Az idei Alföldi Kéktúránk első négynaposát most tartottuk. Igaz hogy tavaszi virágokra és madárcsicsergésre számítottunk, de a helyette kínálkozó havas táj is szép volt. A négy nap alatt 68 km-t gyalogoltunk.03.22. csütörtök

Kocsival most a gödöllőiek utaztak. Ők úgy kalkulálták indulási idejüket, hogy mire a vonattal, busszal érkezők Vajára érnek, meg tudják nézni a Vay Ádám kastélyt. Ez sikerült is, és elmondásuk szerint a kastély nagyon szép, megtekintésre érdemes volt. Majdnem dél volt, mire a tömegközlekedési eszközökkel utazók Vajára értek. Ezután már együtt gyalogoltunk. Szép volt a Vajai-víztározó mellett elhaladni. Majdnem Kántorjánosiig aszfaltozott úton mentünk (ami a hó miatt most nem is volt annyira rossz), csak a falu előtt tértünk jobbra erdőfoltok közé. Nyírderzsig nemigen akadt látnivaló, a faluban viszont bélyegzőhely van a Hangulat büfében. A Nyírcsászári erdészháznál letértünk az aszfaltról és Nyírbátorig akácosok, szántóföldek között egy széles úton mentünk. Nyírbátor szélén kellemetlenül érintett, hogy a gyalogutat teljesen elfoglalja egy most épülő komplexum. Az őr ugyan átengedett, de a bokáig ért sár. Nyírbátorban megnéztük a református templomot. Szerencsénk volt, mert egy csoport épp végzett a látogatással, a lelkész pedig felajánlotta, hogy nekünk is bemutatja a későgótikus, egykor katolikus templomot. Kocsival Nyírvasváriba, a szálláshelyünkre utaztunk. Itt kaptunk finom vacsorát is.

03.23. péntek

Reggeli után visszaautóztunk Nyírbátorba, ahonnan folytattuk előző nap abbahagyott túránkat. A várost elhagyva összefüggő, úgy 10 cm vastag havon gyalogoltunk. A Kuruc-halom és a Nagy-Korpás-hegy „megmászása” jelentett némi változatosságot a fehér alföldi tájon. Istvántanyára érve bélyegeztünk kéktúra füzetünkbe, aztán kocsival két fordulóval ismét Nyírbátorban termettünk. Először megnéztük a Báthori István múzeumot. Szép volt, de a hosszas nézelődést lehetetlenné tette a fagypont körüli belső hőmérséklet. A minorita templom és kolostor mellett elhaladva a várostörténeti sétányon haladtunk a Várkastély felé. Sajnos a Várkastéllyal nem volt szerencsénk, pont a múlt héten volt az zárva. Így dolgavégezetlenül visszautaztunk szálláshelyünkre, ahol – ha lehet – még finomabb vacsora várt ránk. Maradt még idő beszélgetésre, borozgatásra is.

03.24. szombat

Reggeli után kocsival Istvántanyára utaztunk. Szép havas tájon, viszonylag sok erdőben jutottunk el Nyírlugosig, miközben páran felmentünk az Alföld legmagasabb pontjára, Hoportyóra (183 m). Nyírlugoson bélyegeztünk, majd három csoportra szakadva tettük meg az utat Nyíracsádig. Itt is bélyegeztünk, cukrászdában jártunk, akinek szerencséje volt megnézhette a református templomot is. Buzitapusztán volt a szállásunk a Kéktúra-vendégházban. Az önkormányzati tulajdonban lévő vendégház télen nem üzemel, mi voltunk az első vendégei ebben az évben. Hiába fűtöttek be két nappal korábban, az áthűlt falak még sugározták a hideget. Lelkes tagjaink ezért óránként még éjjel is felváltva raktak fát a különálló épületben lévő kazánba. A jó hangulat azért így sem maradt el. Vacsorára pizzát rendeltünk Nyíracsádról.

03.25. vasárnap

Szállásunk közvetlenül a kék mentén volt, így minden külön logisztika nélkül innen indult a túra. A jól járható erdei út önfeledt beszélgetésre csábított, melynek következménye egy eltévedés lett némi többletkilométerrel. Kárpótlásul útba esett a Kővágó-Dulai-kilátó. A vámospércsi országút után a Rabauer-erdőn át ér az út a Zsuzsi gyermekvasút végállomásához. Innen egy kis emelkedővel lehet feljutni az igen látványos Hármas-hegyi-kilátóhoz. A 25 m magas kilátóról szép körpanoráma nyílik, rálátni a Hármas-hegyi-tóra is. Tovább az út a Halápi-erdőn át vezet. A 48-as út mellett lévő Halápi-csárdánál bélyegzéssel ért véget négynapos utunk. Öten kocsival mentek haza, négyen pedig busszal/vonattal.

 

Az Alföldi Kéktúrát úgy járjuk, hogy egyszer nyugat felől, egyszer kelet felől teszünk meg egy számunkra teljesíthető szakaszt. A mostani négynapos túra tulajdonképpen az AK utolsó szakasza lenne. Csodás időnk volt, sokszor rövid ujjú pólóban, rövidnadrágban gyalogoltunk. A ténylegesen megtett gyalogtáv 71 km volt 500 m-es (szinte hihetetlen!) szintkülönbséggel.

10.12. csütörtök

Vonattal öten, kocsival négyen utaztunk Sátoraljaújhelyig. Innen a Karos előtt lévő Honfoglaláskori temetőkig mentünk. Az emlékpark a II. feltárt temető rekonstrukciója. Az emlékmű a leggazdagabb ember sírja helyén áll. Továbbmenve letértünk az aszfaltozott útról, és erdősávok, szántóföldek legelők között értünk be Karcsára. Ott a tó mellett megebédeltünk, aztán megnéztük az Árpád-kori román stílusú templomot, valamint kívülről a mellette lévő tájházat. Karcsa után jó ideig erdőben gyalogoltunk, majd kiértünk egy hatalmas legelőre. Itt már egészen közel voltunk a nagykövesdi dombokhoz és településhez, ami már Szlovákiában fekszik. A határt a Felsőberecki-főcsatorna mellett értük el. Pácin felé vitt tovább a kék jelzés, amelyen a Mágocsy-kastélyhoz jutottunk. Még volt annyi időnk a zárásig, hogy belülről is megcsodáljuk ezt a szép reneszánsz kastélyt. Ezután szálláshelyünkre mentünk, majd vacsorázni átugrottunk a határon Nagykövesdre. Visszatérve beszélgettünk még kicsit, aztán lefeküdtünk.

10.13. péntek

Reggeli után indultunk tovább az Alföldi Kéktúrán. Pácin után egy tátikás foltot leszámítva kevésbé változatos úton gyalogoltunk. A gátőrháznál pecsételtünk, majd a Tiszakarádi-főcsatorna mellett haladtunk kb. 2 km-t. Itt jobbra fordultunk és nyílegyenes úton Cigándig jutottunk. Cigánd után a Tisza-gáton haladt a kék. Páran az ártéri erdőn át lementek a Tiszához is. A Tisza-hídon átkelve hamarosan Tiszakanyárra értünk, ahol szálláshelyünk is volt. Kissé megkésett a vacsoránk, de finom volt.

10.14. szombat

Reggeli után indultunk Kisvárdára. A végtelenül hosszúnak tűnő tiszakanyári Fő utcán végig hüledeztünk az elképesztően sok szemét miatt. Ez a település volt a négynapos túránk legkoszosabb települése, a legtisztábbnak viszont Pácin és Gyulaháza bizonyult. Végre erdőbe értünk, de itt se ért végett a szemét-őrület. A faágakra „ötletes” emberek mindenféle csokipapírokat, műanyag flakonokat húztak. Mindezek megtetézésére az út mellett egy zsák csirkefej bűzlött. Rétközberencs után végre szép helyen gyalogoltunk, a Belfőcsatorna mellett. Kisvárdára beérve hamarosan bélyegeztünk a strandfürdő mellett. A kék útvonala le volt zárva, ezért kerülővel jutottunk el a várig. Itt nyaranta színházi fesztivált rendeznek. Kisvárdán megnéztük ezenkívül a református és a katolikus templomot, a volt zsinagógát kívülről (a benne lévő Rézközi Múzeum jelenleg rekonstrukció miatt zárva van), a Bessenyei Gimnáziumot. Busszal mentünk vissza Tiszakanyárra, ahol bélyegeztünk, majd elmentünk az idén átadott szoborparkhoz. Ez végre ápolt és tiszta volt. Este vacsora, borozgatás, beszélgetés volt a program.

10.15. vasárnap

Kocsival 2 részletben visszamentünk Kisvárdára, majd Anarcs után letértünk az aszfaltról. Gyulaházáig egy fasorban vezetett az út, amely tele volt szállító járművekről lepotyogott almával. Őzikéket is láttunk itt. Gyulaházán bélyegeztünk, lefényképeztük az Űrhajós Múzeumot. Következő bélyegzőhely Nyírkarász volt. A falu végétől végre javarészt rendes erdőben haladtunk. Nagy őzlábgombákat is láttunk, szerencsére – gondolom idő hiányában - senki se látott neki a gyűjtögetésnek. Megtapasztalhattuk a nyírségi homok „jóságát” is. Rohodon sok ünneplőbe öltözött emberrel találkoztunk; éppen akkor jöttek ki a templomból. Vajáig tartó úton megebédeltünk. A Bombajó élelmiszerboltban bélyegeztünk, majd a buszos/vonatos csapatot Laci a buszmegállóba vitte, a többiek pedig ezután elindultak haza. A busz indulásáig még volt időnk kis sétára, fényképezésre.

 

Az első alföldi kéktúránkat most tartottuk 9 fővel. A négy nap alatt 69 km-t gyalogoltunk – és bármily meglepő – közben volt 476 méter szintemelkedés. Azt még szoknunk kell, hogy gyaloglás közben nem sűrűn változik a táj.

A szálláshelyek egymástól való nagy távolsága, a rossz tömegközlekedés, valamint a sok aszfaltos út miatt az AK bejárásának egy számunkra eddig ismeretlen módját választottam. Így a vonat, busz mellett egy kocsival is utazunk, amely viszi-hozza az embereket a tömegközlekedési eszközökhöz, szálláshoz. Egy-egy szakaszon felváltva vezetünk; a soron lévő sofőr szembe gyalogol a többiekkel, majd együtt mennek vissza a kocsihoz, vagy a szálláshoz.

03.23. csütörtök

A vonattal utazók Gödöllőről 4:45-kor indultak, a Keletiben csatlakozott hozzájuk még a két pesti lány. Egy átszállással Bajára értek, itt majdnem egy órát kellett várni a buszra, ami Rémbe vitte őket. A kocsival utazók jobban jártak, mert tovább alhattak. Rémből 2 fuvarral elvittem a társaságot oda, ahol a kék jelzés kiér az aszfaltozott útra. A tényleges gyaloglás ekkor kezdődött. A Bácska–hegy 260 méteres szédítő magasságát leküzdve a Szentgyörgy Erdőgazdaság mellett, kiépített pihenőhelyen ebédeltünk. Érsekhalma hildpusztai részén felgyalogoltunk a bronzkori földvárba, ahol jól kivehetők az egykori sáncok. Ezután a Duna-völgyi főcsatornához értünk. Innen egészen a hajósi útig a csatorna mentén vezetett a kék jelzés. Papucsvásárlás céljából beugrottunk Hajósra, ekkor fényképeztem le az érseki kastélyt. Szállásunk és vacsoránk a Hajósi Pincéknél volt. Ezen a napon 17,5 km-t gyalogoltunk.

03.24. péntek

8 órakor indulunk. Több szép pincesorba is benéztünk, aztán a K négyszög jelzésen a Hegy alatti részen javarészt erdőben haladtunk. Hatalmas fűzfákat is láttunk. Császártöltés közelébe érve a Halastó mellett megreggeliztünk. Császártöltésen láttunk a hajósihoz hasonló pincéket. A tájékoztató táblákon a magyaron, németen kívül egy némethez hasonló felirat is volt, amit nem tudtunk beazonosítani. A könyvtárban kérdeztem rá, ahol kedvesen felvilágosítottak, hogy az nem más, mint a sváb nyelvű felirat. A települést elhagyva egy kis szakaszon eltért a térképeken feltüntetett útvonal a valóságostól. Megint egy keskeny aszfaltozott útra értünk, ahol nagyon sokáig egy jel sem volt. Pacz-tanyánál irányt váltottunk. Kéleshalom előtt érdekes homokbuckák sorát láttuk. A faluban bélyegeztünk a füzetünkben. 20,5 km-t hoztunk össze. Kocsival jánoshalmi szállásunkra hajtottunk, ahol félpanziós ellátást is kértünk.

03.25. szombat

Reggeli után két részletben visszamentünk kocsival Kéleshalomra. Fenyveserdőben kezdődött a gyaloglás. Később hatalmas területen épp ezt a fenyőt irtották ki. Továbbgyalogolva szép borókás liget következett. A Debeák nevezetű résznél többször irányt váltott az út, melyek közül az egyiket elbeszélgettük. Ez oda-vissza 1 km többletet jelentett. Különösebb látnivalók nélkül értünk a Pici-paci-tanyára, melyen áthalad a kéktúra útvonala. Itt megebédeltünk a tanya padjainál, asztalainál és lepecsételtük igazolófüzetünket. Nem sokkal azután a Fehér-tó kiszáradt medrét kerültük meg, melyben most békésen birkák legelésztek. Beértünk Kunfehértó-üdülőterületre. Az első házaknál letértünk a kék jelzésről, hogy a kilátót felkereshessük. Ezt a tó gátjain keresztül értük el. Szép fahíd ívelt át előtte egy pár méter széles vízfelületet. A kilátó viszont röhejes volt: pár méteres magassága épp csak arra volt elég, hogy a nádas bugái fölé kerüljünk. Kilátás csak a strand felé nyílt, de azt kilátó nélkül is beláthattuk. A tónál fejeztük volna be a túrát eredetileg, de mivel másnapra rossz időt jósoltak, úgy döntöttünk, hogy a másnapi adagból megteszünk még egy 4 km-es szakaszt. Jutalmul a túra végén finom süteményeket ettünk egy cukrászdában. Az előző napi szálláshelyünkre mentünk megint vissza, ahol vacsora és esti csevely várt ránk. Alvásunkat nehezítette, hogy az étteremben buli volt hajnal kettőig. Napi távunk 19,5 km volt.

03.26. vasárnap

Kocsival visszamentünk oda, ahol előző nap abbahagytuk a túrát. Reggel még csak 6 fok volt, ezért az út elején még dideregtünk. Azt terveztük, hogy megvárjuk a második fuvarral érkező társainkat, de 40 perc túl sok lett volna ácsorgásra a hideg szélben. Szerencsére viszont az eső nem jött be az időjósoknak, sőt 11 órától már nagyszerűen sütött a nap. Először szőlők között haladtunk, majd végre beértünk a Tóth-erdőbe, ahol már nem ért úgy a szél. Jobbára nyílegyenes utakon, de javarészt erdőben haladtunk ezután is. Egy-egy kunkorral a Dógi-, és a Monda-tanyát kerültük meg. Az 53-as út közelében (11,5 km-t gyalogoltunk idáig) bevártuk a többieket, együtt ebédeltünk meg. Ezután a vonattal utazókat kivittem a kisszállási vasútállomásra, mi pedig kocsival elindultunk haza.



Megjegyzések az útfestéssel kapcsolatban: a jelzések általában jó minőségűek és jól követhetők, bár néhol elkel a GPS segítsége. Egyedül Császártöltés után találtunk egy hosszú, jelzés nélküli szakaszt. Ami viszont nagyon furcsa: ott vannak MTSZ-es betonoszlopok, ahol semmi szükség nincs rá, hiszen mellette van fa is, ahová lehetne jelet festeni (láthatóan azokra a helyekre tettek, ahová könnyű volt odaszállítani azokat). Nagyon sok helyen két faoszlop is van egymástól pár méterre ugyanazon feliratú táblával. Bibictől nagyjából a Pici-paci-tanyáig az útjelző táblák csak egy irányba jelzik a kilométereket és a következő célokat. Legjobbak viszont azok az erdő szélén felállított oszlopokon lévő útjelző táblák, melyeken az erdő felöli részen is megismétlik ugyanazt a szöveget – Laci szerint azért, hogy a kisnyuszik is eligazodjanak.

 

Júniusban Alföld-jellegű túrákat szoktunk tartani. Így volt ez most is, tarkítva az utat mocsár-járással, múzeumlátogatással, sőt egy esti koncerttel is. 24-en voltunk és csöppet se fáztunk a 30 fokos melegben, miközben 13,5 km-t gyalogoltunk.

Isaszegen gyülekeztünk 7 óra után, de Zsuzsát útközben Zsámbokon vettük fel, Ági pedig vonattal jött. Negyed 9-re értünk a farmosi vasútállomásra. Míg pakoltunk ki a kocsikból, befutott a vonat is, így indulhattunk. Induláskor felvetettem egy túra utáni másik programot is a kiírásban szereplő tápiószentmártoni Kincsem Park helyett, vagy mellette. A Rákóczi út egy üres telkéről, hatalmas fűzfa alól indul a Sziki-tanösvény. Sóderral leszórt kiépített úton haladva hamarosan a szikes padokhoz értünk. Ezután a temetőn át az erdészház/mezőgazdasági telep felé vezető útra tértünk. E mellett kellett volna lennie a bivalyrezervátumnak, de ez már a múlté. Térképen is jelzett kocsiúton mentünk, de csak a GPS által vezettetve, mert út az egyáltalán nem volt. Egyre nagyobb fűben botorkáltuk. Már egész közel voltunk ahhoz a gátszerű úthoz, mely az I-es, és a II-es tározót választotta el. Azon az úton a keddi bejáráson már voltam, biztos voltam benne, hogy oda száraz lábbal ebből az irányból is eljutunk. Nem így történt. Előbb a pár centis víz útkeresésre sarkalt, de akármerre mentünk, mindenhol állt a víz. Végül javasoltam, vegyük le a cipőnket, és keljünk át a mocsaras szakaszon. Volt, aki megfogadta tanácsomat, volt, aki cipőstől gázolt be a vízbe, mások pedig más utakon kísérleteztek. Aki velem tartott, az változó mélységű, de maximum 40 cm-es vízben hűsölhetett. Ez a nedves szakasz kb. 150 méter hosszúságú volt. A szárazulatra érve, megálltunk kicsit rendbe szedni magunkat egy árnyas helyen. Találkoztunk a halőrrel, ő is próbálta a leszakadókat segíteni abban, hogy utolérjenek. Elmondása szerint ezen a szakaszon sohasem szokott víz lenni. Ketten így utolértek, míg öten visszamentek a mezőgazdasági telepig, és onnan száraz lábbal értek a „gátra”.

    Továbbhaladva, az út jobb oldalán egy hosszú tó húzódott, mellette volt egy madármegfigyelő torony is. Ide szinte mindenki felmászott, már csak azért is, hogy meglegyen a beígért 10 m-es szintemelkedés. Részben művelt területeken, részben kaszálók közt haladva előbb a vasúton keltünk át, majd kiértünk a ceglédi országútra. Ezen kicsit visszafelé indultunk, majd balra betértünk az országúttal párhuzamosan futó erdőszélre. Ezen 1,5 km-t mentünk, majd megint kereszteztük az iménti utat, vasutat. A madárgyűrűző tábort balról megkerülve a Kékbegy-tanösvényre jutottunk. Itt a nádasban egy 210 m hosszú pallósort alakítottak ki, 3 ismeretterjesztő táblával, és kb. félúton egy kiszélesedő pihenővel. Mikor a tanösvénynek végére értünk, a kiszáradt I-es tározóban, fátlan hőségben mentünk ismét a falu felé. Az Öreg-Hajta majdnem tejesen kiszáradt medrén lévő gázlón átkelve hamarosan ismét a Sziki-tanösvénynél voltunk.

    Visszaérve a vasútállomásra – elsősorban a meleg hatására - a nagy többség úgy döntött, hogy a Kincsem Park helyett a Blaskovich Múzeumot látogassuk meg, aztán majd meglátjuk, belefér-e időnkbe a Kincsem Park is.  A kúria-múzeum látogatásakor tárlatvezetést is kértünk, így sokkal többet megtudhattunk e köznemesi család által összegyűjtött kincsekről, a kúria múltjáról. A múzeumlátogatás után egy nagy fagyizást tartottunk, és persze már nem futott időnkből a Lovasparkra.

    Már csak azért sem, mert a túrázok közül hetünknek még nem ért véget az események habzsolása. Este hat órától az isaszegi Falumúzeumban az Arpeggio gitárzenekar koncertjét élvezhettük a nap zárásaként.