is, pláne egy (két) kúpmászás után. Az már nem volt meglepő, hogy a térképen jelzett Z háromszög becsatlakozása után nem hogy kettő, de egyetlen út sem vezetett kelet felé. Pedig, ha már két fűszál között volt 1 centi hézag, akkor azt kipróbáltam, hátha út az, csak nem jön ki a jelzett turistaútig. De a másik lehetséges támpont, az ény-dk irányú út is csak ezen a térképen szerepel, a valóságban - természetesen - nyoma sincs. „Újratervezés…” mondaná egy korszerű autós GPS, így jött a nyiladék megkeresése. Hogy megint dicsérjük a térképet, ez természetesen nem nyiladék, hanem egy erős jelleghatár, de annak szélén haladva láss csodát, ott volt a keresett metsződés, melynek felső végét megkeresve meglett az 5-ös pont is. Itt futottam ki az időből, de mint később kiderült, senki sem teljesített időn belül.

A 6-os pont megleléséhez már kis szerencse is kellett. Természetesen az S+, K+ jelzések térképi ábrázolása messze nem felel meg a valóságnak, de meglett a K+. Na ezen kell elmenni a következő nyiladékig, ami kb. 7-800 méterre van a K+ jelzésen a térkép szerint. Hát az első nyiladék lemaradt a térképről, ez olyan 100 méter után már ott volt, aztán a következő is még közelebb volt, így saccra az egyiken el lehetett indulni északkelet felé. Maximum belefutok az S jelzésbe (ha lesz olyan arrafelé egyáltalán). És pont a megfelelő „nyiladékocska” volt az, amin bementem, mondhatni véletlenül. Meglett a vadetetős pont is, bár ez nem kicsit malac volt.

Az utolsó, 7-es pontot hittem a legkönnyebbnek a térkép alapján. Vissza a megtalált nyiladékon a K+ felé, majd iránymenetben tovább át a két vízmosáson, és ott lesz az út. Az útvilla elég egyértelmű szokott lenni. Az út megvolt, a villa nem. Ellenőrzés, jó az út irányszöge? Jó, irány északkelet felé, kanyarodik az út északnak? Igen. Oké, egy metsződés épp ott ér az úthoz, ahol a keresett útvilla van. A metsződés megvan, de az útvilla sehol. Szemből is jön egy társam, Ő sem találja. Elsétálunk a Z háromszögig, majd azon fel a Janda házi forráshoz. Innen 200 méter iránymenet csont északnak, ott lesz. Az út ott volt, a villa nem. Jött néhány társam balról, Ők sem találják. Egyszer csak az egyik srác felkiált, ott világít a fehér papír a fán. Épp jó szögben látta meg, 2 méterrel arrébbról már esélytelen. Az út mellett volt, kb. 8-10 méterre, de benn a susnyában. Állítólag, ami onnan indul, az egy ösvény, így a térképen ez jogosan útvilla. Szerintem meg ez sok minden volt, csak nem útvilla. Bőven több, mint fél órát keresgéltem, de sebaj, mind megvan, irány cél, 200 méter délre.

A célban meglepődtem, hisz épp Tarjáni Ágiék pontőrködtek a Janda-háznál. Aznap volt a Pilis 50 teljesítménytúra is, melynek egyik ellenőrző pontját képviselték.

Később kiderült, hogy direkt volt ilyen nehéz a pálya, mondván aki ezeket a pontokat megtalálja, annak a vizsgán biztosan nem lesz gondja. Az jóval könnyebb pálya lesz. Úgy legyen.

Este 9-kor még elmentünk egy kis vezetett, éjszakai túrára, így ezen a napon volt egy 5,5 km-es cucc felcipelés, a 8 km helyett inkább 12-13 km-re sikeredett stresszes elővizsga, majd egy kb. 5-6 km-es éjszakai túra. Ez utóbbin némi ízelítővel az ezüstjelvényes tanfolyamról, ahol mindezt a pont-keresgélést éjszaka kell előadni. Nem kellett minket altatni, egy sör volt csak a tábortűznél, majd ezt követte kb. 3 percen belül az elalvás.

Vasárnap gyorsan lezavartunk egy un. svéd-pályát, majd táborbontás, takarítás következett. Lefelé szerencsére az egyik oktató felajánlotta, hogy elvisz minket a kocsinkig, így az 5 és fél helyett csak 2 km-t kellett cipelnünk a cuccunkat. A szokásos somlói Pomázon nem rossz, bár kissé citromos volt. Hazaérve délután a Forma-1-en még simán bealudtam.