Turul-emlékmű – Szelim-barlang - Vaskapu

Címkék

Szinte rekordszámú (45 fő) résztvevővel a Gerecsében jártunk. Fő attrakció a Turul-emlékmű és a Szelim-barlang volt, de emellett is sok szép helyen jártunk. A főtúra mellett még háromféle rövidítést is lehetett választani.

Busszal közelítettük meg a Gerecse Kapuja Látogatóközpont parkolóját. Innen először a Turul-emlékművet jártuk körül, majd átsétáltunk a Szédítő-szikla kilátóhelyhez. Innen is szép kilátás nyílt Tatabányára, a Bánhidi-tóra. A Szelim-barlanghoz közeledve először a lekerített, beszakadt kürtőt láttuk meg, majd azt megkerülve lépcsőn lehetett megközelíteni a keskeny északi bejáratot. Ezen átjutva egy hatalmas barlangüregbe jutunk, immár lentről látva a kör alakú beszakadást, ahonnan – és még egy kőomladékos kürtön át – természetes fényt kap a barlang.  

Miután jó kicsodálkoztuk magunkat a barlangban, jelzetlen, de jó kitáblázott úton elkezdtünk kapaszkodni a Ranzinger-kilátóig. A korábbi nevén Bányász-kilátó egy megtámasztott aknatorony, és 30 méter magas. Ide azért már nem mindenki mászott fel, inkább az árnyas réten megpihentek, reggeliztek. A kilátás egyszerűen pazar nyugatra-északnyugatra, így Tatabányára, Vértesszőlősre, Tatára.

Továbbindulva a P háromszög jelzésen, egy meglehetősen goromba lejtő következett, amin csak lassan jutottunk át. A lejtmenet után ismét emelkedni kezdett az út, de ez már enyhe volt. A Nagy-rét sarkánál sokan egy rövidebb – kb. 7 km-es – utat választottak. A többieknek egy kis lejtőt leszámítva tovább emelkedett az út. Előbb érintettük a sziklás, mély völgyekkel tagolt Vaskaput, majd a lezárt Vértes László-barlang, és az Arany-lyuk-barlang mellett haladtunk el. Sávot váltottunk, és a Kovács-hegyen S jelzésen mentünk tovább. A tetőn megálltunk ebédelni.

Ebéd után – az Öreg-Hajagost leszámítva – már szinte az út végéig lejtett az út. Érintettük a Nagy-rét déli sarkát, amerre a 7 km-es távot választók is mentek. Visszaérve a Turul-emlékműhöz, ki-ki elcsábult egy fagylaltra, sörre, üdítőre. A hosszabb távot választók 13,3 km-t tettek meg, 481 m szintkülönbséggel – ebbe benne van a 30 m-es Ranzinger-kilátó magassága is.





 

Érkezés
Gerecse Kapuja Látogatóközpont
Turul-emlékmű
Tatabánya és a Bánhidi-tó
A Széditő-sziklánál
Szelim-barlang
Beszakadt menyezet
A barlang belseje
Ranzinger-kilátó
A torony tetején
Vértesszőlős és Tata a toronyból
Egy meredekebb szakasz
A különutas
Vaskapu
Vértes László-barlang közelében
Hatalmas tölgyfa
Nem hagyományos útjelzés
Nagy-rét
Az út végefelé
Útdiagramm