Igen korai keléssel indult a vasárnap, lévén 8 órára Parádfürdőre kellett érnünk, a Kisnyuszi Túraklub e havi programjára, és ez együtt járt a Mátra túloldalára kocsikázással mindenféle szerpentin utakon keresztül. Ezúttal Henrik fiamat sikerült rávenni a természetjárásra, no és útközben felvettük anyukámat is, aki megirigyelte a beszámolókhoz kapcsolt gyönyörű képeket.

Egy ősparkon át, majd a zöld jelzésen indultunk el dél felé, enyhe, de folyamatos emelkedéssel az Ilona-völgyben. Jó fél óra elteltével jelezte anyu, hogy ez neki, így sok-sok év kihagyás után túl gyors tempó, így inkább visszatért az autóhoz, hogy ne tartsa fel az egész csapatot. Nem sokkal ez után elhaladtunk a Mária-képoszlop mellett, majd ez követően jó 3 kilométeren keresztül a műúton szereztünk még némi magasságot.

A zöld kör jelzésre váltva elértünk utunk célját, az Ilona-völgyi vízesést, mely Magyarország legnagyobb szintkülönbségű természetes zuhataga. Kis pénz - kis foci, nagy pénz - nagy foci, mondta annak idején Puskás Ferenc, de ezek szerint így van ez a vízesésekkel is. Kis ország, kis vízesés, tehát összességében nem egy Niagarát kell elképzelni. Olyan 7-8 méter magasról folyik le némi vízmennyiség, bár valószínűleg esősebb időt követően azért jobban megnyílnak a csapok itt is.

Némi élelemfelvételt és pihenést követően a zöld kör jelzésen folytattuk utunkat, majd egy jelöletlen dózerúton szintben haladva átvágtunk a sárga kereszt, sárga kör jelzésekre, hogy eljussunk a Pisztrángos-tó melletti Petőfi-forráshoz. Itt jött az első holtpont a Henriknél, aki eddig kb. 2 kilométerrel tehetett meg többet, mint a csapat felnőtt tagjai. Hiába mondja neki az ember, hogy Henrik, ne fuss, messze még a vége, csak szaladt előre, hátra. Mivel kezdődő fáradtsága miatt mi ketten itt jelentősen lemaradtunk a csoporttól, elő kellett venni a térképet, és a tájolót, hogy magunk is megtaláljuk a következő pihenőhelyet, a forrást, ahol egy nagyobbat szusszant a csapat. Természetesen Henriknek esze ágában nem volt pihenni, mikor lehet itt hajókásat is játszani a vízzel.

Innentől a P+ jelzésen, folyamatosan lefelé haladva, egy kellemes vasárnapi séta keretében tértünk vissza az Ilona-völgyi zöld jelzésre. Ez sem volt rövid szakasz, így ennek vége felé, az immáron tűző napon ismét lemaradtunk a Henrikkel. Nagyon remélem, hogy tanul belőle egy kis erőbeosztást a következő alkalomra. A csoport a zöld jelzést elérve, a betonút közepén csücsülve várt be minket, majd rövid pihenést követően legyűrtük az utolsó másfél kilométert is, és egy óriási fagyival érkeztünk meg az autóhoz, mintegy 18 kilométernyi séta után. 

Május 16-ára „Mátra bércein” címmel meghirdetett túránkra 19-en jelentkeztek és 22-en jöttek el. Szokásos módon Isaszegen, majd Gödöllőn volt a találkozó negyed-, illetve fél nyolckor. Négy autóval és egy motorral háromnegyed 9-re értünk Mátrafüredre, ahová két túratársunk Pestről busszal jött, hárman pedig ott üdültek és odajöttek érkezésünkre. Sajnos utóbbiaknak csábítóbb volt a gyöngyösi borfesztivál, mint a túránk. Pedig gyönyörű volt a táj és az idő.

Szóval leparkoltuk autóinkat, elájultunk Hajni frissen sült rétesétől, mások finom pogácsáitól, ki-ki kényeztette magát kávéval, capuccinóval és már indultunk is a S sáv jelzésen. Zoli hamarosan vizsgázik túravezetésből, ezért átadtam neki a túravezetés jogát és felelősségét, hadd gyakoroljon! Kb. 170 m szintkülönbség leküzdése után máris fenn voltunk a Muzsla-tetőn és élvezhettük a szép kilátást Gyöngyösre, a Sár-hegyre. Kicsit leadva a megszerzett magasságból nemsokára a Rákóczi-forráshoz értünk, melynek vizét szinte mindenki megkóstolta. Utunk folyamatosan emelkedett, így értünk kis kitérővel egy újabb nagyszerű kilátóhelyre a Hanák Kolos kilátóhoz, és emlékoszlophoz. Tovább folytatva utunkat egyre mélyebben láttuk magunk alatt a Somor-patak völgyét. Elértük a S kör jelzés kiindulópontját, mely a Gyökeres-forráshoz vezet. Nemsokára az Ózon-szálloda építkezése miatt eltereltek bennünket az eredeti útvonalról. A Kékes Turista Egyesületet dicséri, hogy az ideiglenes terelőutat is becsületesen felfestették. A Mátrai Gyógyintézetnél értünk az eredeti útvonalhoz, innen lehet visszamenni a Kecske-bérchez. Mi is elindultunk, de nem voltunk eléggé kitartóak, a S kör jelzés beérkezésénél elbizonytalanodtunk, és visszafordultunk. Így is szépen ráláttunk az 1932-ben épült Mátrai Gyógyintézetre.

Pihenőt tartottunk a Gyógyintézet bejáratánál, majd a S+ jelzésen, immár szinte végig lejtmenetben indultunk visszafelé. A 7. kilométer után meglehetősen kemény lejtő után kezdett kisimulni a Mátra, így értünk a Farkas-kúthoz. A kút környéke rendezett, a forrásvíz finom. Enyhe lejtésű úton a Sás-tóhoz értünk. A jó időt kihasználva rengetegen voltak a tó körül. A tavat nyugatról megkerülve a valamikor fúrótoronyként üzemelő kilátóhoz mentünk, és a legtöbbünk fel is kapaszkodott a 258 lépcsőfokon. Fenn erősen fújt a szél, érezhetően kilengett a torony, a kilátás viszont pazar volt. Sás-tó szigetei között lévő hídról kiskacsákat csodált meg a csapat.

Sás-tótól a S háromszög jelzésen indultunk Mátrafüred felé, a Körtvélyes oldalában. Mikor elértük a Z jelzést, választani lehetett, hogy azon visszasétál valaki a kocsihoz, vagy még egy kis kerülőt téve a Kozmáry-kilátót is felkeresi. Szinte mindenki ez utóbbi mellett döntött, újabb szép panoráma reményében. Ez be is következett. Még egy látnivaló várt ránk Mátrafüreden, mégpedig a Palóc Babamúzeum.
14 km-t tettünk meg, utunk szintvonaltérképét mellékelem.

Klubunkból ketten, Harman Marci és én vágtunk neki a Muzsla teljesítménytúrának, melyet évek óta a gyöngyösi Hanák Kolos Turistaegyesület szervez. A legrövidebb, 26 km-es távot választottuk, mely a valóságban 25.9 km volt, szintemelkedése pedig 800 méter. Szintcsökkenése viszont legalább a duplája, lévén Galyatetőről, 950 méteres tengerszint feletti magasságról indul, és mindössze 150 méteren van a cél Szurdokpüspökiben. Közben azért van 800 méter szintemelkedés is, amiről ugye szintén le is kell jönni.

1 órával buszunk indulása előtt már Gyöngyösön parkoltunk, és egy hamburgeres nyitását vártuk éhes gyomorral. Ez 8 órakor megtörtént, így 8.15 körül mentünk a szemközti buszvégállomásra, ahonnan elvileg 8.30-kor indult a busz. Ennyi embert ritkán látni egy buszra várva, de az teljesen egyértelmű volt, hogy ennyien nem férünk fel egy buszra, de talán még kettőre sem. A forgalmista is látta ezt, valahonnan kerített egy másik buszt, és így 50 perc buszozással – a tömött buszon végig állva – feljutottunk Galyatetőre, a rajtba. Közben a buszról láttuk, hogy a hosszabb, Hanák Kolos, illetve a még hosszabb, Mátrabérc túrán lévők hogyan igyekeznek Galyatetőre, ami a mi rajtunk lesz.

A kék sáv, majd sárga kereszt jelzésen indultunk az első ellenőrző pontig – mely Vörös-kő kilátó volt – többnyire lefelé, bár volt benne némi emelkedős szakasz is. Marci állt az élre, és 5.66 km/h-ás tempót diktált idáig. A következő szakasz is eleinte lefelé vezetett a sárga kereszt, kék sáv, kék háromszög útvonalon, bár ebben az Ágasvári csúcs előtt volt egy jelentős emelkedő. Ezen a majd 5 km-en fokozódott a tempó, 6.13 km/h lett a szakasz átlagsebessége.

A kék háromszög, piros kereszt, piros sáv jelzésen egy elég meredek út állt előttünk Mátrakeresztesig. Gondolná az ember, hogy lefelé menni könnyű, de ez annyira meredeknek bizonyult, hogy mindössze 3.88 km/h sebességgel sikerült teljesíteni. Pedig itt még volt bennünk szusz. Itt vettem észre igazán, hogy a vastag zoknim hiánya (reggel egyszerűen nem találtam meg) bizony ki fog ütközni pár vízhólyagban saroktájon. Zokni alá rejtett papírzsebkendővel próbáltam orvosolni ezt a problémát, több-kevesebb sikerrel.

Ezen szakasz végén elmentünk egy idősebb házaspár mellett, melynek hölgytagja láthatóan csúnyán elesett a meredek szakaszon. A túravezetői tanfolyamon kötelező tartozékunk az elsősegély-csomag, én már cipelem is, így felajánlottam némi fertőtlenítést. Hát sajnos jód nem volt a csomagomban, így ez elmaradt, ellenben megkínáltak minket házi pálinkával. Nekem sajnos ki kellett hagynom, lévén Gyöngyösről én vezetek, Marci viszont többszöri unszolásra élt a lehetőséggel. Na szép, én cipelem az eü. csomagot, és Ő iszik cserébe. Ugyanezen lejtőn egyébként a Marci elejtette a kabátját valahol, természetesen bele egy rém büdös pocsolyába. Így most már a pálinka kontra pocsolyaszag elnyomta egymást, szóval mehetünk is tovább.

Mátrakeresztesről durván 400 méter szintemelkedés várt ránk a piros sáv jelzésen, utolsó ellenőrző pontunkig, a Muzsla csúcsig 6 km folyamatos emelkedő formájában. Mivel én imádok felfelé menni, ez az én szakaszom volt. Marci közben többször kifejtette, hogy az egyenes szakaszok a kedvencei, a lefelé még elmegy, de a felfelé szerinte kimondottan utálatos. El is neveztem Alföldi turistának, de ez köztünk marad. A Mátrában valahogy hiánycikk volt a vízszintes szakasz. Lefelé én sem nagyon szeretek menni, a felfelé viszont a kedvencem. A szinte folyamatos emelkedést 4.11 km/h-val teljesítettük.

Egy nagyobbat szusszantunk, és nem maradt más hátra, mint 650 métert veszíteni magasságunkból a Szurdokpüspöki célig. Ez végig lejtőt jelentett, ráadásul egy elég köves úton. Nem győztem keresni a kijárt köves út melletti füves részeket. Le is lassultunk 3.74 km/h-ra, de közben megbeszéltük, hogy nem szabad ennyire megnyomni az elejét, mert onnan még nagyon messze a cél. Lassulásunkat azért befolyásolta a cél előtti pincesor is, ahol megálltunk, és az egyik éppen ott tartózkodó tulajdonos borából vásároltunk.

5 óra 50 perces idővel értünk a célba, és borvásárlásunkkal sikeresen le is késtük a gyöngyösi buszt. A következő 2 óra múlva indul, ám előre láthatóan 1234 turista szeretne vele eljutni Gyöngyösre. Marci kb. 5 perc tétovaságot követően odament egy indulni készülő kocsihoz. Hogy mit beszélgettek, azt nem tudom, de szinte azonnal intett nekem is, hogy menjek. Ezúton is köszönjük ezen 2 túratársunknak, és egyikük édesapjának, hogy szinte késedelem nélkül elfuvaroztak bennünket Gyöngyösre.

A szervezésen látszik a sok éves tapasztalat, nagyon jól szervezett túrán voltunk. Annyi túrázó vett rajta részt, hogy nem emlékszem olyan szakaszra a teljes távon, hogy akár előttünk, akár mögöttünk ne lett volna egy pár ember. Sőt, inkább nagyobb fürtökben kellett kerülgetni, illetve elengedni a többieket. Ezen okból is az eltévedés lehetősége kizárt volt.

A Mátra csodálatos, így biztos, hogy jövőre is megyünk. Ha edzettségi állapotunk megengedi, akkor jövőre a kb. 10 km-el hosszabb (távolabbról induló), Hanák Kolos teljesítménytúrát fogjuk teljesíteni. Így estefelé azért a jobb térdem is jelzi, hogy valahol ma történt vele valami. Hát igen, a rengeteg lejtő. Jövő héten a Vértesbe megyünk teljesítménytúrázni, az erre vonatkozó felhívás hamarosan.