Klubunk egy 14 fős kis csapata június utolsó hétvégéjén egy háromnapos utazást tett Horvátországban. Fontosabb állomásaink a Papuk-hegységben, a plitvicei-tavaknál, Slunj-ban, Trakoščan-ban és Varasdon voltak.

06.24. péntek

6 óra előtt indultunk három kocsival különböző helyekről és az M6-os Fácános pihenőhelyén találkoztunk fél hétkor. Rövid üdvözlések után már indultunk is tovább. Harkány előtt a bolgár katonai temetőnél álltunk meg reggelizni. Ezután - a már szerencsére ritkaságszámba menő - határátlépési procedúrán kellett átesnünk. Utána meg sem álltunk a Papuk-hegységben lévő Jankovacig. Ezt a területet némi túlzással mini-Plitvicének is nevezik. Mielőtt bekanyarodtunk a Nemzeti Parkban lévő parkolóba, pár fényképfelvételt készítettünk az útról is látható vízeséséről, és a különleges sárga sziklákról. Gyalog az erdei vadászháztól indultunk. Előbb elhaladtunk a kristálytiszta vizű tó mellett, majd kapaszkodó úton előbb érintettük J. Jankovič síremlékét, majd a Hajdú-barlangban jártunk. Egy kettétört útjelző tábla miatt nem tudtuk kivenni a jó irányt, így előbb visszamentünk az erdészházhoz, majd onnan a terület leglátványosabb pontjához, a Nagy Vízeséshez gyalogoltunk. Utána következtek a már említett sárga sziklák, és kis szurdok. Kocsival továbbhaladva - még mielőtt elhagytuk volna a Papukot – megebédeltünk. Plitvice felé egy darabig autópályán is mentünk, hogy jobban haladjunk, de alapjában véve inkább kisebb-nagyobb utakon. Fél hét után érkeztünk Smoljanacra, ahol foglalt szállásunk volt.

06.25. szombat.

Fél nyolckor indultunk, hogy a várható nagy tömeget (legalábbis időlegesen) megelőzzük. A 2-es (déli) parkolóban tettük le az autókat. A belépők megváltása után előbb a 600 m-re lévő kisbusz-állomásra mentünk, ahonnan elektromos busz-szerelvénnyel a legmagasabban fekvő Proščanskó-tóig utaztunk. Innen mi kis variációkkal a H.jelű utat jártuk be, ami kb. 9 km hosszú. Az első pallósor az előbb említett tó végében haladt, aztán a fák között kiláthattunk a Ciginovac-tóra is. Az első gyönyörű vízesést az Okrugljak-tónál láttuk meg. Az eredeti útvonal a Veliko- és a Malo jezero között vezetett volna, de azt valamiért lezárták. Így a Kis-tó északi részén mentünk tovább, majd a Galovac-tó mellé értünk. A tó ÉK-i sarkában az út déli irányt vesz fel. Itt sok pihenőpad volt, ezért itt reggeliztünk. Ezen a szakaszon rengeteg víz bukik le, és az egyik leglátványosabb része a Plitvicei tavaknak. Ennek megfelelően rengeteg ember gyűlt itt össze. Nehezítette a haladást az is, hogy a pallósoron helyenként olyan magasan állt a víz, hogy még külön pallókat is elhelyeztek rajta. Ezek csak kb. 30 cm szélesek voltak, így csak egyenként lehetett rajta átmenni. Aki túracipőben volt, annak ez nem jelentett problémát, mert a pár centis vízbe nyugodtan bele lehetett gázolni. Aztán ott voltak még a hülye szelfisek,  akik a tájtól függetlenül fényképezgették magukat. Voltak még három kutyát vezető idióták is. A Gradinsko-tavat északról kerültük meg, és értünk a Kozjak-tó partjára, ahol kis várakozás után hajóra szálltunk. A hajóút kb. negyedórát tartott.

Kikötés után folyó ügyek (ki és be) elintézése után a Gavanovac-tó hol egyik, hol másik partjain haladtunk. Rengeteg pisztrángot láttunk a vízben. Egy barlanghoz értünk, ahol fel lehetett volna kapaszkodni a felső útra. Azért nem mentünk arra, mert akkor kimaradt volna a legnagyobb szenzáció, a Nagy-vízesés. A vízeséshez érve már nagyon sötét volt az ég, dörgött, villámlott. Pár kép elkészítése után aztán szakadni kezdett az eső, megspékelve cseresznye nagyságú jégdarabokkal. Igencsak kopogott az esőkabát kapucniján. Hát még annak, akinek még kabátja sem volt. Szerencsére nem tartott sokáig. Kikapaszkodtunk a völgytalpból, és felértünk a gerincre. Míg fel nem értünk a kisbusz állomásáig, pár helyről páratlan kilátás nyílt a tavak nagy részére. Most nem esett jó a buszra való várakozás, mert nagyon lehűlt a levegő, és a mi relatív páratartalmunk is 100 %-os volt. A busz után visszagyalogoltunk a parkírozóba, és szálláshelyünkre autóztunk. Vacsorázni mentünk el volna eredetileg, de azt másnapra halasztottuk és hazait ettünk. Utána pedig egy nagy sétát tettünk a Korana folyó tóvá szélesedő völgyébe, és még azon túl a kempingig.

06.26. vasárnap

Összepakoltunk és megreggeliztünk még szállásunkon, aztán fél kilenc felé indultunk. Slunj Rastoke nevezetű részén álltunk meg. Letettük a kocsikat, besétáltunk a vízesésekkel tarkított régi vizimolnár-házak közé. Itt derült, hogy a területre csak a parkírozó fölött lévő bódéban előre megváltott jeggyel lehet belépni. Így Laci és Jani visszament jegyet váltani, mi pedig megvártuk őket. Egyébként egyetlen tábla sem hívja fel a figyelmet a jegyvásárlásra, nincs kapu, ellenőrzés, az emberek szabadon ki-be mászkáltak. Neten se lehet olvasni a belépőről. Mi valószínűleg azért kerültünk képbe, mert csoportban voltunk. Ezt leszámítva a Korana és a Slunjiča folyók összefolyásánál keletkezett vízesések, kis tavak, házak gyönyörűek voltak. Megnéztünk belülről egy vízimalmot is. Beljebb haladva újabb 20 kunát akartak leakasztani rólunk, de ennek már nem dőltünk be. A Korana folyóig lementünk, majd a Slunjiča régi hídján átkelve még elsétáltunk egy darabig, ahonnan rá lehetett látni egy régi és egy újabb várra.

Továbbutazva Karlovac és Zágráb érintésével Trakoščanba értünk. Itt egy tó mellett lévő kúp alakú dombon régi, XIII. századi erődítmény helyén XIX. században épült kastély látható. Végigjártuk a kastély termeit, gyönyörködtünk fentről a környék panorámájában. Kastélylátogatás után lesétáltunk még a tóhoz, melynek vizén a kastély tükröződött vissza. Továbbautózva már erősen éhesek voltunk, de csak Varasdon találtunk éttermet. Az ebéddel (vacsorával?) jól elment az idő, így csak háromnegyed hétre értünk a város központjába, ahol a várat legalább meg szerettük volna nézni. Ez sikerült is kívülről, de előtte még láttuk a városházát, a barokk katedrálist is. A városnézés után már csak a hazaút volt hátra.