November 3-án kerek negyedszázan túráztunk a Budai-hegységben. Örvendetes tény, hogy hét vendégünk is volt. Útvonalunk: Hűvösvölgy – Remete-szurdok – Zsíros-hegy - Ördöglyuk-barlang – Solymár. A nap mindent megtett, hogy legyőzze a ködöt, de sajnos ez csak ritkán sikerült neki.

    Isaszegen, Gödöllőn találkoztunk, majd négy autóval fél nyolckor elindultunk Hűvösvölgy felé. Sűrű ködben haladtunk, az M0-ás igénybevételével „hátulról” közelítettük meg Hűvösvölgyet. Ott már várt ránk hat további túratársunk. Először a gyermekvasúthoz mentünk, mert volt akinek hiányzott az ottani pecsét kéktúra-füzetéből – tudniillik ez a túra részben kéktúra is volt.

    A Nagy-rét után Pesthidegkút és Máriaremete „szegénynegyedi” házai között, nagyjából az Ördögárokkal párhuzamosan haladtunk. A kék jelzéssel együtt kitérőt tettünk a máriaremetei kegytemplomhoz. A XIX. század utolsó évében épült neogót stilusú templomot belülről is megnéztük. Hamarosan véget ért az aszfaltkoptatás, erdőbe értünk. És nem is akármilyen erdőbe, hanem az igen látványos Remete-szurdokba, amely az Ördögárok szurdokvölgye. A mederben most nemigen csillogott a víz, a jobb szélén barlangokat rejtő sziklafal a köd miatt csak nagy szemguvadás után volt látható. Mégis igen kellemes sétaút volt. A szurdokból elég meredek úton tudtunk kikapaszkodni.

    A nyíltabb területen már majdnem kisütött a nap, gondoltuk mire megreggelizünk, már nagyszerű kilátásban lesz részünk. Bár húztuk az időt (komótosan reggeliztünk), mégsem lehetett lelátni a településekre. Alig emelkedett már az út a Remete-hegy tetejéig, onnan pedig Zsíros-hegyig csak egy hegymenetünk volt.

    A Muflon Itató nevezetű helyen bélyegeztünk. Nem messze innen többszörös útkereszteződésből jobbra indulva találjuk meg a Zsíros-hegyi turistaház romjait. Nekem kellemes emlékeket idézett fel a ház. Majd’ negyven éve egy téli túrán itt aludtunk vagy húszan. Az ajtót nem lehetett becsukni, az egyszem mosdóból jégfüggöny omlott alá. Mégis jól éreztük magunkat – talán mert fiatalok voltunk, és ilyen „apróságokon” nem fanyalogtunk.

    A K háromszög jelzésen felkapaszkodtunk a Zsíros-hegyre, onnan pedig egy rövid lejtő-emelkedő kombón át Alsó-Zsíros-hegyre. Nagyon szép látvány volt, ahogy az utóbbi csúcs egyszerűen eltűnt a ködben. Jelzetlen, de elég jól kijárt - helyenként meredek - úton értünk a lezárt Ördöglyuk-barlanghoz. Ezt követően két nagy fa is rádőlt az útra, és a korlátot is összetörve képzett akadályt. Ennek leküzdése megmosolyogtató feladat volt. A zöld jelzést elérve már azon haladtunk Solymárig, azon belül is a Templom térig. 15 kilométert tettünk meg idáig.

    A Templom tér látnivalói a katolikus templomon kívül a Hagyomány elnevezésű szoborcsoport, a Kitelepítési emlékmű, a világháborús emlékművek. Időben érkeztünk, 12 perc múlva indult buszunk, mellyel Hűvösvölgybe, az otthagyott kocsikhoz utaztunk. Nem siettünk, még beszélgettünk a kocsik mellett.

Áprilisi rendhagyó túránkat abból az apropóból szerveztük, hogy a Budapesti Természetbarát Sportszövetség szervezésében a Sas-hegy Természetvédelmi területet végigjárjuk. Aztán minden másképp történt...

    Már a szervezés során felvetettem, hogy ha már ottjárunk, egészítsük ki a Sas-hegyi tanösvény bejárását egy kis túrával. Ötletem kedvező fogadtatásra talált. 8 órakor indultunk Isaszegről, tartva a nagy húsvéti forgalomtól. Szerencsére egyáltalán nem volt nagy tülekedés az utakon, így már 9 órakor a Sas-hegyen voltunk. Mivel a Tájvédelmi Terület csak 10 órakor nyitott, fordítottunk programjaink sorrendjén. Telefonon egyeztettünk a még úton lévőkkel. És mindnyájan a Farkasréti-temető bejáratához mentünk. Innen indult túránk.

    A Törökbálinti  útról tér le a Z háromszög jelzés. Kis utcákon keresztül és el az Edvi Illés utcába, ahonnan előbb kicsit déli irányban kell haladni, majd jobbra fel egy hirtelen emelkedőn. Hamarosan a z Ördög-szószéke nevű sziklaformációhoz értünk, majd nemsokára szép kilátás nyílott a Farkasvölgyre. Tovább emelkedett az út, egy helyen Budaörsre, Gazdagrétre láthattunk le. Az Ördög-ormomon haladtunk. Kis ideig aszfaltos út következett, ezután a Széchenyi-hegyen kapaszkodtunk fel. Megálltunk az Úti Madonna-kápolnánál, majd már közvetlenül az adótornyok alatt egy pihenőre.

    A Széchenyi-hegyről a TV-tornyot megkerülve kis utcákon szlalomozva jutottunk el a Széchenyi Emlékkilátóhoz. Az emlékmű érdekessége, hogy eredetileg artézi kútként állították fel a Városligetben. Kilátás a környező fák igyekezete folytán már nincs róla. Az emlékművet az alatta lévő park lépcsőin hagytuk el, majd GPS segítségével a legrövidebb úton – egyszer egy hajléktalan erdei szállásra is majdnem betoppanva – értünk el ismét a Farkasréti temetőhöz. Amíg lehetett a temetőben haladtunk a főbejárat felé, de aztán mégis a Hóvirág utcán kötöttünk ki. A már bejárt úton értünk vissza a kocsikhoz, és mentük fel velük a Sas-hegyre. A túratáv kb. 9 km volt.

    Kedvezményes jegyárat kaptunk a Sas-hegyi Tájvédelmi Terület bejárására. Előbb egy nyolcperces videót néztünk meg a Sas-hegy múltjáról. Aztán Fruzsina kalauzolásával végigjártuk a 850 m-es tanösvényt Láttunk pár növényritkaságot is, de az igazi kuriózumok nem a tanösvény mellett találhatók. Amivel viszont nem győztünk betelni, az a gyönyörű, (szinte kör)kilátás volt. A tanösvény tájba illő pallókkal, hidakkal ellátott, igazán ajánlom mindenkinek a megtekintését.



A fényképeket Maszlagi Sándor és jómagam készítettük.

Féltünk a sok lehullott hótól, változtattunk is előre betervezett útvonalunkon, ijedtükben sokan otthon maradtak, mégis ideális időjárási viszonyok között tartottuk téli túránkat 13-án, 13 résztvevővel, 13 km-t megtéve (hát még ha péntek is lett volna!).

    Eredetileg Nagykovácsi – Nagy–Kopasz-hegy – Tarnai-pihenő útvonalat hirdettem meg február havi túránkként. De aztán jöttek a hírek útakadályokról, elzárt falukról, valamint a „jobb, ha kis sem mozdulsz” intelmek. Sok töprengés végén úgy döntöttem, hogy a kirándulást semmiképp se hagyjuk ki, de olyan helyre megyünk, ahol vélhetően többen járnak, besegítve nekünk a hó döngölésébe. Így esett a választás a Szépjuhászné – János-hegy – Virág-völgy útvonalra.
Isaszegi, gödöllői találkozón 11-en voltunk (nagy örömünkre köztük két új résztvevő is), Éva és Juti pedig a Szépjuhászné vasútállomásnál csatlakozott hozzánk. A szokásos kis nass után a piros jelzésen indultunk, először karöltve a sárga jelzéssel. Az út épp csak annyit emelkedett, hogy reggeli vacogásunk elmúljon. A Pozsonyi-hegy oldalában kapaszkodtunk fel a János-hegyre, közben nem győztük csodálni a gyönyörű havas fákat, a tájat.  Drukkoltunk a napnak, mely kísérletet tett a reggeli pára áttörésére. 
    A János –hegyen van a szépséges Erzsébet-kilátó, melyet pár éve végre rangjának megfelelően rendbe hoztak. Végignéztük a földszinti körfolyosón – a kilátó építésével kapcsolatos – kiállítást. Mindent megtudhattunk a tervezés, építés körülményeiről, az 1910-es avatásról, későbbi – időnként – hányatott sorsáról, a 2001-2005 közötti renoválásról. Kettős csigasoron felmentünk a 23,5 m-es torony tetejére. A kilátás most nem volt az igazi, de így is megérte a lépcsőzés. Ha másért nem is, azért a különleges látványért, melyet a hó, szél, zúzmara által átformázott kőcsipkék nyújtottak.
    A kilátó után meglehetősen meredek lejtőn értük el a lépcsőket. Mivel a fokok hóval telítettek voltak, Juti nagy találmányát – miszerint egyszerűen fenéken is le lehet rajta csúszni – többen is követendőnek találták. Másokat udvarias fiaink segítettek le a támfalról. A Libegő felső állomásánál áttértünk a K körút jelzésre. Itt volt egy kis kavar, így mi szó szerint értelmeztük a körutat és 1,3 km után visszatértünk a Libegőhöz. A P sávon mentünk tovább, kereszteztük a Gyermekvasút síneit, majd elértük a S sáv jelzést. A körkérdés után – miszerint visszainduljunk-e a sárgán Szépjuhászné felé, vagy kis kitérővel keressük fel a Máriamakki templomot – egyhangú szavazással délnek vettük az irányt. A Virág-völgyet keresztezve épp Pest megye és Budapest határvonalán gyalogoltunk, így értünk a máriamakki kegytemplomhoz. A kapu nyitva volt, így megnézhettük belülről is templomot. A környéken sok turistaút fut össze, szépen kiépített erdei pihenőhely található.
    Makkosmáriáról a Z+ -en indultunk, majd hamarosan a S sávra váltottunk, mely célpontunkig vezetőnk maradt. A Csacsi-réten nagy élet volt, sokan szánkóztak, síeltek ott. Az út a rétről derékszögben indul tovább, a Meredek-csúcs oldalában látványos horhosok mellett vezet. Henrik errefelé már szokásától eltérően erősen fáradozott, mígnem az út végére hol apukája, hol nagybátyja nyakában kötött ki. Ismét a Virág-völgynél jártunk, majd egy darabig a korábban bejárt pirossal közös szakaszon. Kis emelkedők és lejtők következtek, ismét kereszteztük a kisvasutat, majd a Kis-kőfej csúcsot jobbról megkerülve a Vadaspark megálló közelétől végképp a vasúttal párhuzamosan vezetett utunk.
    Mindenki élvezte a túrát, a jó levegőt, a szépséges tájat! Legközelebb a Visegrádi-hegységbe megyünk március hatodikán, érintve pl. olyan nagyszerű helyet is, mint a Vadálló-kövek.
 

Vasárnap a Pest Megyei Természetbarát Szövetség szervezte Erdei Mikulás-kereső túrán 28-an vettünk részt a Budai-hegységben.  Legnagyobb sajnálatunkra azonban pont a gyerekek hiányoztak a túráról. Öten is jöttek volna, de beteget jelentettek. Pedig épp az ő kedvükért nem hosszabbítottuk meg az eredeti 7 km-es távot – na jó, egy kicsit, mert túlbeszélgettem egy letérőt ahelyett, hogy figyeltem volna.
Negyed nyolckor indultunk Gödöllőről. A vasárnapi gyér forgalom kedvező volt számunkra, még az is belefért az időnkbe, hogy először nem jó helyen álltunk meg. Az utasokat kitéve mentünk Telki felé, mikor láttuk Georgiades Évikééket az indítóállomáson. Ekkor jöttem rá, hogy mi rossz helyen hagytuk utasainkat. Gyorsan visszamentünk értük, aztán már a megfelelő helyen, a Hidegvölgyi erdészháznál tettük ki őket. Kocsikkal Telkire mentünk, beálltunk a parkírozóba, majd busszal visszautaztunk a többiekhez. A szükséges adminisztrációt elvégezve összeálltunk egy fénykép erejéig (nagyon egységes képet mutattunk a Mikulás-sapkákban), és máris indultunk. Ideje is volt, mert a nem kocsival rohangáló túratársaink már kezdtek fázni az ácsorgásban.
A Z háromszög jelzésen indultunk (ez a jelzés vezet egyébként februári túránk célpontjához, a Csergezán-kilátóhoz). Az út épp csak annyit emelkedett, hogy kimelegedjen a csapat. Később a Z+ jelzésen folytattuk utunkat. Ez egy Budai-hegységre nagyon jellemző, kővel leszórt széles kocsiút volt. Különösebb megerőltetés nélkül értünk az Anna-vadászházhoz. Az út mellet lévő Mikulás-képek nagysága is jelezte a Mikulás közelségét, de az ismerős zöld sátor, valamint a sok gyerek és felnőtt is. Találkoztunk ott a csömöriekkel, battaiakkal, a közszolgálatosokkal. Vidám társaságunk a Mikulás kérésére még dalra is fakadt. Kicsivel továbbsétáltunk a Csergezán Pál festőművész emlékére felállított hatalmas emlékmű  közelébe. Megreggeliztünk, kínálgattuk egymást mindenféle földi jóval.
A Z sáv jelzésen mentünk tovább. Annyira belemelegedtünk egy vitába, hogy nem vettem észre, hogy a jelzés letér a falu irányába. Párszáz métert továbbmentünk, de ott végig kerítés volt az úttal párhuzamosan, így nem tudtunk lemenni Telki felé. Visszamentünk az elhagyott jelzésig, majd állandóan lejtős úton a faluba értünk. Megcsodáltuk a frissen felújított faluközpontot, majd hazafelé indultunk .