Csákvár – Haraszthegy – Vadászkápolna
Szombaton a Vértes-hegységben jártunk. Az igen látványos Haraszt-hegyi tanösvényt körúttá bővítettük, útba ejtve a Vadászkápolnát is. 13,5 km-t tettünk meg 300 méter emelkedővel és 358 m lejtővel.
Hét órakor indult a gyűjtőjárat Isaszegen, és Pesten a Lurdy Ház mellett vált teljessé a létszám. 9 órakor szálltunk le buszunkról Csákváron, a Haraszt-hegyi tanösvény kiindulópontjánál. Gyorsan a csákvári házak fölé értünk, ezt követően inkább szintben haladtunk a hegyoldalban a Kőlik-völgyig. Itt egy erősebb emelkedő kezdődött, 440 méteren belül több mint 100 métert emelkedett az út. De mikor felértünk, a párás levegő ellenére is szép kilátásunk volt, a közeli dolomit-gerincek pedig igen látványosak voltak. Tovább folytatva utunkat, még több alkalommal is láthattunk mély bevágódásokat, sziklaletöréseket. Különösen szép volt a Lóállás-tetőnél lévő.
Elhagytuk a tanösvényt, és jelzetlen (időnként út nélküli) utakon haladtunk tovább a Haraszt-hegy északi oldalában, majd a Hosszú-völgyben. Így értünk el a zöld jelzést. Már melegen sütött a nap, meg is álltunk egy réten ki elemózsiázni, ki csak napfürdőzni. Tovább a Kőfejtő-völgyben haladtunk, majd elértük és kereszteztük az Oroszlány felé vezető utat. Itt hétvégi házak között haladva ráláttunk a Kotló-hegyre. Később utunk baloldalán egy nagyon mély kőbánya mellett haladtunk el, majd erre a Bagó-hegyről is ráláttunk. Kellemes erdei úton értünk a Vadászkápolnához, melyet Esterházy János építtette felesége számára 1797-ben, akkor még Török- toronynak. A nyolcszögletű kápolna tetejére épített teraszra terméskőből húzott lépcsőházon lehet feljutni. Fel is mentünk rá. Az Esterházy-kastély parkja mellett vezetett utunk Csákvár központjába, ahol buszra szálltunk és hazautaztunk
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges