A kívánságtúrák között szerepelt a Strázsahegy is. Ezért a kellemest a hasznossal elv alapján, összekötöttük a Strázsahegy meglátogatását egy PMP-szakasz bejárásával. 35-en vettünk részt a túrán, 15 km-t gyalogoltunk.

A busz 7 órakor kezdte begyűjteni túratársainkat, majd Isaszegen folytatta ezen tevékenységét. Nem mentünk messzire, így 8 órakor már le is kászálódtunk a buszról. A körforgalombál szépen feldíszített Gyömrő feliratot láttunk. A Szabadság-parkban jártunk először, megtekintve ott a mostani Okmányirodát, a Rákóczi-szobrot. Ezután lesétáltunk a Tófürdőhöz. Sajnos már nem lehet körbesétálni azt. Volt egy tabló a régi és az új Tófürdőről. A tavat északról kerültük meg, egy-két kurfli után a Tőzeges-tóhoz értünk. Az Idősek Falvánál és az uszodánál is próbálkozott Ági egy Gyömrő feliratú bélyegzőlenyomatot beszerezni, de nem sikerült. Üde színfolt volt az állatkert felkeresése, tetejébe még ingyenes is volt az. A temető mellett immár igazi földúton folytattuk utunkat. Elhagytuk jobbról a kutyamenhelyet, majd elértünk végre oda, ahol már az út mindkét oldalán fák voltak. Persze nem a hőség miatt örültünk ennek, mert e korai órákban még inkább hűvös volt, mint meleg. Ezután - a múlt hetihez hasonlóan – ismét azt tapasztaltuk, hogy a térképekkel nem egyezve, más útvonalon halad a PMP. Mikor már erősen közeledtünk Péterihez, megreggeliztünk az erdőszélen. Ekkor sütött ki rendesen a nap is.

Péteribe beérve sikerült bélyegzőt szerezni igazolófüzetünkbe. A Művelődési Ház előtt megnéztük az emléktáblákat, majd az út túlsó felén a Szlovákiából történő erőszakos áttelepítés emlékére felállított faszobrokat, az Újratelepítési emlékművet és az evangélikus templomot - csak kívülről. Tovább a horgásztó mellett gyalogoltunk, majd balra a P+ jelzésen Monor felé indultunk.

A Strázsahegyet elérve a kilátónál álltunk meg elemózsiázni, és természetesen a kilátásban gyönyörködni. Innen a Szent Orbán és a Bacchus-tanösvény ismertető táblái, sok szépen felújított (és néhány lerobbant) présház mellett állandó irányváltások végén jutottunk abba a pincébe, ahol – természetesen mindent előre egyeztetve – már vártak ránk. Kis ismertetőt kaptunk a monori szőlőkultúráról, sikerekről és nehézségekről. Ezután háromféle bort ismertetett meg velünk a házigazda, és persze meg is kóstolhatta az, aki korábban már bejelentkezett erre. Kedvünk semmit se romlott, így szálltunk buszra.

 

Március 15-ét az erdőben ünnepeltük, mivel a Pest Megyei Piros egy szakaszát jártuk be Péceltől Gyömrőig. 26-an voltunk, köztük – nagy örömünkre - két kisgyerek is. Mérsékelten jó időnk volt. 13,5 km-t tettünk meg 285 m emelkedővel.

Pécelen, a vasútállomáson találkoztunk 9 órakor. Csapattagjainkon felül Borka családja, és egy kedves hölgy is csatlakozott hozzánk. A várost a zöld és a P+ jelzésen hagytuk el Az erdőbe érve enyhén emelkedni kezdett az út, ami enyheség kétszer egymás után jó meredekké vált, közbeiktatva egy erős lejtőt is. Aztán egy hosszú lejtő következett, melynek a végén a Koporsó-völgyben rátértünk a P jelzésre. Ezt követően 1,6 km hosszon rendületlenül emelkedett az út, de már nem olyan erősen. Kiérve az erdőből szántóföldek, legelők mellé értünk. A Bajtemetésig már alig volt egy kis emelkedő, viszont át kellett másznunk egy mély árkon. A geodéziai torony közelében egy volt rakétasiló szélvédett területén elemózsiáztunk egyet.

Bajtemetést elhagyva már unalmasabb volt a táj, bal kezünk felől nagy szántóföld mellett haladtunk. A Z+ jelzés kiágazása után még erdőszélen mentünk, később már csak fasorokban. A volt szemétlerakó környéke még mindig borzalmasan szemetes. Kereszteztük a 31-es utat. Itt kis kupaktanácsot tartva, úgy döntöttünk, hogy kissé kilépünk, hogy elérjük az ünnepeken csak óránként induló vonatot. Azt sikerült is elérnünk, de mire megvettük a jegyeket, már igazolófüzetünkbe való bélyegzésre nem maradt idő. Sebaj, szeptemberben innen folytatjuk a PMP-t, akkor majd megejtjük a stemplizést. Rákoson szálltunk át, de majdnem 50 percet kellett várnunk a mi vonatunkra. Unaloműzésként páran ittunk egy sört.

 

Évtizedes hagyomány, hogy Miklós nap környékén Mikulás-kereső túrát tartunk. Így volt ez idén is. Volt egy rövidebb túra a gyerekek miatt, amit a Mikulás megtalálása után kiegészítettünk még. A túrát közösen szerveztük az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével. Összesen hetvennél is többen voltunk.

Hideg, de ragyogóan tiszta volt a reggel. A vasútállomáson megvártuk a vonattal érkezőket, és együtt indultunk a Nyugdíjas klub felé. Már sokan vártak ott ránk. Még gyorsan pár technikai dolgot átbeszéltünk, aztán indultunk. A Polgármesteri Hivatalnál balra kanyarodtunk, és a Szobor-hegyig mentünk. Itt volt az első gyerekeket segítő kis Mikulás kép egy fán. Az egyre nagyobb képek jelentették a Mikulás közeledtét. Kicsit körülnéztünk a Honvéd-szobortól, mert a tiszta időben nagyon szép volt a kilátás Isaszegre, de a Börzsöny is jól látszott. Folyamatos kapaszkodással haladtunk, közben a nagyobb gyerekeket alig lehetett visszafogni, hogy ne rohanjanak annyira. Az lenne az ideális, ha a kisgyerekekkel együtt érnénk fel mindnyájan.

A Honvédsíroknál kialakított pihenőhelyen rejtőzködött a Mikulás. Előbb nagy örömünkre a gyerekek nagy kedvence Emese-Krampusz fogadott minket. Mikulásnak – aki most is a jóságos volt - a gyerekek külön kis ajándékokért verset mondtak, énekeltek. Ezután jött a Mikulás-csomag kiosztása, amelynek tartalmát a gyerekek azonmód átvizsgálták. Találtak benne sok finomságot, többek között Babi készítette mézeskalács-Mikulást is. H. Ági festett földimogyórájának is nagy sikere volt. Csemegézés következett süteményekből, üdítőkből. Sőt, mi túlkoros gyerekek még a forralt bort és a pálinkát is megkóstoltuk. A Mikulás-projekt befejezéseképpen még egy csoportképet készítettünk.

24-en tovább gyalogoltunk a Pest Megyei Piros jelzésen Pécel felé, a többiek visszaindultak a klubhoz. Élvezetes volt a gyaloglás a szép időben és a változatos terepen. A Tusák-árokba való leereszkedés mindig nagy élmény. Az isaszegi erdő széléig, a volt crosspályáig mentünk. Itt sok erdőnyüvő quad-dal, terepjáróval találkoztunk. Szerencsére hamar tovább-álltak, nagy füstöt hagyva maguk után. Kicsit megpihentünk, élvezve innen is a kilátást, majd az erdőszélén folytattuk utunkat. A magasfeszültségnél jobbra ismét betértünk az erdőbe. Egy kanyar után kiértünk az Öreg-hegy alatt futó széles útra. Ezen értünk vissza Isaszegre.

A rövidebb táv 5,5 km volt, a hosszabb 14,5 km.

Köszönetet mondok mindenkinek, aki tevékenyen részt vett a Mikulás túra szervezésében, a csomagkészítőknek, és külön Lajosnak, hogy ismét elvállalta a Mikulás szerepét. Sajnos évek óta csökken a gyereklétszám (most klubtagjaink összesen 7 gyereket hoztak), emiatt mindig gondolkodóba esek ilyenkor, hogy érdemes-e rendezni egyáltalán ilyen típusú túrát?

 

Július első szombatjának éjszakáját 32-en nem ágyban töltöttük, hanem túráztunk Veresegyház, Szada és Gödöllő környékén. Éjféltől egy közelgő hidegfronttal érkező zivatarral fenyegetett a meteorológia, de azóta sem esett egy csepp eső sem.

Autóbusszal Gödöllőről Veresegyházra utaztunk, ahonnan is kezdődött a gyalogtúránk. Házak között mentünk mintegy másfél kilométert, aztán beértünk az erdőbe. Első megállónk a Pamut-tó közelében lévő Ivacsi emlékmű volt. Tovább a tóval párhuzamosan mentünk először. A fű nagyon vizes volt, valószínű, hogy korábban volt arra egy nagy eső. Szépen bandukoltunk az erdőben, mígnem a Sződrákosi-patakhoz nem értünk. Itt egy hevenyészett hídon (pár összedobált fadarab) kellett átkelni, nagy izgalmat keltve a jelenlévőkben. De ez még mindig jobb, mint a korábbi gázló. (Csütörtökön az út bejárásakor kipróbáltam azt is, de - térdig belegázolva a nagyon iszapos vízbe - még mindig nem értem el a patak fősodrát.). Továbbiakban pár nagy tócsa kikerülése hozott némi izgalmat, jó illatokkal viszont a selyemfű szolgált. Később ismét át kellett kelni a patak egy mellékágán, de ez sima ügy volt egy átfektetett palló segítségével.
Szadára beérve megint házak között, felháborodott kutyák ugatása közepette haladtunk. Itt viszont sok helyen a jázmin átható illata kényeztetett minket. Szada központját nagy félkörívben, ritkán lakott részen kerültük el. Ezután a Csapás és Pazsaki úton már Gödöllőre értünk. 
Csaba meghívására egy kis kitérőt téve felkerestük házát. Itt terített asztal várt ránk zsíros kenyérrel, tojással, hagymával, paradicsommal. Ásványvíz is volt, no meg Csaba reprezentatív készletéből mindenféle itóka. Négy órakor indultunk tovább megköszönve vendéglátónk és neje fáradozását. Öt óra után indult vonatunk Isaszegre, mások busszal, HÉV-vel mentek haza. 15 km-es volt a táv a vasútállomásig.