Igen korai keléssel indult a vasárnap, lévén 8 órára Parádfürdőre kellett érnünk, a Kisnyuszi Túraklub e havi programjára, és ez együtt járt a Mátra túloldalára kocsikázással mindenféle szerpentin utakon keresztül. Ezúttal Henrik fiamat sikerült rávenni a természetjárásra, no és útközben felvettük anyukámat is, aki megirigyelte a beszámolókhoz kapcsolt gyönyörű képeket.

Egy ősparkon át, majd a zöld jelzésen indultunk el dél felé, enyhe, de folyamatos emelkedéssel az Ilona-völgyben. Jó fél óra elteltével jelezte anyu, hogy ez neki, így sok-sok év kihagyás után túl gyors tempó, így inkább visszatért az autóhoz, hogy ne tartsa fel az egész csapatot. Nem sokkal ez után elhaladtunk a Mária-képoszlop mellett, majd ez követően jó 3 kilométeren keresztül a műúton szereztünk még némi magasságot.

A zöld kör jelzésre váltva elértünk utunk célját, az Ilona-völgyi vízesést, mely Magyarország legnagyobb szintkülönbségű természetes zuhataga. Kis pénz - kis foci, nagy pénz - nagy foci, mondta annak idején Puskás Ferenc, de ezek szerint így van ez a vízesésekkel is. Kis ország, kis vízesés, tehát összességében nem egy Niagarát kell elképzelni. Olyan 7-8 méter magasról folyik le némi vízmennyiség, bár valószínűleg esősebb időt követően azért jobban megnyílnak a csapok itt is.

Némi élelemfelvételt és pihenést követően a zöld kör jelzésen folytattuk utunkat, majd egy jelöletlen dózerúton szintben haladva átvágtunk a sárga kereszt, sárga kör jelzésekre, hogy eljussunk a Pisztrángos-tó melletti Petőfi-forráshoz. Itt jött az első holtpont a Henriknél, aki eddig kb. 2 kilométerrel tehetett meg többet, mint a csapat felnőtt tagjai. Hiába mondja neki az ember, hogy Henrik, ne fuss, messze még a vége, csak szaladt előre, hátra. Mivel kezdődő fáradtsága miatt mi ketten itt jelentősen lemaradtunk a csoporttól, elő kellett venni a térképet, és a tájolót, hogy magunk is megtaláljuk a következő pihenőhelyet, a forrást, ahol egy nagyobbat szusszant a csapat. Természetesen Henriknek esze ágában nem volt pihenni, mikor lehet itt hajókásat is játszani a vízzel.

Innentől a P+ jelzésen, folyamatosan lefelé haladva, egy kellemes vasárnapi séta keretében tértünk vissza az Ilona-völgyi zöld jelzésre. Ez sem volt rövid szakasz, így ennek vége felé, az immáron tűző napon ismét lemaradtunk a Henrikkel. Nagyon remélem, hogy tanul belőle egy kis erőbeosztást a következő alkalomra. A csoport a zöld jelzést elérve, a betonút közepén csücsülve várt be minket, majd rövid pihenést követően legyűrtük az utolsó másfél kilométert is, és egy óriási fagyival érkeztünk meg az autóhoz, mintegy 18 kilométernyi séta után.