Kellemes időben, a vártnál többen (34-en) jelentek meg a megbeszélt találkahelyen, Gödöllőn, az autóbusz állomáson. 14 km-t gyalogoltunk 201/188 m szintkülönbséggel.

Menetrendszerinti busszal a Domonyvölgy előtti Zöldházig (mostani nevén Gödöllő, MÁV-őrházig) mentünk. Jó megtelítettük a buszt, rajtunk kívül csak ketten voltak. Leszállás után átkeltünk a vasúti átjárón, elhaladtunk a Zöldház mellett, majd rögtön utána következett egy létrázás, amely egy lezárt kerítéskapu mellett volt. A sárga jelzésen kapaszkodott fel az út jó 100 méter szinttel feljebb. Kis kitérőt tettünk Látó-hegyre, ahonnan szép kilátásunk nyílt a környező dombokra, Gödöllőre (annak inkább csak a besnyői részére). Tovább emelkedve felértünk az Erzsébet-pihenőhöz. Itt megpihentünk, ettünk. A nyugodt pihenést erősen megzavarta az, hogy a házon tetőt cseréltek, és a tetőcserepeket vaadotak méretre. A kis szünetekben – legnagyobb meglepetésünkre Sz. Marika és Péter meghívott hozzájuk Valkóra, úgymond egy pohár borra, vagy üdítőre.

Továbbgyalogolva először a kék jelzésen az aszfaltozott út felé haladtunk, majd balra letértünk róla a Csörsz-árok felé (is) vezető útra. Az erdőben széles kaszálón vezetett az út, két hatalmas – számmal is jelzett – hatalmas tölgyfa mellett is elhaladtunk. Az első Bethlen-, a második Füsti-Tóth-fa nevezetű. Pár kilométer megtétele után elértünk a vadászházhoz, ami anno arról volt nevezetes, hogy Kádár János kedvenc helye volt. Szerencsénk volt, mert láttunk embereket a teraszon. Péter odament, ismerte is őket, ők pedig beinvitáltak bennünket. Így láthattuk a nagy közösségi termet szarvasagancsokkal, majd megnéztük az emeleti háló-, és fürdőszobákat is. Most már az egész ház már retrónak tűnik, de még így is sokan mondták, szívesen eltöltenének ott pár napot.

Folytattuk utunkat egy jól kijárt úton, kivéve a Szabadidő-park előtti szakaszt, mert az erősen dzsumbujos volt, csalán se hiányzott belőle. Megnéztük a park szélén, az erdőben álló ismeretterjesztő táblákat például Valkóról, a Csörsz-árokról, a szarmatákról. Ezután – immár Valkó belterületén – gyalogoltunk tovább, a kényelmesebbeket pedig Péter és fia fuvarozta hozzájuk. A „szerény” vendéglátás – melyet most még egyszer nagyon köszönünk! – persze az ajánlatban szereplő pohár bor, vagy üdítő mellett rengeteg egyebet is tartalmazott, csak hüledeztünk. Így aztán egyik busz ment el a másik után, olyan jól éreztük magunkat. Közbe még P. Piroska és Péter is betoppant egy nagy tepsi süteménnyel.