Az Isaszegi Falumúzeum szervezésében – ITK segédlettel – szombaton honismereti túrát tartottunk. Klubunkból 22-en vettünk részt rajta. A táv rövid volt: 10,5 km.

9 órakor találkoztunk a múzeum előtt. A gyülekezéskor derült ki, hogy rajtunk kívül egyetlen vendég (!!!) volt kíváncsi a Falumúzeum által sok helyen meghirdetett ismeretterjesztő túrára. A Falumúzeum – Szt. Márton-kút – vasútállomás – Tőzeg-tavak útvonalon értünk Ilkamajorba. Itt Szmolicza József úr a Falumúzeum vezetője érdekes adatokkal szolgált a volt Grassalkovich uradalomhoz, majd az egykori Magyar Királyi Koronauradalomhoz tartozó Ilkamajor történetéről, életéről. Sok 1970-es évekből származó saját fényképet is bemutatott. Itt derült ki, hogy egyik tagunk – Margit – is itt születet, töltötte ifjúkorát. Emlékeiről ő is beszélt, valamint egyetlen vendégünk, Szabó Lajos úr is.

    Továbbmenve felértünk a Bolnokai-dombhátra, amiről azt hallottuk, hogy régen Ökörteleki-hegynek hívták. A gerincen haladva megálltunk kicsit a földdel takart háznál. A házigazda kijött, és sok részletet elárult a szokatlan építésű házról. A gerincről letérve egy mélyúton értünk el az Ürgemajorba. Ez már nem élő település, csak pár betontuskó és két fasor emlékeztet arra, hogy itt valaha emberek éltek. A Szarka-berki dűlőn indultunk el visszafelé, de közben tettünk egy kitérőt, és megnéztük az egyik portán található emukat. Lovardák mellett haladva elértük a Rákos-patakot. Ennek padkáján áthaladtunk a vasúti sínek alatt, majd Rákóczi utcán értünk vissza a Falumúzeumba. Útközben kenyeret és lilahagymát vettünk, Józsi már korábban beszerzett zsírt és üdítőket, de Babi pogácsájának és mézes süteményének is nagy sikere volt. Még bor is került az asztalra.

 

Éves tervünkben is szereplő munkatúrára nagyon befűtöttek nekünk, 37 fokos meleg is volt napközben. 23 „szorgos hangya” jelentkezett be, ebből 21-en terepi munkán, ketten pedig a konyhában főttek meg, miközben ebédet készítettek a dolgozóknak.

8 óra előtt gyülekeztünk nálunk. A jelentkezők létszáma, és a rendelkezésünkre álló fűkaszák szerint készítettem tervet, ki milyen munkát fog végezni. A fiuk bozótirtást, és a rendkívül megerősödött sárga virágú kórók (Kanadai aranyvessző - Gyula meghatározása) kaszálását végezték, a lányok pedig az útjelzéseket újították fel, és nagyon sok új jelzést is elhelyeztek. 2 fűkaszás csoport és egy sarlós csapat állt fel 3-3 fővel. Természetesen a sarlók, kaszák mellett még, fűrész, ágvágó olló, metszőolló is hozzátartozott az arzenálhoz. Lányok közül 3 csoportba 3-3 fő került, míg egy csapatba csak ketten jutottak. Én voltam a „Jolly Joker”, fuvaroztam az embereket „munkahelyükre”, és egy-egy csoportnak besegítettem.

Az őrült melegen kívül nagy megterhelést jelentett a Kanadai aranyvessző; a fűkasza csak maximális fordulaton tudta azt lakaszabolni. A fűkaszákat kezelő fiuk (Józsi, Pali, István) nagyon megszenvedtek vele. A Gazda-erdőnél még maradt is egy levágatlan szakasz, ennek irtását keddre terveztük be. A festő lányoknak a szokásosnál is nehezebb dolguk volt, mert a decemberi ónos eső rengeteg olyan fát is kidöntött, melyen a jelzés volt. Úgy délután kettő felé mindenki végzett saját szakaszával, és gyülekezni kezdtünk a jutalomebédre.

    Kovács Margit és István voltak olyan kedvesek, hogy az egész csapatot meghívták munka utáni ebédre. Nyúlpaprikás volt galuskával, krumplival, kovászos uborkával, sőt előtte még gyümölcsleves is. Ehhez jöttek még a kristályvizek, üdítők, sütemény és a bor is. A megfáradt csapat előbb szomját oltotta, majd sáska módjára esett neki az ebédnek. Nagyon finom volt minden, dicséret érte a szakácsnőknek! Az ebéd után még sokáig elbeszélgettünk, majdnem 7 óra lett mire szedelőzködtünk.



Minden résztvevőnek hadd köszönjem meg derekas munkáját! Nagy öröm számomra, hogy rendszeres túrázók lévén mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy a vidékünkre érkezőket jól járható, jelzésekkel tisztességesen ellátott út fogadja. Hát még ha többen is átéreznék ennek szükségességét, és nem csak tagjaink egyharmada jönne el! Az is jól esett, ha valaki nem tudott eljönni, de jelezte, hogy ez nem lustaságból van. Hadd soroljam fel név szerint is a résztvevőket: Margit, Babi konyhatündérek, a klub két Katija, Inci, Irénke, K. Ági, Ildi, Zsóka, Anci, U. Zsuzsa, Mari, B. Marika festőművészek, István, Pali, Józsi, Robi, Laci, Gyula, Zoli, Sanyi, K. Jani kaszások, valamint jómagam.

A képeket Samu Kati (SK) és én készítettem.

 

A december elejei ónos eső hazavágta környékünk szép erdeit. A Z+ turistaút megtisztítását a rádőlt fáktól még decemberben megkezdtük, a munka folytatását erre a napra terveztük be. Aztán másképp alakultak a dolgok…

Tizenketten gyülekeztünk nálunk, felszerelkezve két motoros láncfűrésszel, egy csomó ágvágó ollóval. Három kocsival mentünk, és a nagytarcsai országút mellett állítottuk le azokat. Felgyalogoltunk a péceli Látó-hegyre, itt értük el a Z+ jelzést. Isaszeg irányában indultunk, eleinte sok nyárfaágat kellett az útról félrehúzni, levágni. Nemrégiben ezen a területen még a kidőlt magasfeszültségi oszlopokról leszakadt vezetékek voltak. Mikor az erdőbe beértünk, gyanúsan jól haladtunk, egyszer kellett csak a láncfűrészt beindítani. Az történt ugyanis, hogy megelőztek, és megtisztították az utat a kidőlt fáktól. Csak sejtem, hogy a valkói erdészet tette ezt a nagy jótéteményt. Levélben kértem a munka elvégzésére őket (és a Pilisi Parkerdő Zrt-t is) még december elején, térképeket is csatoltam a levélhez, feltüntetve a nagyon veszélyes szakaszokat. Mivel válasz sehonnan sem érkezett, nem is reméltem, hogy a munkát elvégzik. Elmentünk addig a pontig, ahol decemberben abbahagytuk a munkát. Becsemegéztük Babi küldötte sajtos rudakat, majd úgy döntöttünk, ha már ilyen szépen összejöttünk, meg az idő is csodálatos, hogy kirándulunk egyet.

Először visszavittük a kocsikba a szerszámokat, majd ismét felmentünk a Látó-hegyre. Innen a Z+ jelen ezúttal Pécel felé indultunk. A gerincről leereszkedtünk a zöld jelzésig, majd azon folytattuk utunkat.  A Várhegyi-patakot elérve, annak  bal partján a Z háromszög jelzésen kezdtünk ismét felfelé kapaszkodni megint zöld jelzés irányába. Közben lementünk egy mély horhos oldalában lévő barlangot megnézni. A fennsíkra felérve balra kanyarodtunk, majd jelzetlen úton visszatértünk a gerincre, ahol még most is lógnak a vezetékek az oszlopról. Összesen 7,5 km-t gyalogoltunk.

A december elsején leesett ónos eső hatalmas károkat okozott a Gödöllői-dombságban is, nem kímélve az általunk karbantartott utakat sem. A december 4-ei bejárást követően szervezni kezdtem egy munkacsapatot, akikkel járhatóvá tudjuk tenni a Z+ jelzés Pécel felé haladó útjának legalább egy részét.

Mivel a hétvégék már mind foglaltak voltak, kénytelenek voltam a munkát hétköznapra szervezni. Így jobbára csak nyugdíjas klubtagjainkra számíthattam. Kilencen jelentkeztek, de Laci igazoltan maradt távol. Hadd említsem meg a résztvevőket – megérdemlik: Teri, Mari, Marci, Józsi, Sanyi, Pali, Gyula (ja és én). Még Éva, Ildi és Anci is jelentkezett, de nekik a szerda nem felelt meg (tudniillik a jelentkezőknek három nap közül is lehetett választani). A péceli országút mellett, a feszületnél tettük le az autókat. Innen indultunk gyalog, közben minden belógó gallyat, útra dőlt fát eltávolítottunk az útról. Pali hozta és kezelte a láncfűrészt, így övé volt a munka dandárja. Mi a levágott ágakat húztuk félre az útból, kézi fűrésszel, baltával és ágvágó ollókkal a kisebb átmérőjű fákkal, gallyakkal birkóztunk, a rengeteg tört faág eltakarításában serénykedtünk. Nagy szerencsénkre, nem sokkal a munka megkezdése után kisütött a nap. Jó két óra alatt eljutottunk a Gazda-erdőig. A sikeren felbuzdulva újabb szakasznak láttunk neki.

    Ehhez előbb visszamentünk a kocsikhoz, majd azokkal a nagytarcsai országút azon részére hajtottunk, ahol keresztezi azt a Z+ jelzés. Miután egy bekötőút sártengerében valahogy leparkoltunk, indultunk Pécel felé. Rengeteg munkánk akadt itt is, de már kicsit rutinosabbak is voltunk, mint az első szakasznál. Odáig jutottunk, ameddig az út elkezd felkapaszkodni a Látó-hegyre. Ez a szakasz az eddigieknél is nehezebb lesz, mert a fenyőfák szinte mind kidőltek, összetörve a közöttük lévő akácfákat is. Úgy beszéltük meg, hogy januárban, vagy februárban bejárom ezt a szakaszt, és ha az erdészet addig nem lát neki a munkának, tavasz előtt még egy akciónapot tartunk. Ez már hétvégén lesz, hogy mások is kiélhessék a bennük rejlő fanyűvő hajlamot.