Gaja-szurdokok, Csókakő-vára

Címkék

Május első szombatján buszkirándulásra indultunk. Ezúttal a Gaja két szurdokvölgyét, valamint Csókakő várát tekintettük meg. Kereken ötvenen voltuk. Féltünk a beharangozott sok esőtől, de szerencsénkre azt csak a busz ablakából láttuk.

    A busz Isaszegről indult, majd még utasokat vett fel Gödöllőn és Pesten. Csak az utazás napján derült ki, hogy a megrendelt 50 személyes busz helyett 56 személyest kaptunk. Pedig simán azt is megtöltöttük volna, mert sajnálatomra jó pár ember jelentkezését kellett visszautasítanom helyhiány miatt. Útközben egyszer álltunk meg Bicske után az Óceánrepülők emlékművét megnézni. Továbbhaladva kissé szemerkélt az eső, de mire Bakonynánára értünk, beleunt bosszantásunkba. Háromnegyed kilencre kiszállhattunk buszunkból. Csatasorba álltunk és elindultunk.

    Először a volt Prém-malmot értük el. A XIX. században épült malom ma vendégház, és birtoklási vágyában mindig nagyobb területet kerít be, ezáltal nagyobb kitérőre kényszeríti a túrázókat. E kerülő meredek, csúszós talaján sokáig tartott, míg ötven ember feltornászta magát. Visszatérve a patak mellé folyásirányban követtük azt. Az előző nap nagy esőzései miatt sok víz volt a mederben, színe viszont szépnek nem mondhatóan erősen agyagos-sárga volt. Később egy kiálló gyökérzetű facsoport látványa állított meg mindenkit. Két kilométer után értünk a patak kanyarulatában kiépített pihenőhelyhez. Innen kis szünet után mindnyájan elmentünk a Római-fürdőig, és az annak kezdetét jelentő vízesésig. A bátrabbak ezután felkapaszkodtak a patak bal oldalán lévő dombra. Ez még viszonylag könnyűszerrel ment, de lejtmenet a csúszós úton sokkal nehezebb volt. Kerestünk egy megfelelő átjárót a patakon. Ezt a most épülő híd mellett meg is találtuk, ahol két lefektetett farönk segítette az átjutást. A túlsó parton ittunk a finom forrásvízből, majd visszafelé menet felkapaszkodtunk a Római-fürdő felett lévő platóra, ahonnan rá lehetett látni a vízesésre. A pihenőhelyre visszatérve annak rendje és módja szerint végigkínálgattuk egymást, majd a K+ jelzésen indultunk vissza a buszhoz. Ez a szakasz 7 km hosszú volt.

    Buszra szállva Balinka után, a Varjúvár felé vezető útig mentünk és innen kezdtünk gyalogolni. A patak bal partján haladtunk. Láthatóan sokat tisztult a vize azóta a 20 km óta, míg nem láttuk. Nagyon kényelmes sétaút kezdetén a gyerekek nagy élvezettel másztak át a nem-létező kerítés felett átvezető létrán. A jobb oldalon a hegyoldalban láttuk a Rigó-lyuk barlangot, melyben épp egy érettségire készülő lány tanult. A bal oldalon is szép sziklaalakzatok találhatók, melyeket persze Domonkosnak elsőként kellett megmásznia. Sok fénykép készült az Ádám-fa kikorhadt üregénél. A hídon átkelve megálltunk az Erdei-tónál - meg persze a büfénél. Még egy kilométer, és megint buszunknál voltunk. A séta 3,6 km hosszú volt.

    Még egy program várt ránk, mégpedig a Csókakő-vár felkeresése. Rövid buszozás után a parkolóban álltunk meg. Most a várkápolna építkezése miatt az OKT irányából nem lehet felmenni a várba, ezért a KL jelzésen, aszfaltozott úton közelítettük meg a kaputornyot az alatt lévő farkasveremmel. Nagy csodálkozásunkra, a pénztáron volt egy tábla, miszerint a vár ingyenesen látogatható. Az már csak belül derült ki, hogy tulajdonképpen mégsem látogatható a kápolna felújítási munkálatai miatt. Így is szép volt, a párás idő ellenére szép kilátással. Visszatérve a buszhoz indultunk hazafelé. Bicske felé már ömlött az eső, de mi örültünk neki, hogy az nem gyaloglás közben ért el bennünket.

A Prém-malomnál
Megtorpanás
A vízesés felé
Római-fürdő
Vízesés
A fürdő alsó szakasza
Átkelés a patakon
A Gaja-szurdokban
Sziklák az út mellett
Ádá-Éva fa maradványa
Zúgó
Békés kanyargás
Erdei-tó
Csókakő vára
Kaputorony
Kilátás