Ez a kirándulás eredetileg nem szerepelt az éves tervünkben, választékbővítés céljából tettem be. Úgy látszik érdemes volt, hiszen 45-en jöttek el rá.

Elég messzire utaztunk, ezért már 6 órakor indultunk Isaszegről. Gödöllőn, Valkón, Zsámbokon, Tóalmáson vettük fel utasainkat. Jó tempóban haladtunk (egyesek szerint túl jóban is), mégis majdnem negyed tízre értünk Tiszakürtre, az arborétum parkolójába. Kedves szakvezetőnkkel fél tízes indulást egyeztettem előre, de ő már várt bennünket. Jegyvásárlás, és mosdólátogatás után először az arborétum kialakulásáról, történetéről hallhattunk ismertetőt. Ezután kezdődött a séta. Mindenről, ami érdekelhetett bennünket, felvilágosítást kaptunk. Mindjárt az út elején nagyon szép kis tó volt látható, benne tavirózsák tömkelege, mellette mocsári ciprus, partján híd. Megszámlálhatatlanul sok fát, virágot láttunk, köztük korbácsliliomot, tinédzser, de máris hatalmas mamutfenyőt, az arborétum legöregebb tölgyfáját, hármas törzsű platánfát. Ezenkívül érdekes faszobrokat, melyek egy itt működött fafaragó-tábor „termékei” voltak. Sajnos a kilátóba nem lehetett felmenni. Sokat láttunk, sokat is kérdezgettünk Ilonától, a szakvezetőnktől, nem csoda, hogy negyed egy lett, mire visszaértük a látogatóközpontba. Volt, aki itt fogyasztotta el ebédjét, mások kávéztak. Még elsétáltunk a közelben lévő Tisza-partra, melynek a sok előző esőtől magas volt a vízállása, és nagyon zavaros is volt.

 E kis kitérő után indultunk busszal tovább Lakitelekre. A kiskunfélegyházi út mellett kiszálltunk a buszból, és lesétáltunk a Holt-Tisza mellé. Csábítóak voltak a fagyizók és a sörözők, de első a kötelesség, így indultunk gyalogtúránkra. Árnyas erdei úton a Konytvirág-tanösvényt jártuk be, Bár közel voltunk a Holt-Tiszához, csak egyszer láttuk egy kis kitérő beiktatásával. Hatását viszont a vérszomjas szúnyogok ezrei képében éreztük. Volt egy kilátó a közelben, olyan „alföldies”, nem túl magas, nem túl sok panorámával. Utunk folytatásakor láttuk az 1926-ban erdőmérnöki szolgálati lakás céljára épült, Vadászkastélynak nevezett műemlékjellegű épületet. Ez az út kb. 5 km hosszú volt. Visszaérve a holtághoz, már semmi akadálya nem volt, hogy ki-ki elnyalogasson egy fagyit, megigyon egy sört, netán sült halat egyen. Ezután már csak a hazautazás volt hátra.