12.08-án, szombaton - túlzás nélkül állíthatom - nagysikerű Mikulás-kereső túrát rendeztünk az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével közösen. Ennek alátámasztására csak egyetlen adat: 120-an voltunk. Mérsékelt hidegben, az eseményhez illő havas tájon túráztunk. A táv 8,5/6 km volt.

    Klubunk tagjaival és vendégeivel javarészt az isaszegi vasútállomáson találkoztunk. Átvonultunk a nyugdíjasok székházába. Rövid kis útbaigazítás után – melynek során a gyerekek megtudhatták, hogy a fákon egyre nagyobb Mikulás-képek segítik a nagyputtonyos megtalálását - indultunk is. Az Öregtemplom mellett elhaladva jutottunk fel meredek úton a Kálváriára. Sajnos most csak Gödöllőig lehetett ellátni onnan. Aki úgy gondolta, az megúszhatta ezt az emelkedőt avval, hogy a Templom utcán ment el az erdő széléig. Nem úgy a többi emelkedőt, ott már nem volt alternatíva. Az út melletti gyönyörű, mély horhos látványa puhította az emelkedő nehezét miközben meghódítottuk a Nagy-hegyet. Az Öreg-hegyi házakat elérve a Kálvária-hegy felé vettük az irányt. Mielőtt a széles kocsiutat elhagytuk, megvártuk a lemaradókat – kivéve azt az egy-két embert, aki korábban feladta a küzdelmet.

    A nagyobbodó képek jelezték, hogy már nem lehetünk messze a Mikulástól. Mi meg rendezők izgultunk, hogy valóban ott lesz-e időben? Lévén a modern Mikulások már nem rénszarvas-szánon utaznak, a mi Mikulásunk kocsija elakadt a felfelé tartó jeges úton . Szerencsére egy másik Baráti Kör tag négykerékmeghajtású kocsijával megmentette a helyzetet. És láss csodát, a Honvédsíroknál meg is leltük a jóságos Mikulást, aki - addig, míg mindenki oda nem ért -, Mikulás-képeket osztogatott a gyerekeknek. Még ennél jobban érdekelte a kicsiket a Krampusz, akit megkergettek, húzták a farkát, havat szórtak rá, ráncigáltak. Még jó hogy nekünk nem egy mogorva Krampusz jutott, hanem egy nem túl szigorú, minden játékra, civódásra kész, vidám és szerethető. Ezután következett a nagy esemény: a Mikulás minden jó gyereknek és felnőttnek csomagot adott. A Mikulás kérésére a bátrabb gyerekek szép – akár sose hallott – verset mondtak, énekeltek. A szereplők külön ajándékot is kaptak.

    Tovább kellett mennünk, mert néhányan már fázni kezdtek. Piros jelzésen a Honvéd-szobor felé araszoltunk, sajnos sok helyen fa nélküli erdőben. A szobornál nagyon élvezték a gyerekek (ugye Ági, Éva?!) meredek hegyoldalon való lecsúszást, legurulást, szánkózást. Betértünk még a Nyugdíjasok Baráti Körének helyiségébe, ahol szorgos asszonykezek forró teát, zsíros kenyeret készítettek a túra résztvevőinek. Köszönjük nekik ezt is, és a többi előkészítő munkát is!