Tatabánya

Lábatlan 35 teljesítménytúra

Címkék

Mivel szombaton is munkanap volt (már akinek, ugye Marci?), hétvégém egyetlen szabadnapjának programja mi is lehetett volna más, mint az enyhe képzavarral küzdő Lábatlan 35 Teljesítménytúra a Gerecsében, a Teljesítménytúrázók Társasága szervezésében. Fél nyolc felé találkoztunk Marcival a szokott helyen, és meg sem álltunk a tatabányai autóbusz végállomásig. Illetve egy tatabányai benzinkútnál egyszer mégis, hiszen a múlt héten megfogadtuk, hogy saját térkép nélkül soha többet sehova. A kúton kapható egyetlen darab, 2007-es kiadású Gerecse térképet magunkévá tettük, majd a buszvégállomás mögötti utcában leparkoltunk.

A túra rajtja a piros sáv jelzésen másfél kilométerrel arrébb volt, a turul szobornál, ám azért itt parkíroztunk, mert ide jövünk majd vissza busszal Lábatlanból. Mivel sietnünk kellett, és nem kevés lépcső vezet fel a szoborig, szinte lógó nyelvekkel, ámde jól bemelegedve érkeztünk a rajthoz. Itt kiderült, hogy az orrunk előtt fogyott el a háromszázadik idei itiner. Ez már nagyon jó jel egy túrán, lévén a múlt héten a rajt zárása előtt nem sokkal is csak a 20-as körüli rajtszámokat kaptuk, és hát tudjuk milyen volt. Itt azonban a csomagtartóból előkerültek a tavalyról megmaradt itinerek, és amíg én neveztem, a Marci részletes instrukciókat kapott az idei változásokról, mely szerint a túránk elején még egy plusz ellenőrzési pont van egy kilátónál, valamint már nem jó a csatolt menetrend sem.

A piros háromszög jelzésen meg is látogattuk a Ranzinger Vincéről elnevezett vasmonstrumot, melynek tetejéről Tatabánya látványa tárult elénk. Egy 5-6 fős csapatot követve, a piros kör, majd piros kereszt jelzéseken kellett volna folytatni utunkat, azonban egy elágazásnál Marci észrevette, hogy nem kell nekünk 60 méter szintet le, majd felmenni, mikor megtehetjük ezt szintben is egy másik jelzésen. Így a kereszteződésnél mi nem arra fordultunk, amerre az előttünk levők, hanem ellenkezőleg. Több se kellett nekik, látták, hogy mi térképpel, tájolóval vagyunk felfegyverkezve, hát jöttek utánunk, bár mi ezt ekkor még nem tudtuk. A jelzésünk elfogyott, és a domborzatból hamar rájöttünk helytelen utunkra, és kicsit visszamentünk. Na, ekkor találkoztunk velük.

Innen mi a keresett irányunkba elindultunk egy jelzetlen úton a kerítés mellett, de mivel nem volt biztos a sikerünk (szerintük), nem követtek minket tovább. Jól is tették, mert mi mentünk iránymenetben a szinte áthatolhatatlan erdőben, no meg találkoztunk „kóbor” vaddisznóval is, aki valószínűleg nagyothalló volt, vagy belefeledkezett a jólétbe, mivel már csak kb. 5 méterre volt tőlünk, mikor is észbe kapott, hogy hoppá. Szerencsére sarkon fordult és eltűnt a sűrűben.

A meglelt piros sáv, majd piros kereszt jelzéseken érkeztünk Vértestolnára, ahol a presszóban volt a következő ellenőrzőpont. Innen 2 km-t haladtunk a K kereszt jelzésen egy műúton, majd csatlakoztunk az OKT-ra, amin egy elég bozótos területen áthaladva érkeztünk Bánya-rétre, mely a következő ellenőrző pont volt. Itt megpihentünk, mivel eddigi tempónk meglehetősen erős volt, és érződött, ennek nem lesz jó vége. A gyomrom sem volt túl jó kedvében itt, bár ez inkább csak nagyon kellemetlen.

A kék háromszög jelzésen elértük Gerecse-tetőt, a következő ellenőrzőpontot, ahol megmásztuk a geodéziai tornyot is. Innen tényleg remek volt a panoráma. Az én lábaim itt már nagyon erősen jeleztek, míg a Marcinak erős cipőproblémája volt. A kék háromszög jelzésen visszatértünk az OKT-ra, majd ezen elértük utolsó ellenőrzőpontot Pusztamaróton, az emlékműnél. Ezen a szakaszon lendültünk át nagyjából a fáradtságon, és innentől a piros sáv jelzésen mentünk végig a célig, mely Lábatlanban volt a Piszke nevű vasútállomásnál.

Közben a cél előtt 3-4 km-el szembe jött velünk egy turista pár GPS-el felszerelve, mondván ez az út biztos nem jó. Mi rövid térképelemzést követően úgy döntöttünk, hogy valóban valahol elvesztettük a piros sáv jelzésünket, de azért mi akkor is erre megyünk tovább. Nem tartottak velünk. Döntésünket igazolta, hogy mi már átvettük a díjazást, megbeszéltük a menetrendet, és útban voltunk a buszmegálló felé, mikor ismét találkozva Ők még a cél felé tartottak. Térkép + tájoló kontra GPS, 1:0.

Természetesen célba érésünket 10 perccel megelőzve ment el a buszunk, a következőre pedig több mint egy órát kellett várnunk, így csak a 19.02-es busszal, és 1 órás utazással értünk vissza Tatabányára. Ez egy szuperül megszervezett, és gyönyörű tájakon vezető túra volt, melyre jövőre biztosan visszatérünk.
 

Vértesi buszkirándulásunk

Címkék

Éves programunkban minden évben egy busztúra szerepel. A tavalyi Burok-völgyi utunk mindenki számára emlékezetes maradt, de az első visszajelzések alapján a szombati vértesi túra sem szégyenkezhet látnivalók terén. A Vértes legszebb arcát mutatta meg nekünk.

Hosszas szervezés után 41-en jelentkeztek a túrára. A meteorológia szép időt ígért, legfeljebb kicsinyke záporral, mégis volt, aki megijedt az utóbbitól, és otthon maradt. Meg is bánhatta, mert a szombatinál kellemesebb túraidőt el se lehetne képzelni.

A busz 6 órakor Gödöllőn kezdte begyűjteni az embereket, majd Isaszeg, és Pest következett. Nem volt az utakon túl nagy forgalom, jól át tudtunk Pesten is menni, fél kilenc körül Vérteskozmán voltunk. Három táv közül lehetett választani, ezek: 11.5, 14.5 és 17.7 km. Azokat, akik a legrövidebb távon indultak, elkísértem a S négyszög jelzés indulópontjára, irányba állítottam őket, még egy GPS-t is kaptak beprogramozva, hogy tudják, hol találkozzunk. Az út egyszerű volt, mert a falu után szinte nyílegyenesen vezet az úgynevezett Malom-út Várgesztesre. A másik két távra nevezettekkel együtt kezdtük meg a gyaloglást a Z sáv, majd az Ördög-szószék után a S sáv jelzésen. Az első kilométereket ugyan a „nem szeretem” kategóriába sorolt aszfaltozott erdőgazdasági úton hagytuk magunk mögött, de utána szebbnél-szebb mélyutakon, gyönyörű gyertyánosban haladtunk. Várgesztes határába érve csatlakozott hozzánk a K+ jelzés is, így értünk egy kereszteződéshez, ahol találkoztunk azokkal a túratársainkkal, akik a Malom-úton jöttek. Jobbról az Országos Kéktúra jelzése jött be, melyet innen majd öt kilométeren keresztül követtünk. A Gesztesi-kőfülkére szinte mindenki kíváncsi volt, pedig meredek, lépcsőzött úton lehetett azt megközelíteni. Ezután felkapaszkodtunk a várba, felmentünk a kilátóba, csodáltuk a panorámát. A vár alatti asztalokkal, padokkal, szemétgyűjtővel kulturáltan kiépített réten tartottunk egy kicsit hosszabb pihenőt az elmaradhatatlan körbekínálásokkal – igaz, ez a kialakult jó szokás már a buszon is kezdetét vette.

Még három km-t az egész csapat együtt tett meg, aztán a két rövidebb távot választók az OKT-n maradva Kőhányás-pusztára mentek. Mi a K+ jelzésen értük el a S négyszöggel jelölt már többször említett Malom-utat, és azon értünk be az egyik magyarországi mesefaluba, Vérteskozmára. Az út bal oldalán találjuk a Kitelepítettek-emlékművét, később jobb oldalon a Millenniumi emlékművet. És közben a tájba harmonikusan belesimuló hófehér házakat, pincéket. Láthatón már üdülőfaluként funkcionál, de a falu egységes képe valószínű épp ezért maradt meg.

Buszunk türelmesen várt ránk, majd miután elindultunk Kőhányás-pusztán felvettük a másik két táv résztvevőit. Mire kicsit kinyújtóztunk a buszon, már következő úticélunknál, a majkpusztai remeteségnél voltunk. A gyönyörű tó mellett elhaladva előbb a kis kápolnát, majd kamalduli szerzetesrend épületeit, végül az Eszterháziak kastélyát néztük meg idegenvezető segítségével. Műemléki nap volt, így a műemlékegyüttes meglátogatásáért még fizetni sem kellett – ennek is tudható be, hogy felajánlottam még a belépés előtt, hogy mindenki az én vendégem a múzeumban.

A múzeumlátogatás után még egy program volt hátra. Ez pedig a tatabányai Turul-madár és a Szelim-barlang felkeresése. Míg buszoztunk fel a parkírozóhoz, rengeteg turistát láttunk – mint utóbb kiderült ők a Gerecse 50-en vettek részt. Volt is elég nagy tolongás Európa legnagyobb madár-szobránál, melynek fesztávolsága 15 méter. A ragyogó, tiszta időben messzire el lehetett látni az emlékműnek helyet adó Kő-hegy pereméről. Átsétáltunk még a tekintélyes méretű (40X12m) Szelim-barlanghoz. Ennek szépsége méltó volt az egész napi csodás látnivalókhoz.

Kép és szöveg: Notter Béla

Indulás

Lábas-bükknél

Ördög szószéke

Libasorban a Gesztesi-kőfülkéhezGesztesi vár

Szieszta

Az OKT-n

Malom-úti fa

Kitelepítettek emlékműve

Vérteskozma

Vérteskozma

Kőhányáspuszta

Majki-tó

Remeteház

Refektórium

Turul-emlékmű

Szelim-barlangban

Gekkó ugrásra készen