Féltünk a sok lehullott hótól, változtattunk is előre betervezett útvonalunkon, ijedtükben sokan otthon maradtak, mégis ideális időjárási viszonyok között tartottuk téli túránkat 13-án, 13 résztvevővel, 13 km-t megtéve (hát még ha péntek is lett volna!).

    Eredetileg Nagykovácsi – Nagy–Kopasz-hegy – Tarnai-pihenő útvonalat hirdettem meg február havi túránkként. De aztán jöttek a hírek útakadályokról, elzárt falukról, valamint a „jobb, ha kis sem mozdulsz” intelmek. Sok töprengés végén úgy döntöttem, hogy a kirándulást semmiképp se hagyjuk ki, de olyan helyre megyünk, ahol vélhetően többen járnak, besegítve nekünk a hó döngölésébe. Így esett a választás a Szépjuhászné – János-hegy – Virág-völgy útvonalra.
Isaszegi, gödöllői találkozón 11-en voltunk (nagy örömünkre köztük két új résztvevő is), Éva és Juti pedig a Szépjuhászné vasútállomásnál csatlakozott hozzánk. A szokásos kis nass után a piros jelzésen indultunk, először karöltve a sárga jelzéssel. Az út épp csak annyit emelkedett, hogy reggeli vacogásunk elmúljon. A Pozsonyi-hegy oldalában kapaszkodtunk fel a János-hegyre, közben nem győztük csodálni a gyönyörű havas fákat, a tájat.  Drukkoltunk a napnak, mely kísérletet tett a reggeli pára áttörésére. 
    A János –hegyen van a szépséges Erzsébet-kilátó, melyet pár éve végre rangjának megfelelően rendbe hoztak. Végignéztük a földszinti körfolyosón – a kilátó építésével kapcsolatos – kiállítást. Mindent megtudhattunk a tervezés, építés körülményeiről, az 1910-es avatásról, későbbi – időnként – hányatott sorsáról, a 2001-2005 közötti renoválásról. Kettős csigasoron felmentünk a 23,5 m-es torony tetejére. A kilátás most nem volt az igazi, de így is megérte a lépcsőzés. Ha másért nem is, azért a különleges látványért, melyet a hó, szél, zúzmara által átformázott kőcsipkék nyújtottak.
    A kilátó után meglehetősen meredek lejtőn értük el a lépcsőket. Mivel a fokok hóval telítettek voltak, Juti nagy találmányát – miszerint egyszerűen fenéken is le lehet rajta csúszni – többen is követendőnek találták. Másokat udvarias fiaink segítettek le a támfalról. A Libegő felső állomásánál áttértünk a K körút jelzésre. Itt volt egy kis kavar, így mi szó szerint értelmeztük a körutat és 1,3 km után visszatértünk a Libegőhöz. A P sávon mentünk tovább, kereszteztük a Gyermekvasút síneit, majd elértük a S sáv jelzést. A körkérdés után – miszerint visszainduljunk-e a sárgán Szépjuhászné felé, vagy kis kitérővel keressük fel a Máriamakki templomot – egyhangú szavazással délnek vettük az irányt. A Virág-völgyet keresztezve épp Pest megye és Budapest határvonalán gyalogoltunk, így értünk a máriamakki kegytemplomhoz. A kapu nyitva volt, így megnézhettük belülről is templomot. A környéken sok turistaút fut össze, szépen kiépített erdei pihenőhely található.
    Makkosmáriáról a Z+ -en indultunk, majd hamarosan a S sávra váltottunk, mely célpontunkig vezetőnk maradt. A Csacsi-réten nagy élet volt, sokan szánkóztak, síeltek ott. Az út a rétről derékszögben indul tovább, a Meredek-csúcs oldalában látványos horhosok mellett vezet. Henrik errefelé már szokásától eltérően erősen fáradozott, mígnem az út végére hol apukája, hol nagybátyja nyakában kötött ki. Ismét a Virág-völgynél jártunk, majd egy darabig a korábban bejárt pirossal közös szakaszon. Kis emelkedők és lejtők következtek, ismét kereszteztük a kisvasutat, majd a Kis-kőfej csúcsot jobbról megkerülve a Vadaspark megálló közelétől végképp a vasúttal párhuzamosan vezetett utunk.
    Mindenki élvezte a túrát, a jó levegőt, a szépséges tájat! Legközelebb a Visegrádi-hegységbe megyünk március hatodikán, érintve pl. olyan nagyszerű helyet is, mint a Vadálló-kövek.