Talán az utóbbi hetek sok ITK-programja, talán a beígért rossz idő volt az oka annak, hogy csak 12-en indultunk a Vértes látványos helyeinek felkeresésére. A hitetleneknek mondom, hogy az időjárás kiválóan alkalmas volt túrázásra.

    Szárligetig kocsival az M0-áson és az 1-es úton, illetve vonattal utaztunk. A Birka-csárdánál találkoztunk. A kék sávon haladva egy gondosan bekerített, halastóval rendelkező birtok, egy lepusztulóban lévő állattartó telep mellett elhaladva értünk a Csákányospusztai kulcsosházhoz. Itt egy ismertető tábla van, ami már a közelben lévő, igen látványos Mária-szakadékra hívja fel a figyelmet. A szakadékot valaha nagy vízhozammal rendelkező Csákány-patak mosta ki. Most már víz is alig található benne. Nem sokkal ezután a Körtvélyesi erdei temetőhöz értünk. 15 magyar- és német feliratú sírkő található itt a környék ma már nem lakott településeiről. Újabb párszáz méter után útkereszteződés következett. Innen 200 m-re lévő Béla-forrás  vize (ez táplálja a Csákány-patakot) éppen hogy csak csordogált. Változatos terepen a Körtvélyes oldalában továbbra is az OKT-n mentünk. Utunk során változatosságot a keresztbe dőlt fák jelentették.

    Vitányvár felé vezető K rom jelzést nem vettem észre, csak egy kört megtéve láttuk miért: egy MTB verseny lefóliázott fehér lapját - mások munkájával nem törődő rendezők - pont a KL jelzésre szögelték fel! Ezért mi a Z és az igen meredek, morzsalékos kövű ZL jelzésen jutottunk fel a várba. A tatárjárás után épült vár tornyának egy 15 méter magas fala ma is áll. A kilátás Környe, Tatabánya irányába pompás.

    A Zsidó-hegy oldalában ismét a kék és zöld jelen mentünk tovább. A jelzések egy vízmosásban vezetnek, de felette egy pár méterrel kis gerincen kiépített biciklis úton is lehet menni. Nemsokára megtaláltuk a Rockenbauer Pál emlékfát. Ismét jelzésváltás következett, elhagytuk a kék jelzést é a zöldön gyalogoltunk tovább. Több jel összetalálkozása közelében van a jóízű Szép Ilonka-forrás. Itt megpihentünk, ebédeltünk.

     A piros és a K kereszt jelzésen jóllakva nem esett annyira jó a Macska-bükkre való felkapaszkodás. Itt elváltunk a piros jelzéstől. Körtvélyespusztáig végig lejtett az út. Szép kis kápolna található a település szélén. Jelzetlen úton kis rétekkel tarkított erdei úton vágtunk át a Felső-Csákányon. Csákányospuszta szélén értük el az aszfaltozott utat. Elkezdett esni az eső, mindaddig, míg fel nem vettük esőkabátjainkat. Mikor ez megtörtént, abba is hagyta. Elhaladtunk a sífelvonó mellett és máris a reggelről már ismert úton voltunk.

    Visszatérve a kocsikhoz a pesti lányokat kivittem a vasútállomásra, aztán indultunk hazafelé. 16,26 km-t tettünk meg gyalogosan.

 

Szerencséje volt annak a kilenc főnek, aki nekivágott a Gánt – Várgesztes kéktúra szakasz teljesítésének. Miben is nyilvánult meg ez a szerencse? Hát abban, hogy nem teljesedett be az, amitől legjobban lehet félni egy júliusi túra során: a kánikulai melegtől. Nekünk igazán kellemes kirándulóidőnk volt. Ugyan kis ideig esett az eső, de csak annyi, amennyit a fák levelei képesek felfogni; hozzánk már nem érkezett le.

Hat óra körül indultunk. Vonattal először a Keletiig, majd - a pestiek csatlakozása után – Székesfehérvárig utaztunk. A süteményhozási moratórium ellenére előkerült egy kis harapnivaló:ha nehezen is, de megbocsájtható, mert azt a (50. -35. -25. )születésnapját ünneplő Juti hozta. Itt volt az útvonal-tervezés egy kritikus pontja: 17 perc alatt meg tudjuk-e tenni a vasútállomás és a buszpályaudvar közti 1,7 km-t? Aztán a vonaton közös megegyezés született: nem kísérletezünk mozgási sebesség döntésével, taxival megyünk oda. Jó döntés volt.

9:10-re értünk Gántra. Előbb a Gránás turistaházat kerestük meg, bélyegzés céljából. A villanyóra-szekrényben rendben meg is találtuk a szép nyomatú bélyegzőt. Egy tétova kis kör megtétele után, - mikoris rossz irányban indultunk először – felvettük a helyes irányt. Az irigyelt nagyságú és szépségű játszótér mellett elhaladva hamarosan elértük a kék jelzést Ettől kezdve már nem kellett variálni, mindvégig ezen haladtunk. A falut elhagyva hatalmas legelőt övező bokorsor mellett haladtunk közel másfél kilométert, mindaddig, míg el nem értük a keresztező sárga jelzést, és a Pap-völgyet. Az út alig emelkedett a szűkülő völgyben. Jókat beszélgetve észre sem vettük a megtett távolságot és máris Mindszentpusztán, az újabb bélyegzőhelyen voltunk. Sajnálatos módon a volt kulcsosházat nagyon lepusztult állapotban találtuk. Kár érte! Bélyegeztünk, csemegéztünk kicsit az udvaron lévő eperfa terméséből, aztán indultunk tovább. A Som-hegy oldalában egy kis szakaszon ritkán látható hatalmas páfrányok között vezetett utunk. Mikor másodszor kereszteztük az erdészeti műutat, a mellette lévő szép tisztáson megebédeltünk.

Nemsokára egy kitérő lehetősége kínálkozott: a K rom jelzés felvezetett a Csáki (Oroszlánkő)-vár romjaihoz. Igazán a várnak csak a nyugati oldalán vehető ki egyértelműen egy épített fal. A vártól még kb. 800 m-t emelkedett az út, aztán már csak alig észrevehetően: így értünk fel a Balonna-hegyre. Innen már lejtős úton jutottunk le Kőhányás-pusztára, következő bélyegzőhelyünkre. A kis település dísze az 1878-ban épült Eszterházy-kápolna.

Kis ideig az országúttal párhuzamosan mentünk, majd áttérve azon előbb tisztásokon áthaladva a Német-völgybe jutottunk. A Cseresznyefa-hajtáson sok kidőlt fán kellett átmászni, vagy megkerülni. A Gesztesi-vár közelében át kellett gondolnunk, belefér-e még az időnkbe, hogy a várba is felmenjünk? Erre most sajnos nem jutott idő, de a csapat nagy többsége tavaly járt már ott. Így lesétáltunk Várgesztesre, bélyegeztünk a sörözőben, fel is lendítettük kicsit az álmos délutáni forgalmat.

Összességében több mint 19 km-es, nem megerőltető, kellemes túrát tettünk. Legközelebbi  kéktúránk szeptember 25-én lesz, és a Cserhátba megyünk.

 

Korai keléssel és indulással kezdődött a vasárnap, hiszen 06.20-kor már találkoztunk Marcival Budapesten. Hátizsákomban semmi ehető, vagy iható nem volt, ezért ennek elhárítására fél nyolc magasságában megálltunk Bicskén a Spar parkolójában. A bolt előtt ténfergő 3 hölgy észrevette, hogy vásárlási szándékkal haladunk az üzlet felé, ezért az egyikük odaszólt nekünk úgy félvállról: Nincs nyitva a bóóót. Magának is jó napot! Cserébe szemben nyitva volt a pékség, meg 1 sarokkal arrébb a Lidl is, így ez az akadály is elhárult.

A parkolást, rajthoz sétálást, nevezést követően 08.20-kor vágtunk neki a Vérteskozma 30 teljesítménytúrának, mely a Fő utcából, a kulcsos háztól indult. A zöld négyszög, zöld sáv jelzésen haladtunk felfelé, majd átvágva a sárga sávra el is értük első ellenőrző pontunkat, a Mária-képet. A nagy sietségben ennek megtekintése azonban kimaradt. A sárga sávon továbbhaladva, közvetlenül a második ellenőrző pont előtt egy szarvasleány maradványa feküdt az út mellett.

A Német-völgyi elágazás után rátértünk az OKT-ra, és meg sem álltunk Várgesztesig. A vár előtt volt a harmadik ellenőrző pont, ahol azt az információt kaptuk, hogy a Gesztesi várat nem igazán tudjuk megtekinteni, így haladtunk is tovább. Várgesztesen nincs cukrászda, így be kellett érnünk egy kocsmai kávéval.

Az OKT-n tovahaladva a Mátyás-kút volt a következő pontunk. Ezt követte Szarvas-kút, melynél azért lehetne némi karbantartási munkát eszközölni. Ötödik pontként megtámadtuk Vitányvárat, bár nem teljesen abból az irányból, ami a leírásban szerepelt. Az előttünk menők hatására egy „kicsit” meredekebb módját választottuk a vár bevételének. Itt egy nagyobbat pihentünk, mely tán 10 perc is lehetett,

Hatodik pontként a Körtvélyespusztai kápolna érintése után letértünk az OKT-ről, és a kék kereszt, piros sáv, zöld sáv jelzésen 9 km várt ránk a Hirczy-emlékig. Itt csatlakozott hozzánk Gábor, akivel az út során már többször találkoztunk. Itt már megunta, hogy Ő egyedül megy, így leült, és várt túratársakat. Egy nagyobb emelkedő után megjegyezte, hogy nélkülünk biztosan nem jött volna fel megállás nélkül, és köszöni, hogy „felhúztuk”.

Az utolsó pontig már alig volt hátra 3 km, ezt végigbeszélgettük, bár Marci azért adta a tempót elöl. 14.53-kor értem be a célba, tehát egy perccel kikaptam Tőle, mivel Ő adta oda először a papírt, és mire a hölgy kikereste az emléklapját, meg átadta a kitűzőt, addig én 1 percet toporogtam mellette.

4.75-ös átlaggal teljesítettük a 30.9 km-t, szokás szerint a vége felé enyhén lassulva. Nagyon szép útvonalon vezetett az utunk, jövőre is itt a helyünk. Immáron hagyományos, túra utáni somlói galuskánk elfogyasztására Csákváron került sor. Nem volt rossz, de a Nagykovácsihoz képest fasorban sem volt. Azt mondjuk nehéz is lesz túlszárnyalni bárkinek.

Éves programunkban minden évben egy busztúra szerepel. A tavalyi Burok-völgyi utunk mindenki számára emlékezetes maradt, de az első visszajelzések alapján a szombati vértesi túra sem szégyenkezhet látnivalók terén. A Vértes legszebb arcát mutatta meg nekünk.

Hosszas szervezés után 41-en jelentkeztek a túrára. A meteorológia szép időt ígért, legfeljebb kicsinyke záporral, mégis volt, aki megijedt az utóbbitól, és otthon maradt. Meg is bánhatta, mert a szombatinál kellemesebb túraidőt el se lehetne képzelni.

A busz 6 órakor Gödöllőn kezdte begyűjteni az embereket, majd Isaszeg, és Pest következett. Nem volt az utakon túl nagy forgalom, jól át tudtunk Pesten is menni, fél kilenc körül Vérteskozmán voltunk. Három táv közül lehetett választani, ezek: 11.5, 14.5 és 17.7 km. Azokat, akik a legrövidebb távon indultak, elkísértem a S négyszög jelzés indulópontjára, irányba állítottam őket, még egy GPS-t is kaptak beprogramozva, hogy tudják, hol találkozzunk. Az út egyszerű volt, mert a falu után szinte nyílegyenesen vezet az úgynevezett Malom-út Várgesztesre. A másik két távra nevezettekkel együtt kezdtük meg a gyaloglást a Z sáv, majd az Ördög-szószék után a S sáv jelzésen. Az első kilométereket ugyan a „nem szeretem” kategóriába sorolt aszfaltozott erdőgazdasági úton hagytuk magunk mögött, de utána szebbnél-szebb mélyutakon, gyönyörű gyertyánosban haladtunk. Várgesztes határába érve csatlakozott hozzánk a K+ jelzés is, így értünk egy kereszteződéshez, ahol találkoztunk azokkal a túratársainkkal, akik a Malom-úton jöttek. Jobbról az Országos Kéktúra jelzése jött be, melyet innen majd öt kilométeren keresztül követtünk. A Gesztesi-kőfülkére szinte mindenki kíváncsi volt, pedig meredek, lépcsőzött úton lehetett azt megközelíteni. Ezután felkapaszkodtunk a várba, felmentünk a kilátóba, csodáltuk a panorámát. A vár alatti asztalokkal, padokkal, szemétgyűjtővel kulturáltan kiépített réten tartottunk egy kicsit hosszabb pihenőt az elmaradhatatlan körbekínálásokkal – igaz, ez a kialakult jó szokás már a buszon is kezdetét vette.

Még három km-t az egész csapat együtt tett meg, aztán a két rövidebb távot választók az OKT-n maradva Kőhányás-pusztára mentek. Mi a K+ jelzésen értük el a S négyszöggel jelölt már többször említett Malom-utat, és azon értünk be az egyik magyarországi mesefaluba, Vérteskozmára. Az út bal oldalán találjuk a Kitelepítettek-emlékművét, később jobb oldalon a Millenniumi emlékművet. És közben a tájba harmonikusan belesimuló hófehér házakat, pincéket. Láthatón már üdülőfaluként funkcionál, de a falu egységes képe valószínű épp ezért maradt meg.

Buszunk türelmesen várt ránk, majd miután elindultunk Kőhányás-pusztán felvettük a másik két táv résztvevőit. Mire kicsit kinyújtóztunk a buszon, már következő úticélunknál, a majkpusztai remeteségnél voltunk. A gyönyörű tó mellett elhaladva előbb a kis kápolnát, majd kamalduli szerzetesrend épületeit, végül az Eszterháziak kastélyát néztük meg idegenvezető segítségével. Műemléki nap volt, így a műemlékegyüttes meglátogatásáért még fizetni sem kellett – ennek is tudható be, hogy felajánlottam még a belépés előtt, hogy mindenki az én vendégem a múzeumban.

A múzeumlátogatás után még egy program volt hátra. Ez pedig a tatabányai Turul-madár és a Szelim-barlang felkeresése. Míg buszoztunk fel a parkírozóhoz, rengeteg turistát láttunk – mint utóbb kiderült ők a Gerecse 50-en vettek részt. Volt is elég nagy tolongás Európa legnagyobb madár-szobránál, melynek fesztávolsága 15 méter. A ragyogó, tiszta időben messzire el lehetett látni az emlékműnek helyet adó Kő-hegy pereméről. Átsétáltunk még a tekintélyes méretű (40X12m) Szelim-barlanghoz. Ennek szépsége méltó volt az egész napi csodás látnivalókhoz.

Kép és szöveg: Notter Béla