A május elsejei ünnepnapot megtoldva egy nappal csütörtökön 18-an vágtunk neki a Zempléni-hegység (vagy legalábbis egy részének) felfedezésére.

Csütörtök: 6 óra utáni indulással Isaszegen és Gödöllőn  telt meg négy kocsi, mellyel Füzérradványba, túránk kiindulópontjára utaztunk. Közben Sátoraljaújhelyen megálltunk, hogy a közös főzicskéhez a hozzávalókat beszerezzük. 11 órára értünk a Korona-panzióhoz, ahol kedves házigazdáink fogadtak minket. Rövid cihelődés és némi elemózsia magunkhoz-vétele után máris indultunk első túránkra. Elhaladtunk a hófehér színű kutatófeltárások mellett, majd a Károlyi-kastély tömör kerítése mellett. A K+ jelzésen haladtunk, mely egyúttal a Kormos-Baba tanösvény jelzése is. Az út mellett több helyen is láttunk volt illites nemesagyagbánya felhagyott területeket, felszíni berogyásokat, mely szintén bányászat következtében keletkezett. Nagyon szép erdőben vezetett utunk, éppen a megfelelő mennyiségű emelkedőkkel és lejtőkkel tarkítva. Mikor elhagytuk a K+ jelzést, előbb jelzetlen úton, majd a Z kerékpár jelzésen értünk vissza a K+-hez. Volt még időnk ahhoz, hogy a Károlyi–kastélyt is meglátogassuk, ezért vezetéssel megnéztük azt. Jelenleg 7 helyiség látogatható, de a felújítás folyamatos, ezért reméljük legközelebb többet látunk belőle. A kastélykertben megnéztük a hatalmas platánfákat, meghallgattuk Irénke helyszín hatására előtörő gyermekkori élményeit, hiszen Füzérradványban született, itt töltötte gyermekéveit. 12 km-t tettünk meg. Visszaérve szálláshelyünkre, nekiláttunk aznapi vacsoránk megfőzéséhez. Hatalmas adagra sikeredett, ezért a repetákon felül még el is tudtunk tenni belőle ínségesebb időkre. Vacsora után szelíd borozgatásba, beszélgetésbe kezdtünk – és folytattunk pár óra hosszáig.

Péntek: reggeli után kocsival Hollókházára mentünk. Kilenc órára kértünk – és kaptunk – bebocsájtást a modern katolikus templomba, valamint a sekrestye épületében lévő kis kápolnába, ahol egy porcelán oltár is található. Nagy élvezettel hallgattuk a zenés ébresztőt is, mely két kocsiban ülő ifjak, és kevésbé ifjak által előadott magyar és szlovák dalok békés versenyzéséből állt. „Hivatalból” megnéztük a környéken az Országos Kéktúra Keleti végpontját, majd a falu másik végén lévő Porcelánmúzeum következett. Itt előbb a porcelángyártás múltját és folyamatát láthattuk egy filmen, majd megcsodálhattuk a híres-neves porcelán tárgyakat. Levezetésképpen a Fazekasházat is meglátogattuk. Ezt követően Kékedre mentünk, melynek nevezetessége a Melczer-kastély. Körüljártuk az eredetileg  XV-XVI. században épült, majd a XVII-XIX. sz-ban átépített szép épületet. Szerencsére – annak ellenére, hogy szállodaként üzemel – a földszinti két nagy termet megnézhettük. Következő megállónk Telkibánya volt, ott is az Érc- és Ásványbányászati Múzeum, a kopjafás temető, valamint a Szent Katalin ispotály és kápolna. A sok látnivaló után egy kis kirándulás se maradhatott ki. Kocsijainkat a bózsvai út mellett lévő Jégbarlang, Mátyás király kútja és Szép Ilonka sírja turisztikai együttesnél hagytuk, és a SL jelzésen egy körutat tettünk. Útközben érintettük Koncfalva ipartörténeti emlékhelyet, a Jó-hegy „megmászása” előtt találtunk egy enyhén vasas-kénes ízű kis forrást is. Este szálláshelyünkön a csülökpörkölt mellé még „zacskós” leves is főztünk. Vacsora után besétáltunk az ófaluba, ahol régi pincék, két csúcsos tetejű színpad is található.

Szombat: ezen a napon egy jó gyalogtúra várt ránk, melyre többen lélekben már előre felkészültek. Füzérre autóztunk. Kocsijainkat a templom közelében hagytuk, majd folyamatosan emelkedő úton elindultunk a K+ jelzésen. Elhaladtunk a mesébe illő Tájház mellett, melyet visszafelé meg is néztünk. A vár alatti parkírozótól az emelkedő szöge pulzusszámot növelve lényegesen nagyobb lett. Maga a vár egyre jobban épül, aki pár éve járt ott érdemes újból megnéznie, mert sok új dolgot láthat. A kilátás pedig egyszerűen pazar! A várban megmutatták nekünk, hogyan jutunk könnyűszerrel el ismét a K+ jelzéshez anélkül, hogy visszamennénk a faluba. Bodó-rét felé szép erdőben erdészeti művelés témájú igényes ismeretterjesztő táblák találhatók, a Hideg-forrás vize nem csak hideg, de finom is. A Lászlótanyára vezető aszfaltozott utat elhagyva az út nem túlságosan megerőltetően, de egyenletesen emelkedett. Ezt azonban a csapat 19. tagjának, Gizi kutyának már sok volt, gazdája kénytelen volt őt a vállára venni. Az határköveket elérve még egy jó kis lejtő, majd egy ugyanolyan meredekségű emelkedő következett, és máris a Nagy-Milic 893 m-es csúcsán voltunk. Itt kis pihenő következett, elfogyasztottuk jól megérdemelt ebédünket. Lefelé vezető úton rövidesen egy nagyon szép kilátást nyújtó kiugrón álltunk meg fényképezni. Ezután következett az út legkegyetlenebb szakasza, ahol a térképen lévő szintvonalak is egymás hegyén-hátán vannak. Csak az vigasztalt, hogy ugyanez a szakasz ellenkező irányból még nehezebb lenne. A Csataréti vadászháznál fujtattunk egy kicsit, majd innen jó, egyenletes tempóban értünk le a vár alá, közben helyenként élveztük a kilátást Pusztafalu irányában. Leérve a faluba most néztük meg a Tájházat, majd a kocsikhoz mentünk. A gyalogút hossza 16 km volt. Kocsival még elmentünk Pusztafaluba, de megmondom őszintén, fentről szebb volt, mint lentről. Mielőtt visszamentünk panziónkba, elmentünk fényképezni az előző este látott ófalui helyekre, majd hárman még egy pár kilométert gyalogolva megkerestük a Károlyi-kastély kertjében azokat a sétányokat, erdőligeteket, halastavat, melyre Irénke gyerekkorából emlékezett. Szerencsére két előző napról is maradt főtt ételünk, így avval nem kellett foglalatoskodni. A csapat fáradtságát az is jelezte, hogy ezen az esten nem maradtunk fenn olyan soká, mint előző napokban.

Vasárnap volt zempléni túránk utolsó napja. Elköszöntünk kedves házigazdáinktól, akiktől igazán minden segítséget megkaptunk. Egy kocsi Kőkapuhoz ment, három kocsi „legénysége” pedig először Széphalomra, a Kazinczy Ferenc Mauzóleumhoz, valamint a Magyar Nyelv Múzeumhoz navigált. Kulturális feltöltődés után Sátoraljaújhelyen hagyva a kocsikat a K+ (úgy látszik ez a jelzés kísért egész zempléni utunkon) jelzésen indulva hagytuk el a várost. Eredetileg 6 kilométeres táv megtételével kellett volna visszaérnünk a kocsikhoz, de a térképek – amelyből háromféle, köztük új kiadású is volt – mást mutattak, mint a valóság. Így a táv 9,5 km-esre sikeredett. Nem mintha ez olyan sok volna, de arra a napra a Megyer-hegyi tengerszem felkeresését is beterveztük, sőt még a nagy forgalom beindulása előtt akartunk hazafelé indulni. Sajnos így kimaradt  a tengerszem. Sebaj, legközelebb nem hagyjuk ki! De visszatérve erre az útra, a Szár-hegyen lévő Szent István kápolna és az Országzászló megközelítése nyugati irányból nem kis emelkedő leküzdése után lehetséges csak, de az itt elénk táruló kilátást legalább úgy éreztük, hogy megszolgáltuk. Lefelé a Magyar Kálvária bástyaszerű stációin az elcsatolt vármegyék címereit láthattuk, valamint helyenként szép panorámát a városra, és az elcsatolt terület egy részére. Az Esze Tamás úton egy fagyizással jutalmaztuk magunkat. Fél három felé indultunk haza. A jó tempójú haladást a Hatvan után történt baleset matti 8 km-es torlódás akasztotta meg. Nagyot kerültünk, hogy ne kelljen araszolni a pályán.

Azt hiszem minden résztvevő nevében nyilatkozhatok, hogy egy programokban és jó túrákban gazdag napokat tudhatunk magunk mögött.