Bár a meteorológia jelentés által beharangozott 15 fokos meleg erősen túlzónak bizonyult – ezt talán legjobban Ági bánta, aki hitt szép szavuknak -, a februárhoz képest mégis kellemes időben túrázhatott az a 28 fő, aki velünk tartott. Isaszegi, majd gödöllői találkozóhelyről összesen öt kocsival (valamint hárman Pestről busszal) mentünk Biatorbágyra, ahol a viadukt környékén parkoltunk le.

Némi vakaródzás, kávézás után elindultunk (1. kép). Természetesen első utunk a viadukthoz vezetett (2. kép). Ma már ipari műemlék ez a csodás hídeggyüttes. Az első hidat 1883–84-ben, másodikat 1898-ban építették. A Füzes-patak völgyét hidalják át 120–140 méter szélességben és 20–25 méter magasságban. Kétes hírnevet egy őrült bécsi kereskedő hozta meg számára azzal, hogy 1931-ben felrobbantotta a Budapest-Bécs között közlekedő gyorsvonatot. 22-en meghaltak, 17-en súlyosan megsérültek.

A két híd között lévő lépcsőn felmentünk a (volt) pályatestre, majd a híd túloldalán a meredek völgyoldalon (3. kép) szlalomoztunk le. A P sáv jelzésen indultunk most már tényleges gyalogtúránkra. Eleinte enyhén emelkedő aszfaltúton mentünk, majd ezt magunk mögött hagyva lassan beértünk az erdőbe. Egy utat keresztező bekerített birtokot kellett a turistaútnak megkerülni (4. kép), majd egy derékszögű jobb-kanyar után igencsak meredek emelkedő (5. kép) miatt kerültek szóba először felmenőim. A kapaszkodást nehezített az előző napokban leesett rengeteg eső, bár azt is meg kellett őszintén állapítanunk, hogy ahhoz képest még járható volt az út – köszönhetően a hegységet alkotó dolomitnak, mészkőnek. Szóval, miután felértünk a tetőre és leszálltunk kilógó nyelveinkről, továbbindultunk. Párszáz méter után előbb egy szép kilátóhelyhez (6. kép), majd a túra leglátványosabb szakaszához, a Kő-orr nevezetű sziklaformációhoz (7-8-9. kép) értünk. Itt nem csak a különös alakú sziklákat csodáltuk meg, hanem elemózsiáztunk és a következő túrákat is megbeszéltük. Továbbindulva még egy szép sziklatornyot (10. kép) kerültünk meg, majd erős lejtő után egy még erősebb emelkedő (11. kép) és a felmenőim következtek.

A P+ jelzésen folytattuk utunkat és értünk el a példásan helyreállított Szt. Vendel (Szily) sírkápolnához (12. kép). A kápolnát a XIX. század elején építette Szily József. A II. világháborúban erősen megrongálódott, helyreállítása után viszont megint nem kedvező évtizedek jöttek egy kápolna fennmaradásához. Mostanra viszont helyi alapítvány és önkormányzat, valamint a Pilisi Parkerdőgazdaság segítségével újból (majdnem) eredeti pompájában áll. Könnyű terepen 2,5 km megtétele után visszaértünk kocsijainkhoz.

Kocsival a temetőhöz hajtottunk, ahonnan elsétáltunk a Szentháromság térre. Az itt található Szentháromság-oszlop (13. kép) 1760-ban épült. Ezt követően a Sándor-Metternich kastélyt (14. kép) néztük meg kerítésen keresztül. Sajnos erre nem vonatkozik az eddigi biatorbágyi műemlékekre vonatkozó megállapításunk, miszerint szépen felújították azokat.

Visszatérve sétánk kiindulópontjára, továbbhajtottunk a következő településre, Etyekre, ahol először a Magyar-kúthoz (15. kép) mentünk. A bővizű kutat – mely a XIX. század elején épült - hányatott sorsa alatt még be is temették a 70-es években. 1996-ban ugyan visszaállították a kutat és a medencéket, de az eltelt 13 év soknak bizonyult a bizonyosan nagyon alapos és szakszerű vakolásnak, mára jobbára csak a felújítást hirdető Demján Alapítvány márványtábla az egyetlen ép pont az épületen. Ezt követően felsétáltunk a Kálváriára (16. kép), mely előtt Szent Vendel szobra áll. Még a műemlék pincesort szerettük volna megnézni Etyeken, de a vendegvaro.hu-n jelzett öreghegyi úton nem találtuk azokat. Találtunk viszont egy szép kis teret nagy szőlőpréssel, (legalábbis nyáron) virággal teli hordókkal (17. kép). Még kimentünk Botpusztára, ahol a Nazarénus rendházat és a Katolikus templomot kerestük. Tulajdonképpen amit megtaláltunk az épp az volt, csak ekkor ezt még nem tudtuk, mert a vendegvaro.hu ezt is máshol tüntette fel (18. kép).

Ilyen apró bosszúságokat leszámítva jól töltöttük a napot. 

Kis csapatunk gyerekeiben és éppen volt gyerekeiben erős szimpátia van a Mikulás iránt. Ennek is tudható be, hogy 28-an indultunk keresésére a Budai-hegységben.

Isaszegen a Művelődési Otthon előtt 8 órakor találkoztunk. Jó volt látni a Művház előtt felállított Betlehemet (1. kép). A következő találkozóhelyünk Gödöllő volt. Itt már kezdtünk úgy kinézni, mint egy Mikulás-csapat (2. kép). Az Isaszegről jövő 4 kocsi itt további kettővel egészült ki. Így indultunk el, hogy a PTSZ szervezte Erdei Mikulás-kereső túra rajthelyét a Szépjuhászné közelében megleljük. Ez egyáltalán nem volt nehéz, hiszen a környéken rengeteg Mikulás-sapkás gyereket és felnőttet láttunk.

A parkírozó mellett lévő tisztáson az indulókat Georgiades Évike és fia fogadta, látta el jó tanácsokkal, térképpel. Külön felhívták mindenki figyelmét a 100 méterre sem lévő 1300-as években épült – ma már csak romjaiban látható - Budaszentlőrinci pálos kolostor megtekintésére, sőt leírást is kaptunk róla. Szavukat mindenki megfogadta, ezért a kolostor teljes befogadóképességére szükség volt, hogy mindnyájan elférjünk benne (3. kép).

A Hárshegyi körút zöld irányított kör jelzésén indultunk (4. kép). Hármas útkereszteződéshez érve szinte kötelességszerűen indultunk a Kis-Hárs-hegyi kilátó felé. Annyian voltunk, hogy a kilátó felé-, és felől kialakult egyirányú út betartását mindenki magára nézve kötelezőnek érezte. Magába a kilátóba való feljutás is eltartott egy kis ideig (5-6. kép), mégis megérte felmenni, mert – ugyan sejtelmes párába burkolózva – a Budai-hegység jó részét beláthattuk (7. kép).

Abból a megfontolásból, hogy a mezőny kicsit széthúzódjon és az abonyiak igen népes gyerekseregével ne együtt érjünk a Mikuláshoz, nem a S sáv, hanem a Z körút jelzést követtük. Persze evvel a kis többlet-úttal nem kerültünk nagy időhátrányba, hiszen összesen 400 m-el volt hosszabb ez az út a másiknál. Ismét elérve sárga jelzést, azon átmentünk a gyermekvasút pályáján. A gyerekek nagy örömére épp jött egy Mikulás-fejjel feldíszített szerelvény. A fákon lévő kis Mikulás-képek jelölték az irányt, mikor letértünk a S j-ről és a Schüller útra tértünk. Párszáz méter után balra fordultunk és elértük a Tótasszony oltárt (8. kép). Egyre nagyobb Mikulás-képek (9. kép) a Mikulás közeledtét jelentették számunkra. Végül megtaláltuk őt a S és a S körút kereszteződésében. A mi csapatunkban csak jó gyerekek és felnőttek vannak, ezért még a krampusztól is csomagot kapott mindenki, és nem virgácsot (10-11. kép).

Folytattuk utunkat. A gyermekvasút végállomása előtt elhaladva a gyerekek unszolására négyen úgy döntöttek, hogy vonatra szállnak. A többiek OKT-n haladva Nagy-rétre, majd a Szépjuhászné útra értek (12. kép). Sajnos majd 900 m-t gyalogjárda nélküli aszfaltúton kellett mennünk, csak egy rövid szakaszon tudtunk erdőben egy kanyart levágni. Végre a P jelzést követve elhagytuk az aszfaltozott utat, és nekivágtunk utunk legmeredekebb szakaszának (13. kép) leküzdéséhez. A Z körút jelzést elérve elemózsiáztunk, majd pár fő kivételével (akik a P-on közvetlenül mentek vissza a kiindulópontra) a nagy többség továbbra is együtt haladt, és a Hárshegyi körúton, majd S jelzésen a Kaán Károly kilátóhoz ment. Közvetlenül a kilátó előtt egy kis horhosban (14. kép) van a Bátori-barlang (nevét Bátori László pálos szerzetesről kapta, aki a XV. században élt itt) lefalazott mesterséges bejárata.

A kilátó (15. kép) 454 m magasan van. Szomorúan olvastuk a feljárat mellett, hogy Kaán Károly erdőmérnök emléktábláját rongálás miatt az erdészeten őrzik (16. kép). Már az emléktábla másolatát is megpróbálták tönkretenni embernek nem nevezhető lények. Fenn a kilátó teraszán jó erős szél fújt, legalábbis ahhoz, hogy a térképet kiteríthessük a számunkra be nem azonosítható épületek, települések pontosítására. Szép kilátásban volt részünk (17. kép). A S sáv jelzésen (18. kép) értünk vissza kocsijainkhoz. Illendően elbúcsúztunk egymástól. Legközelebbi újévköszöntő túránk január 3-án lesz Isaszeg környékén.