Vasárnap ellátogattunk a Müpa "Teremről-teremre séta" programra 9 túratársammal. Bemutatásra került  az épület, a belső tér kialakítása a különböző funkciójú termekkel,  a kiszolgáló részek kivételével.

Az épület tervezője Zoboki Gábor (barokk építésznek is hívják), a beruházás pedig Demján Sándor üzletember "pénztárcájából" valósult meg.

Az épület több méteres gumipárnákra épült, a külső rezgés és zaj kizárása céljából.

A külső betonfalba kis csíkok mélyedéseibe fényforrásokat helyeztek el, amely esténként villogva különböző színekben világít. Kapcsolat a Ludwig Múzeum-szárnyhoz a sokkal több oszlop helyett, kompromisszumokkal valósult meg – az oszlopoknak, mint egyébként megtudtuk, nincs tartószerepük.

Az épület mellett lévő fehér sátor nem szép látvány, ott előkészületi munkák folynak a különböző előadásokhoz.

A belső terek  lélegzetelállítóak, azt sem tudtuk hova nézzünk. A földszinten mindig van egy zongora, mintha fogadná az érkezőket.

Az első emeletre elnyújtott lépcsőn kényelmesen báli ruha nélkül jutottunk fel, lenézve láttuk a nyitott térben beépített Bohém-termet. Egyszerűnek tűnő párnás padsorokból áll, ahol gyerekek művelődhetnek.

A következő volt az Üvegterem, ahol hatalmas függesztő lámpák továbbítják a világítást. A hatalmas üvegfelületen gyönyörű kilátás nyílik a Dunára és a Nemzeti Színházra.

Tovább haladva a Fesztivál Színházhoz értünk, az oda vezető lépcsőt Tiffany-lépcsőnek hívják, és a beépített lámpákról kapta a nevét.

A Színház belső felülete tömör diófa-, és egyéb faanyagból készült burkolat - a megfelelő hanghatás elérése céljából. A tánc és prózai előadásokon kívül alkalmas koncertek rendezésére is. A színpad mögött tárolják a díszleteket, a felső gépészeti berendezéssel mozgatják, de  számítógépes vezérléssel is lehetséges. Az első padsor kivehető.

Tovább haladva a folyosón beépített rejtett ajtók mögött tárolnak különböző dolgokat. Kívülről anyaggal bevont bársonyszerű falnak látszik.

Elérkezünk a Bartók Nemzeti Hangversenyterembe, amely 1600 fő befogadására alkalmas. A mennyezet alatt függesztett, mozgatható  hangvető 42 tonnás, az oldalfalban 58 db - egyenként mozgatható - zengőkamra (több tonna)  kialakításával a tökéletes  csöndet akarják megteremteni. (Például Kocsis Zoltán ezeket a kamrákat csukva kérte a koncert alatt, míg Fischer Iván nyitott állapotban.)

A nézőtéren lévő székeket huzattal, " bugyival" vonják be, azt a hatást érzékeltetve, hogy amikor gyakorol a zenekar, akkor is emberek ülnek a székekben.

A faburkolat kiképzésénél - a minél nagyobb felület elérése céljából - mélyedéseket vájtak a felületbe a hangterjedésre is nagy figyelmet fordítva. A terem akusztikája világszínvonalon elismert.

Az orgona 7000 sípból áll, a homlokzatra szerelt 92 ónsíp a felső szinten látható, a többit a fal mögött helyezték el. A séta végén a jegyekkel bemehettünk a Ludwig Múzeumba is.

A beszámolót Dalmi Éva írta, a képeket Pusztay Péter készítette.



 

Ez évi kulturális programjaink közül ezúttal Budán jártunk és egy irodalmi kötődésű természetvédelmi területet, valamint egy múzeumot jártunk be. Az Éva szervezte programon húszan voltunk.

Különböző tömegközlekedési eszközökkel értünk a Svábhegyen lévő Jókai-kerthez 11 óra előtt. Jókai Mór 1853-ban vásárolta az akkor kőbányának használt 2 holdas földet, amit rengeteg termőföld odaszállításával teraszos kertté alakíttatott. Fontos része volt a kertnek a szőlőültetvény. Ehhez tartozott a présház, ami a mai napig áll (a villa sajnos megsemmisült). A présházban alakították ki a Jókai-emlékszobát, ahol a híres író személyes tárgyai láthatók. A kertről, présházról a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa mesélt nekünk. Ezután végigsétáltunk a kerten, megnéztük a rózsakertet, a szőlőt - itt neves borászok segítségével visszaállították abból a háromfajta szőlőből álló ültetvényt, amiből az író készítette „karcos” borát. A kert egyes pontjairól szép kilátás nyílt a fővárosra.

A Jókai-kert megtekintése után lesétáltunk a két kilométerre lévő Bajor Gizi Színészmúzeumba. A múzeum Bajor Gizi halálának első évfordulóján, 1952-ben nyílt meg Gobbi Hilda kezdeményezésére, akkor még csak pár teremben. Most az emelet a Kulisszák között című állandó kiállításnak ad teret, bemutatva a színházi alkotófolyamatot sok képpel, relikviával, makettel. Az egyik termet olvasópróba helyszínének alakították ki, a végén lévő kis színpad pedig rendelkező- és emlékpróbákra utal. Nagyon sok szépet láttunk, de legnagyobb élmény idegenvezetőnk mindentudása és figyelmessége, lelkesedése volt. Ezt követően a földszinti kiállítást néztük meg, amely Róna Viktor életpályáját mutatta be. Több mint három órát töltöttünk el a múzeumban, majd hazautaztunk.

 

Kulturális programjaink sorában – Éva szervezésében - ezúttal két budai barlangot látogattunk meg. A jellegében két különböző típusú barlang látnivalói jól kiegészítették egymást. 31-en voltunk.

Egyénileg utaztunk, javarészt személygépkocsikkal. Nem volt nagy forgalom, így mindnyájan korábban érkeztünk a Pál-völgyi-barlanghoz, így maradt egy kis időnk cseverészni. Annál is inkább, mert a negyed 11-re foglalt időnk helyett csak fél tizenegykor engedtek be a vezetéses barlangtúrára. Mesterséges járaton jutottunk be tulajdonképpeni barlangba. Láthattuk azt a nagyon szűk aknát, amelyen keresztül 1904-ben felfedezték azt. Több mint egy évszázad során újabb és újabb szakaszokat fedeztek fel, így a Pál-völgyi-barlangrendszer a maga 30 km-ével ma Magyarország leghosszabb barlangja. Ebben a barlangban viszonylag kevés a cseppkő, különlegességét elsősorban a hatalmas hasadékszerű folyosók, a hévizes források által formált gömbszerű formák, a csillogó kalcitkristályok, és mészkőben látható kagylók és egyéb tengeri élőlények kövületei jelentik. Utunk során jártunk a Színház-teremben, láthattuk Damoklész-kardját egy hatalmas leesni-készülődő szikla formájában, a Meseország cseppkő-képződményeit. Hogy kis túra is legyen, a barlangban viszonylag nagy szintkülönbségeket kell legyűrni.

A Szemlő-hegyi-barlanghoz is gyalog mentünk át (1,2 km). Sietnünk kellett, mert itt 12 órára foglalt időpontot Éva. Az már más kérdés, hogy itt is csak negyedórával később tudtunk bejutni. Ezt a barlangot 1930-ban fedezték fel, de csak 1986-ban nyílt meg. A jelenlegi mindenki által bejárható szakasz mindössze szűk 300 méter, szintkülönbség alig van benne. Híresek a Virágoskert sokszínű borsókövei, a karfiol-cseppkövek, az Anyósnyelv és a Vasorrú bába. Az út vége felé érzékeltették velünk a teljes sötétséget, amit szerencsére nem elektromos zárlat idézett elő.

A Szemlő-hegyi-barlang bejárása után visszasétáltunk a másik barlangnál hagyott autókhoz, majd onnan még egy buszmegállónyi távolságban lévő fagyizóba egy jutalomfagylaltért.

 

Szombat-vasárnap két olyan programunk is volt, mely többünknek vonzó lehetőséget kínált szabadidejének eltöltésére. Igaz a vasárnapi inkább kemény munka volt, mint csupán szabadidő eltöltése.

    Szombaton a Tájak Korok Múzeumok Egyesület (TKME) csömöri tagcsoportja által szervezett sétán vettünk részt, mely hazánk egyik legrégibb összefüggő sírkertjében, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben történt. 10 órakor találkoztunk a Keleti mellett, majd átsétáltunk a Sírkert főbejáratához. Lendvai István a TKME elnöke – aki történetesen az unokatestvérem – rövid ismertetőt tartott a temetőről, majd a Sírkert irodához mentünk. Innen indult a temetői körséta idegenvezetővel. Igaz kis csúszás volt a beosztásában, így várnunk kellett. Szerencsére nagyon szép idő volt, jókat beszélgettünk a vezetés kezdetéig.
    Sétánkat a Vörösmarty Mihál (nem elírás!) sírjánál kezdtük, majd Arany János sírja következett. Belülről is láthattuk a Munkásmozgalmi panteont, Kossuth Lajos, Deák Ferenc mauzóleumát, láttuk Károlyi Mihály, Batthyány Lajos, Antal József, és - kis kitérővel – Jókai Mór síremlékét.
    A sírkerti séta után a Rendőrség-történeti Múzeum meglátogatása következett. Nagyon jó beszélőkével megáldott idegenvezetőnktől sok érdekességet tudtunk meg a rendőrség múltjáról, konkrét bűnesetekről.

    Vasárnap volt a Pest Megye Turistája harmadik 50 km-es szakaszának teljesítménytúraként megrendezett versenye. A cél Isaszeg, Falumúzeum volt, ahová az ötven-kilométeresek, és a Gyömrő vasútállomásról induló 20 km-es távot teljesítők érkeztek. Előző nap, és - a végleges létszám ismeretében -  vasárnap reggel bevásároltunk 180 ember számára. 11-kor kezdtük berendezni a múzeum előterében a regisztrációs helyiséget, az udvaron pedig felállítottunk asztalokat, padokat a turisták étellel, itallal való ellátására. Bokorné Marika és Orosz Zoli Pécelre ment pontőrnek, ott is osztottak édességet. Mi itt zsíros kenyeret (savanyúsággal, hagymával, pirospaprikával), vajas-lekváros (megint vittünk házilekvárt, aminek nagy sikere volt) kenyeret készítettünk, valamint többféle szörpből italt készítettünk.
    Fél nyolc után ért be az utolsó versenyző, ezt követően kezdtünk összepakolni, rendet csinálni. A nagyon fáradt turistákat több fuvarral kivittem a vasútállomásra.

    Nagyon köszönöm Szmolicza József múzeumvezető önzetlen segítségét, valamint klubtagjaink - Bokorné Marika, Budaházi Zsuzsa, Nagy Mariann, nejem, Orosz Tibor, Szabó Olivér, Szmolicza Éva, Péter és István - fáradhatatlan munkáját a sikeres lebonyolításban.