Négynapos túránkon az Örség kevéssé látogatott – ezzel párhuzamosan kevésbé látványos – részét jártuk be Nádasdtól Kercaszomorig. Hatan voltunk, a megtett 50 km-es távon 660/517 m szintkülönbséggel.

10.14. hétfő

A túra indulópontjára, Nádasdra kocsival és vonattal utaztunk. Az utazás – hála a MÁV-nak – kalandossá vált. A Pest felé igyekvő személyvonat 20 percet késett a Keletig, így már nem érhettük el Kelenföldről induló IC-t. Nejemet még el tudták vinni kocsival, én pedig – jobb híján – Pankaszra utaztam. Onnan egy 6,7 km-es utat tettem meg szálláshelyünkig. A többiek Nádasdról indultak a Szent Márton úton Vaspörig. Babi leírása szerint: „katonás erdősorok, nyílegyenes utak, rengeteg méterbe rakott, kitermelt fa volt az utunk során.” Távjuk 8,8 km volt 85/89 m szintkülönbséggel. Egy már ismert panzióban szálltunk meg. Félpanziónk lévén ott vacsoráztunk.

10.15 kedd

Vonattal, busszal Vaspörbe utaztunk, és onnan folytattuk előző napi túránkat. Erdőfoltok és szántóföldek közt haladtunk el a Vörös-tető mellett, majd leérve róla máris Pusztacsatáron voltunk. A török időkben elpusztult templom felújítva ma zarándokhely. Továbbhaladva (emelkedve) a hegytetőn pár gondozott szőlőskert volt, Velencére beérve véget ért az összefüggő erdő. A Vashegy oldalában egy őszi kikericses réten megebédeltünk. Zalaháshágy után már egyre többször vezetett utunk szántóföldek között. Zalapatakán fejeztük be a túrát (16 km, 266/209 m szint), és utaztunk szálláshelyünkre,

10.16. szerda

Szállásunkról indulva Pankasz után szép, nem sűrű erdőben kapaszkodtunk felfelé. Itt, és szinte az egész napi túránk alatt elképesztő mennyiségű és sokfajta gombát láttunk. A Szattai-patak mellett haladtunk egy ideig, majd egy mellékágán át is kellett kelnünk. Szatta előtt egy 400 éves hársfát csodálhattunk meg. Ramocsán 1 óra után megebédeltünk – mint később kiderült, nem kellett volna, mert 4 órára már elkészült a vacsoránk is új szállásunkon, a Kápolna-vendégházban. Korai vacsora után még volt időnk beszélgetni.

10.17. csütörtök

Kerkáskápolnáról sajnos már szitáló esőben indultunk, az esőhelyzet csak romlott napközben. Magyarföldig aszfaltozott úton kellett mennünk, aztán betértünk az erdőbe. Berki-hegyen is volt pár régi présház, és egy teljesen új, gazdagon felszerelt pihenőház is. Elhagytuk az eddigi S jelzést, egy ideig zöldön haladtunk, aztán erről is letérve jelzetlen úton – a Kerca patak hídján át – értünk Kercaszomor autóbusz váróteremhez. Itt fejeződött be a túránk (táv: 9,7 km, szint

165/147 m). Laci elvitt bennünket Őriszentpéter vasútállomásra, ahonnan vonatunk indult. Hazafelé már jobban jártunk a MÁV-val, mert az IC „csak” 35 percet késett. Laci visszament a többiekért, aztán ők is hazatértek gond nélkül.