A meteorológusokban és az autópálya matrica sms-ben történő vásárlásban bízva, szombat reggel öt órakor, előző nap elkészített cuccossal elindultam Miskolc, Garadna felé egy laza 25 kilométeres túrát megejteni. A Miskolcot nem véletlenül írtam ki, mivel mind a Google Earth mind a Gps navigációm csak így volt hajlandó megtalálni az általam keresett célpontot. Volt ugyanis egy másik Garadna egy kicsivel északabbra, keletebbre Cserehát határában.
Az autópályán haladást nagyrészt napfény jellemezte, viszont Miskolc már sűrű ködfüggönybe burkolózott, de szerencsére nem állt össze esővé. A rajthoz vezető mellékúton gyakori vízátfolyások emlékeztettek a pár napja tomboló felhőszakadásról. A nevezést roppant segítőkész hölgyek segítették. Nyolc órakor indultam el a 115-ös rajtszámmal. A kisvasút végállomását a kék kereszt jelzésű úton hagytam el, majd Ómassa falúnál tértem le a közútról. Az egész túra alatt nagyon érdekes és szép mészkő jelenségek sziklákat, víznyelőket lehetett látni.
Az első ellenőrzési pontig emelkedett az út, ezt Zoli barátom biztos élvezte volna, ez kb. hat kilométeren 480 méteres emelkedést jelentett. Az első ellenőrzési pont (Bánkút) megtalálása nem okozott problémát. Bánkút környékén rengeteg sípályát építettek ki, nagy élet folyhat itt télen is. A második ellenőrzési pont megtalálása már nem volt problémamentes. Volt egy rövid szakasz a kék sáv jelzésű úton, ami előbb egy kiépített dózer úton haladt majd letért róla és a dózer út meg egy félkörívet leírva visszatorkollott a kék sávjelzésű útba. Persze a letérést nem vettem észre, ez azt eredményezte, hogy mit sem sejtve megindultam visszafelé az első ellenőrző pont felé. A dolog akkor lett gyanús, amikor egy szép víznyelő rész mellett ismételten elhaladtam és előzőleg már le is fotóztam. Akkor értettem meg, hogy miért nézett rám olyan furcsán az a pár túrázó, akik szintén ezen a teljesítmény túrán vettek részt és a haladási irányom némi zavart keltett bennük. A második szakasz abszolválása után sajnos az útvonal kikerül egy szerintem látványos részt a Három-kõ. Innentől kezdve inkább lefelé kellett menni, szinte alig volt emelkedő. Ezt megérezte a lábam és erősen tiltakozott mindennemű további megerőltetéstő. De mivel neki csak kevés beleszólása van a dolgok alakulásába így tovább meneteltem a hármas ellenőrző pont felé. A harmadik ellenőrző pont felé tévedtem el másodszor. Itt találkoztam két helyes lánnyal, akik szintén eltévedtek és állításuk szerint vagy már másfél órája köröztek a területen és nem találják a jelzést. A zöld sáv jelzés itt valóban el volt hanyagolva, mivel én sem tudtam pontosan hol vagyok inkább visszafelé mentem megkeresni az utolsó felfestés addig a lányok továbbra is azt a taktikát folytatták, hogy addig köröznek, míg találnak valami. Így otthagytam őket, én tíz perc múlva megtaláltam a leágazást, itt nem voltak kellően gondosak a szervezők nagyon hiányzott egy két szalag, mert szerintem nem csak mi vétettük el a helyes irányt. Később a cél felé haladva volt olyan túrázó, aki azt mesélte, hogy le is mondott a keresett ellenőrző pont megtalálásáról. A lányokkal később a jelzett úton találkoztam, ez bizonyítja, hogy az ő taktikájuk is eredményes volt. Jávorkút a harmadik ellenőrzési pont után szinte végig aszfalt úton kellett haladni, bár a legvégén volt még egy érdekes rész Sebes-víz nevű patak elmosta a turistautat a kalandtúrázók és túlélő túrázók nagy örömére. Itt én is közelebbi ismeretséget kötöttem a lejtős domboldallal a kezem azóta is sajog. De nem volt mit tenni sajnos itt még fényképezni sem értem rá mivel negyed órám maradt a szintidőig. Először jártam ezen a túrán és nem foglalkoztam a szintidővel inkább sokat fotóztam és nézelődtem, de mivel a végén volt esélyem így nekigyürkőztem és két perccel a szintidő vége előtt be is értem a célba.
Nagyon szép útvonalat jelöltek ki a szervezők, érdemes volt eljönni, nem hiszem, hogy ha csak rajtam múlna, akkor jövőre kihagynám ezt a túrát.

 A TÚRÁRÓL KÉSZÜLT KÉPEKET ITT LEHET MEGTEKINTENI